Szablya-Frischauf Ferenc szerk.: Magyar Iparművészet 47. évfolyam 1944
1. szám - Művészet és ipar
MŰVÉSZET ÉS IPAR Még a két világháború közötti „boldog" békeidő derekán történt, hogy külföldön barangolva, egy nagyvárosban kedves, jókedvű, magyar társasággal találkoztam. Az ötvösség és nemesfémipar együttes bemutatóját készültünk ott megnézni és örültünk, hogy egyet-mást megbeszélhetünk. Kínálkozó téma volt: a művészet és a műipar viszonya. — Többen is kíváncsiak voltak arra, lehet-e művészi alkotó tényező a műipar és termékei miként értékelhetők. Mielőtt azonban a kiállítási termekbe értünk volna, temperamentumos festőbarátunk ránk ijesztett. — A művészethez — mondta — az iparnak semmi köze sem lehet; a dolog természete kizárja azt. Még az iparművészet is csak alacsonyabbrendű alkotásokra képes, mert a kötöttség, az ismétlés és a hosszadalmas fizikai munka nem alkalmas a gyorsan tovasuhanó művészi, lelki villanások rögzítésére. A művész transzban, révületben, ihlettel dolgozik, — amit a meghatározott cél, meg az anyaggal birkózó nehézkes technikai munka, lehetetlenné tenne. Ha ezekhez vesszük még, hogy az igazi művészet a minél közvetlenebb természetábrázolást— akkor láthatjátok, milyen fölösleges szószaporításra készültök. Csöndben mosolyogtunk, de építésztársunk nem hagyta ezt szó nélkül. — Tarthatatlan állítások ezek. Már a művészi munka sokfélesége sem tűri az ilyen kategorikus meghatározást. Ha igazad lenne, akkor nem lehetne például építőművészetről beszélni. Pedig gondolj csak arra, mit éreztél, amikor például az esztergomi dómban álltál — közel jutottál a Végtelenhez ugye? — Igen! — Említetted, hogy Párisban jártál nemrégiben. Mit mondtak el neked ott, a Rue de Rivoli árkádos épületei? — Mit?! — A nagy francia forradalom eszméit, törekvéseit. — És mondd csak — folytatta — ismered-e Velencében a Cad'Oro épületét? — Hát hogyne ismerném „Velence ékszerdobozát"? — Most is előttem van csipkés homlokzatával, a XV. századi patríciusra emlékeztető, elzárkózó előkelőségével ... — Úgy tudom Konstantinápolyban is kóboroltál. A sok közül csak egyet említek: a Szulejmán mecsetet. — Láttam! — Mint az égbolt a láthatár fölé, úgy emelkedik hatalmas kupolája. Sivatagjáró emberek nosztalgiáját éreztem meg benne és nagyon meghatott a Mekka felé hajlongva imádkozó muzulmánok áhítata. — Örülök, hogy ilyen jól tudod a leckét. Most még engedd megjegyeznem: az építészet mindezeket nem természetábrázolással, hanem az anyaghoz és célhoz illő mesterséges vagy elvont formákkal alkotta. Beláthatod, hogy a különféle anyagok, a méretek és arányok, a tömegek és vonalak ritmusa, a belső térképzés, a színek és a fény játéka, a részletek egybecsengése és így tovább — nemcsak optikai hatást keltő eszközök, hanem ahogy magad is bizonyítottad: érzelmeket és gondolatokat is kifejezhetnek. — Ez pedig művészet. Semmivel sem alábbvaló a tiednél. Legyél hát jó fiú és valld be: badarságokat állítottál az imént. Nevetésünkre zavartan morgott valamit, majd kijelentette, hogy az építészet, az iparművészet — pláne az ipar — egészen más valami. — Igen?! — rikkantott az építész — jobb, ha nem is beszélsz. Úgy is tudom, mi a vesszőparipád: a művészi alkotást biztosító teljes szellemi — és már amennyire lehetséges — fizikai függetlenség. Ez utóbbi alatt azt érted, hogy minél kevesebbet bíbelődjél a szerszámokkal. — Azt