Magyar Közigazgatás, 1920 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1920-09-26 / 39. szám

XXXVIII. évfolyam. — 39. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1920 szeptember 26. Szerkesztéség: II., Székely-u . 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér serkin), hove a lap szellemi részét illető küldemények czimzendők. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Előfizetési ára: Egész évre____96 korona. Fél évre_______ 48 « ALAPÍTOTTA: BONCZA MIKLÓS. Kiadóhivatal: II., Székely­ u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkán), hova a lap anyagi részét illető küldemények czimzendők. Kéziratokat vissza nem adunk. Hirdetések árszabály szerint. Olvasóinkhoz. Költségeink napról-napra való növekedésére tekintettel, lapunk megélhetésének, illetőleg legalább is a készkiadásoknak lehető biztosítása érdekében­­. olvasóközönségünket nyomatékosan kérnünk kell, hogy úgy a folyó évre esedékes előfizetési díjakat, mint a múltra vonatkozó esetleges díjhátralékokat — akár a megküldött postatakarékpénztári lap felhasználásával, akár postautalvány­nyal — mielőbb hozzánk juttatni szíveskedjenek. Lapunk előfizetési díját a papíráraknak és nyomdai költsé­geknek előre nem látott újabb jelentékeny emelkedése mellett sem kívánnák évközben fokozni, ellenben a hirdetési díjaknak aránylag még mindig mérsékelt újabb emelésétől — sajnálatunkra — el nem zárkózhatunk. A szerkesztőség. Az új földreformjavaslat. Két év alatt immár a tizenötödik vagy tizenhatodik tör­vényjavaslat, mely azzal a kissé merész, de mindenesetre nemes igyekezettel lép a közvélemény elé, hogy végre teljes egészében «megoldja» a földkérdést. Pedig már születése pil­lanatában sem teszi épkézláb teremtmény benyomását, mert a magyar földkérdés Achilles sarkát, a pénzügyi megoldást, ez a javaslat is óvatosan elkerüli, mondván, hogy azt a föld­­művelésügyi miniszer a pénzügyminiszerrel egyetértőleg egy későbbi időpontban fogja megállapítani. Tehát megint csak halasztás. Nem tagadjuk, a pénzügyi kérdés mindenesetre egyik legnehezebb része a földreform­nak. Hiszen a földbirtok árának meghatározása már a háború előtt sem volt egyszerű dolog, különösen ott, ahol a nagybir­tok túltengése mellett ilyen birtok ritkán került eladásra. A mai viszonyok között pedig éppen nagyon nehéz. A pénz el­értéktelenedése miatt nagy kockázatot vesz magára úgy az eladó, mint a vevő fél. Az eladó rossz pénzt kap, a vevő pedig — ha hitelre vásárol — a pénz várható javulásának­­következésével egyre fokozódó terhet vesz magára. Ezért kénytelenek vagyunk rámutatni arra, hogy az igazi magyar földreformot, a­mely ezt az évtizedes, vagy ha tet­szik évszázados keserű problémát egyszers mindenkorra eltün­­eti majd a nagy magyar problémák sorából,­­ az az állam­­ér el fogja hozni, aki a pénzügyi gordiusi csomót is ketté tudja ágni. A világért sem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a pénz­­gyi nehézségek miatt az egész földkérdés rendezését el kell hozni. Mert a földbirtok-politikába való állami beavatkozás­át égető szükségessége ma már hál' Istennek teljesen eldön­­­tt kérdés, amelyet az élet régen megérlelt. Bár történt volna tobb, mert akkor nem nehezednék egész politikai és gazda­ági életünkre e kérdés oly nagy súlyival, s nem kellene egys­zerre nagy földterületeket megmozgatnunk, aminek mindig úgy veszélyei vannak, úgy gazdasági, mint szociális szem­­ontból.