Magyar Ipar, 1921 (42. évfolyam, 1-22. szám)

1921-01-15 / 1. szám

az ily cégek kérelmezhetik a feldolgozandó anyagokról való raktárkönyv vezetésének el­engedését, mely esetben az illető cégnek csak az elkészült árukról kell raktárkönyvet ve­zetnie. Cégem is a 95. §-ra való hivatkozással kérte ezen raktárkönyv vezetése alól való fel­mentést és azt az adófelügyelő-helyettes meg is adta. Azonban a szakma érdekében kívána­tosnak tartanám az oly módosítást, mely szerint k kimondatnék, hogy minden előzetes kérés nél­kül az ily anyag feldolgozásával foglalkozó cégek anyagokról való raktárkönyv vezetése alól felmentessenek. Vitás esetekben kimondja a végre­hajtási utasítás, hogy az adófelügyelő-helyettes van hivatva annak megállapítására, hogy a vita tárgyát képező cikkek fényűzési adó alá esnek-e vagy sem. Ez gyakorlati szempontból teljesen keresztülvihetetlen, mivel az adófelügyelő­helyettes lehet adóügyekben és számviteli dol­gokban kitűnő szakember, de áruismeret hiá­nyában vitás esetekben dönteni nem képes. Célszerűnek tartanám, vagy a kereskedelmi és iparkamara kebelében, vagy­­ pedig a fővám­­igazgatóságnál felállított szakértői bizottság döntésére bízni az ily esetek elintézését. Visszájuknál rendkívül megnehezíti az üzleti életet az, hogy a lerótt fényűzési adó ily esetekben nem téríttetik vissza. Különösen­­ áll ez a női divatáru szakmánál, hol a vevő gyakran áll elő azzal a kívánsággal, hogy egyik vagy másik tárgy visszavetessék. Célszerűnek tartanám, ha egyes megbízható cégek felhatal­mazást nyernének arra nézve, hogy a már lerótt fényűzési adót saját belátásuk szerint a vissza­adott tárgyak után vissza is téríthessék. Az államkincstár megkárosításától ily esetben nem kell tartani, mivel az ismert és megbízható ke­reskedő a szigorú büntetésnek nem fogja kitenni magát és különben is az üzleti forgalom a sze­mélyzet ellenőrzése alatt áll. Csereügyleteknél a végrehajtási uta­sítás előírja, hogy a kicserélendő tárgy után már lefizetett adó nem esik beszámítás alá és azoknál a tárgyaknál, melyekre kicseréltetik, az adót újra teljes egészében fel kell számítani. Előfordultak már olyan esetek, hogy a vevő alig pár lépéssel hagyta el az üzletet, kirakatom előtt egy másik tárgy nyerte meg tetszését, meggondolva magát, onnan visszafordult, hogy is a vásárolt árut kicserélje. Aki ismeri a női divatáru-szakmát, az tudja, hogy ez nem szór­ványos jelenség, hanem rendkívül gyakran fordul elő. Az ily esetekben a fényűzési adó egyenesen kerékkötője az üzleti életnek, mivel, ha már valaki arra hajlandó, hogy az adót egyszer megfizesse, kétszeri adózásra semmi­esetre sem lesz kapható. Itt tehát szintén egy praktikus megoldási formáról kellene gondos-­­­kodni, hogy ez a visszás állapot megszűnjék. Mindezen észrevételeket közölni akartam és rendkívül örülnék, ha az illetékes körök, belátva azon nehézségeket, igyekeznének valami titok-módon azokat orvosolni. Holzer Sándor: A fényűzési adó kötelező beszolgáltatása óta, sajnos, ama szomorú tapasztalatokat ész­lelem, hogy a megrendelők teljesen távol maradnak, vagy még ennél is szo­morúbb tapasztalatom, hogy éppen emez új m­egterheltetés elkerülése végett Bécsbe gravitálnak. Egy női estélyi ruha előállítási költségei, tekintve, hogy az anyago­kat mind külföldről vagyunk kénytelenek be­szerezni és így külföldi valutában is fizetni, óriási összegekre mennek és így eme magas árakhoz még hozzászámítandó 10*/,-os fény­űzési adó teljesen elviselhetetlenné és lehetet­lenné teszi az üzlet megkötését. Nagyon gya­kori az az eset, hogy a normális üzletmenet­ben, a mai magas árak mellett, a feldolgozó iparos ama kényszerű helyzetbe kerül, hogy a megengedett tisztességes üzleti haszon egy tekintélyes részéről le kell mondania, csak hogy az üzletet megcsinálja, mivel az ilyen feldol­gozó iparos óriási üzemi költségekkel dolgozik. Az adó lerovásánál pedig óriási károkat szenvedünk anyagilag. Ma, amikor egy üzem fenntartásához óriási tőkével kell, hogy a feldolgozó iparos rendel­kezzék, nagy összeget von el az adó lerovása. A törvény értelmében a szállítás alkalmával tartozik a megrendelő fél az adót kifizetni. Sajnos, a női divatszakmában még nem tartunk ott, hogy ez így keresztülvihető volna, mert még mindig a féléves vagy az éves számlák vannak divatban és ezek után az iparos tar­tozik az adót a megrendelő részére előlegezni és az állam pénztárába lefizetni. És így nemcsak a tőkére kell hónapokig várni, hanem még az előlegezett adóra is. Mint feldolgozó iparos, nagyon sok nehéz­ségbe ütközöm az áru elkönyvelésénél a raktár­könyvben és pedig azon oknál fogva, mert a női szövetruháknál (amelyek nem esnek fény­űzési adó alá) és elsősorban a kosztümöknél temérdek sok selymet használok fel varrások szegélyezéséhez és minden esetben apró mére­teket 15 cm-től 25 cm-ig. Úgyszintén a francia ruhák befejezéséhez például creppe Georgetteket használunk és szintén apró mennyiségekben 15 cm-től 50 cm-ig és ilyesmit minden ruhához használunk. Ezek után sok aprósághoz hasz­nálunk selyemszövetet, amelyet könyvelni szinte lehetetlen, eltekintve ama sok pótlástól, amelyek elvasalások és elszabások által szár­maznak, vagy pedig a ruha próbálása alkalmá­val, amikor a megrendelő hölgy változtatásokat kíván és ezek csak újabb anyagot igényelnek és a már felhasznált anyag értéktelenné válik. Ezen nehézségek könnyítésére nézve csak azt az egy módozatot ismerem, amely az áru elvámolásánál volna keresztülvihető, úgy, hogy mindama komplikációk, amelyek a vevő

Next