hiszed, mert te csak így tudsz dolgozni, hát másképen már nem is lehetséges? — Vedd tudomásul, hogy nem egyforma körülmények között valósulnak meg a művészi sugallatok — még ugyanazon munkaterületen sem! Vidám harckészséggel nézett reá és tovább beszélt: — Leonardo hosszú évekig elkínlódott Krisztus arcának megfestésével, pedig nem kötötte semmi, amikor a híres Utolsó Vacsora képét csinálta Milánóban. Uralkodott a technikán — és talán még neked is elég nagy művész volt!? — De ott van Michelangelo. Egy sokkal vérmesebb természetű, türelmetlen ember és mégis ... Maga faragta márványba szobrait, küzdve a keserves munka minden nehézségével. Máskor pedig festett vagy templomot tervezett és térdet kellett hajtania II. Gyula pápa irányító akarata előtt. — Hiába lázadozott, meg kellett festenie a Sixtus kápolna mennyezetképeit — és az eredmény? ... a világ egyik leghatalmasabb alkotása. — Hát mit jelentenek ezek, ha nem azt, hogy a függetlenség, mint a művészi alkotás biztosítéka, nagyon is p г _ b e m a 11 p u s ® é r t ér fi ! — Erről különben sokat lehetne beszélni... Mind türelmetlenebbül hallgató banktisztviselő honfitársunkból végül is kitört a szó: — Megyünk-e már, hogy lássunk is valamit vagy azt hiszitek, mindenkit meg akarok itt hallgatni? Végül még azt kell hinnem, hogy ezek és hasonló dolgok tudása nélkül, élvezni sem lehet a Szépet, a művészit... Én nem ismerem tövéről-hegyére a különféle művészetbölcseleti, műtörténeti, meg az aktuális művészetpolitikai kérdéseket és irányzatokat, — de úgy érzem, nincs is arra szükségem. Megveszem ami tetszik — tudom jól, hogy az kötelességem is, — de csak azért adok pénzt, amiben én tudok gyönyörködni, — nem pedig a szakértő. Láthattok nálam képet, szobrot, arany-ezüst tárgyat és más egyebet eleget, de én mindet szeretem. Megérthetitek, hogy untat minden fontoskodó megállapítás és vita. Túl közel vagytok a problémákhoz és azt még én is tudom, hogy a művész alig tud más lenni — még ítéleteiben is — mint szubjektív. — Szép, szép, amiket mondtál — válaszolt a harcias építész — de túl sok benne az, amit nálunk kifogásoltál: az egyoldalú megállapítás. — Ha most itt, idegenben egy olyan nyelvű színielőadást néznél végig, amiből egy szót sem értenél, kevesebb élvezetben lenne részed, mint otthon. Hiába látnád a színészek művészi játékát, nem tudnád lemérni, helyesen értékelni azt, kellő szövegismeret nélkül. — Ez természetes, de semmit sem bizonyít. — De nagyon is! — Ha valamit élvezni akarunk, akkor annak szépségeit, értékeit meg is kell közelíteni valahogy. Mert minden műalkotás beszél, de a maga nyelvén. — Egy görög szobor, egy bizánci zománckép vagy egy renaissance ékszer mást - mást mond és azt másképen fejezi is ki. — Ösztöneid barokos hajlamai dacára tudnod kell, hogy más stílusban a bárok eszményeket hiába keresed. De méginkább tudnod kell, hogy azok hiánya ott nemcsak negatívum, hanem egy másféle szépséget kereső művészi törekvés jele. — Nem árt, ha egypár könyvet elolvasol, egy-két kiállítást megnézel, megismered múzeumaink anyagát és körülnézel a művészet mai berkeiben. De erre már mindannyian indultunk a termek felé, ahol azonnal szembetűnt az észszerű rendezés. Meg is jegyezte valaki: fe — De jó itt lenni! Milyen kellemes, hogy nem pompás csarnokban kell törnöm a fejemet, vájjon, a lehetőleg selyemmel-bársonnyal bevont falakat, a remekbe !!