Magyar Iparművészet, 1998 (5. új folyam, 1-4. szám)

1998 / 3. szám

ÉRTÉKMENTÉS velük. Ez az, amit évek óta kívántam. Munkáidban új, önálló és lendületes magyar stílus kel életre. Foly­tasd ezt az irányt, sokat várok tőled. ” Teréz és Júlia munkájában a nemzet arculat kialakítására való törekvés kiegészül a helyi ha­gyományok ápolásával és terjesztésével, nemze­ti hovatartozástól függetlenül. Mindez összefügg a korszakra jellemző­ „házi­ipari” vagy más szóval „nőipari” mozgalmakkal, amelyek siettették a népi kézművességben rejlő művészi értékek és üzleti lehetőségek felfedezé­sét és kiaknázását. 1892-ben a budapesti Műcsarnok­ban mutat­ták be azt a „női iparművészeti kiállítást”, amely ugyanabban az évben az Union Centrale des Arts Decoration által Párizsban rendezett kiállításon a magyar szekciót képviselte. Ezen ,„Mattyasovszky Jakabné és Sikorska-Zsolnay Júlia” csipke- és fő­kötőgyűjteménnyel szerepelt. Amint azt az asszonynevek is mutatják, a nyolc­vanas évek legfontosabb fejleménye mindkét lány számára a házasság volt. 1882 szeptemberében kötött házasságot Zsol­­nay Teréz és Mattyasovszky Jakab, a kiváló geo­lógus. Mattyasovszky Jakab eljegyzésekor tett ígéretének megfelelően négy év múlva beállt a gyárba és apósa elképzelése szerint elkészítette Magyarország első földtani térképét, amely nagy segítségnek bizonyult az agyagvásárlás terén. Júlia - szintén 1882-ben - a lengyel Sikorski Tádéhoz ment feleségül. Sikorski Tádé építész­­mérnökként Bécsben dolgozott, majd az állami kerámia-szakiskola igazgatójaként tanulmány­útra érkezett Pécsre. Személye, sokoldalú tehet­sége igazi nyereségnek bizonyult. Az építészeti kerámiagyártás területén és tervezőművészként egyaránt meghatározóvá vált. A házasságot követően Teréz Budapestre köl­tözött, Juliskáék a gyár területén lévő műterem­­lakásban élték le az életüket. Míg Terézt lekö­tötte a gyereknevelés és a háztartással járó fela­datok, Júlia életét továbbra is, gyermekei meg­születése után is a gyárnak és a művészi mun­kának szentelte. 1898-ban, a Magyar Iparművészet első évfolya­mában került bemutatásra a Sikorski Zsolnay Júlia által közreadott, 10 lapból álló mintagyűj­temény. A szerkesztőség által jegyzett kísérőszö­vegből kitűnik, hogy mennyit fejlődött - részben éppen a Zsolnay lányokéhoz hasonló gyűjtemé­nyek hatására - a közgondolkodás: a cikk írója felhívja a közönség figyelmét, hogy a díszítmé­nyek túlnyomórészt délszláv eredetűek, és így csak tágabb értelemben beszélhetünk magyar vonatkozásokról. A válogatás gondozója, Júlia a művész fantázia­gazdagságát, csapongó képzeletét képviselte a fegyelmezett Terézzel szemben. Életműve jóval gazdagabb és sokrétűbb, és bár sokféle mintát követett a korszak historizáló-eklektikus szelle­mében, keze nyomán az előképek új életre kel­tek, sajátosan idomultak alkotói súlusához. Ter­veiben mindazt felhasználta forrásként, amit a korszak iparművészeti áramlatai hozzáférhető­vé és divatossá tettek. Ezen áramlatok közül az orientalizmus hatott rá a legerősebben. Elsőként az 1851-es londoni világkiállításon jelentek meg a brit koronagyar­matról érkezett perzsa iparművészeti tárgyak. 1862-ben Japán művészete keltett feltűnést Lon­donban és a külön kiállítás, amelyet a kínai ipar­művészet legszebb alkotásaiból rendeztek. Az 1873-as bécsi világkiállításon - amelyen a Zsol- Zsolnay Teréz: Mintalap / Teréz Zsolnay: Design 1883, No 499, 50x40 cm 1998/3 ^ 20. oldal

Next