Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 1-147. szám)

1879-02-23 / 45. szám

IV. évfolyam 1879. 45. sz. Budapest, vasárnap február 23. „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hétfit kivéve. Előfizetési ár: Egész évre ... 16 frt. — Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . 4 „ — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij kü­lín minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség kiadó­­­hivatal: Budapest, V. József tér 3. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el. A közjegyző, mint védő bűnügyekben. Felmerült concret eset alkalmából egyik v­i­­déki közjegyzői kamara kérdést intézett az igazságügyminiszterhez az iránt, hogy képviselhe­tik-e a közjegyzők bűnügyekben a m­­a­g­á­n­­­fele­ket vagy sem. Felterjesztésében a kamara maga részéről azon nézetének adott kifejezést, hogy a közjegyzői törvény épen nem tiltja el a közjegyző­ket a bűnügyekbe való beavatkozástól s különösen a vádlott védelmezésétől, sőt 55. §-ában határozot­tan megengedvén nem peres ügyekben a fe­lek képviselését, ezzel nyilván azt fejezi ki, hogy a közjegyzőknek a védelmet bűnügyekben elvál­lalni szabad, amennyiben a bűnügyek peren kivüli eljárásnak lévén tekintendők. Ezt a felfogást mi határozottan tévesnek tart­juk. Ellenkezik az a közjegyzőség lényegével, ter­mészetével és alapeszméjével s azt oly térre terelné, honnan, a törvényhozás könnyen felismerhető czél­­zata szerint, távol óhajtotta tartani. Aligha fogunk ugyanis ellentmondásra találni, ha azt állítjuk, hogy a közjegyzőség kizárólag a jogügyletek nagyobb biztosság mellett való meg­kötése s polgári ügyekben némely bírói functiók teljesítése s ekként a bíróságok munkájának köny­­nyítését czélozta. Igazolja felfogásunkat első­sorban maga a közjegyzői törvény, mely 53. §-ában közokiratok és végrendelkezések felvételére, tanúsítványok ki-­­­állítására, okiratok s értékneműek őrizetére, hagya­téki ügyekben való eljárás és bírói megbízások­­ teljesítésére szorítja a közjegyző hatáskörét. De igazolja-e nézetünket a közjegyzői intéz­mény fejlődésének története is. Bárhol és bármily alakban létesíttetett ugyanis ez az intézmény, min­dig a polgári jogviszonyok terére sze­k­­­­o­tt n­a­p mutatkozik. így volt és van ez különösen Franczia- és Olaszországban ennek az in­tézménynek eredeti hazájában. S ha ekként abból az egyedül elfogadható alapból indulunk ki, hogy a közjegyző csakis a polgári jog terén van hivatva működni, önként kö­vetkezik, hogy a közjegyzői törvény 55. §-a is­­ egyedül polgári ügyekre vonatkozik s midőn azt­­ mondja, hogy a közjegyző jogosítva van a hatósá- I­gokhoz átalában, a bíróságokhoz pedig nem pe­res ügyekben beadványokat intézni, mindig csak polgári ügyeket tart szem előtt. Különben elárulja ezt magának e szakasznak szövegezése is. Ha bűnügyekben meg akarta volna engedni a törvényhozó a közbenjárást a közjegy­zőnek, nem szorította volna hatáskörét bead­ványok benyújtására, hanem megengedte volna a bűnügyi képviselet legfontosabb teendőjét, a végtárgyalásnál való védelmet is. S ezenkívül nagy tévedés azt hinni, hogy törvényhozó a bűnügyeket peren kívüli ügyeknek tekinti. Sőt ellenkezőleg, midőn büntető per és büntető perrendtartásról beszél s midőn oly eljárás forog szóban, melynél úgy anyagi, mint alaki perorvoslatok rendszeresitvék, kétség­telenül peres ügyeknek kellett a büntető pereket is tartania. Ennyit de lege lata. Előttünk ennek