A magyar irodalom története 1945-1975, 4. (Budapest, 1982)

Béládi Miklós - Pomogáts Béla - Rónay László: A NYUGATI MAGYAR IRODALOM (Vázlat) - Írói csoportok és "nemzedékek" - A múlt írói - Nyírő József

seket rejt magában. Célszerűbb tehát, ha két időszakról, 1956 előttiről és 1956 utániról beszélünk, és ezen belül próbáljuk felvázolni a csoportokat, az irodalmi irányokat és ha vannak, a ténylegesen létező nemzedékeket. A MÚLT ÍRÓI Az 1945-öt követő évek irodalmának főbb témáit néhány vezérszóval körül lehet írni. A háború, menekülés, táborokban élés természetszerűen hozta magával, hogy az első könyvek szinte egytől-egyig a hontalanságból és a visszavágyódásból merítették mondanivalóikat; regényekben, cikkek­ben, versekben a jövőtervezés, légvárépítés keveredett a céltalanság érzé­sével, s az összeomlott társadalmi rendszer bírálata összefonódott a múlt megszépítésével. Ezek a könyvek csaknem kivétel nélkül mind politizáltak, s ha közülük némelyik mutatott is némi hajlamot a józanabb számvetésre — mint Ölvedy János írása (Levelek a számkivetésből, 1947) vagy Bakó Elemér könyve (Műhely és légió, München 1948) —, legtöbbjüket az emigrációs hivatástudat fölépítésének gondja kötötte le. Ezzel próbálták ellensúlyozni azt a megrázkódtatást, hogy elszakadtak társadalmi helyük­ről, kiestek szerepükből, elvesztették vágyónukat, rangjukat, és földönfutó sorsra kényszerültek. Újat vagy mást ez az irodalom csak a tematikában nyújtott, egyébként a két háború közötti irodalom konzervatívan „nem­zeti” eszme- és stílusvilágához, kisrealizmusához, népiességéhez, irreden­tizmusához, anekdotikus előadásmódjához kapcsolódott, felelevenítette a hazafias szólamokat és a családi folyóiratok lapos moralizálását, kedélyes­humoros világlátását. Nyírő­ József (1889—1953) a háború éveiben sodródott a közéletbe, politikai szerepet és lapszerkesztést vállalt; mint országgyűlési képviselő menekült nyugatra, előbb Németországban húzta meg magát, élete utolsó szakát Spanyolországban töltötte. Két regényt és egy filmdrámát írt, az íme az emberek (Madrid 1951) önéletrajzi dokumentumregény az utolsó magyarországi hetekről és a bajorországi falucskában elszenvedett évekről, a menekültsorsról, a testi-lelki megpróbáltatásokról. Jellemző képeket fest a hontalanok társadalmáról, a menekültek kiszolgáltatottságáról, de való­jában az az író célja, hogy önmagával, helyzetével és jövőjével számot vessen. Ahogy mindenkit, őt is a honvágy kínozza, azt kell tapasztalnia, hogy „önmaguk elől menekülnek az emberek”, „a belső rabsors elől”. De amilyen hiteles a könyv, amíg a hontalanok tengődését és gyötrelmeit idézi elénk, oly kevéssé meggyőző, amint az írót magát szólaltatja meg. Nyírő értetlenül veszi tudomásul az eseményeket, nem fogja fel, hogy mi történt vele és a világgal, a balsorsot, az irracionális erőket és a lelki elfajulást okolja a katasztrófa bekövetkeztéért. Úgy véli, démoni hatalmak vették birtokukba a történelmet, csak így eshetett meg, hogy ártatlan

Next