Magyar Könyvszemle, 2013 (129. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - SZEMLE - Fabó Edit: Justh Zsigmond: Az utazás filozófiája, vál., szerk., sajtó alá rend. Dede Franciska, Budapest, 2013. Kortárs Kiadó, OSZK.

a turisztika, sőt még a múlt bizonyos „érdekes” vonatkozásai is. Volt fogékonysága a humorra is, könyvei egyik része - rangos társszerzőkkel (pl. Karinthyval) - e területen mozgott. Az ilyesmire volt olvasói igény, s ő, mint tollából élő szerző, ezeket az igényeket is igyekezett kielégíteni. Pályája, mint szinte mindenkié akkoriban, 1919-20 körül némileg megtört, a viszonyok újságírói szempontból is romlottak, de egészen a zsidótörvényes kire­kesztések idejéig talpon tudott maradni. Riporteri krédójából is következett, hogy az újságírást hamar összekapcsolta, „kiegészítette” a riportfotóval, általában a fényképezéssel. Szerepe e ponton az úttörők közzé sorolja. Búza Péter érdeme, hogy az életrajznak sok, a biográfiai szemponton túl is fontos mozzanatát föltárja, erősítve az újságírás társadalomtörténetéről alakuló képünket. Ilyen szempontból például Tábori „balkézről” született fiának „fölfedezése” vagy honoráriumainak ösz­­szege, más-más oldalról ugyan, de egyként fontos adalék. (Kár, hogy a jövedelmek alakulását nem kíséri végig a forrásai adta lehetőségeken belül.) Egészében elmondható, jó és érdekes összkép alakul ki Táboriról, az emberről s az újságíróról, s ennél többet egy ilyen - nem túl nagy terjedelmű - munkától nem is lehet elvárni. A közreadott cikkek, a „szöveggyűjtemény” az újságírói pálya demonstrációja. A válogatás - ily szerény keretek közt­ jónak mondható, Filep Tamás Gusztáv mindenből ad egy kicsit. Értem, hogy fölvette a „történeti” tematikájú írásokat is, ezek úgynevezett „érdekes” írások, elképzelhető, hogy egy szélesebb olvasóközönséget elsősorban csakugyan az ilyesmi érdekli. Sajtótörténeti szem­pontból azonban a hangsúlyok máshová esnek. Az igazán fontosak az olyan írások, mint a „Riport és fotográfia” (105-108.), „A mi tolvajnyelvünk” (142-148.), vagy - más szempontból - a „Vi­dékiek Budapesten” (118-120.), a „Nők a bűn útján” ( 120-124.), a „Razzia a nyomortanyákon” (125-130.), stb. Azoknak az írásoknak azonban, amelyek nem pusztán hajdani szerepüket töltik be, de mai távlatból, immár társadalomtörténeti forrásokként is hasznosíthatók, megítélésem szerint nagyobb súllyal kellene szerepelniük még e kötetben is. (Lehet persze, hogy majd külön kötetben látjuk őket viszont, s most csak ízelítőt kaptunk belőlük.) Az „Okkult naplóm” ( 158-169.) közlése viszont kevéssé indokolható. Egy ilyen kis terjedelmű gyűjteményben más típusú szövegeket szívesebben láttunk volna. A cikkekhez, külön fejezetben, magyarázó jegyzetek is tartoznak. Ezek feladatukat betöltik. Búza Péter hivatkozik Táborinak az OSZK Kézirattárában őrzött anyagaira, például bizonyos albumokra, amelyekben örökösei sok mindent elhelyeztek. Kár, hogy ezekből a megmaradt do­kumentumokból itt ízelítőt sem kapunk, Búza csak hivatkozik rájuk. Célszerű lenne pedig - legalább válogatott - közlésük. Biztos lenne folyóirat, amely vállalná, hogy megjelenteti őket. A könyv az úgynevezett „Budapest könyvek” sorozat része. Ez terjedelmét, formátumát, kivi­telezése módját is meghatározza, s voltaképpen egyféle „zsebbe való” olvasmányként kínálja fel a Budapest iránt érdeklődőknek. A sajtótörténészek számára külön haszon, hogy szakirodalmi tételként is forgatható, és a sajtótörténet-írás rengeteg adós­ságából a maga lehetőségei szerint valamicskét ez a kötet is törleszt. Az Országos Széchényi Könyvtár jó ügyet támogatott, amikor e könyv ügye mellé állt, s elősegítette megjelenését. Lengyel András Justh Zsigmond: Az utazás filozófiája, vál., szerk., sajtó alá rend. Dede Franciska, Budapest, 2013, Kortárs Kiadó, OSZK. A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmával a kereken 20 éves Kortárs Kiadó és az Országos Széchenyi Könyvtár újdonságai között szerepelt egy, az utazás 19. századvégi életérzé­sébe kalauzoló válogatás. A kötet szerkesztője, Dede Franciska a három évvel ezelőtti Tartsd jól a bestiát! (Bp., 2010) című munkájához hasonló kultúrtörténeti kalandot kínál a publikumnak. Az idegen tájak, helyek, emberek, hangulatok koridézője az a szépíró és irodalomszervező Justh Zsigmond, aki a dualista századvég társadalmi és kulturális elitjének tagjaként, a szalonemberek képviselőjeként - ahogy ezt Dede Franciska, a kötet szerkesztője is említi - „ismerkedett, társalgó­, kultúrát közvetített és írt”. (248.) A hivatásában

Next