­­ Azonban vannak itt más nehézségek is, amelyek mellett­em lehet szó nélkül elmenni. Eddig semmiféle statisztikas támítás nem állott rendelkezésünkre arra vonatkozóan, hogy csonka Magyarországon milyen nagyságú a szociális birtok­­olitika céljaira igénybe vehető nagy- és középbirtok terü­de? Az új földreform javaslat e tekintetben most kielégíti iváncsiságunkat,­­ sajnos olyan döbbenetesen szomorú szá­­lakkal, hogy ha eddig is óriásinak láttuk a földproblémát, ezentúl szinte transcendentális hatalmak után kutatunk, amelyek ezzel a feladattal sikeresen megbirkózni tudnának. A csonka Magyarország területén a gazdaságok szántóföld­területe megközelítően kilenc millió katasztrális hold; ebből az ezerholdasnál nagyobb birtokosok kezén 96 millió hold, az ötszáztól ezer holdas gazdák kezén pedig 086 millió kát. hold van. Az ötszáz holdasnál nagyobb birtokokra eső szántó­föld területe tehát mindössze 2­46 millió kát. hold, azaz csu­pán 27 százaléka az egésznek. Nagyjában tehát két és fél millió kát. hold olyan szántó­föld áll rendelkezésünkre — feltételezve a nagy- és közép­birtok tökéletes felosztását — amely a népies birtokpolitika szempontjából figyelembe jöhet. Nagyon vigyázzunk azért, hogy egy szép napon arra a szomorú valóságra ne kelljen ráeszmélnünk, hogy­ nincs elég föld. Az egyéni igények sorrendjét a javaslat körültekintő gon­dossággal igyekszik megállapítani. Hosszú sora vonul fel előttünk azoknak, akiknek majd a magyar föld egy darabká­jára igényük lesz. De bár a törvény bölcs mérséklettel hang­súlyozza, hogy egyéni jogcímen senkinek sincs követelési joga, mégis attól félünk, hogy mindenki csak azt fogja nézni, hogy a törvény nevezetes 2. §-ának hét pontjában fel van-e sorolva az igénylők között és aztán már semmiféle józan érv nem fog rá hatni. Mindenesetre a javaslat törvényhozási tárgyalá­sánál módot kell majd találni ennek ellensúlyozására. Ha más­képen nem, el kell fogadni a régi, Rubinek-féle javaslatnak azt az a nagyon helyes elvi kiindulását, hogy az egyéni ráter­mettség és a vagyonszerző képesség azok a kritériumok, ame­lyek minden körülmények között és pedig elsősorban figyelembe veendők. Készségesen elismerjük, hogy az előttünk fekvő javaslat indokolása leszögezi: «a nagybirtokot azonban teljesen eltö­rölni senki sem akarja.» A nem földműveléssel foglalkozók élelmezése — úgymond — s a hadsereg ellátása megköveteli a jól berendezett és kezelt nagy- és középbirtokok fentartá­­sát. De nemcsak ez a körülmény követeli a nagyobb birtok­kategóriák részbeni fentartását. Ugyanis tisztában kell lennünk azzal, hogy a földbirtokreform végrehajtása alatt, de utána is egy jó ideig a mezőgazdasági termelés veszteségei igen jelen­tékenyek lesznek. Ha például egy nagybirtokot vagy közép­birtokot valahol törpebirtokokra fogunk felaprózni, ez termé­szetszerűleg kultúra­sü­lyedéssel jár. Mert a kisüzem egy ideig nem lesz képes a termelésben azt a tempót betartani, amelyre a nagyüzem a maga nagyszerű felszerelésével minden nehéz­ségek nélkül képes volt. A tudás, a szorgalom, a tőke és a kitartás idővel persze eliminálja majd ezt a sülyedést, de az ország ellátása szempontjából­­ komoly intelem szól ebből a megállapításból azokhoz, akik pillanatnyi napi sikerekért tabula rasá­t akarnának csinálni virágzó mezőgazdasági üzemek helyén! Mindenesetre a szociális béke érdekében egy bizonyos fokig minden áldozatra készek vagyunk, még arra is, hogy néhány évig kisebb karéj kenyérrel fogunk megelégedni. Mert azt tartjuk, hogy nemcsak a termelésnek szolgáltatási képessége határozza meg valamely nemzet fenmaradását, hanem annak a földnek szociális teljesítőképessége is. Ez pedig az, hogy az emberek nagy tömegét magához fű­zi, azok számára önálló tűzhelyet biztosít, lelki megelégedettséget szerez és végül leköt. Ebből a szempontból óhajtjuk, hogy ez a sok nyugtalan­ságot okozó problémája a magyar közéletnek tető alá jusson. Ma ebben a zűrzavaros világban semmi sem kívánatosabb, mint hogy az embereket a lehetőség határain belül minél

Next