Magyar Ifjúság, 1988. május-augusztus (32. évfolyam, 19-35. szám)
1988-05-06 / 19. szám
Hámori Csaba és az ülés elnöke: Varga László • Új arcok, új garanciák A délelőtti munkában részt vett és felszólalt Németh Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, őt idézzük: „Ahogy a KISZ vezetői a lakásgazdálkodási koncepció kidolgozását rá merték bízni — radikális reformokban gondolkodó s azokat konkrét javaslatokra váltani tudó — fiatalemberekre, s ahogy ennek alapján országos, a KISZ szervezeteiben folyó vitát szerveztek — úgy hiszem —, példaképpen szolgálhat a párt és a kormányzat számára is. Hiszen senki sem hordozza kezében a bölcsek kövét. Csak az álláspontokat ütköztetve, az érdekek nyilvánosabb megfogalmazásával és az ezeket megjelenítő intézményrendszerel érhetjük el, hogy a nyilvánosságban és a demokratizmusban is előrehaladjunk, és szakmailag is megalapozott, vállalható javaslatokkal álljunk a társadalom elé. Ebben látom politikai hangsúlyát és értelmét a KISZ koncepciójának ... a KISZ javaslatait jónak, módszereit üdvözlendőnek, támogatandónak tartom. Világosan ki szeretném jelenteni: azokkal értek egyet, akik nem toldozgatás, nem a mai állapot görcseitől és kötöttségeitől való apró elmozdulások útján látják a lakásgazdálkodás reformjának lényegét, hanem ahhoz ragaszkodnak, hogy az új alapokra kerüljön, úgyhogy magán viselje egy igazságosabb elosztáspolitika jegyeit, s hangsúlyozza a kínálati oldal előtérbe állításának szükségességét!... Felelősen ki merem jelenteni, hogy a KISZ javaslatai — mint célrendszer — bátrabbak, összefüggőbbek, tisztábbak, mint jelenleg az állami fronton készült anyag...” — majd utalt arra, hogy ez utóbbi megállapításával nem az állami anyag készítőit kívánta minősíteni. A különbséget a két anyag között készítőik pozíciókülönbségével, „hollétével” magyarázta. Majd megjegyezte, hogy a KISZ javaslatai bármennyire is jók célnak, az ahhoz vezető út — az átmenet — kidolgozottsága egyelőre gyenge. Az MSZMP KB titkára természetesen szólt a közelgő pártértekezletről is. A honi várakozásra és külföldi megítélésünkre egyaránt utalva megállapította: Tabán soha nem volt ekkora felelőssége a pártvezetésnek, a társadalmi szervek vezetőinek abban, milyen állásfoglalással lépnek a pártértekezlet elé. S hogy azt követően milyen intézményi és személyi garanciáit teremtik meg annak, hogy végre — ne csak programokat program hátán fogalmazzunk meg, hanem — lássunk hozzá derekasan egy kölcsönösen elfogadott program megvalósításához.” Arról szólva, hogy mi védhet az utóbbi időben elkövetett hibák visszatérésétől, Németh Miklós négy feltételt említett. Tiszta munka- és felelősségmegosztás a párt, az állam és a társadalmi szervezetek között; nyilvánosság és demokratizmus; az új feladatokhoz igazodó személyi változások; a reformok átfogó értelmezése és következetesség a végrehajtásban. Beszélt arról is, hogy nagy a vita: a megoldatlan feladatokból mennyit vállaljon magára a pártértekezlet? Véleménye szerint az értekezlet állásfoglalásában néhány — mai helyzetünkre jellemző — megoldatlan kérdésre kell koncentrálni. Ugyanakkor össze kell gyűjteni azokat a javaslatokat, amelyek rögtön a pártértekezlet után megvalósíthatók, így például aligha elegendő a vezetés frissítése legfelül. Az új arcok, új garanciák keresésének az év végéig egészen az alapszervezetekig végig kell futnia. A teendők