Magyar Ipar, 1901. július-december (22. évfolyam, 27-53. szám)
1901-07-07 / 27. szám
ben a textiliparokat dolgozták fel Szegedi Árpád és Fenyvesy József ; a XIII. füzetet a papíripar foglalja el Farkas Ferencztől, aki a XIV. és XV. füzeteket czukoripar, malomipar, is irta, míg az élelmezési ipar többi ágait képező XVI—XVII. füzeteket Fenyvesy József, Kovács Gyula, Tordai Imre, báró Natorp Tivadar, dr. Bálványi Gyula és Harkányi József írták ; a XVIII. füzetet alkotó petróleum- és világítógáz-gyártást Gerster Miklós és Finály Lajos, a XIX. füzetet képező vegyészeti ipart Gerster Miklós, végül a vegyes iparokból álló XX. füzetet Gelléri Mór, Menczer Árpád és Tordai Imre Írták. Termelési statisztikánk. Felette érdekesek a munkának a termelésre vonatkozó adatai, melyekből megtudjuk, hogy Magyarország 1898. évi gyári termelése iparczikkekben 1.366.917.031 korona volt, ha nem is oly tekintélyes, mint az osztrák és német ipar, mégis túl vagyunk már a kezdeten. Magyarország ipara számottevő tényező, egy milliárd, háromszázhatvanhat millió kilenczszáztizenhétezer korona. Összehasonlítva a német iparral, bizony igen szerény, mert egyedül a német textilipar termelése két akkora értéket képvisel, mint a mi egész iparunk, de épen azért fejlesztenünk kell azt. Különösen akkor áll elő ennek égető szüksége, ha termelésünket a fogyasztással hasonlítjuk össze, amelyből például olyanok tűnnek ki — csak néhány példát említünk — hogy textiliparunk csak 14.40/0-át fedezi a hazai szükségletnek, és ebben is a selyemszövés csak 1'17%-át, a lenvászongyártás csak 6’63°/0-át, a pamutszövés 3'56%-át, a kötszövés 6'56w/0-át, a gyapjúszövés pedig 9'59°/0-át. A kisiparról. A monográfia bevezető része, melyet Szterényi József miniszteri tanácsos, a kereskedelmi minisztérium iparfejlesztési szakosztályának főnöke itt, a kisiparról is megemlékszik. Ezt a részt, amely nemcsak tartalmánál, hanem írójának egyéniségénél fogva is érdekes, egész terjedelmében közöljük. A kisipar hanyatlott 1869 óta és a gyáripar fejlődése nem volt oly arányú, hogy a számbeli eredményeket kiegyenlíthette volna, innen a vállalkozók számarányának kedvezőtlen alakulása és hogy az összarány eredménye nem még kedvezőtlenebb, azt a munkások számarányában mutatkozó javulás idézi elő, vagyis a gyáripar fejlődése. Adataink önként kihívják a kritikát: mi az oka kisiparunk ily. feltűnő hanyatlásának? Nem szenved kétséget, hogy nagy része van ebben az ipari termelés technikai fejlődésének, melylyel a kisipar nem volt képes lépést tartani, illetőleg amelyet nem volt képes a maga javára értékesíteni; nem lehet kétséges, hogy nagy mértékben mozdította ezt elő a közlekedés rohamos tökéletesülése, mely elenyésztette, illetőleg kiegyenlítette a nagy távolságokat, közvetítve a gyáripar olcsóbb termékeit a legtávolabb helyekre is; és nem utolsó helyen áll e kedvezőtlen eredmények előidézése tekintetében maga az érdekelt iparososztály sem, melynek saját sorsa iránti közönye tetemesen elősegítette kisiparunk hanyatlását. De tagadhatatlanul közrehatottak ebben más körülmények is, nevezetesen, hogy az iparoktatás fejlesztéséről nem történt idejekorán gondoskodás, melynek révén a kisipar színvonala lett volna emelhető, hogy egyrészről nem fejlődött ki eléggé a művészi irányú kisipar és másrészről nem kezdetett meg idejekorán a tömegtermelésre utalt kisipari ágak átalakítása kisebb gyáriparrá, ami régebben, a közlekedési eszközök kezdetlegesebb volta idején, a gyáripar fejletlenebb volta mellett bizonyára könnyebb lett volna és szép eredményeket ígér vala, amint látjuk ezt mindenütt ott hazánkban is, ahol a fejlődés ezen a nyomon haladt és különösen az ország erdélyi részeinek textiliparában, mely kisipari műhelyekből alakult át gyárakká, magával emelve az addigi kisiparosokat is gyárosokká. Ez az egészséges fejlődés, melynek nyomában pusztulás helyett új élet támad. Ha azokban az iparágakban, melyek tömegtermelésre utalvák a kisipar az egyének tömörülésével áttereltetik vala fokozatosan a gyáriparra, segítségére adva a technika vívmányait, illetve eszközeit , ha akkor szerveztetik a kisipari hitelügy és ezzel az anyagi eszközök is megadatnak annak, valószínűleg más irányt vesz vala az ipari fejlődésünk, iparosaink száma talán nem csökken és ami a fő, az iparososztály gyermekei nem téreltetnek el az ipari pályától, ami nálunk egyik legnagyobb akadálya az egészséges ipari fejlődésnek. Míg a fejlettebb iparral bíró államokban az ipari foglalkozás tradíciót képez, amely nemzedékről-nemzedékre száll át, mintegy átörökítve az értéket is és ezzel öregbítve az ipart, nálunk a legritkább esetben tapasztalható ez, minden generációban csaknem teljesen új az ipari foglalkozás és így természetszerűleg a legtöbb esetben erőtlen. Ha az utolsó két évnek a kisiparosok tömörítésére irányuló tevékenységét vesszük alapul, azt az időt tehát, mikor a kisipar már rohamosan hanyatlott és nagy részében elerőtlenedett, mely idő alatt sikerült 50 ipari szövetkezetet létesíteni, azokba 1899-ben és 1900-ban 5132 kisiparos vállalkozót tömörítve, kik maguk 754.494 koronát jegyeztek és fizetnek saját tőkéjük gyanánt; ha hozzávesszük ehhez, hogy az állam által nyújtott támogatás, a saját üzletrésztőke és ez után járó hitellel együtt ennek az ötven szövetkezetnek 2.979.825 korona tőke, illetve hitel áll rendelkezésére , feltehető, hogy kéthárom évtizeddel ezelőtt, amikor a kisipar még sokkal erősebb volt, megfelelő eszközök igénybevétele nagy eredményeket biztosíthatott volna. Ami azonban a múltban nem történt, illetőleg nem kellő mértékben, annak meg kell történnie ma, természetesen nehezebb viszonyok között: az iparpolitikának nem szabad mellőznie a gyáripar fejlesztése mellett a kisipart sem és tényleg nem is mellőzni sőt ellenkezőleg, ma már fokozott figyelmet fordít arra, fokozott áldozatokat hoz érdekében, megmentendő a kisiparnak, azt, ami kisiparilag megállhat rás