Magyar Kurir, 1816. július-december (30. évfolyam, 1-52. szám)
1816-11-26 / 43. szám
31 o &&&*** hatóssággal, nem az országlószék. Minden terheket olyan örömmel és állandósággal hordozott, mellyeket tsak a’ szabad nemzetek tudnak esmerni és betsülni. Az Országlószék’csak a’ nemzet’ közönséges lelkének nógatásait követte, mint ezt tselekedni néki mindenkor kötelességem ’s a’ következek belőlle , a’ miért most uraságtok is ily nagy helybehagyást mutatnak. Ezen örvendezések által körűlvétettetve lévén tsakugyan el nem mellőzhetem halgatással azokat a’ nagy ínségeket és szükségeket, amellyekkel az egek ezt a’ nemzetet, felhőkhöz hasonlító módon elborították, ’s kéntelen vagyok megvallani, hogy a’ hadakozásnak el végződésével a’ békességnekáldásai nem tértek viszsza. A’ kereskedés erőszakosan más tsatornákba hajtatott valat ez is a’ hadakozás’ útját követte a’ lefolyt 20 esztendők alatt, ’s tettzet az isteni gondviselésnek , hogy ezen útakon a’ kereskedés’ némely ágainak szokatlan elevenséget okozzon. Ez a’ hadi - kereskedés a’ tartós, nagy, és közönséges iparkodás által, a’ maga nagyságához képpest való befolyást szerzett vala a’ néphez azonközben, egyszer hirtelenűl megszűnvén s a’ kereskedésnek régi útjai még megnyílva nem lévén, megállapodás következék belőlle, a’ mellyel szenvedni keserves dolog. A’ mi mostani szenvedésünk a kimerülés (telyes megfogyatkozás"). Az embereknek erköltseik és hajlandóságaik nem oly könnyen szoknak nállunk hozzá ahoz a’ békességi tsendes kereskedéshez, melynek állandó boldogság a’ következése , mint más országokban , ha szintén minden gondolkodó kereskedőnek az ilyen kereskedés’ viszszatéréséhez kellene számot tartani, sőt a’ mellyel már lassan lassan ismét boldogulni is szemléljük szigeteinket. — „Hanem, amidőn ezeket a’ múlandó szenvedéseket elméinkben forgatjuk, nem annyira azt kell tekintenünk, hogy mik vagyunk most, hanem azt, inkább, hogy mik volnánk, ha valamelly szerentstélen tsillag, a’ világ’ tyrannusának hatalma’ alá vetett volna bennünket s a’ melly tekintetben tsak mint példát úgy említeni, hogy a’ prussus kitsiny Státusnak, melynek népességetsak fél annyi, mint a’ miénk, azok a’ 4 esztendők, mellyek alatt a’ Frantzia jármát nyögve hordozta, 50 millió font Sterlingekbe (valami 300 millió ezüst tallérokba") kerültek. Már most, Éráim! megbizonyosodott az, hogy a’ Frantzia uralkodónak, annak a’ szabadság’, sőt mondhatom hogy az emberi nemzet’ ellenségének ezélzásai ellenünk valának vitézteivé. Ezt ő már még titkolásra sem tartá tovább méltónak, hanem a’maga mostani tartózkodásának hellyén közönségesen kinyilatkoztatta, hogy ő, valamint a’ háborúnak úgy a’ békességnek idejében vagy inkább azon rövid fegyverszünések alatt, mellyeket nekünk engedhetett volna, és ha szintén már egész Európa az ő lábai eleibe borúlvá vala is, úgy ítélt, hogy addig semmit tökélletességre nem vitt, míg Nagy Britanniát független népnek lenni szemlélte. Kérem tehát uraságtokat, hogy a’ mi kereskedésünk’ állapotját ’s egyéb segedelem kútfejeinket, úgy, a’ mint ezek most vágynak, hasonlíttsák öszsze azzal, a’mivé mind azok lettek volna, ha a’ mi Regens Printzünk és az ő Országlószéke magokat arra vétettetni engedték volna, hogy valami egyéb eszközökkel és ne azokkal éljenek, a’ mellyekkel éltek.“ Ezen beszédét végezvén a’Minister, felvette a’ poharat ’s az Apja’ Marquis Londondery’ egésségiért ivott, mellyet e’ hallván , felállott, ’s ily szókra fakadott . —“ Nem találok kifejezéseket, a’ mellyekkel boldogságomat, kevélységemet, és örvendezésemet kimondhassam. Hálát adok az istennek , hogy nékem oly fiat adott , ki a’ hazának ily nagy ily fontos szolgálatot tett, kihez az ő fejedelme ily nagy bizodalommal viseltetik, és a’ ki, az isteni gondvise,lésnek vezérlése alatt Európának békességet ajándékozott. Ahén valósággal szerentsés megáldatott ember, boldog apa va-