egy másik csokra a XIV. pártkongresszusa végezhető el. Példaként ide sorolta az elmúlt 15-20 év értékelését, annak vizsgálatát, hogy a gazdaság és a társadalom hogyan jutott a mai állapotába. Németh Miklós Mité az ifjúság, azé a jövő! A KB ülése ez alkalommal fél óra híján olyan volt, mint hajdan a Verseny Áruház: „kilenctől kilencig” a lakosság szolgálatában. Sokan, sokfélét és hosszan beszéltek. Ám ennek ezúttal nagyon pontosan megragadható okai voltak. A kibővített ülésen a Központi Bizottság tagjain és az állandó meghívottakon kívül - tanácskozási joggal - részt vett a területi KISZ-szervezetek és a rétegtanácsok számos képviselője is. Kitapintható volt a „pártértekezlet előtti hangulat”, azaz a résztvevők - mint más fórumokon is - nemcsak nagy elhatározásokat és végre elmozdulást várnak, hanem ezekhez hozzá is kívánták tenni a magukét Ugyanakkor kitűnt, a KISZ KB sem mentes a politikai testületek gyakorta kárhoztatott betegségétől: szép számmal hangzottak el túl általános vagy éppen a szakmai részletekben elvesző, esetleg „termelési jelentés" típusú hozzászólások. A nagy aktivitás legfőbb oka mégis a napirend három, sok tekintetben egymásra épülő ügy megvitatása volt A KISZ lakáspolitikai javaslatairól lezajlott vita tapasztalatainak összefoglalása, a „Milyen szocializmust építsünk?” vitasorozat eddigi tanulságainak összegzése, valamint az ifjúsági szövetség pártértekezleti mondanivalójának megvitatása. (Már itt jelezzük, hogy következő lapszámunk 12. oldalán interjút közlünk Szórádi Sándorral, a KISZ KB titkárával, a lakásvita tapasztalatairól, így itt az összegzésnek csak olyan részleteire térünk ki, melyek ott nem szerepelnek.) (LAKÁSÜGYBEN) Halm Tamás: ... „ha egy koncepciót kellő számú ember kellő ideig vitat, akkor egyetlen olyan pont sem lesz, amelyet senki ne kérdőjelezett volna meg...” Siliga Sándor: ........egy dologgal van lényegi vitám, a támogatáspolitika elveivel... a rászorultság mérése Magyarországon gyakorlatilag lehetetlen ... sokkal egyszerűbb dologhoz kötném a támogatást, a családnagysághoz ... ez legyen fix öszszeg... a legfontosabb, hogy ez ösztönözné is a családokat, hogy a megoldás érdekében maguk is többet tegyenek”.... Bokros László: ... „úgy érezzük, szocialisztikus elveinkkel sokkal inkább összhangban van, ha ezt nem degradáljuk családon belüli problémává, nevezetesen azzá, hogy az a szülő, aki tud és akar segíteni a gyerekének, az segítsen, de amelyik nem tud, vagy nem akar, az nem fog, és így újratermeljük a hallatlan esélyegyenlőtlenségeket ... ha a támogatást gyerekszámhoz kötjük, akkor olyanoknak is adunk, akik már egyáltalán nincsenek rászorulva, ha pedig ezt el akarjuk kerülni, akkor sem jelölhető ki egyetlen jövedelemhatár...” Szórádi Sándor Matusz Tamás megjegyzésére, miszerint a KISZ lakáskoncepciója keveset foglalkozik a falun élő (tudniillik, ott nincs bérlakás) fiatalok lakáshoz jutási lehetőségeivel, Szórádi Sándor következőképpen válaszolt: „ Lakásállományunk húsz százaléka bérlakás, a többi magánerős. Az állami támogatásnak viszont nyolcvan százalékát élvezi a bérlakás. Nyilván, forrást úgy tudunk teremteni, ha nem a magánerős szektort kezdjük átszervezni, hanem a bérlakásokét. A legnagyobb előnyt mi azzal adjuk a magánerős építőknek, hogy szektorsemleges építést akarunk. Mindegy, hogy ki, hol, milyen lakást épít, ugyanolyan támogatásban részesülhessen.