Magyar Könyvszemle, 1977 (93. évfolyam, 1-4. szám)

TANULMÁNYOK - Batári Gyula: Magyar írók olvasmányairól 335

Batári Gyula termett néhány könyvet, amely áldásosan hatott olvasójára". Nem érdektelen megemlíteni, hogy a hírlapolvasást némiképpen elítélik: „Ne olvassunk oly sok újságot, ne olvassunk oly kevés könyvet." A Hét körkérdésére sok már elfeledett korabeli nagyság mellett többek kö­zött a következő ismert írók és művészek válaszoltak : Jókai Mór, Justh Zsig­mond, Ábrányi Emil, Bársony István, Kozma Andor, Ágai Adolf, Acsády Ignác, Vámbéry Ármin és Jászai Mari. Talán a kérdés feltevésének különös formájában kereshető az ok, hogy a megkérdezettektől aránylag csak kevés igazán érdekes válasz érkezett. Ugyanis a szerkesztők a hetes szám bűvöletébe esve érdeklődtek a hét legkedvesebb könyvről (talán lapjuk címe is csábította őket erre). Ez a körülmény eleve meghatározta és némileg korlátozta is a nyilatkozatok tartalmát. Többen azonban túllépve a kérdések adta korlátokon rendkívül érdekes tartalmú vá­laszokat küldtek a lapnak. Ilyenek voltak például Justh Zsigmond, Jókai Mór és Jászai Mari írásai. Talán Justh Zsigmond nyilatkozatának részleges közlése érzékelteti a közölt válaszok jellegét : „Jókai Magyar Nábobja, legszebb éveimre emlékeztet, midőn még az élet álmai déli­bábként magasan lebegtek fenn, szinte a föld felett. Hol vannak az álmok , hol az idők ? Szerencsére a könyvem megvan, s még ma is sok­szor olvasgatok belőle. — Goethe Faustja meg arra az időszakomra emlékeztet, midőn mindent feketén láttam s elégedetlen voltam az ég és földdel , a boldogtalan, de rózsaszínű huszadik év idealiz­musára. Pár évvel később Párizsban, az élet symphoniájának közepén, Baudelaire Fleurs du mal-ja volt mindennapi kenyerem. Ez az irodalmi mákony jól esett akkor, midőn az iz­galmas napok huszonötödik órájában sem bírtam nyugodni . . . Midőn aztán az életért meg kellett fizetnem, s nagy betegen Egyiptomban búcsúztam az élettől, Häckel Terem­téstörténetében találtam megnyugvást: én megyek, de az egész, a minden marad s én olvastam, csak olvastam. Majd a Nílus partján egyszerre csak bele­szaladt a lelkembe a távoli pásztortüzek fénye, s belebolondultam Petőfibe , de egy élet folyamára. Az ő könyve haza vitt, s éreztem: a cosmopolitából magyar ember lettem hatása alatt. Neki köszönöm a pusztát, neki, hogy a népdal mélységes világát érzem. Neki, hogy ottho­nom van, hogy mindenünnen haza vágyok .• A Budha szent könyvei pedig végleg megerősítették a lelkem, kitépvén belőle a hiába­való, a haszontalan iránti érzéket. . . De legtöbbet mégis csak a magyar közmondások könyvéből tanultam, ebből éreztem ki fajom bölcsességét, egyensúlyban lévő világnézetét. »Valahogy csak lesz« mondom velük »sehogy még nem volt «, ha érzem, hogy fejemre sza­kad a ház. Így hát ha még ezt a hét könyvet is elveszíteném, valahogy abba is belenyugod­nék, hisz csak nyitva az élet könyve előttem!". Több mint két évtizeddel később — 1918-ban — Kőhalmi Béla is igen nagyra értékelte A Hét kezdeményezését egyik cikkében. Sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy ez az anyag sohasem jelent meg kötet formában, egyben mente­getődzik, hogy saját kiadványában nem említette meg A Hét körkérdés-akció­ját: ,,A Hét ankétjának a mai könyvpiacra is találó bevezető sorai rámutatnak a magyar könyv halandóságára . . . A Hét izgalmas ankétjének negyvenkét érdekes egyéniségtől származó válasza sem látta meg könyvformában a napot, pedig Jókai Mór, Vámbéry Ármin . . . Justh Zsigmond is közötte volt. . . Ami meakulpázás az én részemen, viszont elismerés A Hét nagynevű szerkesztőjének s ez teszi könnyűvé az elkövetett mulasztás beismerését."3­ 2 A Hét 1893. 14. sz. 221. 3 A Hét 1918. 40. sz. 623.

Next