Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 6. évfolyam (Budapest, 1918)
Számok listája - 20. szám
t Hador József. Eltávoztál közülünk. . . Nem az embert gyászoljuk benned; te azon az úton jártál, amelyen a halálba távozók előtt diadalkapuk nyílnak meg s örökzöld ligetben, arany paradicsomkertben vár az Élet örök szerzője, Krisztus; de gyászoljuk sírodnál a magunk elárvulását, a magunk egyedülmaradását, az erőink megfogyatkozását, ami a te távozásoddal épen akkor sújt bennünket, amikor minden emberre és minden szikrányi erőre oly borzasztón, oly félelmetesen szükség van. Eltávoztál közülünk, Hador József. Testi szemed már nem fogja a mienkkel együtt vizsgálni a borús láthatárt s keresni rajta a hajnal jöttének jeleit. Küzdelmeinkben, diadalainkban a te agyad s a te izmaid már nem feszülnek a mieinkkel együtt; harcainkban, melyeket közösen szerettünk volna megvívni, neked nem lesz szabad résztvenni többé, hacsak nem úgy, mint lelkesítő, elszánásra intő, fájón édes emléknek. Az ugart feltörni erős karral segítettél, a vetés kikelését, a termés learatását látnod neked már nem adatik meg; nem lehetsz többé köztünk, hogy siettesd te is velünk az ígéretes aratás érését. Sokszor beszélgettem veled a mi mánkról és a mi holnapunkról. Te a ritkák közé tartoztál, akik bíztak és bízni tudtak sötét éjszakák, vihardúlások, tespedések borúján is. És akkor megállapítottuk kettesben, hogy semmiben sem vagyunk oly szegények, mi magyar katholikusok, mint igazán tenni vágyó, nyílt szemű és bízni tudó férfiakban, akiket ezer tornyosuló veszély és ezer fájdalmas csalódás sem rettent el a továbbbízástól és továbbdolgozástól. De ép ezért is fáj nekünk a távozásod, Hador József, nagyon. Nehéz lesz a helyedet betölteni, nehéz lesz a fegyverzetedet másra ruházni. Kevesen vagyunk, szégyenletesen, ijesztően kevesen, akik a keresztény Magyarország szent eszméiért úgy küzdünk, hogy keresztény nemzetünk minden keserve áthasogassa, átvérezze a szívünket és mégse oltsa ki belőle a fiatalos tettvágy és győzelmében bízó optimizmus acélos erejét. Kevesen vagyunk, kevesen vannak, akikben kellő tudás és tehetség kellő elszántsággal s nekigyürkőző munkabírással párosul s akikben sem az ideálok kultuszának gyakorlati, önmagukon is diadalra vitt alkalmazása nem marad el a modernül, gyorsan és ügyesen dolgozó külső tevékenység mögött, sem a külső tevékenység nem marad el a keresztény eszmék belső átélése, kultusza, gyakorlása mellől. Vannak lelkes és lelkiismeretes embereink, aminő te voltál, de akik félénkségből, túlzott békeszeretetből, a sablonokhoz ragaszkodás tehetetlenségéből vagy emberi tekintetekből, bizalmatlanságból, a küzdőporond visszataszító jelenségein való elkedvetlenedésből vagy csalódottságból nem tudnak vagy nem mernek a cselekvés terére lépni, nem mernek közéletet élni, beérik a sekrestye-katholikusok és hálószoba-katholikusok bóbiskoló, sopánkodó, kritizáló, legjobb esetben imádkozó szerepével. És vannak embereink, akik ott verik mellüket az első sorokban minden kath. mozgalomnál, de az ébredő keresztény nemzeti öntudatban voltakép csak konjunktúrát látnak: üzleti hausse-t, amely belsőleg üres, személyi értékeket javít, ingyen tüzet, amely mellett egyéni és családi leveseket lehet melegíteni és lövészárkoknak festett sinecurákat, stallumokat lehet berendezni. De kevesen, roppantul kevesen vannak, akik előbb a maguk szívén élik és érzik át és vérzik át a magyar katholicizmus minden sebét, fájdalmát, jaját és szégyenét s aztán ebből a fájdalomból, mint a sebzett nemes 344 ®.