Magyar Kurir, 1829. január-június (43. évfolyam, 1-52. szám)
1829-05-26 / 42. szám
kiadók arra kötelezik magokat, hogy a’ Nyelv regulái szerént úgy fognak írni, a’ mint minden gondolkodó Philologos megkívánhatja, mert ideje máregyszer „így szólt a’ hirdetés“ hogy az a’ Nyelv, mellyen több beszéli 4 millió embernél, már valaha a’ tökélletesedésnek arra a’ gráditsára emeltessék, a’ mellyre ditső származásánál fogva (a’ Rómaiaktól)számot tarthat , és a’mire kitsínosított testvéreinek (az Olasznak , Frantziának, Spanyolnak Portugailusnak) példái serkentik/4 Nagy Britannia, London, Május 15-kán. A’ Selyemszövő Fábrikánál és más takáts Manufaktúráknál kiütött békételenségek és rendetlenségek szűnni kezdenek. Mindenüvé, a’ hol e’féle zendülések mutatták magokat, katonaság küldettetett. Manchesterben és Londonban viszsza állott egészen a’ tsendesség. Ellenben Stockportban Május 8-ikán estek némelly zenebonás lármák, de minekutánna a’ Riot-Akta (a’ zendítők és háborgást kezdők ellen hozott törvénytzikkely) felolvastatott és a’ katonaság tüzelni fojtás nélkül elkezdett, a’ tsoportozó nép ismét eloszlott. Azólta nem hallik, hogy valahol a’ köz tsendesség megzavartatok volna. Máj. 9-kén Glasgow, Liverpool, Manchester, Birmingham és Bristol Kereskedő-Városoknak küldöttjei, Hustesson Úrtól vezettetve és a’ nevezett Városoknak ’s Megyéknek Parlamenti Követeitől kísértetve, Conferentziát tartottak Hy Wellingtonnal, a’ Kints-Tár Cancellariusával, és a’ Kereskedésre ügyelő Ministerrel— kérvén, hogy szabad kereskedés nyittatnék Kelet Indiával és Chinával. A’ Küldöttek igen jól fogadtattak, és figyelmetes részvétellel kihallgattattak. Ifuskisson Úr ezen fontos tárgy eránt egy Esedezö-levelet fog, Liverpool Városa részéről, a’ Parlamentnek elényújtani. — Leeds Városában a’ Kereskedők és Fabrikások gyűlést tartván meghatározták, hogy a’ Parlamentbe, mihelyt a’ Kelet-Indiai Kompánia Privilégiumának megújjítása elő fog jöni, kérő-levelet adjanak a’ Kelet-Indiával való szabad kereskedés eránt. Smyth Úr a’ Bahamai Szigeteknek Kormányozójává, és Drummond Úr Generál Consullá a’ Marokkói Tsászárságban, kineveztettek. Plymouthban parantsolat ment, hogy négy Linea hajók haladék nélkül készíttessenek fel, és az Arethusa, Ariadne, Thetis és Blanche Fregátok készen tartsál magokat, hogy a’ legelső jel adásra kiindulhassanak. —Az Alsó-Háznak Május 8-iki Ülésében a’ Kints-Tárnak Cancellariusa, midőn a’ tavasi jövedelmeknek Budgetját a’ Háznal előterjesztené, egyszersmind egybehasonlította a’ két feljebbi (1827 és 1828) esztendőket egymással, hogy megtetszenék , mitsoda külfölt adták a’ 5 milliómf. sterlinget meghaladó szaporaságot. A’ Harmintzadok és az Accise — valának a’ legtermékenyebb ágai az Országos jövedelmeknek, és leginkább ezeknek lehet a’ nevelkedést köszönni. — A’ 1. Esztendőre e’képpen tette fel a’Minister a’ Költségeket: 56,688,000 f. st. mégyen a’ Közönséges Adósságnak interessére; 7,765,172 f. st. a’ Iradiseregre; 5,878,000 f. st. a’ Hajós seregre; 1,728,000 f. st. az Artilleriára; 2,067,973 f. st. elegyes költségekre. — A’ jövedelmet nem tette a’ Minister annyira, mint a’ mennyi tavaly volt. „Némelly kellemetlenségeket kell, így szóllott, várnunk a mostani Esztendőtől; a’ népek éppen ollyanok, mint az egyes emberek; midőn jól mégyen dolgok, elbízzák mago