Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)

1878-08-02 / 176. szám

III. évfolyam 1878. „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre ... 16 írt. — Fél évre .... 7 „ 50 Negyed évre . . . „ — Hirdetések: Egy hatodh­asábon petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Budapest, péntek augusztus 2. Szerkesztőség és kiadó­­­hivatal: 31a.e3.apest, V. József tér 3. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül,­­ az előfizetési s hirdetési di­­­­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül- f dendők. — Kéziratok csak­­ ismert kezektől fogadtat-­d­nak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Előfizetési fölhívás. Lapunk III. évfolyamban van. Ez azt bizonyítja, hogy hézagot pótoltunk és helyünket betöltők a magyar jogász közönség igényei szerint. Keménynyel indítuk meg lapunkat és nem csalatkoztunk. A jeget megtörtük s a czélok felé melyeket kitűztünk, nehéz akadályokkal bár, de közeledünk. Lapunk a „Magyar Jogász“ (és C u r­­ a i E r­­t e s i­t­ö) jogszaki és közigazgatási napilap. A magyar­országi ügyvédi kar veszélyeztetett érdekeinek buzgó védője, a helytelen codificáció erélyes ellenese. Érzett hiányt pótol a jogszaki irodalomban és főleg az ügyvédi osztályra és bírákra nézve, s különösen a bagatell-­­ községi bíráskodás körében mutatkozik valóban nél­­kü­lözhetlennek. Lapunk mindennap teljes kivonatát adja a „Budapesti Közlöny“-nek, közli a kir. táblán, a legtöbb stélőszéken és a semmitészeken előadandó ügyeknek jegyzékét kifüggesztésük előtt, úgy a már elintézettek lajstromát az előadást követő napon, a miként történt eldöntés megjelölésével. Tájékoz­tató czikkek az igazságszolgáltatás minden rétegéből; tartalmas hírrovat, a külföldi jogélet nevezetesebb moz­zanatainak ismertetése, cusiai döntvények, törvény­széki csarnok stb. képezik a „Magyar Jogász“ (és Curiai Értesítő) többi tartalmát. Lapunk természetében fekszik, hogy­­ annak kima­radása csak pár napra is a­z­ előfizetőknél méltó ked­vetlenséget, esetleg zavart is okoz. A bejelentések, elintézések, a hivatalos közlemények egymás­utánja követeli, hogy minden számunk idején kerül­jön kézbe, mert különben e célját téveszti. A hó végén összetorlódni szokott előfizetések pedig kiadóhivata­lunknak annyi munkát adnak, hogy a legjobb akarat mellett sem kerülhető el némi fennakadás. Kérjük azért közönségünket, hogy a megrendeléseket lehetőleg korán megtenni szíveskedjék. Rögtönítélő bíráskodás. Akasztanak mindenütt székében. A statariá­­lis bíróság országszerte végezteti ki az embereket. Kozareknek meggyűlt a dolga. Soh­sem volt jobb keresete, mint most. Statárium volt azelőtt is. De sohsem orvo­solta még a bajokat. Tígy vagyunk mi, mint Ame­rika némely vadabb vidékein. Ez utóbbi dolgon azonban nem csodálkozhatunk, ha fontolóra vesszük hogy ama titokteljes roppant világrészre alig süt pár század óta a civilisátió napvilága, annál na­gyobb mérvben költi föl azonban bámulatunkat, ha oly országban, milyen Magyarország, mely immár majdnem évezredes kulturával bir, a szelidebb em­beriség és meghonosult keresztény műveltség gúnyja és gyalázatára oly jogintézményt ápol és tart fönn, mely az amerikai vadnépek lynch-lawjának tőről szakasztott mása. Ily jogintézmény nálunk a statárium, e valóságos szégyenfoltja kultur-állami lényegünknek. Ha valamely államban, ennek sajátságos viszonyai miatt a közcsendet, a belbékét, a személy- és va­gyonbiztonságot a rögtönítélő bíráskodás nélkül föntartani nem lehet, úgy azt törvényhozásilag kel­lett volna szabályozni; ha pedig a statáriális el­járásra nincs szükség, de az mégis fönnáll, ak­kor a törvényhozásnak ki kellett volna mon­dani azt, hogy a rögtönítélő bíráskodás, mint a humanizmus s az osztó igazság alapján nyugvó büntetőjogi rendszerrel botrányosan ellenkező