Magyar Lettre Internationale 1992. nyár (5. szám)
MÚLT ÉS JÖVŐ ÁRNYAI - Rupnik, Jacques: A Vichy szindróma
JOSÉ GUADALUPE POSADA FAMETSZETE Az 1989-es forradalom és a kommunista rendszer bukása zárja le a XX. századot, a totalitarizmus századát. Az óceán túlsó partján néhány gondolkodó, ezt kissé elhamarkodottan, a „történelem végének” állította be. Közép-Európában és Kelet-Európában inkább a történelem visszatéréseként élik át. A szó mindkét értelmében. „Újból beindult a mesterségesen megakasztott történelem” - mondta Václav Havel a prágai bársonyos forradalom idején. Közel fél évszázadig tartó jegesedési folyamat után Közép-Európa visszatérőben van az európai tájakra. A kommunizmus alatt azt mondogatták, hogy a legnehezebb előre látni a múltat. Ma a történelem újbóli intellektuális és politikai tét lett a „másik Európa” nemzeteinél. Az 1989-es forradalom minden bizonnyal az első olyan forradalom a történelemben, mely nem hirdetett meg új társadalmi tervet. Nyílt hivatkozási alapja a nyugati modell, valamint a kommunizmus előtti hagyomány. Az 1989-es forradalom abban különbözik például az 1968-as prágai tavasztól, amely a keleti sztálinizmus és a nyugati kapitalizmus fogyatékosságainak meghaladásaként tüntette fel magát, hogy nem állította fel saját átmenetének modelljét. A posztkommunista közép- és kelet-európai változások megértésének egyik kulcsa az, hogy főszereplői restauráló forradalomként élték át. Nemzeti szuverenitás, jogállamiság, közszabadságok, magántulajdon és piac restaurálása. Havel Tomás Masaryk személyiségébe bújik, Walesa Pilsudskiéba. A Balkánon, ahol a demokratikus hagyomány nem gyökerezett meg eléggé, és nem igazán törvényes az új államvezetés, Romániában Mihály király, Bulgáriában Simon király, Albániában I. Léka király lehetséges visszatérését emlegetik, és a last but not least - II. Péter fia, Sándor trónörökös a szerb ellenzék kérésére Belgrádba utazott 1991. október 8-án, épp azon a napon, amikor az ország törvényesen megszűnt létezni. A megszakadt folytonosság újrafelvétele A választás után Lech Walesa megkapta az államfő jelvényeit - nem Jaruzelskiéit, akit meg sem hívtak a szertartásra -, hanem a háború alatt Londonban megalakult lengyel kormány fejének jelvényeit. Walesa Lengyelországa ilyformán nyíltan a háború előtti II. köztársaság folytonosságát veszi fel. Nyomát se akarják őrizni annak a tapasztalatnak, mely az egész társadalomra mélyen és fájdalmasan rányomta bélyegét. Ezért törlik el szenvedélyesen a volt rendszer jelképeit, emiatt oly nagy az igény - akár jelképesen is a megszakadt folytonosságra. Karl-Marx-Stadt eltűnt, Leningrad Szentpétervár lett, Gottwaldov Zlin, az egyik a cári Oroszország, a másik a Bata cipőgyár paternalista kapitalizmusának szimbóluma. „Ami szomorú és emlékezetre méltó, az nem könnyen engedi át magát az emlékezésnek” - mondta Robert Frank. Ez nem illik Kelet-Európára, ahol ütött a megemlékezések és a rehabilitálások órája. Egyébként sehol másutt a világon nincs ekkora hajlandóság a kudarcokról és a vereségekről való megemlékezésre. A szobrok ledöntése, a régi utcanevek visszaállítása csupán külső jele annak, hogy a „használható” múlt nyomába eredtek, olyan energiával, ami egyenesen arányos a nemzeti identitás törékenységével és a jövő miatti teljes bizonytalansággal. Összekeveredik a totalitarizmussal való demokratikus szakítás és a múlthoz való kötődés vágya. Miként Dániel Sibony megjegyzi, a jövő miatti szorongás gyakran a múlt miatti szorongás. „Némán dermedt meg, és most mocorog... Pedig a jövő csak akkor mocoroghat, ha a múlt mocorog” (Libération, 1990. március 15.). A keresés valóságos ugyan, de a folytonosság gyakran fiktív. „Hagyományteremtésről” van szó, vagyis, Eric Hobsbawm angol történész szerint „az új helyzetekre adott válaszokról, melyek egy régi helyzetre való utalás formáját öltik magukra”. A XIX. század nacionalizmusai annak idején bőségesen merítettek „a régi alapokból, hogy új hagyományokat építsenek”. A kommunizmus utáni korban, melyet hipotetikus identitások keresése jellemez, új célokkal fedezik fel újra a nacionalizmust, melyet szimbolikus nyelvezet kísér. Az új hagyományok így a legősibb és a legújabb mítoszokba kapaszkodnak, s azért gyártódnak, hogy megerősítsék a folytonosság elméletét. Mindenütt újból feltűnnek a „történelmi” politikai pártok, például az „endecia” (Nemzeti Demokrata Párt) Lengyelországban, a kisgazdapárt Magyarországon, a parasztpárt Romániában, vagy a szociáldemokrata párt Csehszlovákiában, de a választók körében nincs tömegbázisuk. „A történelmi pártokkal az a baj - mondta ironikusan Kis János, a szabad demokraták volt vezetője -, hogy alig két éve még csak nem is léteztek az országban.” A politikai kultúra újrateremtése az előzmények keresésével folyik, a múlt kiválasztásával. A cseheknél (Havelnál és a cseh miniszterelnöknél, Petr Pithartnál) Masaryk öröksége a kötelező hivatkozási alap, pedig Masaryk, míg élt, nem örvendett egyöntetű népszerűségnek. Magyarországon az „ünnepelt” kor kétségtelenül az osztrák-magyar dualizmus kora, 1867 és 1918 között, vagyis a dzsentri liberalizmus és a Béccsel való kiegyezés korszaka. De ugyanakkor maguké "A múlt soha nem hal meg. Még csak el sem múlik." W. Faulkner JACQUES RUPNIK , FRUPNIK, Jacques „Az újraértelmezett totalitarizmus" Századvég, 1990.1. „Hűtőszekrény és tisztítótűz. A nacionalizmus ébredése Közép-Kelet- Európában” Magyar Lettre Internationale, 1991.1. FUKUYAMA, Francis „A történelem vége?” Halóság ,1990.3. Fukuyama-vita Világosság, 1990. 1-3. „A történelem kezdete’’ Hiány, 1992.3. HOBSBAWM, Eric A forradalmak kora Kossuth, 1964 Primitív lázadók Kossuth, 1974 A tőke kora Kossuth, 1978 „Ausztria és Közép-Európa” Magyar Lettre Internationale, 1991.3. JÁSZI Oszkár Publicisztikája Magvető, 1982 A Habsburg- Monarchia felbomlása Gondolat, 1983 A kommunizmus kilátástalansága és a szocializmus reformációja Századvég Füzetek Héttorony ,1989 Magyar kálvária - Magyar föltámadás Magyar Hírlap Könyvek, Pallas ,1989 Válogatott levelei Magvető, 1991