Magyar Közigazgatás, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1886-02-18 / 7. szám
7-dik szám. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1886. február 18. Községi közigazgatás. Február 18. Ki ismeri a községi közigazgatást s különösen annak egész ágát, mely az adóügyi igazgatásra vonatkozik, rég meggyőződhetett arról, hogy az ide vonatkozó egyes adóügyi törvények sikeres végrehajtása alkalmából mennyi nehézséggel kell megküzdeni nemcsak a helyhatósági, de az állami közegeknek is. A sok közül csak egyet említünk fel, s ez a tőkekamat és járadékadónak kivetése s az ezen kivetés alapját képező jövedelmek kipuhatolása. Mint tudjuk, a tőke kamat és járadékadó tárgyát képező vallomásokat a helyhatósági elöljárók gyűjtik, a kivetést pedig a törvény értelmében a kir. adófelügyelők teljesítik. Hogy e megadóztatás alól magát jogtalanul senki ki ne vonhassa, de még hogy az adózó polgárság jogtalanul ne zaklattassék, a helyhatósági elöljáróknak az állami közegekkel, illetőleg a kir. adófelügyelőkkel nagyon is karöltve kell eljárni. Az eddigi hidegség, merevség és azon kételkedés, melyet némely kir. adófelügyelők tanúsítottak a községi elöljáróságok megbízhatósága iránt, kezd megszűnni. De ideje is, hogy végleg megszűnjék, mert csak ez képes elejét venni azon temérdek felszólamlásnak és zaklatásnak, melylyel egyrészről a kir. adófelügyelők elhalmoztatnak, és amely másrészt az adózókat folyton háborgatja. Nem tartozunk azok közé, kik az adókivető közegek működése elé akadályokat szoktunk gördítni, mert hiszen mint községi jegyzőnek a törvény alapján reánk ruházott kötelességnél fogva több állami adónem kivetésére vagyunk hivatva; de kifejezést adunk abbeli tapasztalatunknak, hogy a kir. adófelügyelők, illetve ezek helyettesei és közegeik sokszor túlbuzgóságból a tőke kamat és járadék-adónál a sulykot néha nagyon is messze dobták, kapaszkodva azon zálogjog ki- és bekebelezési végzésekbe, melyeket időszakonkint a kir. bíróságok telekkönyvi osztályaitól nyertek, melynek alapján az adózókat többszörösen megadóztatták egy és ugyanazon összeg után. Ezen eljárás helytelenségét és veszedelmességét egy megye kht. adófelügyelője felismervén, a tőkekamat és járadék adónem igazságos kivethetése tekintetéből teljes bizalmával megajándékozta a felügyelete alá tartozó községi elöljárókat és az elöljáróság által hozzája terjesztett vallomási íveket, összeírásokat, valamint az időszakonkint hozzája érkezett telekkönyvi végzéseket a végből küldötte meg, hogy ezek alapján: a) mindenekelőtt a külön jegyzékbe foglalt bírósági végzések az elöljáróság által osztályozandók olykép, hogy a múlt évben tőkekamat és járadékadóval megrovott egyéneket illető bírói végzések az illető fél által adott vallomási irathoz csatoltassanak; b) a fenti adóval eddig még meg nem rótt egyénekre vonatkozó azon bírói végzések, melyek az adókivetés alapjául elfogadhatók, külön lajstromtétel alá vétessenek, és az újonnan készítendő kiszabási, illetve a fél vallomási iratához csatolandók legyenek; c) adóztatás alapjául nem vehető egyéb bírói végzések pedig a jegyzékben hagyassanak; d) hogy a jegyzék «jegyzet» rovatában egyes végzésre vonatkozólag behassék ama lajstrom tételszáma, melyhez az illető végzés becsatoltatott, a visszahagyott végzéseknél pedig röviden megjelöltessék azon ok, melynél fogva azok adóztatás alapját nem képezhetik. Ezen adófelügyelői rendelkezést nagyon helyes és czélszerű intézkedésnek tartjuk, mit minden kir. adófelügyelő figyelmébe ajánlunk, mert tény, hogy a helyi adózók viszonyainak kipuhatolására és megítélésére hivatottabb közegek nem lehetnek, mint a helyhatósági elöljárók. Az iránt pedig ez idő szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy a községi elöljárók ezen munkálatoknak pontos, és a szabályoknak megfelelő teljesítését minden kitelhető módon előmozdítani és oda hatni ne iparkodnának, hogy a kérdéses adónem kivetése egyrészt a kincstár érdekeinek és a tényleges állapotnak is megfeleljen, másrészt pedig az érdekelt felek lehető megnyugtatására ne törekednének. * E lapok I. évi 4. számának általunk vezetett fenti rovatában írtuk, hogy a vasúti tiszti és szolgaszemélyzet kereseti adója a magy. kir. államvasutak igazgatósága által évről-évre a fővárosi adófelügyelőhöz beadott vallomás alapján a fővárosban vettetik ki, és hogy: habár az 1871 : XVIII. t.-cz. 24. §-a szerint az állam hivatalnokai hivatalaik után járó fizetéseiktől, illetőleg nyugdijaiktól községi adót nem fizetnek, a közmunka összeírásra vonatkozó miniszteri szabályrendelet g) pontja értelmében közmunka alól felmentvék, mindazonáltal a magy. kir. államvasutak személyzete államtisztviselőknek nem tekinthető, hanem ezek épen úgy, mint más magántársulatok tisztviselői az állam és község iránti kötelezettségeiknek eleget tenni kötelesek. E végből, hogy ezekre a községi pótadó és közmunkaváltság kivethető lehessen, tanácsoltuk az elöljáróságoknak, hogy a községükben alkalmazott vasúti tiszti és szolgaszemélyzet «adókimutatásának» megküldése iránt az igazgatóságot keressék meg. Jász-Nagykun-Szolnok általunk tisztelt hiradó felügyelője, ki úgy látszik a «Községi közigazgatás» rovatjának figyelmes olvasója, a következő sorokat intézte hozzánk: A «Magyar Közigazgatás» I. évi 4. számában a vasúti alkalmazottaknak községi pótadóval leendő megadóztatására vonatkozó közleményére értesítem, hogy a központban kivetett adózóli kimutatást a fővárosi kir. adófelügyelő köteles megküldeni az illető megye kir. adófelügyelőjéhez épen e czélból és onnan kiadatnak a kérdéses kimutatások évenként az illető községeknek; ez legalább e megye területén igy történik mindig stb. A szíves felvilágosításért fogadja e rovatban köszönetünket J.-N.-K.-Szolnok kir. adófelügyelője, mire nézve ezúttal csak az a megjegyzésünk, hogy magunk is vasút mentén és állomási helyen lakunk s már több éven át sem a központtól, sem megyénk kir. adófelügyelőségétől a fent jelzett kimutatást nem kaptuk, hanem utánjárásunkra azt magunknak kellett megszerezni s megküldetni. Dobozi István. Az egyházi éneklésnek és a községi adó. Az egri érseki megyében nem választható meg kántorrá, kinek tanítói oklevele nincs, még akkor sem, ha a kántorság nincs összekötve tanítósággal. De általában — igen kevés kivétellel — a kántorok egyszersmind okleveles tanítók is és mint ilyenek, vagy ha nem oklevelesek is, mégis általában az énektanításra az iskolákban kötelezték. Az énektan köteles tantárgy lévén, ha tehát az egyházi éneklést az éneket tanítja, köteles tantárgyat tanít és meg sem tekintik, sem rendes, sem kisegítő, sem segédtanítónak. S e tanításért nem is díjazzák, vagy csak szórványosan. No hát megnyugodhatnék az énektanító, illetve kántor, ha még ezen kötelezett működésére rá nem kellenék fizetnie, de mert a községi adót fizetnie kell, tehát ahelyett, hogy díjaztatnék, ő van egy igaztalan adófizetés által megsarcolva. Igaztalan pedig e községi adófizetés azért, mert a lelkész föl van mentve ezen adófizetés alól, már pedig az egyházi éneklész szintén a lelki dolgokban működik a lelkész mellett orgonálás, éneklés és temetéseken még akkor is, ha az éneklész egyszersmind nem énektanító is. Méltán fáj tehát az egyházi éneklészeknek — régi néven kántoroknak — az, hogy ők a törvény értelmében nincsenek fölmentve a községi adófizetés alól. Az idézett 1871. évi XVIII. t.-czikk 124. §-a így szól: «Az állam hivatalnokai, a katonatisztek, honvédtisztek, törvényhotó