Magyar Lányok, 1935-1936 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1935-10-01 / 1. szám

me&, fJK ( GYÁR LÁNYOK s*s* LÁNYOK ÉS ANYÁK KÉPES HETlLAEIAwp SZERKESZTI* TUTS EK ANNA Budapest, 1935. október 1. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP XLII. évfolyam, 1. szám EGYES SZÁM ÁRA 36 FILLÉR, előfizetési ára negyedévre 4 penfló. — Jugoszláviában egyes szám 6 dinár, negyedévre 60 dinár. — Romá­niában egyes szám 14 leu, negyedévre 140 leu. Csehszlovákiában egyes szám 2.40 Ck, negyedévre 28 Ck. _________________ KÉT ÚJ MATRÓZRUHÁS EGO REGÉNYE I. Azon a szerdai napon elmaradt a hatodik b.) rajzórája és a lányok már tizenkettőkor ha­zamehettek. — Elkísérlek — szólt Gábor Évi Juhász Emmihez —, mert szeretnék neked valamit el­mondani. De csak neked! Még Borisnak vagy Zsuzsának sem mondom el. . . —• Dehogy nem mondod el! Ha nem ma, ak­kor holnap! — mondta nevetve Juhász Emmi. Jól ismerte ö a barátnőit is, sajátmagát is. Előbb- utóbb minden titkát elmeséli az ember. — Ide hallgass! — így szólt Évi és bole- karolt Emmi karjába és átcibálta a másik oldal­ra, ahol kevesebben jártak. — írtam egy novel­lát. Ilyen jót még sohasem írtam. Tudod, hogy nem valami sokra becsülöm a tehetségemet, de ez a novella olyan, mintha nem is én írtam volna. És elküldtem. Pályázatra ... — Hova? Évi körülnézett. Egyetlen egy matrózruhás sem volt a közelükben. Siető felnőttek jártak az uccán. De ő mégis odahúzta Emmi svájcisap­kás fejét a szájához és fülébe súgta: miféle pá­lyázatra küldte el azt a novellát. — Nahát! Micsoda merészség! És ha kisül, hogy. te írtad? — kérdezte csodálkozva Emmi. — Nem sülhet ki. Vettem pecsétviaszt és le­pecsételtem a jeligés levelet. Ha nem én nyerem meg a pályadíjat, akkor megsemmisítik a levelet. Ajánlva adtam fel az egészet, képzelheted, meny­nyi pénzembe került a dolog. Nem volt írógé­pem, lediktáltam vadidegen üzletben a novellát, azért is fizettem — két hétig nem vettem tízórait, de azt hiszem, minden áldozatot megér, ha meg­nyerem a pályadíjat... — Milyen dicsősége volna az iskolánknak és nekünk, leányoknak, rólad nem is szólva . .. — Szervusz, Juhász! Szervusz, Gábor Évi! — mondta mellettük két leány és az egyik egy pillanatra megállt, hogy hozzájuk csatlakozzék; de a másik megrántotta a kabátját és arra kény­szerítette, hogy tovább menjen vele. — Jaj, meghallották- ezek az új lányok, amit elmondtam neked? — kérdezte Évi ijedten. — Nem beszéltem hangosan? — Dehogy beszéltél hangosan! És ők csak most kerültek a hátunk mögé... Ez az Újlaki Györgyi különben is nagyon helyes leány, néha nagyszerűen felel. . . — Néha pedig nem tud semmit. Elhiszed te azt, hogy a hatodikig nem járt iskolába? En még — Elkísérlek, — szólt Gábor Évi.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék