Magyar Ipar, 1908. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-07-05 / 27. szám

771 bizonyos idő múlva a szabadalmi­­ oltalmat elveszíti és köztulajdonná válik. Erre a szokatlanul erős rend­szabályra, a­mely az angol sza­badkereskedelmi politika elveivel meglehetős ellentétben áll, az a körülmény adott okot, hogy az idegen szabadalmak Angliában nagyon elszaporodtak, sőt számos, szabadalmak birtokában levő angol gyáros szabadalmazott czikkeit külföldön állíttatta elő, a­hol olcsóbb munkaerővel és olcsóbb termelési költségekkel dolgozott. Angliában összesen 14.707 sza­badalom van bejelentve, ebből angol 8.204, amerikai 2.595, német 1.817, így a szabadalmak 442 százaléka idegen, míg például az Egyesült­ Államokban csak 10­9, Németországban pedig 33­9 szá­zalék az idegen szabadalmak arányszáma. Az új angol szabadalmi tör­vény intézkedései, különösen Né­metországban keltettek nagy ér­deklődést és 24-én a „Bund deutscher Kaufleute und Indus­trieller“ felirattal fordult egyenesen Bü­low kanczellárhoz, hogy dip­­lomácziai úton tegyen lépéseket az angol törvény intézkedéseinek megváltoztatására, vagy pedig a Németországban bejegyzett angol szabadalmakkal szemben hasonló módon a retorzió jogával éljenek. Az angol szabadalmi törvénynek azon pontjai, melyeket német részről különösen sérelmeseknek tartanak, a következők: 1. §. . . bárkinek joga van, a szabadalom megadásától számított négy éven túl, illetőleg ezen törvény életbeléptétől (1907. augusztus 28.) számított egy éven túl, a szabadalmi hivataltól a szabadalmi oltalom meg­vonását kérni azon az alapon, hogy az illető oltalom alatt álló czikk egészen, vagy túlnyomó részben az Egyesült Királyság határain kívül készül. 2. §. A szabadalmi hivatal köteles a felszólamlást vizsgálat tárgyává tenni és amennyiben a vizsgálat során kiderül, hogy a felszólamlás alapos ... a hivatal intézkedhetik a szabadalom megvonásáról a) rögtön és végérvényesen ; vagy b) feltételesen, megszabva azon határidőt, melyen belü­l a szabadal­mazott czikknek megfelelő mennyi­ségben az Egyesült Királyság terü­letén kell készíttetni az oltalom kü­lönbeni megvonásának terhe alatt. Kivételt képeznek azon esetek, melyekről valamely idegen állammal, vagy brit kolóniával fennálló szerző­dés, egyezség, vagy megállapodás másként intézkedik. A „Bund deutscher Kaufleute und lildustrieller“ ezzel szemben petícziójában a következőket kí­vánja : a) eszközölje ki a kan­­czellár diplomácziai uton, hogy az augusztus 28-ára megállapított határidő legalább egy évvel meg­­hosszabbítassék; b) az így elért egy évi időközben viszonosság alapján igyekezzék a külügyi hi­vatal a német-svájczi szabadalmi szerződés mintájára más megálla­podásokat létesíteni; c) különben léptesse életbe a retorziót Angliá­val szemben. Angliában, minthogy a törvény éle köztudomásúlag Németország ellen irányult, nem sok eredményt várnak a német kereskedők tilta­kozásától. Az angol gazdasági szaklapok kimutatásokat közölnek, hogy az új törvény folytán hány német gyár lesz kénytelen, vagy szabadalmát közprédára bocsáj­­tani, vagy Angliába áttelepedni, akárhány német gyár van ugyanis, a­mely szabadalmazott czikkeit csaknem kizárólag Angliában adja el. Több áttelepedés már folya­matban is van és ezt ma, mikor Angliában a munkapiac­on na­gyobb a munkakínálat, mint a kereslet, nagyon örvendetes jelen­ségnek tartják. A német retorzió­tól, — úgy mondják az angol lapok, — Angliának nincs oka félni, mert Anglia sokkal kevésbé van németországi szabadalmakban érdekelve, mint megfordítva. Bennünket az egész ügy ter­mészetesen sokkal kevésbé érint, mint Németországot, minthogy azonban mégis elég magyar ke­reskedőnek és iparosnak van angol szabadalma, nem árt, ha azok is figyelmet fordítanak az új törvényre, a­mely esetleg joguk elveszítését és tetemes károkat vonhat maga után. Tonelli Sándor: Az állami munka­­közvetítés. (Észrevételek Szikid Zsigmond építő­mester fejtegetéseire.) (Bekü­ldetett.) Sziklai Zsigmond a „Magyar Ipar“ I. évi 24. számához mellé­kelt bírálatában az új ipartörvény tervezete felett az állami munka­közvetítésben a tervezet készítője ideális gondolkozásának megnyil­vánulását látja és ezen axiómá­jának beigazolására egész sor bizonyítékot hoz fel. Mindenek előtt előrebocsátja, hogy a hatósági intézmények nem dolgoznak gyorsan, a közönséget csak kelletlenül szolgálják és fe­lelősségük tudatában a közönség türelmetlenségére tekintettel nin­csenek. Nem hiszszük, hogy az állami intézmények tisztviselői, például a postatisztviselők tevékenységük­nek ezen jóakaró elismerését meg­köszönjék, ámbár vigasztal az a tudat, hogy alig lesz valaki az országban, ki ezt a nézetet ma­gáévá tenné. Az állami munkaközvetítést úgy képzeli, hogy a hivatalnok a munkással jegyzőkönyvet vesz fel, egész naczionáléját leírja, kí­vánságát a munka minőségére bejegyzi, az átvett igazolványok­ról jegyzéket és abból másolatot és az átvételről elismervényt ad ki, azt iktatja és keltezi. Rend­kívü­l terhesnek tünteti föl a hi­vatalnoknak arról való meggyő­ződését, vájjon nincsen-e az illető az ingyenes közvetítésből, vagy egyáltalában kizárva és nem áll-e sztrájk, vagy munkakizárás joghatálya alatt stb. Pedig könnyen meggyőződhe­tett volna, hogy a dolog távolról sem oly nehézkes és időrabló, mint a­hogy képzeli. A munkással ugyanis nem vé­tetik fel jegyzőkönyv, hanem a munkás maga tölti ki a neki át­adott „Bejelentő-lapot“, melylyel magát bejelenti, azaz megfelel mindazon kérdésekre, melyek elő­nyomtatva vannak. A tisztviselő átvéve a bejelentő-lapot, azt csak sorszámmal és kerettel látja el, rájegyzi az iparcsoportot és ipar­számot, melyhez a munkás tar­tozik és az átvett bejelentő­ lap helyébe egy „Előjegyzési lapot“

Next