Magyar Lettre Internationale 1992. tél (7. szám)
FALOMLÁS UTÁN - Reich, Jens: Az enyhülés kollapszusa
msjc. 2. DALOS György „Egy titkosrendőrség hattyúdala” Kritika, 1990. 9. HABERMAS, Jürgen „Számvetés a kétféle múlttal” Magyar Lettre Internationale, 1992. 6. 43 JENS REICH A kelet-európai intelligencia a CSEKA-korszak végén Engem elragad helyzetünk sajátságos analógiája a mélytengeri keszon betegséget kapott búváréval, akit szükséghelyzetben a védőkabinjával együtt gyorsan felvontatnak a tengerfenékről. A vére a tengerfenéken beállítódott a magas gáznyomásra, és ha a kabint túl gyorsan nyitják ki, a vérerekben az előzőleg megritkult levegő mint egy üdítős üvegből gyöngyözik elő gáz formájában. Levegő-embóliát kap, és szó szerint megfullad az életadó oxigéntől, amely nélkül különben egy percig sem maradna életben, rögtön elveszítené az öntudatát. Ily módon fulladhatunk meg mi is az évtizedekig tartó fegyelem és unalom alóli felszabadulásunkkor, ha ez túl gyorsan, a megszokásra adott kellő idő nélkül rohan le bennünket. Brezsnyev mamája A késő szocialista idők egyik elkoptatott vicce szerint Brezsnyev egyszer Kubánból felhozatta magához Moszkvába idős mamáját, és megmutatta neki nómenklatúrája minden privilégiumát: a Kutuzov sugárúti lakását, zsukovói dácsáját, a Willy Brandtól ajándékba kapott Daimler-Limousint, az összes többi Citroennel és Volvóval együtt. És minden egyebet. A végén a megrendült idős asszony csupán annyit kérdezett: „Liona, minden csodálatos, de mit csinálsz majd, ha jönnek a vörösök? Nem félsz, hogy visszajönnek a vörösök?” Kik is ebben az esetben a „vörösök”? Visszatérésük ez idő szerint nem látszik egyik agonizálószocialista országban sem valószínűnek. De vajon teljesen biztos lehet-e az ember abban, hogy az uralkodó osztály minden ellenállás nélkül, csak úgy visszavonul? Nem születhet-e a káoszból mintegy ősnemzéssel egy új uralkodó réteg? Vajon nem hozott-e létre a sztálini felhívás a „végső harcra” egy új nómenklatúrát, miután a forradalom és a polgárháború bajnokai kölcsönösen kiütötték egymást? Moszkvában mindenesetre még mindig sokan óvatosak. Attól félnek, hogy megnyilvánulásaikat, kijelentéseiket, amennyiben túl messze mennek el, még mindig feljegyzi, számontartja a láthatatlan CSEKA. S egyszer, valamikor eljön majd a nap, amikor eléjük tárják a dossziékat s a hangszalagokat. Arrafelé mindenki olvasta a nagy beszámolókat, s ezek mélyen vésődtek az emberek tudatalattijába: a Csendes Dont, a Golgotát, s újabban a Doktor Zsivágót is. Maga az „eposz” annak idején csupán egy kis puccsal kezdődött a fővárosban, egy sikertelennel, majd pedig egy sikeressel. Csak ezután következtek az invázió, a polgárháború, az első nagy éhínség évei. S ezek a szenvedések, megpróbáltatások hullámokban jöttek, elapadtak, homokba fúltak, új erőt gyűjtöttek, hol ebben, hol abban a régióban, hol Moszkvában, hol Pétervárott vagy Kronstadtban. Nem csoda, ha hetven év után az emberek még visszahúzódnak, és megvárják míg kiderül, hogy mi lesz a nagy nyugtalanság vége. Bej Zsidó („Üsd a zsidót") Zsidóüldözés. Pogrom. Már megint listákat gyűjtenek az Abramovicsokról és a Zsabotinszkikről, de az Ivanovokról és a Petrovokról is, akik a 20- as és a 30-as években a „nagyorosz identitás” kényszerétől hajtva váltották át a régi csúfneveket, amelyeket százötven évvel ezelőtt az ukrán és a galíciai hatóságok oktrojáltak rájuk. Rosendust, Rosenbaum, Apfelbaum, Zederbaum. Sokan alámerültek az oroszságba, s átjavították személyi igazolványukban az ötödik (nemzetiségüket jelölő) pontot. Ez azonban nem fog rajtuk segíteni. Ha pogromra kerül sor, ajtajukra ragasztják a sárga csillagot, amely elirányítja a csőcseléket. Mindnyájukat megtalálják és agyonverik, a zsidókat éppúgy, mint azokat, akiket annak tartanak. Erre is felhasználhatók a KGB-archívumok. Néma fenyegetésként vannak jelen, jól elrendezetten, a központokat nem ostromolták meg a polgárjogi felforgatok. Minden iratot gondosan átfésültek és iktattak. Az aktagyártókat ugyan nem fogják megtalálni, az aktákat azonban igen. A zsidók, akiket Oroszországban ismerek, megpróbálnak vagy kivándorolni, vagy sztoikus közönnyel várnak arra, ami bekövetkezik. Úgy viselkednek, mint egy földrengésveszélyeztetett terület lakói. Lehet úgy ülni a vulkán tetején, hogy az ember ne váljon hisztérikussá. A zsidók az a kisebbség, amely bűnbakká válhat. Az új ebben az, hogy még nagyon sok más jelölt is akad a bűnbak szerepére. Nincsenek egyedül. Mind a tizennégy utódállamban vannak új többségek és új kisebbségek, így akár a nagyoroszból is válhat helyzetét tekintve zsidó. Vannak még emberek, akik a demokrácia egy újabb lehetőségében hisznek, pogromok, diktatúra, erőszak nélkül. Mennél keletebbre megyünk, annál megalapozatlanabb ez a hit. Moszkvában éppen olyan hihetetlennek és lehetetlennek tűnik, mint amilyen Szaharov hite volt a hetvenes években. Credo quia absurdum. Ám Szaharovnak igaza lett, miért ne lehetne az új hívőknek is? Számunkra, akik itt az „Új- Nyugaton” élünk, újdonság AZ ■ • ENYHÜLÉS KOLLAPSZUSA