Magyar Ipar, 1908. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1908-07-05 / 27. szám
771 bizonyos idő múlva a szabadalmi oltalmat elveszíti és köztulajdonná válik. Erre a szokatlanul erős rendszabályra, amely az angol szabadkereskedelmi politika elveivel meglehetős ellentétben áll, az a körülmény adott okot, hogy az idegen szabadalmak Angliában nagyon elszaporodtak, sőt számos, szabadalmak birtokában levő angol gyáros szabadalmazott czikkeit külföldön állíttatta elő, ahol olcsóbb munkaerővel és olcsóbb termelési költségekkel dolgozott. Angliában összesen 14.707 szabadalom van bejelentve, ebből angol 8.204, amerikai 2.595, német 1.817, így a szabadalmak 442 százaléka idegen, míg például az Egyesült Államokban csak 109, Németországban pedig 339 százalék az idegen szabadalmak arányszáma. Az új angol szabadalmi törvény intézkedései, különösen Németországban keltettek nagy érdeklődést és 24-én a „Bund deutscher Kaufleute und Industrieller“ felirattal fordult egyenesen Bülow kanczellárhoz, hogy diplomácziai úton tegyen lépéseket az angol törvény intézkedéseinek megváltoztatására, vagy pedig a Németországban bejegyzett angol szabadalmakkal szemben hasonló módon a retorzió jogával éljenek. Az angol szabadalmi törvénynek azon pontjai, melyeket német részről különösen sérelmeseknek tartanak, a következők: 1. §. . . bárkinek joga van, a szabadalom megadásától számított négy éven túl, illetőleg ezen törvény életbeléptétől (1907. augusztus 28.) számított egy éven túl, a szabadalmi hivataltól a szabadalmi oltalom megvonását kérni azon az alapon, hogy az illető oltalom alatt álló czikk egészen, vagy túlnyomó részben az Egyesült Királyság határain kívül készül. 2. §. A szabadalmi hivatal köteles a felszólamlást vizsgálat tárgyává tenni és amennyiben a vizsgálat során kiderül, hogy a felszólamlás alapos ... a hivatal intézkedhetik a szabadalom megvonásáról a) rögtön és végérvényesen ; vagy b) feltételesen, megszabva azon határidőt, melyen belül a szabadalmazott czikknek megfelelő mennyiségben az Egyesült Királyság területén kell készíttetni az oltalom különbeni megvonásának terhe alatt. Kivételt képeznek azon esetek, melyekről valamely idegen állammal, vagy brit kolóniával fennálló szerződés, egyezség, vagy megállapodás másként intézkedik. A „Bund deutscher Kaufleute und lildustrieller“ ezzel szemben petícziójában a következőket kívánja : a) eszközölje ki a kanczellár diplomácziai uton, hogy az augusztus 28-ára megállapított határidő legalább egy évvel meghosszabbítassék; b) az így elért egy évi időközben viszonosság alapján igyekezzék a külügyi hivatal a német-svájczi szabadalmi szerződés mintájára más megállapodásokat létesíteni; c) különben léptesse életbe a retorziót Angliával szemben. Angliában, minthogy a törvény éle köztudomásúlag Németország ellen irányult, nem sok eredményt várnak a német kereskedők tiltakozásától. Az angol gazdasági szaklapok kimutatásokat közölnek, hogy az új törvény folytán hány német gyár lesz kénytelen, vagy szabadalmát közprédára bocsájtani, vagy Angliába áttelepedni, akárhány német gyár van ugyanis, amely szabadalmazott czikkeit csaknem kizárólag Angliában adja el. Több áttelepedés már folyamatban is van és ezt ma, mikor Angliában a munkapiacon nagyobb a munkakínálat, mint a kereslet, nagyon örvendetes jelenségnek tartják. A német retorziótól, — úgy mondják az angol lapok, — Angliának nincs oka félni, mert Anglia sokkal kevésbé van németországi szabadalmakban érdekelve, mint megfordítva. Bennünket az egész ügy természetesen sokkal kevésbé érint, mint Németországot, minthogy azonban mégis elég magyar kereskedőnek és iparosnak van angol szabadalma, nem árt, ha azok is figyelmet fordítanak az új törvényre, amely esetleg joguk elveszítését és tetemes károkat vonhat maga után. Tonelli Sándor: Az állami munkaközvetítés. (Észrevételek Szikid Zsigmond építőmester fejtegetéseire.) (Beküldetett.) Sziklai Zsigmond a „Magyar Ipar“ I. évi 24. számához mellékelt bírálatában az új ipartörvény tervezete felett az állami munkaközvetítésben a tervezet készítője ideális gondolkozásának megnyilvánulását látja és ezen axiómájának beigazolására egész sor bizonyítékot hoz fel. Mindenek előtt előrebocsátja, hogy a hatósági intézmények nem dolgoznak gyorsan, a közönséget csak kelletlenül szolgálják és felelősségük tudatában a közönség türelmetlenségére tekintettel nincsenek. Nem hiszszük, hogy az állami intézmények tisztviselői, például a postatisztviselők tevékenységüknek ezen jóakaró elismerését megköszönjék, ámbár vigasztal az a tudat, hogy alig lesz valaki az országban, ki ezt a nézetet magáévá tenné. Az állami munkaközvetítést úgy képzeli, hogy a hivatalnok a munkással jegyzőkönyvet vesz fel, egész naczionáléját leírja, kívánságát a munka minőségére bejegyzi, az átvett igazolványokról jegyzéket és abból másolatot és az átvételről elismervényt ad ki, azt iktatja és keltezi. Rendkívül terhesnek tünteti föl a hivatalnoknak arról való meggyőződését, vájjon nincsen-e az illető az ingyenes közvetítésből, vagy egyáltalában kizárva és nem áll-e sztrájk, vagy munkakizárás joghatálya alatt stb. Pedig könnyen meggyőződhetett volna, hogy a dolog távolról sem oly nehézkes és időrabló, mint ahogy képzeli. A munkással ugyanis nem vétetik fel jegyzőkönyv, hanem a munkás maga tölti ki a neki átadott „Bejelentő-lapot“, melylyel magát bejelenti, azaz megfelel mindazon kérdésekre, melyek előnyomtatva vannak. A tisztviselő átvéve a bejelentő-lapot, azt csak sorszámmal és kerettel látja el, rájegyzi az iparcsoportot és iparszámot, melyhez a munkás tartozik és az átvett bejelentő lap helyébe egy „Előjegyzési lapot“