bar­­bár intézmény, jövőre megszüntettetik. A rögtönítélő bíráskodás Magyarországon kü­lönben is törvénytelen s a nemzeti, illetőleg hazai institutiók közzé soha sem tartozott. Őseink nem tűrték a rögtön bíráskodást; erről számos törvényeink vannak és világosan azt rendelik, hogy minden bűntettes a törvény rendes utján s annak rendje szerint a rendes bíróságok által ítéltessék el. Magyarországba a statárium elő­ször II. József császár és király kény­úri országlása alatt hozatott be és pedig először a katonaságnál 1785. február 9-án 5432. sz. a. kelt kir. rendelet­tel, mely azután 1787. jun. 26-án kibocsátott 22796. sz. másik kir. rendelettel a polgári osztályból szárma­zott rablófőnökökre is kiterjesztetett. De mihelyt az alkotmány visszaállíttatott, a statárium 1790. évi ápril­is 20-án 13024. sz. a. kelt kir. rende­lettel megszüle­tettetett. A most említett országgyűlés továbbá meg­alkotván az 1790. 12. t.-czikket, mely szerint ő fel­­e­sége az igazságszolgáltatás menetébe rendeletekkel nem fog avatkozni és megalkotta az 56. t.-czikket, mely szerint a király kivételes bírósága alá tarto­zott az előtt történt felségsértési és hűtlenségi büntettek is a rendes bíróságokhoz utasittattak és kimondatott, hogy az azokban való bíráskodás a rendes bíróságoktól jövőre se vonattassék el. Nem volt tehát ezután statárium, míg csak az alkotmá­nyosság tartott és csupán miután az 1812-ki or­szággyűlés berekesztésével az alkotmány ismét fel­­függesztetett, hozatott be újra, 1813. év február 29-én kelt kir. rendelettel. Később, azaz 1843-ban elkészülvén a bünte­tő-törvényjavaslat, mely a halálbüntetést is eltöröl­te dicséretreméltó következetességgel, ugyan a ja­vaslat saját jogelméletéből a statáriumot is kizár­ta. A javaslat azonban nem emelkedvén törvény­erőre, 1846-ban új statariális szabályzat adatott ki. Ez ellen csak az 1848-as országgyűlésen lehetett volna fölszólalni, de nem csoda, ha a nagy átala­kulási mozgalom közepette erre gondolni megfeled­­keztek honatyánk. Szabadságharczunk bukása után 1853-ban, katonai statárium állíttatott föl hazánk­ban s ugyanazon évben kibocsáttatott uj büntető perrendtartás is, melyben a rögtönitélő bíráskodás szabályai, mint rendszeresített valami, ezen úgy­nevezett fenyitő-törvénybe igtattatván, kiterjeszte­tett egyszersmind a felségsértésre és lázadáson kivül a rablásra, rablógyilkosságra és gyújtogatásra is. Végre az uj magyar alkotmányos korszakban 1867. évi augusztus 11-kén kelt kir. elhatározással az 1846-ki statarialis szabályzat állíttatott vissza, melyet 1867-ban, november hó 1. napjáról keltezve és b. Wen­ckheim Béla és Horváth Boldizsár magyar miniszterek által aláirt rendelet váltott föl. E tény ellen az 1871. február 8-án tartott or­szággyűlés képviselőháza ülésében felszólalás is történt, de a többség ennek fontosságát nem méltányolta és még csak helyeslését sem nyilvá­nítván , sőt legkisebb biztatást sem nyújtott arra nézve, hogy ezen törvényellenes bíráskodás megszüntetése végett valaki indítványnyal is föl­léphessen. S így ma is fönnáll a statárium, szük­ségesnek tartván azt a mi szabadelvű minisztériu­munk, annak daczára, hogy több tévedés és igazság­talan vérboszú alig fordul elő valamenyi bírói el­járásnál, mint épen a statárium alkalmazásánál. Mellőzve azt, hogy ezen bírósági eljárás egész Corpus Juris-unkban betűvel sem említtetik, tanúbizonyságául annak, hogy ez soha sem volt nemzeti eszme és hazai ős szokás, csodálkoznunk kell azon szórakozottság fölött, mely törvényhozá­sunk mindkét házát jellemzi, midőn ennek a kérdésnek törvényhozási szabályozását még csak meg sem pendítette. Pedig ha már lenni kell, ig­­tassák legalább törvénybe, kezdi meg. Kritizálja a beosztást. Kifogása van a tervezetnek anyagi s alaki jogra való beosztása ellen. „Jog“, mint szélesebb fogalom fedi a törvény szűkebb jelentését, de nem megfordítva. Nézetünk szerint nemcsak ez, hanem az is figyelembe veen­dő, hogy a jog szélesebb értelemben tudomány, mely törvényt ismerni, érteni s az egyes esetek­hez alkalmazni tanítja, míg ellenben a törvény magát a jogviszonyban követendő szabályt foglalja magában. Megtámadja a Themis a tervezet I. fe­jezetének czímét: „Átalános határozatok a csőd­nyitás hatásáról.