Magyar Lettre Internationale 2014. ősz (94. szám)

VERSEK - Veselková, Marcela: Nagyi - Veselková, Marcela: Félni a repüléstől

ideologikus történetírásra. A regény ezzel párhu­zamosan rámutat arra, hogy „az autentikus élet” kifejezés csak fikció. A New Hontiak állandóan úgy érzik, hogy az ő életük nem autentikus, hogy a valódi életet olyan városokban lehet élni, mint Bécs, Párizs vagy New York. Igyekezetük, hogy megtalálják New Hont „ideáját", kudarcba fullad, mivel - amint azt Grendel a Távol a szerelem (lásd Görözdi) című regényében is mutatja - az emberi életnek nincs olyan narratív íve, amely értelmet ad a tapasztalatoknak; az élet értelmét minden nap meg kell keresni és újra kell alkotni. Konklúzió A posztmodern regény soha nem nyújthat meg­nyugtató, azaz terápiás szempontból hatásos trau­­manarratívát, mert a priori elutasítja ennek a narra­­tívának minden előfeltételét, mint a kauzális narra­tív ív, a hitelesség illúziója, az olvasó érzelmi bevo­nása a cselekménybe és az egyértelmű értelmezés (Alexander). A posztmodern relativizálja a történe­teket, és állandóan hangsúlyozza, hogy a felkínált információk nem egyértelműek, megbízhatatlanok és hiteltelenek. A posztmodern ugyanis gyanúsnak tartja az egyértelmű, mimetikus történetvezetést, mert hipnotikus képességük által az olvasót érzel­mileg bevonják a történetbe, a hitelesség és igaz­ság látszatát keltik, így az ilyen narratívákat gyak­ran az erőszak igazolására használják. A kortárs posztmodern regény mégis kísérletet tesz a traumatív tapasztalatok narratív megjelení­tésére, még ha (paradox módon) állandóan rámu­tat is ennek lehetetlenségére. Ezen a ponton azon­ban lényeges különbség mutatkozik az egyéni és a kollektív trauma között. Míg az egyéni trauma el­szenvedőjének magának kell megtalálnia a trauma értelmét, a kollektív trauma értelmét nem olyan könnyű meghatározni, mivel sok embert érint, és közülük mindenki saját tapasztalattal rendelkezik. Emiatt a kollektív trauma értelmének stabilizáci­ójára kifejtett igyekezetben - az egyéni traumá­val ellentétben - mindig fennáll a leegyszerűsítés, az egyes történetek kihagyásának, sőt a téves in­terpretációnak is a veszélye. A posztmodern re­gény ezért utasítja el a traumatikus esemény ul­timátumszerű értelmét, ami a pszichoanalitikusok szerint elengedhetetlen az egyéni trauma sike­res gyógyításához. A történet értelmének lezárása ugyanis egybeesik azzal a momentummal, amikor a történet ideologikussá válik. A posztmodern re­gény éppen ezért igyekszik állandóan új jelenté­sekkel szolgálni, és rámutatni a történet konstruá­lásának folyamatára, hogy az olvasó elgondolkoz­zon az irodalom értelemadó módszerein. GARAJSZKI MARGIT FORDÍTÁSA Hivatkozott irodalom: GRENDEL, Lajos: U nás v New Honte [Nálunk, New Honiban, 2001], Ford. Éva Kroupová. Bratislava: Kalligram, 2002. KRISTÚFEK, Peter: Dom hluchého [A süket ember háza], Bratislava: Marencin PT, 2012. RANKOV, Pavol: Stalo sa prvého septembre (alebo inokedy). [Szep­tember elsején történt (vagy mástor)] Bratislava: Kalligram, 2008 ALEXANDER, Jeffrey C: Cultural Trauma and Collective Identity. University of California Press, 2004. BARBORIK, Vladimir: Ludia prekryti dejinami. [Történelem fedte emberek] Romboid, 2013, XLVIII. évf„ 4. sz., 38-43. o, BAUDRILLARD, Jean: Simulacres et