Magyar Ipar, 1917. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1917-01-07 / 1. szám
Megjelenik vasárnap. — Az Iparegyesület tagjainak tagsági dijakért jár. Az előfizetési dij egész évre 12 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő utcza 4. Telefon: 26—75 és 162—00.—Felelős szerkesztő: Dr. Soltész Adolf. A hadiárvamozgalom kiala- kulása. A székesfővárosi árvagyámolítás ügyének egyik alapos és szakavatott ismerőjétől kaptuk alábbi értesüléseinket, amelyek összefoglaló képet nyújtanak arról, hogy milyen kilátásai vannak annak a mozgalomnak, amelyet az Országos Iparegyesület a hadiárvák ipari pályákra való terelése érdekében megindított és útmutatást arra, hogy milyen elvek szerint kellene az akció tényleges munkáját megkezdeni ? Megállapítottuk, hogy nemcsak a társadalom, hanem a hivatalos szervezet is élénk érdeklődéssel és figyelemmel kíséri az egyesületnek minden idetartozó lépését és hogy minden tekintetben kész az egyesület törekvéseit együttes, egyetértő munkával előmozdítani. Általánosságban kiemelte a szóban levő szakember, hogy az egész hadiárva-ügy még ma is csak a próbálgatás, a tapogatódzás állapotában van. Sem a legfelső, sem az alsófokú elintézés stádiumában nem történtek elhatározó lépések, nem látni még tisztán, hogy milyen rendszerben kell felépíteni a hadiárvák közérdekű gyámolításának fontos munkáját. Az alsó fokon az árvaszékek jórészt ma is azt az árvaügyi közigazgatási munkakört látják el a hadiárvák dolgában, amely béke idején is rájuk tartozott és amit ezenfelül tesznek vagy próbálnak tenni a hadiárvák gyámolításának körében, az inkább társadalmi jellegű, önkéntes kísérletező munka. A készség a további beható cselekvésre a legteljesebb mértékben megvan, nincsen olyan ága vagy részlete az árvaügyi adminisztrációnak, mely nem sietne a legnagyobb ügybuzgalommal a hadiárva-ügy előmozdítására és a társadalom részéről is példás érdeklődést, buzgólkodást lehet mindenfelől tapasztalni. Egyelőre az a legfontosabb, hogy tisztán lássunk. Meg kell állapítani, hogy minek hiányát érzik az érdekeltek, hol, milyen ponton kell állalamnak, társadalomnak munkába állania. És ha ezzel tisztában vagyunk, akkor programmot kell készíteni és fokozatosan hozzálátni annak megvalósításához. Különös súlylyal emelte ki az említett szakember, hogy egész világosan jelentkezik az a határvonal, amelyet a hadiárvák ügyének kezelésével megbízott hatóságok a hadiárvák életkorának hatásában és az életkorral összefüggő közérdekű támogatás terjedelmének kérdésében teljes határozottsággal konstatáltak. Tény, hogy a szülők, vagy a törvényes gyámok csak addig veszik kisebb-nagyobb mértékben igénybe az árvaügyi hatóságok közreműködését, amíg az árva a serdült kort eléri. Amint az árva túl van a tizenkettedik évén, egyszerre megszakad minden öszszeköttetés a gyámolító tevékenység és az árva között. Az anya, vagy a gyám egyszerűen fölöslegesnek látja a további hatósági gondoskodást, mert tizenkétéves gyermekének eltartásáról már maga is tud kielégítő módon gondoskodni. Lépten-nyomon látja, hogy serdült gyermeke könnyen helyezkedik el a mai munkapiaci viszonyok mellett, amikor a fiatalkorú női- és férfimunkaerő iránt igen élénk kereslet mutatkozik. Ha tehát itt ezek érdekében valamit tenni lehet, csupán arról a munkásságról lehet szó, amelyet a fiatalkorúak munkásügyi védelme már eddig is, béke idején is megkívánt és amelynek fokozásáról, behatóbbá tételéről lehetne gondoskodni. Ezen a ponton sokat vár az árvaügyi gyámolítás a társadalomtól. Nagy hiány van a hivatásukat komolyan átérző és átérző árvagyámokban, akik nem elégszenek meg az idetartozó adminisztratív teendők formai ellátásával, hanem azon túlmenve, szívvellélekkel készek minden lehetőt megtenni annak érdekében, hogy a hadiárva jövője helyesen irányíttassék és számára megfelelő kenyérkereset biztosíttassék. Az esetek nagyobb részében azt tapasztalták, hogy az önkéntesen jelentkező árvagyámok nem