Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 24. évfolyam (Budapest, 1937)
1-12. szám tartalomjegyzéke
A „Magyar Kultúra" előfizetési ára egész évre 12 P, negyedévre 3 P, egyes szám ára 50 fillér. Külföldre a portókülönbözet hozzászámítandó. (Csehszlovákiai előfizetés ára 86 K. Főbizományos Szent József-könyvkereskedés. Bratislava, Lőrinc-kapu utca 3. Minden előfizetés s reklamáció ide küldendő.) — Csekkszám 33,107. — Kéziratokat nem őrzünk meg s csak a porta mellékelése esetén küldünk vissza. — Levelekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIIS., Mária-u. 23. Tel.: 1-312-05. »•MHWIHHIWIIHIIIIIIIIIWHIIMIIHIMIiMIIIMIIIIM Will I Hill IIIIII III III Hill I IUI IIIIII IIIIWHIIII III IIIIII III l II l II I III III IIIIIIIIIIIIWIHI IIIIII Ii II III — ——i IIIIIIIIIIII IUI— Fiókkiadóhivatal: Budapest, VIII., Baross-utca 82. Közlemények M. B. — Teljesen igaza van. Harsányi Zsolt Liszt-regénye eléggé torz beállítású. Inkább Liszt szerelmeit írja meg benne, mint emberi és zenei egyéniségét. Hozzá abban a téves és erkölcsileg hamis beállításban, mintha Liszt életében a nagy vallásosság olyan egészen zavartalanul megférhetett volna a folytonos vétkezéssel az Isten 6-ik parancsa ellen! A szerző úgy látszik azt véli, hogy a házasságon kívüli nemi élet csak annak tilos, aki szüzességi fogadalmat tett! Az ilyen írások csak növelik az amúgy is túlontúl elterjedt zavaros fogalmakat a keresztény erkölcsiség körül. De a Révai Lexikon 1915-i kiadásának sincs igaza, amikor azt írja, hogy Lisztet „abbénak szentelték fel, élete vége felé kanonoki stallumot is élvezett". Liszt csak a kisebb rendeket vette fel, amit nem nevezünk papszentelésnek, így tulajdonkép az abbéi cím sem illette meg. A kisebb rendek alapján azonban egyházi javadalmat s tiszteletbeli kanonokságot élvezhetett. — Figyelő: A Pesti Hírlap nem katolikus lap, sőt sok esetben erős protestáns hajlandóságot árult el. Mégis meg kell mondanunk, hogy lényegesen enyhítette régebbi vallástalan és katolikusellenes irányát. Ha összehasonlítást kell tennünk, iránya katolikus szempontból még mindig kevésbbé kifogásolható, mint pl. Milotay István „Új Magyarsága", amely ahol csak szerét ejtheti, üti-vágja a katolikus sajtót s a keresztény pártot. Annál érthetetlenebb, hogy ennek a vadul antikatolikus orgánumnak is akadnak katolikus olvasói, sőt védelmezői. Katolikus szempontból kifogástalannak és kielégítőnek a reggeli nagy lapok közül csak a Nemzeti Újságot tekinthetjük, amelyet Milotayék állandóan „keresztény és nemzeti színekkel ékeskedő liberális" lapnak csúfolnak! Lelkük rajta! — G. B. A közeledő Szent István- és Eucharisztikus-év alkalmából jó volna, ha íróink s költőink már most komolyan hozzálátnának azoknak az irodalmi témáknak feldolgozásához, amelyek ezzel a kettős nagyfontosságú magyar szentévvel kapcsolatosak s így különösen alkalomszerűek. Megdöbbentő, hogy pl. Szent István királyunk alakja s története mennyire kevéssé van szépirodalmilag feldolgozva! Menynyire nincsenek róla szavalható verseink, szavalókórusaink, kisebb színdarabjaink, olvasmányaink. Pedig bármennyire gyérek is a Szent Istvánról szóló történeti feljegyzéseink, azért még mindig bőséges anyagot szolgáltatnak a költői feldolgozásra. Hiába, mi katolikusok nem tudjuk megbecsülni, kihasználni a mi nagyjainkat, a mi dicsőségünket, nem tudjuk kellőkép megvilágítani a mi értékeinket. Ebben tanulhatnánk a másik oldalról! Hasonlókép az Oltáriszentség tana: mennyi gyönyörű elmélkedésnek, költeménynek, színdarabnak, élőképsorozatnak lehetne a tárgya! — Politikus: Nem vonjuk kétségbe az elhunyt miniszterelnök érdemeit, ennek kifejezést is adtunk azonnal a halála