Magyar Lányok, 1908. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1908-02-09 / 7. szám
- 1 OR alig egy-két leányt lehet látni az eredeti hajviselettel, Verőcén pedig egyetlenegy leány sem hordja már az eredeti pántlikás lógó hajfonatot, de még tartogatják a szalagokat s még meg tudják mutatni, hogy milyen volt. Dunabogdányon pedig már csak a mama tudja a leányát úgy fésülni, amint leánykorában őt fésülték, végre Vecsésen csak annyit tudnak, hogy ott is lapos széles fonatokat hordtak régente, de hogy mineket, azt már senki sem tudja bemutatni. Ezen néprajzi szempontból szomorító adatok között azután vannak olyan állhatatos, ősi viseletéhez ragaszkodó községekről szóló adataim is, amelyek a festői viseletnek valóságos mentsvárai az általános átvedlés szürkeségében. Ilyen oázisok Rákospalota, Fót és Dunakeszi magyar, és Zsámbék, Kirka, Szomor, Etyek, Perbál és Jenő német községek, amelyekben ma is csak az az eredeti viselet zárja, mint egy évszázaddal ezelőtt. Az eredeti hajviselet elhagyása nem áll egyenes arányban az illető helységnek a fővároshoz való közelségével és fekvésével, mert akkor a szocialista Újpesttel összeforrt Rákospalota, amelyet két rendbeli villamos és a magyar államvasút köt össze a fővárossal, leghamarább hagyta volna el az eredeti viseletét, amely azonban éppen ott tartja magát legerősebben. Itt tehát az önérzetes ragaszkodás vagy némelyek szerint a maradiság küzd a divatáramlattal s a megélhetési viszonyok általános rosszabbra fordulásával, mert amint most már mindjárt látni fogjuk, az eredeti hajviselet időben vagy pénzben sokkal drágább a divatosnál, vagyis inkább a városiasnál. Mert ez utóbbit minden nő magamagának félóra alatt könnyen összerójja, míg az eredeti hajviselethez mindig idegen segítség s ezenfelül a németeknél sok idő, a magyaroknál sok drága szalag kell. Az eredeti német viseleteknél ugyanis a már említett széles, lapos fonatok elkészítése tart olyan sokáig. Ezek fonása az általánosan ismert háromágú fonástól egészen eltér, mert ez utóbbinál hol jobbról, hol balról, szóval fölváltva hajtunk be egy-egy ágat a közepe felé, holott a széles fonásnál mindig csak egy oldalról egy irányban haladunk, így rendesen jobbról-balfelé vezetjük a legszélsőbb jobboldali ágat, szomszédjai között hol alul, hol felül, míg belőle a legszélsőbb baloldali ág keletkezett. Erre azután megint csak azzal folytatjuk, amely utána a legszélsőbb jobboldali ág lett s ezt is balra vezetjük át szomszédjai között úgy, mint az előbbenit, persze alatta, ahol az fölötte ment el s fordítva, így első képünkön a kétoldali fölváltó fonás három ággal s az egyoldali fonás tizenkét ággal látható, úgy, amint azt Budakeszen csinálják, mert a fölváltó fonással három-, négy, sőt ötágú fonatot is lehet ugyan csinálni, de már ennél több ágnál a fonás csak kínos összezavarása a rendnek, holott az egyoldali fonással Budakeszen tizenkét-, Budaöörsön huszonnégy- és Zsámbékon negyvenágú fonatokat csinálnak minden összezavarás nélkül. Persze folyton nedvesíteni kell a hajat a fonás egész tartama alatt, mert amint száradni kezd, a hajszálak rögtön összekuszálódnak. A fonandó leányt székre ültetik s a vállait sűrü kendővel takarják le, a fonó asszony pedig bögrét vagy poharat állít maga mellé s abból öt percenként közönséges vagy még inkább a jobban ragadó cukros vizet hörpinti s az egész kortyot a fonandó hajra fújja, ahonnan jó része a földre Gödöllői református magyar leány fonatpántlikával és kötőmáslival. Dunakeszi magyar leány hajtövre valója, csüggője v. loggója s lentmegkötője. -