Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)

1879-10-18 / 239. szám

IV. évfolyam 1879. 239. sz. Budapest, szombat október 18. ! „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hétfőit kivéve. Előfizetési ár: Egész évre ... 16 frt. — Fél évre .... 7 * 50 i Negyed évre . . 4 „ — ; Egy hónapra. 1 „ 40 i Hirdetések: MAGYAR JOGASZ JOGI ES KOZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség kiadóhivatal: Budapest, V. József tér 3. n. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beig tartandó hirdetmények is kidítendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat ínak el. S bélyegdij feülín minden beigtatása után Sz kr. osztr. ért. A magy. állampolgárságról szóló törvény- javaslat. II. A polgári jogosultság meghatározása s körülírása, valamint a régi időkben, úgy különösen az idegen elemek korlátokat nem ismerő áramlatai közt, nagyfontosságú tény az, ha s a midőn a magyar állampolgárság jogviszonyai, illetőleg a honossági jogok szabályoztalak. A föntebb czimert törvényjavaslatnak ugyanezen komoly és szent czélja van. Hogy azonban megfelel-e s mennyiben eme komoly s szent feladat minden kívánalmasnak, fölkarol-e minden érdeket, az ezekkel kapcsolatos jogviszonyok s tekintetek összességében, megkíséreljük kimuatni. Törvényjavaslatunknak már első szakaszaiban szembeötlik, hogy ez nem akart valami tudományos s bölcsészeti rendszerre épített theorema lenni, mint ez Stein, Brater, Gessler, Carup sat. munkáikban tárgyaltatik, hanem egyszerre in médiás rés ugorva, az 1. és 2. §-ban megszabja , hogy mik legyenek azon alapföltételek, melyek szerint a magyar állampolgárság megszerezhető. Kimondja, hogy ezt 1) leszármazás (pedig okosabb lett volna csak „származást” mondani); 2) törvényesítés; 3) házasság; 4) honosítás által lehet s kell megszerezni. Annak fogalom-meghatározásával, hogy mit kell régibb, még ma is érvényben álló vagy jövőre ható törvényeink szerint érteni, hogy miben áll tulajdonképen a honosság s hogy mily viszonyban áll a honossági jog az állampolgári jogviszonyokkal, mit sem törődik , hanem egyszerűen átmegy a 6. és 11. szakaszokra, a honossági oklevél megszerzésére, az eskü és fogadalom letevésére sat. Mi pedig azt gondoljuk, hogy nem ártott, sőt nagyon is szükséges lett volna e törvényjavaslatban, épen úgy, mint az osztrák polg.törvényben is formuláztatik, valamint az állampolgárság, úgy a honossági jogról is valami alapfogalmat adni, mert így amint törvényjavaslatunk a dolgot tárgyalja, olyformán, érezzük magunkat, mint a bálba legelőször belépő kisasszony, kit valami ismeretlen gavallér azonnal tánczra kap, anélkül, hogy magát bemutathatta vagy megnevezte volna. Mielőtt az egyes szakaszok taglalásába bocsátkoznánk, legyen szabad tehát e hiány kipótlásául, mind az állampolgárság, mind a honosság lényegéről s ezek korrelatióiról egyet-mást előrebocsájtanunk, ami egyszersmind mintegy mérlegül fog szolgálni szerény észrevételeink jogosultságának. A magyar szent korona összes országaiban az állampolgárság egy és ugyanaz. Kérdés, hogy nem lett volna-e czélszerű ide szúrni: „egyszersmind kapcsolt részeiben.” Mert hiszen Horvátországnak külön törvényhozása van s máris önjogulag külön kodifikál; Boszniáról pedig szintén nem volna szabad megfeledkeznünk, miután ez az ország is, nem annyira az osztrák sasok, mint inkább a magyar vér és sz. korona peculeuma. S most térjünk át az alapfogalmakra. Állampolgárok azok, kik minden az államban megengedett polgári joggal élhetnek, kik az állam valódi tagjaiul tekintendők. Az állampolgárság tehát a polgári jogok öszszege. Ellenükben állnak az idegenek, kik vagy külföldön vannak, vagy bent, mint idegen lakosok, tartózkodnak. Ezeknek is vannak ugyan jogaik, de állampolgársággal, azaz a polgári jogok teljes összegével nem bírnak. Ez kétfélekép, t. i. születés vagy fölvétel által szerezhető meg. Azon föltételeket, melyek szerint bizonyos egyén valamely államban honpolgárrá vétetik föl, a honossági törvény határozza meg. Magyarország nem bír ugyan ez ideig rendszeres s kimerítő honossági törvénynyel, az egyes törvények azonban következő feltételeket szabnak meg. Mindazok, kik a magyar honpolgártól, azaz ha törvényes születésűek, magyar apától ; ha törvénytelen születésűek, magyar anyától származnak, a honpolgári joggal bírnak; úgy azok is, kik ilyenekhez mennek nőül; továbbá mindazok, kik engedély mellett hazánkban állandóan letelepednek. A honpolgári jogok megszerzésére nézve irányadó az 1870. 42. t. sz. 23. §-a, mely szerint honpolgároknak tekintetnek azok is, kik 5 év óta az országban laknak s folytonosan adót fizetnek. Hogy akik kivándorolnak s vagyonukat és csalásaikat kiviszik s állandóan külföldön maradnak, elvesztik az állampolgári jogokat, önként értetődik. Egyébiránt a honvéd, az 1868. 