után. Azonban túlzásba nem megyünk, nincs semmi okunk rá. Minden katolikusnak fájdalmasan él az emlékezetében az a méltatlan mellőzés, amellyel Gömbös Gyula kormánya a hercegprímás és a magyar katolikusok házasságjogi reformjavaslatával szemben viselkedett, valamint a katolikusokat mélyen sértő állásfoglalása a párbajkérdésben. Nem felejthetjük azt sem, akár legitimisták vagyunk, akár nem, hogy Gömbös Gyula annak a történeti szemléletnek volt egyik legharcosabb híve, amely a Habsburgok történeti szerepének megítélésében túlságosan csak a protestáns felekezeti szempontok által vezetteti magát. Ez az irány pl. azért nem ismeri el a Habsburg-uralkodóknak minden hibájuk mellett is óriási történeti érdemeit Magyarország egykori kulturális és nagyhatalmi kifejlődése során, mert ezek az uralkodók egyúttal a magyar katolicizmus védői, a protestantizmus megfékezői voltak. Itt minket egy világ választ el a kis magyar, egyoldalúan kossuthista és történethamisító szemlélettől. A mi szemünkben Széchenyi a legnagyobb magyar s már ezért fájdalmasnak s igazságtalanságnak érezzük, ha valaki Széchenyi tradíciói helyett egyoldalúan a kossuthi szemlélet szellemében akarja irányítani az ország fejlődését. T. V. Budapest. Magunk is kíváncsiak vagyunk, mi lesz az ügygyel? Elvégre a protestáns lelkészegyesület hivatalos lapja egy protestáns pásztor aláírásával hirdette meg az egri káptalani birtok parcellázását azzal, hogy protestánsok előnyben és olcsóbban. A félhivatalos tiltakozik, mintha a minisztérium tudtával és beleegyezésével történt volna a meghirdetés. Most már csak azt kutatja mindenki, várjon honnan tudja egy protestáns pásztor vagy lelkészegyesület az ilyen, még nyilvánosságra sem hozott parcellázási szándékokat? Mi nagyon félünk, hogy nem az ujjukból szopták, hanem presbiteri vagy konventi gyűléseket állami vagy miniszteriális tanácskozásokkal tévesztve össze, kottyantanak el közlésre még nem érett dolgokat. Hiszen ha jobban odanézünk, nehéz és bajos is megállapítani, mikor konvent és mikor állami bizottság egy-egy társaság, mert mind a kettő ugyanazokból a személyekből áll. Különben az még a jobbik eset, ha az államot tévesztik össze az egyházzal, de a legmulatságosabb, amikor a konventet vagy presbitériumot az állammal. Ilyen vaskos tévedésnek esett áldozatul nemrégiben valami abaúji presbiter, aki a reverzális kérdésben állami törvényt akar kiprovokálni s az engedetleneket az országból száműzetni. — B. G. Debrecen. A közeli Szent István-év irodalmi tervei csak most főnek és készülődnek íróknál és kiadóknál egyaránt. A régebbiek között is akad bizonyára használni való. A legkevésbbé ajánlhatjuk azonban Koós Károlynak az Országépítő című, Szent Istvánról szóló regényét, mely eltekintve attól, hogy protestáns írta, többször, különösen Szent Imrével kapcsolatban, olyan dolgokat tartalmaz, amit katolikus ember csak belső szégyenkezéssel vagy felháborodással olvashat. Az újév hajnalán arra kérjük folyóiratunk barátait, mutassák meg hűséges szeretetüket azzal, hogy ismerőseik körében hozzák szóba dícsérőleg és ajánlólag a Magyar Kultúrát. Ez nem kerül semmibe, csak egy kis figyelembe és rágondolásba, s mégis igen lényeges szolgálata közös ügyünknek. Sokszor egyetlen ajánló szó új érdeklődőt, új barátot s rendelőt jelent a lapnak. S ne felejtsük el: ahány új kultúra-előfizető, annyival több új, lelkes, meggyőzött és harcképes katolikus! Kinek ne akadna 8—10 ismerőse, akinek egy szót szólhatna s akinek címét is azonnal beküldené nekünk, hogy mutatványszámot küldjünk neki? Ezzel a rendkívül egyszerű módszerrel a Magyar Kultúra rendelőinek a számát rövidesen meg lehetne kétszerezni! KIADÓHIVATAL.