Magyar Lányok, 1935-1936 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1935-10-01 / 1. szám
me&, fJK ( GYÁR LÁNYOK s*s* LÁNYOK ÉS ANYÁK KÉPES HETILABIAwp SZERKESZTI* TUTSEK ANNA MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP EGYES SZÁMÁRA 36 FILLÉR, előfizetési ára negyedévre 4 penfle. — Jugoszláviában egyes szám 6 dinár, negyedévre 60 dinár. — Romániában egyes szám 14 leu, negyedévre 140 leu. Csehszlovákiában egyes szám 2.40 Ck, negyedévre 28 Ck._________________ Budapest, 1935. október 1. XLII. évfolyam, 1. szám KÉT ÚJ MATRÓZRUHÁS EGO REGÉNYE I. Azon a szerdai napon elmaradt a hatodik b. rajzórája és a lányok már tizenkettőkor hazamehettek. — Elkísérlek — szólt Gábor Évi Juhász Emmihez —, mert szeretnék neked valamit elmondani. De csak neked! Még Borisnak vagy Zsuzsának sem mondom el. . . —• Dehogy nem mondod el! Ha nem ma, akkor holnap! — mondta nevetve Juhász Emmi. Jól ismerte ő a barátnőit is, saját magát is. Előbbutóbb minden titkát elmeséli az ember. — Ide hallgass! — így szólt Évi és belekarolt Emmi karjába és átcibálta a másik oldalra, ahol kevesebben jártak. — írtam egy novellát. Ilyen jót még sohasem írtam. Tudod, hogy nem valami sokra becsülöm a tehetségemet, de ez a novella olyan, mintha nem is én írtam volna. És elküldtem. Pályázatra ... — Hova? Évi körülnézett. Egyetlen egy matrózruhás sem volt a közelükben. Siető felnőttek jártak az utcán. De ő mégis odahúzta Emmi svájcisapkás fejét a szájához és fülébe súgta, miféle pályázatra küldte el azt a novellát. — Nahát! Micsoda merészség! És ha kisül, hogy te írtad? — kérdezte csodálkozva Emmi. — Nem sülhet ki. Vettem pecsétviaszt és lepecsételtem a jeligés levelet. Ha nem én nyerem meg a pályadíjat, akkor megsemmisítik a levelet. Ajánlva adtam fel az egészet, képzelheted, menynyi pénzembe került a dolog. Nem volt írógépem, lediktáltam vadidegen üzletben a novellát, azért is fizettem — két hétig nem vettem tízórait, de azt hiszem, minden áldozatot megér, ha megnyerem a pályadíjat... — Milyen dicsősége volna az iskolánknak és nekünk, leányoknak, rólad nem is szólva . .. — Szervusz, Juhász! Szervusz, Gábor Évi! — mondta mellettük két leány és az egyik egy pillanatra megállt, hogy hozzájuk csatlakozzék; de a másik megrántotta a kabátját és arra kényszerítette, hogy tovább menjen vele. — Jaj, meghallották ezek az új lányok, amit elmondtam neked? — kérdezte Évi ijedten. — Nem beszéltem hangosan? — Dehogy beszéltél hangosan! És ők csak most kerültek a hátunk mögé... Ez az Újlaki Györgyi különben is nagyon helyes leány, néha nagyszerűen felel. . . — Néha pedig nem tud semmit. Elhiszed te azt, hogy a hatodikig nem járt iskolába? Én még — Elkísérlek, — szólt Gábor Évi.