Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)

1878-09-12 / 209. szám

III. évfolyam 1878. 209. sz. Budapest, csütörtök szeptember 12. ..MAGYAR JOGÁSZ" megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre ... 15 frt. — Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . . „ — Hirdetések: Egy hatod-hasábos petitaár egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség kiadó­­­hivatal, Budapest, V. József tér 3. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Előfizetési felseí­rás „MAGYAR JOGÁSZ” I. évi szeptember 1-től kezdetét veendő újabb negyedére. Előfizetési feltételek: Egész évre.....................15 frt. Félévre.......................................7 frt. 50 kr. Negyedévre.......................4 frt. Egy hóra................................1 frt 40 kr. napontai szétküldés mellett. Az előfizetési pénzek Bu­dapest, József­ tér 3. szám alá küldendők. Ismét a semmitőszék eltörléséről. (Két czikk.) II. Az a czél, hogy a semmiségi panaszokkal va­ló visszaélés folytán előidézett perhuzavona meg­gátoltassák: a perrend javaslat által, mint mondot­tuk, alig lessz valósítható, miután a panaszokra alkalmat nyújtó alaki sérelmek elter­jedtségének meggátlásáról nem intéz­kedik. Ezen azonban nincs is mit csodálkozni, ha nem feledjük, miszerint a semmizési eljárás teljes megváltoztatása, valódilag felforgatásának tervezete, nem a magas­ igazságügyi politika kifolyása, ha­nem egyedül vagy túlnyomólag pénzügyi mű­velet, melynek a semmitőszék eltörlése, tehát pár ezer forint megtakarítása által akarnak szolgálni s előnyt szerezni. De a perrendjavaslat saját eszméi és ter­vezete kivihetőségétől sem várunk valami ked­vező sikert igazságügyi reform tekintetéből. A semmiségi rendszer megváltoztatása által ugyanis, ha feledni akarjuk is a pénzügyi törekvé­seket, nem czéloztathatott a codificátor által más, mint a törvénykezés gyorsítása, a perorvoslatok­kal való halogatás, késleltetés megakadályozása. Nem hiszszük, hogy ez a czél valósíttathassék a javaslat szabályaival. Az igaz, legalább külszínleg előnyösnek mu­tatkozik a gyorsabb eljárás előmozdítására az, mi­kép a javaslat rendszere szerint önálló semmi­ségi panaszokkal nem lehet élni, az alaki sérelmek panaszlása a fölebbezés és felfolyamodá­sokba foglalandó, azok miatt ítélethozatalig külön fölebbezés nem engedtetik s csak bizonyos végzé­sek ellen lehet külön felfolyamodást használni az alaki sérelmeknél fogva. De könnyű belátni, mikép az önálló semmi­zési rendszer útján sokkal hamarább és gyorsabban eszközölhetők az elintézések, mint akkor, ha az alaki sérelmek érvényesítésével ítélet­hozatalig, illetőleg az ítéletek ellen való felebbezésig kell várni. És ez viszonyainkban sokkal jelentékenyebb körülmény, mint más rendezettebb államokban, pl. a kitűnő bírósági szervezettel dicsekvő Német és Francziaországban, miután köztudomású dolog, hogy nálunk az ügy letárgyalása után na­gyon sokszor hónapok folynak le, míg a bíróság ítéletét meghozza és azt kihirdeti. Azonfölül e javaslat szerint is az alaki sére­lem bírói constatálása az egész előzetes eljárás megsemmisítését vonhatja maga után, mi azután természetesen hosszabb időbe kerül, minth­a a sem­miségi panasz már előbbi stádiumokban érvényesít­tethetnék, mint történik az mostani rendsze­rünkben. Ehhez járul, mikép azon intézmény, hogy jö­vőre az önálló semmitőszék helyét a kir. táblák s a legfőbb stélőszék foglalják el, már magában is majdnem lehetetlenné teszi, hogy a czélba vett nagyobb gyorsaság elé vethessék. És ezt ismét sajátságos viszonyaink okozzák, me­lyek máshol alig találhatók föl. A kir. tábla — különösen Budapesten — jelenlegi munkakörének sem képes kellő gyorsa­sággal megfelelni a folytonos ügyszaporodás miatt. Az évenkint szaporodó hátralékok terhe alatt már majdnem összeroskad. Ezek száma és pedig az 1873. évben még nem volt egé­szen 7000, mi már a lefolyt 1877. évben majd két­szerezve volt, 13303 hátralék mutatkozván. Mi fog tehát akkor történni, ha semmitő­­széki hatósággal is fölruháztatva, teendői halmaza még növekedik? Mikép leend képes ennyi munká­nak megfelelni ? Képzelhető-e, hogy a gyorsaságot elintézéseiben még csak meg is közelíthesse ? Mert bármennyire korlátoltassék is a perrend reformszabályaival a semmiségi panaszok önálló gyakorolhatása, nem kell mégis felednünk, mikép az első bíróságoknál elkövettetni szokott szabályta­lanságok, mindannyi alaki sérelmek, nálunk rop­pant számot képviselnek; nem lehet felednünk, mi­szerint a semmiségi panaszok száma a múlt év vé­géig nem kevesebb, mint 28000, (1873. évben 20,000) és hogy azon számos elnézés mellett is, melyet jelenlegi semmitőszékünk a bíróságok hibái iránt tanúsítani szokott, mégis 1877. évben kevés díjával 8000 megsemmisítés történt. Hol van az az állam Európában, mely ily abnormis törvénykezési té­nyeket