“ Hatás szó helyett „ha­tályt“ ajánl. A tervezetnek ezen kitétele igen he­lyes, mert hatály erejét, érvényét jelzi a törvény­nek és szoros értelemben véve nem egyéb, mint a hatás eredménye, míg ellenben a hatás azt a befolyást fejezi ki, melyet bizonyos cselekmény, vagy intézkedés valakire vagy valamire gyakorol. Eddig értettük a Themisre, de már tovább nem, mert így kezd félrebeszélni: „A szakaszok egy­másutánja tükre az öntudatos rendszernek. A rend­szeresség problémája a logicai egymásután és egy­más mellett. Kulcsa a szakaszok benső viszonyának, rokonságának, sorrendének éles látása. Az osztályo­zás, a beosztás, a sorozás, szóval a rangírozás több, mint puszta schematizálás. Nehéz elméleti opera­­tív. Hajótörést szenvedhet rajta az egész alkotás.“ Egyébiránt őszintén szólva, nem is értjük, hogy miként lehet ilyen privát passióból készült terve­zetnek, komolyan neki gyürkőzni. Ugyanebben a számban az a kérdés vettetik fel S. S. jegyű czikkező által, hogy eskütől fölté­telezett ítélet alapján, ha az eskü le­­tétetett,elrendelhető-e azonnal a kielé­gítési végrehajtás. Czikkező igennel felel. Egyik érve az, hogy a t. r. t. 254. §-a határozot­tan mondja, hogy a kötelezettség teljesítésére ki­szabott határidő mely naptól számítandó, sommás perekben az ítélet kihirdetését, ren­des perekben pedig az ítélet kézbesí­tését közvetlen követő napon veszi kezdetét, de az eskü letételének napjától szá­mítandó fizetési határidőről a törvény nem tesz említést. Másik érve pedig az, hogy a t. r. t.-nak a végrehajtás elrendelése eseteiről szóló 345. §-ának e) pontja értelmében végrehajtásnak helye van a föltételezett ítélet alapján, ha az esküle­tét e t­e 11. Elfeledte czikkező, hogy a f­ö 1t­é­t­e­­les ítéletnek, föltételes azon határ­ideje is, mely a kötelezettség teljesí­tésére szabatott, s ekként a kötelezettség teljesítésének időpontja a föltétel t. i. az eskü letételének időpontjáig szünetel és csak ettől szá­mítandó. A végrehajtás elrendelésének eseteiről tár­­gyaló 345. §. sem támogatja czikkező nézetét, mert e szakasz érintetlenül hagyva a 254. §. rendelke­zéseit, föltételezi a kötelezettség teljesítésére enge­dett határidőnek eredménytelen lejártát és csak a rés judicájának eseteit sorolja fel. Téved czikkező abban is, hogy oly végzés ellen, mely constatálja azt, hogy az eskü letétetett, nincs helye semmiségi panasznak. Mert először is ily végzés a jogorvoslatot kizáró eseteken nem ala­pul és másodszor a t. r. t. 297. §-ának 1. pontja panaszt enged olyankor ha a t. r. t. sza­bályai megsértetnek és szabálysértés lehet a többi közt az is, mi csaknem mindennapi, hogy nem a bíró, hanem a joggyakornok veszi ki az esküt a féltől. Knorr contra Bier­mann czím alatt megtámadja a Themis is K­n­o r­r úr felüle­tességét, mely szerint a feltételesen átadott ingók tekintetében a szerződésnek a tulajdonjogot fenn­tartó kikötését mibe sem veszi. Igazat ad annak az álláspontnak, melyet mi lapunk 171. számában elfoglaltunk Knorr úr obscurus nézeteivel szemben. Közli továbbá a Themis a végrehajtási e­l­j­á­r­á­s­r­ó­l s­z­ó­l­ó t­ö­r­v­é­n­y­j­a­v­a­s­l­a­t­o­t, mely T­e­r­e­s­z­k­y István tervezete alapján egy e czélra kiküldött etiquête revisióján is keresztül menvén, a képviselőháznak már régebben beterjesztetett. 176. sz. Lapszemle. A Magyar Themis mai számában a Kralik-féle csődtörvény-tervezetnek bírálatát

Next