folytán mindenesetre bizonyosnak látszik az, hogy a fenn­álló törvény értelmében a közjegyzőnek büntető­bíróságokhoz egyedül oly beadványokat lehet in­tézni, melyek a büntető per keretén kí­vül esve, az említett bíróságok administratív functióit tárgyazzák. A­mi már most azt a kérdést illeti, hogy czélszerű lenne-e a közjegyzőket a kérdéses hatás­körrel felruházni, arra is határozottan nemmel kell felelnünk. Térünk nem engedi a hosszabb in­dokolást, de ha megemlítjük, hogy a bűnügyekben való védelem elvonná a közjegyzőt tulajdonképeni hivatása körétől; hogy teljesen pártatlan állás he­lyett, minőt elfoglalnia kellene, egyéni érdekek ve­zérelnék a közjegyző tetteit s hogy ellenkezik a dolog természetével az, mikép az állami közeg­nek nevezhető közjegyző az állam által emelt váddal szálljon szembe, oly nyomós érveket vélünk felhozni, melyeket alig lehet alapos okokból ellen­súlyozni. Nem kételkedünk benne, hogy az igazságügy­­miniszter szintén osztja nézeteinket s hogy ő sem véli a közjegyzőséggel a bűnügyi védelmet össze­­egyeztethetnek. Meg vagyunk ennélfogva győ­ződve arról is, hogy a fölvetett kérdésben a fentebb kifejtetteknek megfelelően fog történni a miniszter elhatározása. Budapest, febr. 22. A főrendiház ma Mailáth György or­szágbíró elnöklete alatt déli 12 órakor rövid ülést tartott, melyben ő Felsége által szentesített s az alsóházban már kihirdetett törvényczikkek, neve­zetesen az 1879. évi hitelműveletekről s a Francziaországgal kötött vám és ke­reskedelmi egyezmény hatályának meghosszabbításáról szóló törvényczikkek hasonlólag kihirdettettek. A törvényczikkek kihirde­tése után Nyáry Rudolf báró, mint a legfelsőbb fegyelmi bíróság tagja letette az esküt. Végre a mai ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetett, mire az ülés véget ért. A képviselőház mai ülésén a kormány négy­rendbeli törvényjavaslatot nyújtott be és pedig: Tisza belügyér a rendőri bejelentési hivatalnak a fővárosban életbeléptetéséről, Kemény K. minisz­ter a tengeri hajók elkobzásáról s az Oroszország­gal kötendő kereskedelmi szerződésről, végre P­a­u-­­­er igazságügyér az új polgári perrend­tartásról szólót. Ez utóbbit a ház megéljenezte. Simony­i Ernő indítványára elhatároztatott, hogy Zsedényi Ede temetése alkalmával Lőcsén a kép­viselőhöz küldöttségileg fogja magát képviseltetni; Szontagh Pál (nogr.­m.) indítványára pedig ki­mondd a többség, hogy a budgetviták tartama alatt jövőre az ülések reggel 10 órától délután 3-ig tar­tassanak. Ezután folytatták az átalános vitát a költségvetés felett. Szóltak Degré Alajos a szélső­balról, Kemény János gróf a kormánypártról és Apponyi Albert gróf az egyesült ellenzékről. Az iga­zágügyminiszter a kir. táblai ta­nácselnökökből kandidáló bizottságot alakítta­tott, melynek élén a kir. tábla nagyérdemű elnöke áll. E bizottságnak feladata kir. táblai birói állo­mások betöltésénél a kinevezendők személyét ille­tőleg az igazságügyér elé javaslatot terjeszteni. Mi ebben az egész dologban nem látunk hibát, sőt szeretjük látni azt, hogy az igazságügyét sér­tetlenül hagyva a kandidáczióra nézve még most is fennálló törvényes utakat s módokat, még óva­tosabb akar lenni a fontosabb bírói állomások be­töltése körül. A bizottság véleményének az igaz­ságügyminiszter részéről való elfogadása vagy el nem fogadása, egyátalában nem alterálhatja a bi­zottság működését, mert szerintünk véleményt lehet kérni bármely dologban a­nélkül, hogy