mutathatna föl? És ezen hatáskörnek, melynek már a külön­álló semmitőszék sem képes megfelelni, mert hát­raléka az 1873. évi másfél ezerről, 1877. évben már 3540-re emelkedett s a folyó évben valószí­nűleg a 4000-t elérendi; ezen hatáskörnek, mond­juk, nagyrésze a kir. táblára ruháztatni tervezte­tik, arra a táblára, melynek hátraléka a f. év vé­géig kétségtelenül elérendi a 15000-t! A semmitőszéki hatóság egy része a l­e­g­­főbbitélőszékre is fogna nehezedni, mely pe­dig szintén alig bir megküzdeni jelenlegi fölada­taival, miután a múlt évben beérkezett ügyek már fölülhaladták a 26,000-t s azért is hátraléka az 1873. évi 276-ról nem kevesebb, mint 1369-re rugtatott föl. De ez az eredmény e fórumon sokkal lesuj­­tóbb lenne, ha az akkép nem segítene magán, hogy bírái nagyobb része kevés időt fordít pereire s azért ítéleteinek tetemes része „indokaiból való helybenhagyásra“ szólnak. Az alaposságról, mely az alaki sérelmek vizs­gálatánál is szükségeltetnék, nem is szólunk, lega­lább ezúttal nem. E tekintetben szintén nem len­nének kedvezők az adatok és bizonyítékok. Mindezekből könnyen vonhatunk következte­tést a tervezett semmiségi rendszer jövőjére! Egy újabb példa, mikép codificátoraink csak a külföldiek nyomán indulnak és sajátságos vi­szonyainkat, tényleges jogállapotainkat kellően fi­gyelembe és számításba nem veszik vagy legyünk igazak, nem tudják, nem értik venni. Meg­van a nagy tudákosság, a nagy kép, a fontoskodás, de hiányzik a valódi szakismeret, az alapos kritikai képesség. Budapest, sept. 11. A belügyminiszter 3575/878. sz. a. köriratot intézett valamenyi főispánhoz a harcztéren meg­sebesült, vagy rendkívül való fáradalmak következ­tében betegen fekvő katonáink segélyezése czéljá­­ból a gyűjtéseket lehetőleg előmozdítása végett. Fel­hívást intézett a belügyminiszter 3476/878. sz. a. valamennyi nőegyelethez is, buzdítva őket, hogy gyöngéd kezeikkel a lesújtottak kényeit töröljék, a szenvedők sebeire izt nyújtsanak. A honvédelmi miniszter 33404/VII. sz. a. körrendeletet intézett a törvényhatósághoz, mely­ben hivatkozással 1876. évi május hó 21-ről 20674/VII. szám alatt kelt közintézményére, ismé­telve fölhívja a törvényhatóság közönségét, hogy valahányszor külföldön tartózkodó szabadságos és tartalékos katonának vagy honvédnek szóló behivó­­jegyet terjesztené fel az Ő Felsége személye kö­rüli miniszterhez, a vérbizonyitványt esetről-esetre mellékelni el ne mulassza. Lapszemle. A Magyar Igazságügy szeptemberi füzetében és lapunk tegnapi számában ismertetett dolgozatok után Dr. Alexy Albert igazs. min. titkár írja le Zürich kanton bírósági szer­­vezetét, mit adandó alkalommal vázlatilag mi is ismertetni fogunk. Azután Dr. Steinbach Gusztáv tárgyalja a Themis i. e. 29. számában s ennek alapján lapunkban is fejtegetett ama kér­dést, hogy a magyar büntetőtörvénykönyv bűnrészesnek tekinti-e a tettestársat i­s. Czikkező igenlőleg oldja meg a kérdést, arra hivatkozván, hogy a büntető törvénykönyv V. fe­jezete a részesség feliratot viseli, a tettestár­sakról szóló 70. §-a pedig ebben a fejezetben fog­laltatik. Fentartjuk ezzel szemben most is ama néze­tünket, hogy büntető törvénykönyvünk részesnek csak a segédet és a felbujtót tartja. A b. t. k. 76. §-a épen határozottan azt jelenti ki, hogy tettes­társ már nem részesnek, hanem tettesnek tekinten­dő; nagyon téved tehát czikkező, ami kitetszik abból is, mikép elő lévén sorolva a 69. §-ban, hogy kik tartandók részeseknek, abban az esetben, ha a törvény a tettestársat is csak részesnek te­kintené, a 70. §-nak csak épen azt kellett volna kifejeznie, a­minek most ellenkezőjét tartalmazza, hogy t. i. „részesnek tekintendő az előbbi szakasz­ban elősoroltakon kívül még az is, a­ki a bűntényt vagy vétséget mással közösen követi el. Dr. Grubiczy László közjegyző fejtegeti azután azt, hol kezdődik a közjegyzői végrendele­tek felvételekor az ügymenet, és szükséges a ta­nukat értesíteni a végrendelet tartalmáról. Czikke­ző abban a nézetben van, hogy az ügymenet a vég­­rendelető akaratnyilvánításával kezdődik s ennél­fogva az akaratnyilvánítás alkalmával is jelen kell lenni a tanuknak, minthogy a közjegyzői törvény szerint végrendelkezéskor a tanuknak az ügymenet egész folyama alatt jelen kell lenniök. Ebből az kö­vetkeznék, hogy közjegyző előtt nem lehet végren­delkezni úgy, hogy egyszersmind a végrendelet tar­talma is köztudomásra ne hozassák. Alig hiszszük, hogy a törvénynek intenciója ez lett volna és ha már csakugyan magyarázatot enged a szövegezet, helyesebbnek tartjuk azt a magyarázatot, mely a végrendelkezőt nem kötelezi végakarata közhírré tételére. Szerintünk épen a közjegyzői intézmény megerősödését akadályozná meg a Grubiczy által vitatott nézet elfogadása, mert sokan inkább a ma­gánvégrendeletet választandják, minthogy végaka­ratukat a tanukkal is közöljék.

Next