Magyar Kisebbség, 1998 (4. évfolyam, 1. szám)

Fórum - Lengyel László: Az európai civilizáció és határai

FÓRUM kia és Magyarország - Nyugat felé történő elmozdulását. Máltán nem dönthettek Jugoszláviáról, amely nem tartozott a szovjet érdekövezetbe, se a Ceausescu-féle Romániáról, amely önelvű politikájával egyik félhez sem állt közel. Mind az amerikai, mind a szovjet feltevés Jugoszláviáról a nyugati irányú mozgás lehetett. A felek nem számítottak arra, hogy a nyugatnémet vezetés él a törté­nelmi lehetőséggel és véghezviszi a német újraegyesítést, de nem gon­doltak arra sem, hogy egymás után szétesnek a Máltán még egységes­nek látszó föderációk, így 1991-ben széthullik Jugoszlávia, a Szovjet­unió, majd Csehszlovákia. A Kelet-Európát megrázó forradalmi átrendeződés meglepte a nyugati hatalmakat, amelyek ezért utolsó pil­lanatig ragaszkodtak a széteső szocialista föderációk egyben maradásá­hoz, illetve eltérően foglaltak állást az utódállamokkal kapcsolatban. Az 1989 után bekövetkezett drámai negatív változások­­ a délszláv háború, a kelet-európai országok gazdasági válságai a német tapasz­talatok Kelet-Németországgal kapcsolatban, az EU belső gondjai nem növelték a Nyugat hajlandóságát a máltai megállapodásnál bővebb kelet­európai terjeszkedésre, ellenkezőleg, inkább az annál kisebb, szőkébb kiterjesztés vált elfogadottá. A kilencvenes évek közepére körvonalazódott az egypólusú világ ké­pe. A máltai szovjet partner összeomlott, és a német egység utáni Euró­pa nem vált világhatalmi partnerré. A klasszikus hatalmi egyensúly (balance of power) nem létezik. Az Egyesült Államok döntőbíróvá vált valamennyi világméretű ügyben. És az Egyesült Államok 1995 elejére eldöntötte, hogy rendet kell teremtenie az európai „hátsó udvarban", és ebben neki kell meghatározó szerepet vállalnia, amelyet az európai nagyhatalmak csak támogathatnak.­ Mind a délszláv háború befejezésé­nek kikényszerítésében, mind a NATO keleti kiterjesztésében az Orosz­országgal folytatott alkuban az Egyesült Államok döntései és menet­rendje érvényesültek.­ A második Clinton-adminisztráció már azon igyekezett, hogy mind az európai nagyhatalmakkal, mind Oroszországgal, mind Japánnal és Kínával az Egyesült Államoknak legyen a legszorosabb kapcsolata, il­letve kizárja ezeknek a hatalmaknak bármiféle, az Egyesült Államokat kihagyó, netán azzal versengő, ellenséges koalícióját.­ A Clinton- Albright páros e feladatot sikerrel végzi. Ugyanakkor a Clinton-adminisztrációnak állandóan figyelemmel kellett lennie arra, hogy gyors, látványos és viszonylag kis tartós elkö­telezettséggel járó megoldásokkal kell sikereket elérnie. Nem hevülési, hanem hűlési, nem terjeszkedési, hanem lezárási folyamatról van szó. Nem be­vonulásról, hanem kivonulásról.­ Korábbi kudarcai következtében nem adhatott komoly támadási felületet belpolitikai ellenfeleinek: az európai ügyeket le kellett zárnia, hogy erejét átcsoportosíthassa a fontosabb bel­

Next