Magyar Lapok, 1936. augusztus-szeptember (5. évfolyam, 184-221. szám)

1936-08-15 / 184. szám

2 Kuruzslás Csathó Kálmán Bizony, mióta szegény öreg Molnár bácsi meghalt, árván maradt errefelé a beteg jószág nagyon. Mert kitűnő, tudós állatorvos volt az öreg és amellett szerette is a pácienseit. És nemcsak lovat, szarvasmarhát, disznót, birkát és aprómarhást gyógyított, hanem kutyát és ikanárima­darat is, amihez pedig rendesen csak a városi állatorvosok konyhának. Csak éppen a macskákkal nem bíbelődött, mert azt tar­totta, hogy a macska számára minden bajában legjobb orvosság másfél gramm füsttelen por és huszonhat gramm serélt. Ezért aztán az öreg Sághyné ki is kiáltotta kegyetlen, gonosz embernek, mert ő meg minden állat között csak a doromboló cicákat szerette. Hát a macs­kák nem is siratják a megboldogultat, a többi állatok azonban, a gazdáikkal együtt, annál inkább. Hiszen nem mondom, ez a fiatal úr, ez a Gyula, akit a helyére kineveztek, ez is nagyon jóakaratú, igyekvő és tanult ember. Amellett jómódom, kedves, csinos, azt mondják, úri családból való. Nem is tehetségtelen, mert­­például gyönyörűen zongorázik, kitűnő teninisz játékos és a vadászipusikát is pompásan kezeli. Csak­ éppen az állatokhoz nem ért, főleg a be­tegeikhez. Na! Nem kiési azért félreverni a harangot, majd belejön lassanként, mert igyekezet van benne. Az öreg Molnár sem a tudományával együtt jött a világra. Belőle is úgy lett olyan kitűnő állatorvos, hogy előbb megtöltött egy­­pár dögteret a tévesen kúrált­ pácienseivel. Ezt én folyton mondom, a sógor azonban sehogy sem akarja méltányolni. Azt kiabálja egyre, hogy az ő álatjai nem arra valók, hogy Gyula urfi kisérl­etez­zék velük és tanuljon rajt­uk. Hogy ő belátja, hogy az állatok sem élhetnek örökké, de ő a maga jószágát mégis elevenen szeretné eladni és semmi kedve még fizetni is, amiért a fiatalúr a másvilágra expediálja őket. És ezt kiabálja itt a környéken a sógoron kívül még egy egész sereg gazdálkodó, amiből vilá­gosan megállapítható, hogy az emberekben milyen kevés a belátás és milyen önzők. Hát ez itt mostanában a helyzet a­z állat­orvos-kérdés körül. Szidják, szapulják az i­fjú­­urat, de ha valamelyik jószág megbetegszik, mégis csak elhivatják, mintha abban remény­kednének, hogy közben beletanult. A sógor is elhivatta a minap is, mikor az egyik lova, a Korhely megbetegedett. Nem volt a Korhelynek súlyos baja, kólikája volt. Ezt egyértelműen megállapította róla a sógor is, a kocsisa is. Gyula azonban, miután komoly arccal alaposan megvizsgálta, kimondta a diagnózist, ellentmondást nem tűrő hangon: — Ennek a lónak torokgyulladása van! — És kanalas orvosságot rendelt neki, továbbá vi­zesborogatást a nyakára, alighanem mert­­emlékezett, hogy őt is ezzel gyógyították kicsi korában. Aztán engedelmet kért, hogy be­­mehessen az urasági házba kezet mosni. Mi­kor pedig ezzel is elkészült, leült a zongorá­hoz és elfekadte a Lisztet játszani. A sógor két leánya e­l volt tőlé ragadtatva, különösen Lonei, a nagyobbik. A sógor maga annál kevésbé, összedugta a fejét a kocsisával és azt dörmögte: — Márpedig ennek mégis csak kólikája van! — A kocsis gondolkozott egy kicsit, majd a­zt felelte: — Lennék Ferkóhoz az alsó tagra. Ferkó ugyan csak gulyásember tehát a lóhoz nem sok köze van, de minthogy már nagyon régen nézi a világot, többet tud ebihez is, mint a fiatalok. Náci kocsis ot­t találta az öreget a két pulijával a mezőn, a tehenei mel­lett. Némi időbe telt, amiig meg lehetett vele érttetni, hogy mit akarnak tőle, lévén egy idő óta fölösüket, de