Magyar Közigazgatás, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-18 / 7. szám

7-dik szám. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1886. február 18. Községi közigazgatás. Február 18. Ki ismeri a községi közigazgatást s különösen annak egész ágát, mely az adóügyi igazgatásra vonatkozik, rég meggyőződ­hetett arról, hogy az ide vonatkozó egyes adóügyi törvények sikeres végrehajtása alkalmából mennyi nehézséggel kell meg­küzdeni nemcsak a helyhatósági, de az állami közegeknek is. A sok közül csak egyet említünk fel, s ez a tőke­kamat és járadékadónak kivetése s az ezen kivetés alapját képező jöve­delmek kipuhatolása. Mint tudjuk, a tőke kamat és járadékadó tárgyát képező val­lomásokat a helyhatósági elöljárók gyűjtik, a kivetést pedig a törvény értelmében a kir. adófelügyelők teljesítik. Hogy e megadóztatás alól magát jogtalanul senki ki ne von­hassa, de még hogy az adózó polgárság jogtalanul ne zaklattas­­sék, a helyhatósági elöljáróknak az állami közegekkel, illetőleg a kir. adófelügyelőkkel nagyon is karöltve kell eljárni. Az eddigi hidegség, merevség és azon kételkedés, melyet némely kir. adófelügyelők tanúsítottak a községi elöljáróságok megbízhatósága iránt, kezd megszűnni. De ideje is, hogy végleg megszűnjék, mert csak ez képes elejét venni azon temérdek felszólamlásnak és zaklatásnak, mely­­lyel egyrészről a kir. adófelügyelők elhalmoztatnak, és a­mely másrészt az adózókat folyton háborgatja. Nem tartozunk azok közé, kik az adókivető közegek műkö­dése elé akadályokat szoktunk gördítni, mert hiszen mint községi jegyzőnek a törvény alapján reánk ruházott kötelességnél fogva több állami adónem kivetésére vagyunk hivatva; de kifejezést adunk abbeli tapasztalatunknak, hogy a kir. adófelügyelők, illetve ezek helyettesei és közegeik sokszor túlbuzgóságból a tőke ka­mat és járadék-adónál a sulykot néha nagyon is messze dob­ták, kapaszkodva azon zálogjog ki- és bekebelezési végzésekbe, melyeket időszakonkint a kir. bíróságok telekkönyvi osztályaitól nyertek, melynek alapján az adózókat többszörösen megadóz­tatták egy és ugyanazon összeg után. Ezen eljárás helytelenségét és veszedelmességét egy megye kht. adófelügyelője felismervén, a tőke­kamat és járadék adónem igazságos kivethetése tekintetéből teljes bizalmával megajándé­kozta a felügyelete alá tartozó községi elöljárókat és az elöljá­róság által hozzája terjesztett vallomási íveket, összeírásokat, valamint az időszakonkint hozzája érkezett telekkönyvi végzése­­ket a végből küldötte meg, hogy ezek alapján: a) mindenekelőtt a külön jegyzékbe foglalt bírósági végzések az elöljáróság által osztályozandók olykép, hogy a múlt évben tőke­kamat és járadékadóval megrovott egyéneket illető bírói végzések az illető fél által adott vallomási irathoz csatoltassanak; b) a fenti adóval eddig még meg nem rótt egyénekre vonat­kozó azon bírói végzések, melyek az adókivetés alapjául elfogad­hatók, külön lajstromtétel alá vétessenek, és az újonnan készí­tendő kiszabási, illetve a fél vallomási iratához csatolandók legyenek; c) adóztatás alapjául nem vehető egyéb bírói végzések pedig a jegyzékben hagyassanak; d) hogy a jegyzék «jegyzet» rovatában egyes végzésre vonat­kozólag beh­assék ama lajstrom tételszáma, melyhez az illető végzés becsatoltatott, a visszahagyott végzéseknél pedig röviden megjelöltessék azon ok, melynél fogva azok adóztatás alapját nem képezhetik. Ezen adófelügyelői rendelkezést nagyon helyes és czélszerű intézkedésnek tartjuk, mit minden kir. adófelügyelő figyelmébe ajánlunk, mert tény, hogy a helyi adózók viszonyainak kipuha­­tolására és megítélésére hivatottabb közegek nem lehetnek, mint a helyhatósági elöljárók. Az iránt pedig ez idő szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy a községi elöljárók ezen munkálatoknak pontos, és a szabályoknak megfelelő teljesítését minden kitelhető módon előmozdítani és oda hatni ne iparkodnának, hogy a kér­déses adónem kivetése egyrészt a kincstár érdekeinek és a tény­leges állapotnak is megfeleljen, másrészt pedig az érdekelt felek lehető megnyugtatására ne törekednének. * E lapok I. évi 4. számának általunk vezetett fenti rovatában írtuk, hogy a vasúti tiszti és szolgaszemélyzet kereseti adója a magy. kir. államvasutak igazgatósága által évről-évre a fővárosi adófelügyelőhöz beadott vallomás alapján a fővárosban vettetik ki, és hogy: habár az 1871 : XVIII. t.-cz. 24. §-a szerint az ál­lam hivatalnokai hivatalaik után járó fizetéseiktől, illetőleg nyug­dijaiktól községi adót nem fizetnek, a közmunka összeírásra vo­natkozó miniszteri szabályrendelet g) pontja értelmében köz­munka alól felmentvék, mindazonáltal a magy. kir. államvasutak személyzete államtisztviselőknek nem tekinthető, hanem ezek épen úgy, mint más magántársulatok tisztviselői az állam és köz­ség iránti kötelezettségeiknek eleget tenni kötelesek. E végből, hogy ezekre a községi pótadó és közmunkaváltság kivethető le­hessen, tanácsoltuk az elöljáróságoknak, hogy a községükben alkalmazott vasúti tiszti és szolgaszemélyzet «adókimutatá­sának» megküldése iránt az igazgatóságot keressék meg. Jász-Nagykun-Szolnok általunk tisztelt hir­adó felügyelője, ki úgy látszik a «Községi közigazgatás» rovatjának figyel­mes olvasója, a következő sorokat intézte hozzánk: A «Magyar Közigazgatás» I. évi 4. számában a vasúti alkal­mazottaknak községi pótadóval leendő megadóztatására vonat­kozó közleményére értesítem, hogy a központban kivetett adó­­zóli kimutatást a fővárosi kir. adófelügyelő köteles megküldeni az illető megye kir. adófelügyelőjéhez é­p­e­n e c­z­é­l­b­ó­l és onnan kiadatnak a kérdéses kimutatások évenként az illető községeknek; ez legalább e megye területén igy törté­nik mindig stb. A szíves felvilágosításért fogadja e rovatban köszönetünket J.-N.-K.-Szolnok kir. adófelügyelője, mire nézve ezúttal csak az a megjegyzésünk, hogy magunk is vasút mentén és állomási he­lyen lakunk s már több éven át sem a központtól, sem megyénk kir. adófelügyelőségétől a fent jelzett kimutatást nem kaptuk, hanem utánjárásunkra azt magunknak kellett megszerezni s meg­küldetni. Dobozi István.­­ Az egyházi éneklésnek és a községi adó. Az egri érseki megyében nem választható meg kántorrá, kinek tanítói oklevele nincs, még akkor sem, ha a kántorság nincs összekötve tanítósággal. De általában — igen kevés kivé­tellel — a kántorok egyszersmind okleveles tanítók is és mint ilyenek, vagy ha nem oklevelesek is, mégis általában az ének­tanításra az iskolákban kötelezték. Az énektan köteles tantárgy lévén, ha tehát az egyházi éneklést az éneket tanítja, köteles tantárgyat tanít és meg sem tekintik, sem rendes, sem kisegítő, sem segéd­tanítónak. S e tanításért nem is díjazzák, vagy csak szórványosan. No hát megnyugodhatnék az énektanító, illetve kántor, ha még ezen kötelezett működésére rá nem kellenék fizetnie, de mert a községi adót fizetnie kell, tehát a­helyett, hogy díjaztatnék, ő van egy igaztalan adófizetés által megsarc­olva. Igaztalan pedig e községi adófizetés azért, mert a lelkész föl van mentve ezen adófizetés alól, már pedig az egyházi éneklész szintén a lelki dolgokban működik a lelkész mellett orgonálás, éneklés és temetéseken még akkor is, ha az éneklész egyszersmind nem énektanító is. Méltán fáj tehát az egyházi éneklészeknek — régi néven kántoroknak — az, hogy ők a törvény értelmében nin­csenek fölmentve a községi adófizetés alól. Az idézett 1871. évi XVIII. t.-czikk 124. §-a így szól: «Az állam hivatalnokai, a katonatisztek, honvédtisztek, törvényhotó­

Next