Magyar Ipar, 1913. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-06 / 27. szám

Hektáronkénti terméseredmények mm.-ban az 1901 — 1905. (1.) és az 1906—1910. (II.) évek átlagában. A zárjel azt jelenti, hogy az öt éves cziklusokból valamely 1—2, vagy több év adata hiányzik . Így a szám nem öt, hanem kevesebb év átlaga. Ebből a tabellából spec­iálisan Magyarországot illetőleg minde­nekelőtt megállapíthatjuk azt, hogy a szóban forgó öt­éves cziklu­­sokban, a kukoric­ától és a bur­gonyától eltekintve, az átlagter­mések nem emelkedtek, hanem még inkább csökkentek, így pél­dául a búzatermés volt az első cziklusban (1901 — 1905) hektá­ronként 12 mm., de a második cziklusban csak 118 mm. és a zabtermés is leszállód 100 mm.­­ről 100 mm.-ra. A másik tény, a­mi e tabellából szembetűnik, az, hogy más országokban, neve­zetesen azokban, a­melyek leg­inkább tekinthetők kulturállamok­­nak, az átlagtermés a második öt éves cziklusban rendszerint na­gyobb, mint az elsőben. A har­madik és a legszembeszökőbb jelenség azonban az, hogy a leg­számottevőbb kulturállamokban a hektáronkénti átlagtermések majd­nem kétszer akkorák, mint Ma­gyarországon, sőt egyes orszá­gokban és egyes terményeket illetőleg a kétszeres méretet is meghaladják, így például Magyarország búza­termelése a második (1906—1910) cziklusban hektáronként 11,8 mm. volt, holott Dániában 28­5, Bel­giumban 24­3, Hollandiában 23­5 Nagybritániában és Izlandban 224 és Németországban 20­1, sőt még Japánban is 13­3­ mm. A rozstermés Magyarországon a második cziklusban hektáronként 114 mm., de Belgiumban 224, Nagybritániában és Izlandban 18­2, Dániában 174, Hollandiá­ban 17­5, Németországban 17 mm. Az árpatermelés Magyaror­szágon a második cziklusban hektáronként 12­2 mm, ellenben Belgiumban 27'5, a Németalföl­dön 26'3 Dániában 21­4, Nagy­britániában és Németországban 19 6 mm. A zabtermés Magyar­­országon a második cziklusban 105 mm., holott Belgiumban 25­0, Hollandiában 224, Svájcz­­ban 22'3, Németországban 197 és Japánban is 16'2 mm. A bur­gonyatermés Magyarországon a második cziklusban 79­2 mm, de Belgiumban 1639, Nagybritá­niában és Izlandban 138, Norvé­giában 1393, Németországban 136­2, Hollandiában 134­8, Dániá­ban 1294 és még Japánban is 95 7 mm. Ezek nem oly jelenségek, a­melyek mellett csak úgy szó nél­kül lehetne elhaladni, még­pedig annál kevésbé, mert ezeknek az országoknak túlnyomó része, a­melyek ezeket a nagyobb átlag­terméseket produkálták, Belgium, Dánia, Hollandia, Nagybritánia és Izland vámmentesen bocsátják be a gabonát és a burgonyát, holott nálunk csak a burgonya vámmentes. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a második czik­lusban, tehát a magasabb ga­bonavámok idejében, a búza és zabtermés átlagában visszaesést, rozstermésében és az árpáéban pedig stagnácziót látunk, aligha tévedünk, ha azt az állítást koc­­­káztatjuk meg, hogy a vámvéde­lem magassága fordított arány­ban áll a többtermeléssel. A ter­melés mennyiségét természetesen nemcsak a vámvédelem mértéke befolyásolja, de mint a fentiek­­ből következtethető, az sem áll, hogy a jó istentől és az időjárás szeszélyétől függ az átlagtermés eredménye. Ugyanazon talaj és éghajlati viszonyok mellett is — az előbb konstatált tények a bizonyságai ennek — lehet töb­bet és kevesebbet termelni, a szerint, hogy mily munkát, mennyi tudást és minő segédeszközöket alkalmazunk a termelésnél. Fájda­lom, Magyarország e részben min­tának nem tekinthető. A többter­melés jelszavát halljuk itthon elég sűrűen, láttuk, hogy elérni nem is lehetetlenség, de azért fejlődés nem konstatálható, sőt inkább visszaesés az eredmény. Az össz­­mennyiséget illetőleg minden ga­bonanemnél — tekintettel az export nehézségeire — a többter­melés nem is túlságosan kivána­ Búza Rozs Árpa Zab Kukoricza Burgonya I. II. I. II. I. II. I. II. I. II. I. II. Németország.........................................19­0 204 156 170 185 190 160 197 — — 1330 136 2' Ausztria.......................................... 12­4 132 110 131 128 142 90 123 110 127 100 0 1080 Belgium.................................... 220 24'3 21'3 224 274 270 23'2 250 — — 156'4 1630 Bulgaria . ......................................(114) 9'2 114 8.5 (110) 90 (80) 74 (9­4) 104 (415) 370 Dánia..................................................270 280 172 174 200 214 158 180 — — 1200 1294 Spanyolország................................. 87 93 70 80 102 110 73 80 144 132 — 1120 Francziaország.....................................130 130 100 100 128 13­0 114 120 124 110 82­8 860 Nagybritánia és Izland.................. 207 224 170 18­2 180 190 180 180 — — 1320 1380 Magyarország.....................................120 118 111 111 121 122 108 105 12­1 167 75­0 79­ 2 Olaszország................................ 80 90 — 100 — (80) — 100 120 144 — (570) Luxemburg..................................... — 140 — 14­6 — 150 — 15­5 — — — 1197 Norvégia................................................150 160 160 150 170 18­0 142 15­2 — — 1490 1390 Németalföld..................................... 210 230 160 170 250 260 210 224 — — 1297 1340 Románia..................................... 120 114 10­0 70 100 90 80 80 80 110 260 360 Európai-Oroszország....................... 69 60 74 70 7­6 84 74 7­4 80 107 650 717 Szerbia.......................................... 8­4 8­0 6­2 6­9 7­4 8­7 5­0 5­8 84 116 344 300 Svédország..........................................167 209 130 140 130 150 110 140 — — 870 1057 Svájcz.............................................. — (200) — 160 — (184) — (220) — (240) — — Canada.......................................... 124 134 — 11.3 160 15.7 134 130 — (364) — (1094) Egyesült­ Államok............................ 90 90 100 90 140 134 114 104 150 174 597 650 India.............................................. 70 70 — — — — — - — — — — Japán............................................... 10­2 130 — — 130 150 150 162 — — 660 957

Next