41. tcz. 21. §-sa szerint, csak a honvédelmi miniszter engedelmével költözködhetik ki az országból ; háború idején azonban, kiköltözési engedély nem adatik. Az állampolgárság megszerezését egyébiránt, a községi kötelékbe való fölvételnek kell megelőznie, minek módozatairól az 1871. XVIII. s az 1876. V. t. sz. szakaszai rendelkeznek. A honossági ügy átalában véve, a népesség igazgatási rendszerének egyik fő alkatrésze, mely szerint az egyes község , az egyesek hozzátartozóságát, továbbá az egyesek iránt való kötelezettségeit, különösen a szegénységre vonatkozólag képezi. A honossági jog elvei magukban véve az egész világon igen egyszerűek, de szükség, hogy magukban foglalják a lehetőséget, miszerint a honosságot elsősorban a születés és földbirtokszerzés, másodsorban az iparüzlet s hosszasabb tartózkodás által is megszerezni lehessen. Az első két feltételt törvényjavaslatunk is elfogadja, de már az iparüzlet jogosultságáról s a szegénység iránt való községi kötelmekről megfeledkezett. Pedig, a legközelebbi vonatkozásban a honossági jog nem egyéb, mint a községi illetőség elveinek alkalmazása a szegény segélyzési ügyre. Az utóbbitól azonban lényegileg abban különbözik, hogy a község akarata ellenére is meg lehet ezt szerezni s a községre nézve tehát tárgyilagos jogviszonyt képez. Innen származik azon hosszú és csak mindig ugyanazon módon érvényesülő harcz ama kérdésre nézve, hogy mely ponton lesz ily honossági jog megszerezve s ez okból tapasztaljuk a törvényhozások e téren való habozását. Az alapvonások, miken ez alapszik, mégis igen egyszerűek, amint t. i. a röghözkötöttség az újkori társadalom győzelemre jutásával megszűnik. Az alapot az képezi, hogy míg újabb honossági illetőséget valaki magának meg nem szerzett, addig a születési hely képezi a természetes hazát. Az egyik községből a másikba való szabad átmenet, a szabad költözködés, mely a szabad letelepedési jog gyanánt jelenkezik. Ha ezen letelepedés törvényileg meghatározott időn át tartott, akkor, minden egyéb különös tény nélkül, megszerzi a honossági s ezzel a szegény jogot. A tulajdonképeni kérdés tehát csak a körül forog, hogy először, mit kell letelepedésnek tekinteni s mily föltételek s körülmény közt értenünk (például, mikor foglalják magukban, szolgálat, munka vagy ipar a letelepedést) és másodszor, hogy váljon a község kire és mily föltételek alatt , joggal: 1) a községhez nem tartozókat a telepedés ideje alatt előbbi hatájokba visszaszállíttatni; 2) hogy az ezen idő alatt netalán segélyezett szegények segélyzése közben esetleg fölmerült költségeit a honossági községnek fölszámíthatni. A törvényhozások e ponton igen szabatosak ; nálunk ellenben néhány konsiliumi rendeleten kívül, valamint e törvényjavaslatban, úgy alaptörvényeinkben sem találtatik valami disposíció. Óhajtanék, hogy midőn az országgyűlés részletes tárgyalás alá veszi e törvényjavas-l latot, honatyáink meg ne feledkeznének az imént jelzett momentumok méltatásáról. A bagatell pereknek gyorsaságát élénken bizonyítják azon határidők, melyek azokban csak úgy, mint a sommás ügyeknél lábra kezdenek kapni. Midőn a jelenleg hatályban levő perrendtartás életbe léptettetett, nagy volt az öröm, hogy az igazságügymenetes olcsósága javul Csakhamar meggyőződtünk, hogy helyzetünk mindkét irányban tetemesen roszabbá vált. A bagatell-törvényben, melyre ráfogták, hogy a gyorsaság és olcsóságot fogja törvénykezésünkben előmozdítani, szintén kegyetlenül csalódtunk. Az országban működő bagatell-bírák, kevés kivétellel 3—4 havi határidőre tűzik ki a tárgyalásokat s ha a perben tanúkihallgatás is fordul elő, nem győzi az ember a csekély ügy lefolyását bevárni; amellett a törvény tilalma ellenére, nem kíméltetnek a költségek sem. Kezdik már belátni, hogy az igazságszolgáltatás az ügyvédek ellenőrzése nélkül, különösen nálunk, hol nincs jól fegyelmezett bírói kar, rendkívül áldástalan. Jó lesz ezúttal tudomásul venni a pénzügyminiszternek, hogy a bpesti legtekintélyesebb kereskedők, ha tetszik, meg is nevezhetjük, nem perelnek többé oly perekben, melyek a bagatell-bíró elé tartoznak, , mert az üzletben lévén dolguk, a képviseltetésük által reájuk háromló költségek viselése mellett kárt vallanak. Természetes dolog, hogy az államkincstár tetemes bélyegjövedelmi apadást fog érezni már a közeljövőben, így van az, midőn minden kombináczió nélkül derure-borure, csináljuk a sok czéltalan törvényt. A kölcsönös jogsegély szerződés tervezete fölött Osztrák-Magyar és Németország között Berlinben folyó szóbeli tárgyalások, mint értesülünk, már befejezvék : Osztrák-Magyarország két küldöttje Zádor és Harrasovszky miniszteri tanácsosok már visszatértek. A további tárgyalásokat ezentúl írásban folytatják.