Szablya-Frischauf Ferenc szerk.: Magyar Iparművészet 42. évfolyam 1939
1939 elé...
1 fлз 1939 ELÉ rltalán soha annyi reménységgel és aggodalommal nem néztünk új esztendő elé, mint most 1939 elé. A lelkek feszültségét, a szokatlanul felfokozott reményeket és a felszín alatt lappangó szorongó érzéseket 1938 termelte ki. Az elmúlt év eseményei a magyar történelem új lapjaira a lehetőségek és feladatok nagy körvonalait rajzolta fel. Minden magyar ember idegeiben érzi a következő év jelentőségét, a nemzet minden történelmi tényezője mozgósítva virrasztja a nagy cselekedetek pillanatát. A társadalmi, a gazdasági és a kulturális erők 1938 katlanában áttüzesedtek és forró izzásban várják a formábaömlést, a termelő, az alkotó munka nagyvonalú kibontakozását. A magyar iparművészet elmúlt esztendejét is ez a nagy felkészülés jellemzi. A mi erőink is soha nem látott arányokban léptek a fórumra. Nagymúltú iparművészetünk átlépve eddigi kereteit, a magyar kultúrmunka legelső vonalába tört. Ennek a ténynek egyetemes nemzeti jelentősége világos. Bizonyítja kultúrérettségünk teljességét. Bizonyítja a magyar művészeti kultúra abszolút életképességét és önállóságát Bizonyítja, hogy ez a nép alkatában hordja egy magasabbrendű kultúra feltételeit. Az iparművészet mindig határvonal volt a barbár világ és a kultúra világa között. Alfája volt minden művészeti megnyilatkozásnak. Ma is, ahol nincs iparművészet, ott képzőművészet sincs, vagy ha mégis volna, nincs szerves kapcsolata a nemzet, a népegyéniség művészi alkatával, ősi adottságaival; tehát vagy idegen szellemiség terméke, vagy gyökértelen művilág. A művészeti fejlődésben, a művészeti élet törvényeiben az iparművészet mint lényeges alkotóelem mindig jelen van. A magyar iparművészetben éppen e napokban tapasztalható megújult termékenység jelentőségét tehát nem túlozzuk el. Összefügg ez a jelenség a nemzetalkotó, a nemzetépítő erők minden vonalon észlelhető megmozdulásával. Mint a lefojtott forrás felduzzadt vize, úgy tör fel a magyarság kulturális erőinek minden elrejtett és lefojtott ősi energiája. Új magyar zene születik a nép ősforrásaiból, új magyar építészet körvonalai bontakoznak ki a falu építőszelleméből, csodálatos új irodalom virágzik ki a nép lelkéből, új magyar iparművészet születik egészen mélyen fekvő gyökerekből. Ezek nem párhuzamos, egymástól független jelenségek, hanem atavisztikus, egységes feltörései a kultúrát tápláló ősforrásoknak. Hogy ez így van, hogy mindez nem álértékek szemfényvesztő attrakciója és nem egy mondvacsinált kultúrfölény önáltató képzelgése, azt éppen az a művészet bizonyítja, amely a nép művészi készségének alapelemeit hozza, amely a művészeti sokoldalúság feltárásával mutatja meg a néplélek gazdagságát: — az iparművészet. Ezekkel a gondolatokkal indítja útjára a „Magyar Iparművészet" 1939-es évfolyamát. Tisztában vagyunk azoknak a feladatoknak a nagyságával, amelyek a következő év korszakalkotónak ígérkező eseményeiben reánk várnak. Felkészülésünket jelzi az a körülmény, hogy az eddigi 10 szám helyett évi 12 számot adunk ki. A jövőben havonként — minden hónap utolsó napján — megjelenő „Magyar Iparművészet" feladatai megnövekedtek, de lehetőségeinek határa is kiszélesült. Biztató, hogy a lap munkája mögött egy mindjobban öntudatosodó iparművész-társadalom áll. Az elmúlt év eseményeiben — kongresszus, tárlat kiállítások stb. — sok ígéret rejlik, amely hitünk szerint mint dinamikus erő az új esztendőben tovább dolgozik és nyomán kibontakozik a nemzeti iparművészet virágzó, új korszaka. AZ E. M. IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT ELNÖKSÉGE