Magyar Lettre Internationale 2005. ősz (58. szám)

TÖRTÉNET-ÍRÁS - Forgách András: Zehuze (regényrészlet)

FORGÁCH András Aki nincs Magvető, 1999 Két dráma Cserépfalvi, 1991 Valami Figaró-féle alak Jelenkor, 1993 Gonosz siker Magvető, 2001 „Zehuze” (részletek) Élet és Irodalom, 1999,2000,2001, 2004. karácsony 2004. 44. Jelenkor, 2005.2. Magyar Lettre Internationale, 37,39 „Napok dátum nélkül" Magyar Lettre Internationale, 41 „Alvók" (Egy Földkö­zi-tengeri utazásból) Magyar Lettre Internationale, 45 „Kifelé a Szinájból" Magyar Lettre Internationale, 49 (Scherter Judittal) „Aki van" (interjú) Jelenkor, 2005. 2. 58 ZEHUZE Sír, sír? egész éjszaka sír? jákh­áti, jákh­áti, idáig hallom, hogy sír a pici baba, biztos, hogy az a jó, ha nem mész be hozzá a kisszobába? Én is az elvek asz­­szonya vagyok, de lehet, hogy a kis hasa csikar, jes másehú báze, illetve hifnim, mert az öreg megharagszik, ha csúnyán mondom, hifnim, hifnim, bévül, bévül, gyakorlom, az öreg arca mindig összerándul, ha valamit rosszul mondanak a közelébe, tikkel valósággal, hát tőlem állandóan rángatózna az arca, szerencsére mégse, mert már megszokta, csak mint a kutya, ferdén néz rám, hákelev­­eli, mondom ilyenkor, a szeme is megnedvesedik, ezt nem sze­reti, neki a szavak a teste folytatása mondja, ha ő hall egy szót, azt azonnal az egész testével hallja, hogyisele, nem tudom, hogy mondta, de olyan szépen mondta, most nem merek hozzá bekopogni, hogy megkérdezzem tőle, de szerintem elég, ha megérti a másik, hogy én mit akarok, szerinte meg szépen is kell mondani, néha már annyira választékos az öreg persze, hogy a töme­gek nem értik meg a szavát, hiába olyan gyönyörű, hogy a szívem facsarodik bele, de akkor meg minek akar a tömegekhez beszélni, nekik csak egyszerű szavakat kell mondani, megmondta a nagy Sztálin, ő meg csak sír, csak sír, a kicsi lány, hábáhurá háktáná, van neked egyáltalán tejed? bocsáss meg, ha ilyent kérdezek, hát tudom, hogy irtózatos fájdalmaid voltak szoptatáskor, na és ilyenkor az anyáknak elfogy a teje inkább, a teste tiltakozik, a szervezete, az emlőgyulladás borzalmas dolog, norá, norá, de téged nem ilyennek ismertelek, igaz, nekem se volt soha elég tejem, de te, a félelem nélküli, mikor a kilencediket rohantál barefooted meghallgatni Toscaninival és köz­ben lefogtad azt a szerencsétlen zsebtolvajt a Ben Jehudán, úgy rákiáltottál, hogy hetekig be voltál rekedve, aztán amikor visszaadta azt a pár fillért az öregasszonynak, akkor futottál tovább mezítláb, nehogy lekésd a koncertet, a gánáv meg csak nézett utánad, belédesett az a gánáv akkor a Ben Jehudán, állítom, mit szólsz, hogy a Streetcar of Desire képzeld játsszák a kom­pába, csak az a baj, hogy olyan nehezen tudom elcsalni Apust, akkor megyek a barátnőmmel, már egyszer megnéztük itt a teátronbt, jujj, de pocsék előadás volt, szirupos szipor, mégis sírtam, pedig utáltam a nőt, nem csak a színésznő volt pocsék, mert gyalázatosan pocsék volt, de a szerepe se tetszett, mert én ki nem állhatom az alcoholistákat, akkor meg mi hatott rám annyira, meg tudod ezt magyarázni? én végig a Marion Brandonak drukkoltam, a végén mégis alig tudtunk beszélni Apussal, úgy átéltem, de a tej elfogyhat mástól is, a félelemtől, mitől félsz?, a világ legjobb helyén vagy, vigyáz rád a népi demokrácija, meg az az áruló Rajk is, nem csoda, meg a bandája, hát a mi sorainkba beférkőztek, mindenki mindenkire gyanakszik, mikor a telavivi követségen megéljeneztem a nagy Sztálint, kezembe pezsgőspohárral, csak úgy kiszaladt a számon, pedig április negyedike volt, úgy néztek rám, senki rajtam kívül nem kiáltott, én meg tiszta szívemből, úgy néztek rám, mint egy árulóra vagy hülyére. Apus két napig nem beszélt hozzám, én már kezdem nem érteni a világot, ám­ lo mevina sum dávár, ne csodálkozz, ha téged is FORGÁCH ANDRÁS följelentenek a házba, vagy a villamoson, mert héberül beszélsz, illetve min­denhol vannak rossz emberek, az nem a systemtől függ, attól függ, amitől lóg, szokta Apus mondani, mert belül nem rosszak az emberek, nem tudom, milyenek, félnek ők is, meg nem tudnak aludni, de mert nem mondják meg a szemedbe, nem lehetett kellemes, mikor kijött a rendőrség, minden jó, ha vége jó, innen, távolból nem tudok tanácsot adni, a lánygyerekekre nagyon oda kell figyelni, de a fiúgyerekekre is, fekszel az ágyban