aztán csak bólintott és meg­ Magyar Lapok V. évf., 184. sz. — Szombat, 193­5. augusztus 15. Nap és NIVEA az ideális együttes/ szép barna arcbőr megszerzésére. A NIVEA- VAL ápolt bőr alkalmat ad a nap­nak jótékony hatása teljesítésére. NIVEA egyszersmind csökkenti a napszorás veszélyét.. A „Bizánc szabadtéri bemutatójának nagy sikere Szegeden Herczeg Ferenc levélben köszönte meg Janovicsnak és a színészeknek munkájukat Szegeden a multi hét szombatján mutat­ták­­be a Dóm­ téren szabadtéri előadásban Herczeg Ferenc „Bizánc“ című darabját, óriási sikerrel. A Szegedi Napló­ azt írja, hogy „bi­zony, kevesen bíztak a Bizáncban. Nem a da­rabban, hanem szabadtéri előadásában. Ez a patinás, klasszikus értékű és zárt színpadon annyiszor kipróbált magyar remekmű dialógu­sainak nehéz arany vere tel­vei, gondolatainak ,mázsás súlyával, nagy­ áriáinak pailétiscus szár­nyalásával keltett aggodalmakat: hogy fog mindez érvényesülni a végtelen térbeni, a csil­lagos ég alatt?“ A nagy sikerről a budapesti Nemzeti Új­ság­ban Possonyi László a következőket unja: Herczeg Ferenc drámája a­ szegedi környezet­ben, a monumentális szabadtéri bemutatóin rengeteget nyert drámaiságban, jelentőségében megsúlyosodott és bátran­­állíthatjuk, hogy a szerzőnek a mű születése előtti elképzelései a keletrómai császárság bukásáról most, ezen az előadáson váltak igazán valóra. A Dóm­ tér éjszakai, sejtelmes grandiozi­­tású képe Varga Mátyás zseniális disszretépít­­ményeivel tökéletes illúzióját tudta kelteni a haldokló Bizáncnak. A román díszítményeket is tartalmazó dómnak azokat a részeit világí­tották meg elsősorban, amelyek bizánci illú­ziót tudnak kelteni. A Szent Demeter-templom toron­y maradványa, mint egykori építészeti emlék, tökéletesen zárta le a szín egyik olda­lát, Varga Mátyás diszletépítménye­ pedig ritka szépségű, soksircú játszási teret nyújtott a dráma kifejlődésének és kirobbanó sikeré­nek. Bár Herczeg Ferenc darabja zárt szín­padra készült*, egy percig sem éreztünk ellent­mondást a darab lelke és előadása között, mert a kitűnő rendezés és színpadi megoldás, mint besage „Sánta ördöge“, egyszerűen leemelte a tetőt a trónterem amúgyis összeomlásra és megsemmisülésre szánt pilléreiről és egyetlen erős kézzel összemarkolt képbe sűrítette nem­csak a palotában lejátszódó halálvonaglást, ha­nem az egész Bizánc, a várfalak, az utca, a város és a nép tragikus zuhanását a megsem­misülés felé. A Dóm­ tér összes építményei együtt játszottak a darabbal, a bástyaszerű saroktornyokon ágyúdörgéstől, fegyverek szik­rázásától kísérve folyt a kereszténység és az ázlám élethalálharca, amely a különösen ki­tűnően sikerült tömegjelenetek bekapcsolásával valóban két világ­­küzdelmét tudta velünk el­hitetni és versenyre kelt a leggrandiózusabb filmtömeghatásokkal is. Szabadtéri előadásnál, ahol éppen a rende­zésben és a beállításban k­ell a végtelenül kí­nálkozó lehetőségeket kihasználni, hiba lenne, ha nem elsősorban a rendezőt kellene meg­dicsérnünk. Janovics Jenőnek, a cluji Nemzeti Színház annyi nemes kultursikert elkönyvelt harcosának munkája magától­ értetődővé teszi ezt a rangsorhelyet. A szinte hiba nélkül gör­dülő előadás, a hatalmas méretű színpad sok­­sikú cselekményének egybehangolása és szug­­gesztív hatású akcióba sűrítése mind az ő keze­­munkáját dicsérik. A Bizánc, különösen a har­madik felvonás grandiózus tömegjeleneteiben új, erőteljesebb, zárt színpadon eddig nem eléggé érvényesült életet nyert. Ami miatt Herczeg ezt a drámáját megírta, Szegeden most szinte százszázalékosan vált valóra, a