Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)

1877-09-12 / 209. szám

Második évfolyam 1877. 200. sz. Budapest, szerda, szeptember 12. „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nép, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre ... 15 frt. — Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . . „ — Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bu.ca.pest, V. Erzsébet tér 14. sz. II. em., hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. A jogászgyűlés küszöbén. Magyarország jogászai nem sokára együtt lesznek és tanácskozni fognak. Másutt ily gyűlésre az egész nemzet művelt rétegei készülnek, nálunk a szakközönség soraiban is csak szórványosan hallani róla olykor valamit. Ennek különben megvannak okai. A magyar jogászgyűlés nem igen felelt meg eddigelé a feladatnak, melyet tőle várunk. Elkoptatott tárgyú értekezések, nagyon szürke theóriák meddő vitatása, margitszigeti viglakoma, nem olyan dolgok, hogy az ország érdeklődését lekössék. Csak az előző gyűlés volt gyümölcsözőbb, mi főleg annak köszönhető, hogy elnöke az országbírója volt. Eme gyűlésen beszéltettek meg egyéb dolgok is, nemcsak realisálhatatlan jogelvek, s mondhatni, hogy épen ezért jogosult, most a feszültebb várakozás. A nemzet műveit zöme azt várja, hogy a turistavilágnak számbavehető eliteje kezdeményez, hogy elítéli az elítélendőket, hogy jó tanácssal szolgál a kormánynak, illetőleg az igazságügyminiszternek. És ez a várakozás indokolt. Mert sanyarú viszonyaink közepette a legfontosabb jogtörténelmi tétel bizonyításainál is fontosabb azon kérdés megoldása: mi szükséges a jó perrendtartáshoz, mi módon elégíttessetek ki a közjegyzők, a bírák s az ügyvédek igényeit egyaránt ? Nem vagyunk ugyan meggyőződve, hogy a kéznél fekvő gyakorlati kérdések érdemlegesen kerülendnek szőnyegre a legközelebbi gyűlésen, de van bennünk annyi optimismus, hogy legalább h isz s z ü k ezt. Természetes dolog, hogy sok függ attól, ki lesz a jogászgyűlés elnöke? Távol legyen tőlünk gondolatban is, hogy lapunkat korteszászlóvá törpítsük, de mert két jelöltségről már hallottunk, s mert két név forog már a szakkörökben, a jó czél érdekében meg kell beszélnünk a dolgot. Dr. Apáthy István egyetemi tanárt candidálja egy hír, a másik Szilágyi Dezső egyetemi tanárt és orsz. képviselőt. A választás igen könnyű, aki előtt tisztán állnak a tények, de hát nem lehet mindenki abban a helyzetben, hogy közel legyen a tűzhöz. Tény az, hogy most, miután az ügyvédi kar kebeléből (Bosbach Péter) s a bírói testületből (Mailáth György) volt már elnök: az egyetem jogi facultásán van a sor helyes ildomból, hogy elnököt adjon. S miért épen Apáthy urat? Miért nem Konek, Wenczel, Schnierer, Hoffmann, Kautz stb. urakat? Mivel — mint halljuk — ő korteskedik. Ha igaz, hogy „magasból bukni is dicső“ — úgy e dicsőséget élvezhetni fogja Apáthy úr. Már élvezte néhányszor, midőn — mint képviselőjelölt rendesen megbukott. Nem vonunk mi le az érdemből semmit. Apáthy úr tanult, világos fő; csakhogy autodidacta, a mely fajnak meg van az a szerencsétlensége, hogy felfedez olyanokat, amik már régen fel vannak fedezve. És szorgalmas ember is. Kereskedelmi és váltótörvény stb. compilatív fordításai ezt fényesen igazolják. De hát indok-e mindez arra, hogy elnöke lehessen oly testületnek, melyben fényesnél fényes!) nevek sorakoznak egymás mellé? Váljon nem derogálna-e magának az egyetemnek, ha tanárai között nem akadna hivatottabb férfiú a megtisztelő állásra? Ott van Szilágyi Dezső. Ő nem csak theoreticus, de mint volt miniszteri tanácsos, ismeri az igazságügy gyakorlati bajait is. Mint turista, lumen az országház hivatlanai közt. Hogy nem producál sokat az igaz, de hát ez nem von le érdemeiből. Jobban szeret gondolkozni, mint sokat producálni. Ez az egész. Magyar tudós, ki európai színvonalon áll. Nagy ismeretei, tekintélye (ami amannak kifolyása) őt inkább qualifikálják a jogászgyűlés elnöki székére. Sine ira et studio szólunk, s minden ajánlgatás helyett kimondjuk, hogy ez egészen magán nézetünk. Nem tehetünk róla, hogy nézetünkben osztozni fog a gyűlés igen nagy többsége. Ma csak ennyit a jogászgyűlésről. Túlestünk a személyi kérdésen. Közelebbről beszélünk egyébről is. Törvényhatósági és községi önkormányzatunk mai állása és követelményei. ii. Hogy jogállamban, mily szempontból kelljen a „községet“ — mint a politikai önkormányzat egyik fontos közegét, s ugyanennek viszonyait a törvényhatósághoz és államhoz tekinteni, azzal mintegy 30 év óta, nagy tudományu férfiak, és publicisták, parlamentek és nevezetes politikai testületek, szokatlan ügybuzgalommal foglalkoznak, különösen külföldön*). E nagyon tanulságos foglalkozást az a törekvés jellemzi, miszerint a társadalomban s államgépezetben szétszórt jogi atomok szerves egészbe csoportosíttassanak, vagyis, hogy az egyénnek jogviszonyai a helyi kormányzathoz, s viszont emennek a központi hatalomhoz való állása meghatároztassanak. Azonban nagyon feltűnő külföldön is a vélemények, elvek s tanulmányok azon különfélesége, mely e feladat megoldása körül mutatkozik. Gneist, és Stein, nagyszerű körvonalakban tüntetik elénk a „község“ képét, amaz az angol intézményekből, emez a jogbölcsészet világánál fejtegetve; mig Morier nemzetiségi, Rathbene William társadalmi, a párisi communisták, kik, a Vendôme-oszlopát összetörték, — emberiségi, — Castell ar E. menydörgőszavai Madridban a democratia, a karthagenai foederalisták, achai és etoliai szempontok, mig legközelébb a copdeni állampolitikai clubb a helyi önkormányzat érdekei s követelményei szerint ecsetelvén. Bárha azonban ennyi különböző vonatkozású s irányú tanokat val l) Gneist: Englische Communalverfassung. II. R. Berlin, 1863—64. Ugyanattól: Verwaltungsord. Berlin, 1857—60. II. (Gesch. d. heutig. Gestalt d. Aemter u. Verwaltungr. 1866—67. R. B. D. Morier 0. B. Local Governement considered in its historical Development in Germany and England. München 1875. Rudolf, v. S o h m. Die altdeutsche Reichs- und Gerichtsverfassung. Berlin. 1876. Stein: Verwaltungslehre u. d, Verwaltungsrecht. Stuttgart. 1870. L. Blanc; L’ état et la Commune. Paris. 1866- lanak, s hirdetnek is az eszme most nevezett apostolai s pártjai, a következő fogalom — meghatározásában mégis, mindannyian megegyeznek: A „község“ a helyi önkormányzat kifejlődött szervezete. Ennek rendeltetését képezi, amire képes is az államnak alapalakzatát és ínlszerveit kisebb, meghatározott területére nézve, szűkebb köréhez képest korlátolt mérvben létesíteni és ezáltal az alkotmányszerű kormányjog nagy elveit a maga kebelében alkalmazásba hozni. Ez értelemben a község, az egyesnek, az állampolgári életre nézve, a leghatalmasabb nevelője. Épen ezért a község minden valódi önkormányzatnak a magvát képezi, s a szabad igazgatás hazája ez, és a nemzet, szabad községi rend nélkül, szabad alkotmánya daczára sem szabad. Ez okból azt mondjuk, hogy az alkotmány csak az első, a község szabad igazgatása s önkormányzata pedig a második, felsőbb lépést képezi bármely nemzetnél is, a teljes szabadság felé. És a községügy egész története minden korban és minden népnél azt mutatja, hogy benne van megadva a belső szabadság igazi mérve s szabálya. íme, ez az átalános fogalom, melylyel a „községrő" kell bírnunk. E fogalom természetes s logikai corollariuma annak, hogy, miután a községi önkormányzat szüli a szabadságot , s miután e szabadságból fejlődhetnek ki csak az alkotmányos intézmények, tehát nemcsak a törvényhatósági, de még a parlamentáris önkormányzatnak is a községek szabad igazgatásából kell fakadnia. Ez az angol felfogás, s ezt adoptálja Morér is egyik nagybecsű munkájában, hol Gneist azon megfordított következtetése ellen, mintha az angolok azért bírnának önkormányzattal, mivel parlamentáris intézményeknek örvendenek, férfiasan síkra száll*) Budapest, 1877. szept. 11. A perrendnovella fölött dolgozó enyéte befejezvén munkálatát, ez alkalomból a „Pester Lloyd“ ma erősen kardoskodik a mellett, hogy az egész perrendet átölelő reformmunkálat létesíttessék. A novelláris javítgatás hivatkozásaival csak növelni fogja a zavart. Igaza van laptársunknak, csakhogy mi ezt már előbb, lapunk 202. számában megírtuk, kimondottuk, hogy: kívánunk oly rendszert a codificatióban, mely ne legyen többé fárasztó, ne legyen a hivatkozás lánczolata által zavarra okot szolgáltató, de könnyítse a lehetőségig (a jelenlegi kuszáti viszonyaink közepette) a szakközönség helyzetét. S ez úgy történhetnék meg, ha a codificatio nem változtatva meg a régi törvénykezési rendtartás szakaszait, oda törekednék, hogy az azokban foglalt intézkedések ugyanabban a szakaszban nyerjenek módosítást. Ne kíméljük az írnoki munkát. Írjuk le a megmaradandó szakaszokat is, illeszszük ugyanazon szakaszhoz a pótin *) Professor Gneist nun hat klarer als irgend jemand vor ihm seinen Landsleuten auseinander gesetzt, was wir Engländer schon lange wissen, nämlich: dass der Fall gerade umgekehrt ist; das wir Selbstregierung besassen, weil wir in dem alten germanischen positiven und concreten Sinne des Wortes : Freithum und nicht in dem abstracten negativen Sinne des Wortes 1 ib e r t é frei waren, — und dass weil wir selbstregiert in unseren localen Angelegenheiten ein Parlament gewannen in welchem wir befähigt wurden, uns auch in unseren politischen Angelegenheiten selbst zu regieren. („Selbstregierung“ — die deusche Gemeindeverwaltung. V. R. B. Morier, mit einem Vorwort v. Prof. D. F Holtzendorf. Leipzig, 1875. Pag. 4,).