Magyar Lapok, 1939. október-december (8. évfolyam, 216-290. szám)

1939-10-20 / 232. szám

VIII. évf., 232. sz. — Péntek, 1939. október 20. Magyar Lapok Mit akarnak az oroszok a Dardanellákban? Egy régi probléma új megoldása. A tengerszoros ázsia egyik fontos kulcsa. Szebasztopol ostroma — a történelemé A moszkvai orosz-török tárgyalásokkal ismét új fordulat áll be a Dardanellák kérdésében. 130 éve állandóan felszínen van ez a probléma, amely létét a földrajz szeszélyének köszönheti. Ázsia és Európa sok helyen csak 1000 méternyi távolságra közelítik meg egymást és a Dardanellák birtoka annak a kapunak birtokát jelenti, amelyen a két világrész egymástól elérhető. Ennek a kapunak két zárja van: az egyik a Dardanellák, ez a 61 kilométer hosszú folyosó, amelynek szélessége 1—7 kilométer. A másik zár a Boszporusz, amely 27 kilométer hosszú, szélessége 750—2500 méter és partjain a régi török főváros terül el. Aki átjön a Boszporuszon, az még nem törte fel a zárat ép­pen úgy, mint aki a Földközi-tenger felé jövet a Dardanellákon kel át, de még nem jutott el a Fe­kete-tengerbe. A két szoros között terül el a Már­vány-tenger. A szeszélyes, földrajz, a teremtésnek a hangulata sok fejtörést okozott a diplomaták­nak. Amíg a két tengerszoroson át megközelíthető Ázsia, másfelől, mint a Földközi-tenger nyugati medencéje felől, addig nem mondható, hogy aki Szuezt, Porzsa­dot uralja, az úr egyúttal Ázsia felett. Százharminc éves diplomáciai harc a földszoros körül. Mindenek előtt nézzük, milyen diplomáciai harcok folytak le a Dardanellák körül. Ezeknek a vitáknak az éle vagy Oroszország, vagy Anglia el­len irányult. A Dardanellákhoz fűződő nemzet­közi egyezmények a következők: 1809. Anglia kötelezi Törökországot arra, hogy zárja el a tengerszorost „minden“ hatalom elől. A „minden“ alatt csak Oroszországot kell érteni. A Dardanellák kijáratánál állott a brit flotta, a Fekete-tengeren az orosz, de nem tudtak egye­sülni és az áttörési kísérlet — bár többszázezer ember életébe került — 1917-ben eredménytelen maradt. Holott csak múzeumba illő ágyuk álltak a partokon, de kiderült, hogy az 1,2 kilométeres szorosban az angol Dreadnoughtok nem tudtak át­kelni. Az angol flotta védelme alatt partra szállí­tott brit expedíciós hadsereg borzalmas vesztesé­get szenvedett. Ez maradt a helyzet a világhá­borúban: az elzárt Dardanellák. A világháború után Anglia ismét visszatért arra a Dardanella-politikára, amely Oroszország­gal, mint ellenféllel, számol. 1923-ban a tengerszo­rost teljesen szabaddá nyilvánították. Ez azonban csak más eszköz jelt ugyanazon cél eléréséhez. A cél az volt: meggátolni Oroszországot abban, hogy földközi-tengeri hatalommá nőjje ki magát, meg­gátolni abban, hogy a fekete-tengeri flottával a kisázsiai partokat nyugtalanítsa és fegyveres be­avatkozást, vagy akár kereskedelmi pozíciója a Közel- és Közép-Keleten lehetővé váljék. Termé­szetes, hogy a Dardanellák teljes megnyitása egy­ben annak teljes leszerelését jelentette. Anglia biz­tosítani akarta magát aziránt, hogy flottát küld­­essen a Fekete-tengerre, amely ott Oroszországot sakkban tartja, viszont ennek a flottának vissza­vonulását csak a fegyvertelenített Dardanellákkal lehetett biztosítani Montreux: A nagy fordulat. Ennek a politikának a nyomása alatt Orosz­ország azt a választ adta, hogy 1929-ben barátsági szerződést kötött a török köztársasággal. Valami­kor Oroszországnak az volt az érdeke, hogy a tö­rök hatalmat letörje és a cárizmus terjeszkedésé­nek célpontja: Konstantinápoly. A Szovjet urai azonban feladták ezt a távollevő célt és inkább azt látták, hogy egy gyenge Törökország az an­gol befolyás emelkedését jelenti és ezért hirtelen az ifjú köztársaság megerősítésében lettek érde­keltekké. Bertenger török követ igen találóan je­gyezte meg: — A mi szerepünk Konstantinápolyban igen egyszerű. Vagy a legjobb barátságban, vagy a leg­nagyobb ellenségeskedésben kell lennünk Török­országgal, amelynek növekvő hatalmát Anglia így akarta megfékezni. 1833. Oroszország eléri, hogy a szultán meg­engedi hajóinak a szoroson való átvonulást. 1840. Angol nyomásr­a a cár kényszerül arra, hogy lemondjon az 1833-ban szerzett jogairól. 1856- A párizsi kongresszus elvként ismeri el a tengerszoros elzárását és a Fekete-tengernek semleges területté való nyilvánítását. 1870. Oroszország a berlini kongresszuson ki­­verekszi a semleges Fekete-tenger megszüntetését és ugyanakkor elzárják a tengerszorost a hadiha­jók elől. Ez az egyezmény volt hatályban, amikor a világháború kitört. Anglia egy titkos szerződéssel Oroszországnak ígérte Konstantinápolyt és a ten­gerszorosokat, ami szakítást jelentett Anglia év­százados oroszellenes magatartásával. Történt pe­dig ez azért, mert a világháborúban a törökök a németek mellé állottak és tartani lehetett attól, hogy német támogatással Törökország függetlení­teni fogja magát és tengerszorosi politikáját An­gliától és Oroszországtól. A Fekete-tenger török partjain új és erős vetélytárs lépett fel a német birodalom személyében. Ez bátorította fel Török­országot arra, hogy maga játsza ki Anglia tromf­ját Oroszország ellen és magához kaparintotta azt a kulcsot, amellyel a brit birodalom egy évszáza­don át hol elzárta, hol felnyitotta a Fekete-ten­gerhez vezető utat. Ezzel a ténnyel Törökország és Németország a világháborúban megakadályoz­ták, hogy az angol acél és az orosz gabona kicse­réltessenek, ami pedig létkérdésnek látszott a há­borúban álló két birodalom részére. Törökország a montreuxi konferencián elérte azt, hogy teljes szuverenitást nyert a Dardanellák felett. A nemzetközi bizottságokat visszavonták. Meghajoltak a török köztársaság azon érve előtt, hogy a török partok biztonsága a háború után életbe lépett nemzetközi rendszerrel kellően nin­csen biztosítva. A Legelszántabb védője a török álláspontnak: Oroszország volt. A montreuxi meg­állapodás szerint a fekete-tengeri államok hajói békében szabadon használhatják a tengerszorost, míg az idegen hatalmak csak legfeljebb kilenc egységből álló hajórajt küldhetnek, amelynek tonnaűrtartalma a 15 ezer tonnát nem haladhatja meg. Egyidőben azonban az úgynevezett idegen hatalmak (tehát nem feketetengeri) együ­ttesen csak 30.000 tonna hadihajót tarthatnak a Fekete­tengeren. Csak a fekete-tengeri hatalmak búvár­hajói kelhetnek át a Dardanellákon és a szoro­son való átkelés alatt a hajókról repülőgép nem szállhat fel. Röviden tehát: Szovjet-Oroszország a béke idején teljes mozgási szabadságot kapott a szorosokban és így nyugodtan építhette hadihajóit Sebastopolban mert azok továbbíthatók voltak Kronstadtba, vagy akár Vladivostokig is. Ezzel szemben gyakorlatilag külföldi flotta elől el voltak zárva a Dardanellák. Mit akar a Szovjet? Ez volt a helyzet békében. Sokkal kényesebb megoldás áll fenn jelenleg, a háború esetére. A montreuxi egyezmény szerint háború esetén sza­bad átkelése van a Dardanellákon minden olyan államnak, amely a népszövetségi alapokmányon nyugvó kötelezettség alapján valamely más állam­nak segélyt nyújt. Annak idején Anglia ellenezte a legjobban ezt a formulát, de végül az orosz-fran­cia követelés előtt meghajolt. Az angol politiku­sok jól tudták, hogy teljesen a török kormány tet­szésére van bízva az, hogy a jövőben, háború ese­tén, ki kel át a Dardanellákon, mert hiszen a tö­rökök most már gondoskodtak a partok megerő­sítéséről és a tengerszoros kritikus pontjain mo­dern ágyuk csövei meredeznek. Megváltoztatta tehát az évszázados politikát és nem nyomással, hanem barátsággal igyekezett a Dardanella-kérdést a saját javára gyümölcsöztetni. Dacára a török­orosz barátságnak. Kemal elnök is jónak látta az orosz szárazföldi hatalommal szemben a brit ten­geri hatalmat felsorakoztatni és ez az elgondolás lett a magva az angol-török barátságnak. Ennek a politikának a vonalát zavarta meg a Szovjet újabb, külpolitikai aktivitása. Az egy-két napon belül nyilvánosságra kerülő moszkvai egyezmény a hírek szerint azt tartalmazza, hogy háború ese­tén csa­k a fekete-tengeri hatalmak kelhetnek át a tengerszoroson. Angliát ez a kérdés csak annyiban érinti hát­rányosan, hogy n­em lesz abban a helyzetben, hogy egy orosz-angol háború esetén a Fekete-tengeren nyugtalanítsa az ottani orosz hadiflottát, vagy pe­dig, hogy a Kis-Ázsia északi részére elhelyezett expedíciós hadsereggel oldalba támadja az oro­szok bekövetkező kiázsiai előrenyomulását. Orosz­országnak ezzel szemben nyugodt csapatszállítási lehetősége mutatkozik a Fekete-tengeren, az an­gol csapat- és áruszállítmányokat a Földközi-ten­geren megtámadhatja, követheti a kisázsiai kikö­tőket, Cyprust és — szükség esetén — a Dodeka­­nézoszt. Középkeleti céljait, vagy esetleges közel­­keleti célkitűzéseit zavartalanabbul valósíthatja meg. Az új moszkvai egyezmény elzárja a közvet­len angol tengeri támadás lehetőségét és Szebasz­topol ostroma végleg a történelemé. A Dardanel­láknak csak a brit világbirodalom kiépítése ide­jén volt nagy jelentősége, ma, amikor Anglia vé­dekező politikát folytat, ennek a célnak megfelel az, hogy Franciaországgal együtt birtokolja a kis­ázsiai partokat. Ma már leplezetlenül áll a Szov­jetnek az a célja, hogy ezt a birtoklást megza­varja. Ebben az eljövő harcban az új Dardanella­­egyezménynek fontos, de korántsem döntő j­e­­lntősége van. A lefegyverzett Dardanellák 5

Next