költői ihletet utolérte a megvalósulás nagy­szerű képszerűsége. Az anyag meghódolt a szellemnek. Ezután Possonyi is, mint általában az összes kritikusok, a legteljesebb elismeréssel szól a rendezés elsőrendűsége mellett a szerep­lők minden elismerést és dicséretet megér­demlő teljesítmény­eiről. Irene császárnét Tőkés Anna, Constantin császárt Táray Ferenc, a zsoldos kapitányt Kiss Ferenc, Herma költői alakját Olthy Magda játszotta. Elsőrendű ala­kítást nyújtott egy fiatal színész, Pászthy Lajos egyik udvaronc szerepében. Továbbá Fekete Mihály Dermetriosa, Kürthy József La Ha ka­­bi­lja, Földényi Ahhmed hercege, Ihász Aladár udvarmestere, Barthos hadvezére, Serfőző Hona Zenobiája, Kabók ékszerésze, Soltihy Leonidája és Oláh Ferenc pátriárkája szintjén megérdemelnek minden dicséretet. Külön is kiemelik a lapok Mezey Mária játékmodorá­nak finomságát. A Nemzeti Újság azzal fejezi be, hogy a szegedi Bizánc előadás olyan váratlanul nagy sikert aratott, hogy minden bizonnyal évről­­évre műsordarabja marad a szegedi játékok­nak.A bemutatón megjelent Herczeg Ferenc, aki némi változtatást csinált nagy művén, a szabadtéri előadásnak megfelelően, továbbá P. Márkus Emilia (aki egykor legnagyobb sike­rét aratta a bemutatón Iréné szerepében, a Nemzeti Színházban), von Mackensen buda­pesti német követ, aki a keddi előadásra is bejelentette magát. Herczeg Ferenc külön levélben köszönte meg Janovics Jenőnek az előadást s azt írja levelében, hogy megmutatta, hogyan lehet egy lejátszott régi darabot fiatallá újjá, mássá, mélyebbé és önmaga fölött szárnyaiévá tenni. Mindig tudtam, hog­y ön elsőrendű rendező, de ahogyan ezúttal ki tudta aknázni a lokális lehetőségeket, az egyenesen elképzelhetetlen. Ezután Herczeg arra kéri Janovicsot, hogy adja át hálás üdvözletét Imre Sándor rendező­nek s a színészeknek azért a szeretésért, ami­vel művészi feladatukat megoldották, indult az árok felé. Ott egy kicsit nézelődött, majd leszakított egy pár szál füvet és odaadta Nácinak: — Ilyet szedj három marékra valót. Reg­gel, délben, este ezt add neki frissen. Egyéb eleséget takaríts el előle mindent. Csak ezt egye, de egyszerre sohase többet három m­arék­­náll'! Ettől meggyógyul ! Meg is gyógyult. Gyula harmadnap elége­detten állapította meg, hogy a korhely teljesen egészséges és azt gondolta magában: — Úgy létszik, kezdek belejönni!... Hatá­rozottan kezdek belejönni! Mert arról persze sejtelme sem volt... hogy az ő kanalas orvosságát meg sem csináltatták és arról sem, hogy a­ borogatást is mindig csak olyankor kötötték rá a szegény ló nyaká­ra, amikor az ő bricskája feltűnt a major sar­kánál.Aznap a zongora a kézmosás után még a szokottnál is szebben szólt, Lonei egészen oda­volt tőle. Déliben mondta is a sógornak: — Na látja apu! Hát nem nagyszerű állat­orvos ez a Gyula? Milyen remekül kikurálta a borhelyt a torokgyulladásból. — Abból igen! Mert nem az volt neki! — felelte a sógor mogorván. — De apu! — botránkozott meg Lonei. — Hogy lehet valaki ennyire elfogult ezzel a te­hetséges, kedves úriemberrel szemben. A sógor meim félért, de ebéd után négy­­szemközt sokáig értekezett a feleségével. Az asszony olyasmit mondott, hogy hiszen igen, igen, egy állatorvos végre igazán nem olyan parti, amilyenről a leányuk számára álmodott, de hát a mai világban... és végre biztos meg­élhetése van ... — a sógor azonban haragosam rázta a fejét: — Nem arról van szó, hogy azért nem, mert­ állatorvos! Hanem, mert fogalma sincs a mesterségéről! Érted? Távoli fogalma sincs! És ettől annyira nem tágított, hogy a két

Next