és hallgatod, ahogy sír? Most már nem is sír annyit, Csangkaj sek meg az amerikaiak segítségével befészkeli magát Tajvanba, ahelyett, hogy elhordta volna az irháját, nem tudom, mi van Ázsiába, mit ólálkodnak ott is az amik, nem tudnak mit kez­deni a világháborús fegyvereikkel? Nem tudtatok volna várni azzal a nagy hassal? Nem késel le semmiről, ha egy kicsit összeszeded magad, futószala­gon akarsz szülni? most a hasadból hallgatja az egyik, hogy a másik hogy sír, de nem nyomasztalak evvel Jerusalem lett a főváros, az örök főváros, erről most már törvény van, imádom Jerusalemet, de nem azért, mert törvény van róla, és nem azért, mert örök, de nem, azért is, mert örök, van benne valami örök, pedig tudod, hogy nem hiszek istenbe, de hogy ünnepélyesen a Knesz­­szetbe elhatározzák, hogy márpedig örök, még jó, hogy nem török, Apus nem szereti, ha evvel tréfálok, mert különben mindenbe egyet gondolunk, kivéve, amibe nem, de olyankor én hallgatok, főleg, ha vendégek jönnek, úgy tud nézni, ha ilyen viccet mondok, hogy a szemével meg tudna ölni, na nem tudom, sírjak-e, nevessek-e, tanálatok meg mindent államosítottak, ti már any­­nyival előbbre jártok nálunk, hogy a munkásosztályé lett minden, a néphata­lomé, a papokat meg, hallgatom ám a rádióba, a kétszínű hangjukat, aztán kiderül, hogy ők is kémkednek, a csuhájuk alatt viszik Rómába a jelentéseket, népbutítás az egész, pedig szeretek a templomba üldögélni, mindig is szeret­tem, jó hűvösek, lehet nézegetni a festményeket, az ember magányosan elül­dögél néha egy hűvös templomba, nem rossz az, ne hidd, hogy a mi rabbija­ink sokkal jobbak, sőt, veszettek tudnak lenni néha, habzik a szájuk, persze, nekik nem kell katonáskodni, az ő vérüket nem ontja az ellenség, a jeshivából nem mennek a frontra, viszont végre elismertük a népi Kínát, ez már jó, mink, a hatalmas Izrael, elismertük a pici Kínát, persze ideje volt már, micso­da kormány ez, második kormány, harmadik kormány, évente más kormány van, mindig ugyanazok, csak átülnek egyik székből a másikba, nem mondom Ben Gurion, jópofa, persze Apus szerint ők is csak lavírozni tudnak, ebbe erősek vagyunk, mindig is erősek voltunk, mondjuk, amit kell, teszünk mást, mostanában már hála isten célbalőni is megtanultunk, ez új dolog, meg rob­bantani, mennyi vérnek kell még folyni, mennyinek? mikor a jordánok annek­­tálják a West Bankot, meg East­ Jerusalemet, a királyukról meg azt mondják, hogy pszichiátriai eset, mi meg rögtön kikiáltjuk Jerusalemet eternal capitalnek, aztán megalkotjuk a visszatérők törvényét, hogy aki zsidó, az jöhet, az mind olé, aki meg nem zsidó, az maradjon ott, ahol van. Apus­sze- Magyar Lettre Internationale 5­8 . s­z­á­m «105 és»_____________________________ írással foglalkozó legújabb, német nyelvű köny­vében tette meg az első lépéseket ebbe az irány­ba. Számos olyan tanulmánygyűjtemény jelent meg, amely a történelem egyes kultúrákon belüli megközelítéseivel foglalkozik, fontos lépcsőfokok ezek egy szélesebb komparatív megközelítéshez. De az értő szemlélet még mindig hiányzik. Két folyamatban lévő vállalkozás próbálkozik valami hasonlóval. Daniel Woolf szerkeszt egy többköte­tes International History of Historiography-t az Oxford University Press számára. A nyugati látó­szög felől elmozdulva igyekszik egymás mellett vizsgálni a történelmi kultúrák sokféleségét az antikvitás előtti koroktól napjainkig. Ennek érde­kében bevonják a különböző történelmi kultúrák specialistáit. Továbbra is kérdés, hogy vajon ez a munka enciklopédikus jellege mellett milyen mér­tékben lesz komparatív is, és hogyan szándékozik az összehasonlításokat elvégezni. Kínai-amerikai kollégámmal, Q. Edward Wanggel részt veszünk egy sokkal kisebb igényű vállalkozásban, azt pró­báljuk megvizsgálni, hogyan hatottak egymásra a történetírói kultúrák a 18. század végétől, ami­kor először kezdődtek meg nagy léptékben az ilyen kölcsönhatások. Az összehasonlítás a célunk. Hogy koherenciát vigyünk a beszámolónkba, a modernizációk és globalizációk fogalmait használ­juk, többes számban mindkettőt, nem úgy szem­lélve mint a Nyugat felől kiáramló egyetlen egysé­ges folyamatot, hanem átfogva mindazon utakat, amelyeket a modernizáció választott különböző formákat öltve a különböző kultúrákban. KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA

Next