Magyar Ipar, 1909. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
nem teheti koczkára egész létezését, inkább tűr, szenved, dolgozik, csinál hát, bármit is mondjon neki a rendelő. Ez viszont igen jól tudja, hogy ez a szegény pária teljesen ki van neki szolgáltatva, azt teszi vele, amit akar. Ki is használja kényszerhelyzetét a legnagyobb alapossággal. Mesterünk, aki szegény, annyi reménységgel ment bele, becsületes ipari tudásával a munkába, ezalatt megvonja szájától a falatot, mert különben nem bírja ki a munka elkészítésére szükséges időt sem és mikor végre, újbóli félnapok elvesztésével, végre átveszi a rendelő az árut, jön a számlaprezentálási procedura. „Most nem ér rá“, majd pedig „jöjjön későbben“, „miért nem jött elsején“, „a nagyságos úr nincs itthon“, „most alszik“, majd „tanácskozik“ és így tovább vidám sorban — mialatt otthon már „felírták“ a kis berendezését és már a „dobverő“ is feltűnik a láthatáron, így fest a ma kisiparosának a helyzete . . . Van azonban a kérdésnek még egy másik oldala is és ez a kisiparosnak megbízhatatlansága. Lépten-nyomon találkozunk azzal a kiszólással, hogy a kisiparos így meg amúgy, nem megbízható, munkája rossz, anyaga hasznavehetetlen és hogy ebből azután könnyelműen levonjuk mi magyarok azt az összességre lesújtó következtetést, hogy a hazai ipar megbízhatatlan, már nem is szólunk külön. Ki törődik e közben azzal, hogy egy egész produktív kereseti osztály jut a tönk szélére, hogy ott koldusbotjára támaszkodhassék. Az egyik a szabónőjére panaszkodik, mert „eltussolta“ a blúzát. A másik meg az asztalost mártja be, mert elrepedt a szekrénynek egyik oldalfala. A javításra hívott szerelő direkt elrontja a villamoscsengetyűvezetéket, csakhogy újat csinálhasson és a mészáros többet ír be a húskönyvbe, hogy így megcsalja a fűszeressel együtt a vevőt. Hát oly momentumok ezek, amelyek megérdemlik, hogy néhány pillanatig időzzünk mellettük és a dolgok mélyére pillantsunk, kutatva az okok után. Ha a kisiparos nem reális, mindenekelőtt magára vessen a fogyasztó közönség, hogy ilyennek neveli, igenis, neveli, mert a kisiparos oly munkát szállít neki, a minőt kíván és a minőt e kívánsággal és a megadott árkerettel számolva az szállíthat. Mert ha három koronáért akarunk blúzokat, olyat, a minőt a belvárosi divatszalon ötven-hatvan koronáért varr, akkor hiába keressük a kisiparos realitását, hiába káromkodunk, mi magunk vagyunk oka annak, hogy az rossz, gyors munkát szállít, mert három koronáért nem készítheti sem időben, sem szabásban, sem kiállításban, amit a másik tízszeres, húszszoros, vagy akár csak dupla árért készítene. Sorra végig házalja a vevő a bútorosokat, nem azt nézi, ki mit ad, csak azt, hol lehet jobban ledrukkolni az árakat. Akkor azután boldog. De nyomban megfeledkezik az árról, amikor az első defektust éles szemmel észreveszi és bezzeg lót-fut, kiált és átkozódik, de nem gondol arra, hogy ha többet adott volna, jobbat kapott volna. Minek folytassuk? Olcsó húsnak híg a leve. Fizessék meg a kisiparost, adják meg neki a tisztességes munkára, a becsülettel való megélhetésre szükséges lehetőséget és meglássák, oly munkát kapnak tőle, hogy öröm lesz nézni. És ha felvették a rendes ruhát, vagy a fényes lakkcipőt, fizessék ki a szegény szabónak, vagy suszternek azt a kis követelését, mert arra gondoljanak, hogy ez a szegény, nyomorult iparos, e néhány garas minél többszöri megforgatásából szerzi meg magának és övéinek a kenyeret. Ha nem kap pénzt, ám önök hordják a ruháját, szegény a szövetkezetek karmai közé kerül, azért, mert az ő ruháit más hordja, más teszít az ő véres verejtéke munkájának produktumában. Ezért kamatokat is kell fizetnie, mégpedig olyanokat, amelyeknek nagyságáról bizonyosan a sújtottakon kívül igen kevés embernek lehet fogalma. Nem folytatjuk, bár napestig sorolhatnék fel az anomáliákat. A hitelezés és a hitelügy rendezése a törvényhozás egyik legfontosabb teendője. Rendezni kell a kihitelezést, akár törvényes úton oly módon, hogy a követelés két éven belül elévül, akár helyközi, akár szakközi kartellmegállapodás útján, olyformán, hogy minden három hónál hosszabb idő óta kiegyenlítetlen számlakövetelést, legyen az bárkitől is eredő, minden egyhelyben, vagy egy szakmabeli iparos átadni kénytelenüljön egy megfelelő szervnek, mely azután minden megkérdeztetés nélkül gondoskodnék a kintlévőség behajtásáról. Össze lehetne ezt az akciót egy megfelelő pénzintézet alapításával is kapcsolni. A másik irány pedig, amelynek radikális gyors megoldásával még sokat lendíthetnénk egyre jobban hanyatló kisiparunkon, ez a kisipari hitelszerzés megkönnyítését czélozza, jelesül oly irányban, hogy a kisiparost kivegyük a szövetkezetek és kisebb pénzintézetek karmai közül, hogy szabadon mozoghasson, könnyebben juthasson tényleges munkájához szükséges tőkéhez és ez reá nézve ne túlságos megnehezítéssel járjon. Ezeken gondolkozzunk, még mielőtt nincsen késő. Százezrek megmentéséről, iparunkról van itt szó. Dán Leó: Ipari balesetek 1907-ben. A m. kir. állami munkásbiztositási hivatal a kereskedelemügyi m. kir. miniszter megbízásából most tette közzé a magyar szent korona országai területén az 1907. évben előfordult ipari balesetekről szóló hivatalos kiadványt. A kötet úgy beosztás, mint tartalom tekintetében szorosan simul azokhoz a balesetstatisztikai kiadványokhoz, melyek a korábbi évekről a kereskedelemügyi miniszter kiadásában jelentek meg, s mint a hivatal az Előszóban megjegyzi, az azok sorozatát befejező utolsó közleménynek tekintendő. A közlemény minden fontosabb vonatkozásban behatóan ismerteti a hazai gyáriparban és kisiparban az 1907. év folyamán előfordult baleseteket s tanulságos táblára