abból okszerűleg következnék annak kötelező respec­­tálása , annál kevésbé az ilyen esetben , mert elvégre nem a bizottságot, hanem a minisz­tert terheli a felelősség. A miniszter, ha neki tet­szik, bárkitől kérhet véleményt, abban őt nem kor­látolhatja senki s mégis a „Pesti Napló“ mai szá­mában roppant filippikát ereszt meg az igazság­ügyés­ ez intézkedésével szemben s úgy tünteti fel az ügyet, mintha a bírósági f­ü­gge­tl­e­n­s­ég volna megtámadva, mintha a miniszteri felelősség he­lyeztetnék ezáltal süppedő alapra s mond olya­nokat a bírósági autonómiáról, mi a fölmerült kérdéshez egyátalában nem tartozik. Kapkod ide-oda, beszél a birói szervezés évszázados tra­­ditiójáról s összehalmoz mindent, úgy, hogy önkénytelenü­l arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a czikk írója nem fogta fel helyesen a dolgot, s így nem is lehetett tisztában a tárgygyal. A mezei rendőrség szervezéséről szóló tör­vényjavaslat a földművelési minisztériumban már elkészült s Kemény K. miniszter azt a napokban fogja a képviselőház elé terjeszteni. Ad-e tulajdonjogot az elbirtoklás régi ha­zai jogunk szerint? A Magyar Jogász 40. számában tett észrevé­teleire bár nagyon röviden, de némi megjegyzést kell tennem. Majd minden nevezetesebb régi jogászunk vé­leményére tett hivatkozásai, egyenként és együtt­véve megerősíték. 1. Hogy az elbirtoklás, az elbirtoklót, annak leszármazó örököseit, hagyományosait fassionariu­­sait, a birtokban mindenki ellen megvédi, mind­addig, m­íg az adományos család, kitől az elbirtok­lás történt, ki nem hal vagy hűtlenségbe nem esik. Hogy ily birtokjog magában ne foglalja a tu­lajdonjogot, melynek sem fogalma, sem subtilis distinctio általi definitiojából erősebb és biztosabb bir­tokjogot nem nyújt, legalább én képzelni sem tudom. 2. Hogy az elbirtoklás tulajdoni perre keres­hetőséget nem ad. Ezekből kifolyólag Z­­­i­n­s­z­k­y állításai, ha talán néha tárgyai lehetnek is Rechthabereiből, de a kritika erős támadásait meg nem érdemlik. Lehetetlen hallgatással mellőznöm az a. b. c. d. e. alatti érvekre felhozottakat is, a) alattira. Senki sem vonja kétségbe, hogy a fassió tulajdoni jogot adott, azt sem, hogy az adományos család magszakadtával, a fassió őt a fiscus ellen nem védelmezte meg, ha hát ebből nem következik, hogy a fassionáriusnak ne lett volna tulajdonjoga, azt érvül az elbirtokló ellen sem lehet felhozni. b) alattira. Szóról szóra én állítottam, a kri­tika ellenben azt, hogy az elbirtokló birtokjogát csak új adománynyal biztosíthatta, mit én meg­­c­áfoltam. c) A rabulisticus kifejezés helytelenül al­kalmaztatott reám, mert ha el kell hinnem, hogy tisztelt szerkesztő úr, úgy értelmezte, mint most, akkor azt nem tudom, hogy miért hozta fel érvül az elbirtoklás ellen azokat, melyek az elbirtoklás befejezte előtti viszonyokra vonatkoznak. d) Sőt nagyon is c­áfolja, mert ha az idősü­lés által oly birtokjog szerezhető, mely még erő­sebb, de minden körülmény közt oly hatályú bir­tokjogot ad, mint a fassió, akkor vagy egyiktől sem, vagy mindkettőtől meg kell tagadni a birtok­tulajdoni jogát .) Átalános jogfogalom szerint, senki sem adhat több jogot, mint minővel bír, ha tehát én az adományos minden jogát elbirtoklom s ezen jogom teljes védelmet nyújt mindaddig, mig az adomá­­nyos joga tart, akkor az elbirtoklás által szerzett jogom teljes. Ezzel részemről is befejezettnek tekintem ezen vitát. Bur­ián Pál, esztergomi ügyvéd.

Next