Simulation. Paris: Éditions Ga­lilée, 1981. BELSEY, Catherine: Critical Practice. London: Methuen, 1980. CARUTH, Cathy, ed.: Trauma: Explorations in Memory. Baltimore: Johns Hopkins UP, 1995. —.Unclaimed Experience: Trauma, Narrative and History. Baltimore: Johns Hopkins UP,1996. CORNÁ, Tina: Chcem byf ticho a zároven vela povedaf [Hallgat­ni akarok és egyúttal sokat elmondani]. Anasoft Litera 8.9.2009, http://www.anasoftlitera.sk/sk/ohlasy/ohlasy-2009/pavol-ran­­kov-chcem-byt-ticho-a-zaroven-vela-povedat ERLL, Astrid: Literature, Film and the Mediality of Cultural Memo­ry. In Astrid ERLL & Ansgar NÜNNING, eds. A Companion to Cultural Memory Studies. Berlin: De Gruyter, 2010, 389-398. o. GÖRÖZDI, Judit: Spol'ahlivo rozprávaí svoj pribeh. (Naratívy zivot­­nej dráhy v madarskej postmodernej románovej tvorbe). [Meg­bízhatóan elbeszélni a saját történetemet (Az életút narratívái a posztmodern magyar regényirodalomban)] World Uterature Stu­dies, 2013, 5. évi, I. sz„ 31-44. o. HUTCHEON, Linda: A Poetics of Postmodernism, Routledge, 1988. LACAPRA, Dominic: History and Criticism. Cornell University Press, 1985. —. Writing History, Writing Trauma. Baltimore: Johns Jopkins Uni­versity Press, 2001. LYOTARD, James: The Postmodern Condition. University of Minne­sota Press, 1984. MORRISON, Toni: Beloved. New York: Knopf, 1987. NEUMANN, Birgit: The Literary Representation of Memory. In Astrid ERLL & Ansgar NÜNNING, eds. A Companion to Cultural Memory Studies. Berlin: De Gruyter, 2010,334-343. o. NORA, Pierre. Les lieux de memoire. Paris: Gallimard, 1984-1992. PASSIA, Radoslav. Román v prásku. [Porregény] Romboid, 2009, XLIVévf,, 8. sz., 7-12. o. WHITE, Hayden: Tropics of Discourse: Essays in Cultural Criticism. Baltimore: Johns Hopkins UP, 1978. TOMÁÉ DZADON, I HAVE LOST THE INSTRUCTION, 2009, INSTALLATION, DOX PRAGUE tEU OF AMASOFT LITERA Marcela Veselková Nagyi a nővérek állítólag lopnak ezért a feleség lehúzta a gyűrűit leakasztotta nyakából a láncot melyikük sírt mikor lehámozta akár a hagymát? Járkáltunk a félig üres házában a rokonok hordták el onnan a dolgokat mint ahogy valaki az emlékeiből is elhordta amikor utoljára láttam ujjaival szorította a tolókocsi támláját nem akarta elengedni akkor sem ha kérték a növények markolják így a sziklákat nem volt ebben semmi tudatos csövek a szájában lassan átevickélt a túloldalra az ágy kerekei a homokba süllyedtek halak keltek ki a daganatokból dongók hallgattak borostyánba öntve az ultrahang incselkedett a cettel amikor lehúzták a gyűrűit már tudnia kellett de még a mi levegőnket szívta Félni a repüléstől a temető a dombon van hogy a halottak láthassák az élők hogyan törődnek a tulajdonukkal legjobban az ükapa figyel amíg az olasz fronton harcolt a tulajdonát a szülei losoncon eltáncolták az egyetlen a családban akinek nincs márványkeresztje a temető felett egy újabb repülőgép húz el dél felé kirándulók mondja apa lelkük leszkennelve bőröndjeik apatikusan fekszenek a futószalagon eltelve apró szappanokkal és sampontubusokkal nem bőgnek ha billogozzák őket a repülőgép mint a kotta saját tervét fogalmazza de itt lenn nem olvassa senki a madarak elhallgattak a mogyoróbokrok abbahagyták a dobolást hiába várja darazsát a kockacukor apám és én nem repülünk ragaszkodunk a földünkhöz GYÖRGY NORBERT FORDÍTÁSAI

Next