Magyar Műhely, 1969. január (8. évfolyam, 31. szám)
1969 / 31. szám - TÉKA - Márton László: Ladányi László elbeszélései: Tűzözön; [könyvismertetés]
váltogató klasztrophóbiás és agoraphóbiás alaphangulatban. Zug és tér, kuckó és síkság, odú és űr válaszolgat a végtelen egész és a parányi részlet, a külvilág és a bensőség titkai közt szorongó embernek. Az Idegenben hősei, akik elkerülték a főutakat, tereket, a zsákutcákat viszont többször is végigjárták » nem maradhatnak a futó érzelem « hangnyelő holtterében » ; a hadihajós tenger és a hadigépek csíkozta égbolt zaja behatol a kietlen szállodai szoba szerelmes meghittségébe is. A Három burgonyabogár hőse is a szédítő tágasság és a fojtogatóan szűk keret végletei közt tévelyeg : téleleji, sötét tájon, — a főjegyzőék kábítóan meleg ebédlőjében, — az első hó éjszakai fehérségében valószínűtlenül nagynak tűnő udvaron, s annak felfokozásaként az országúti száguldásban, — a soffőr zsúfolt konyhájában, ahol a vekker ketyeg, — reggel a fehér földek és szántók messzesége előtt. A kicsi konyha éjszakai csendje bizalmasságra hangol. « Ki kell mondani a dolgokat, másképp tropára megy az ember önérzete. » De aztán reggel : « ...kiléptem a konyhaajtón. Csudálatos volt. Éjszaka Földváron is leesett a hó, s a szén is behavazódott a verandán. A fehér rétekre is kiláttam, s valahogy semminek nem volt határa a hajnali szürkületben. Mindez úgy hatott rám, mint egy kikerülhetetlen színpad, amire föl kell lépni. » A többi elbeszélésben is — hol sűrűbben, hol gyérebben — de hasonlóképpen lélegzik a történet, s vele együtt a hős valamilyen a Chirico metafizikai távlatait aztán pedig Braque lényegmutató interieurjeit, csendéleteit idéző légkörben. A két térfogat gyakran egyszerre hat a hősre, kicsit talán úgy, mint a sportcsarnok lelátóinak távoli zsibolygása és a szorító reflektorok megvilágította négyszöge a boxolóra... Egy barokk kupola végtelen eget mutató freskója, s alatta a gyóntatószék szűk zugának az ellentétességtől eleven egysége még megközelítőbb példának tetszik a Mészöly novelláiban működő dialektikára. Annál is inkább, hogy sok hőse bent tárul ki, és kint fordul magába. A cella egyeseknek szabadulást jelent, mint ahogy másoknak pedig a kinyíló tér rabságot. Teréz, Mészöly egyik legtöbb szimbólumot hordozó hősnője, egy ideig egy drogista ablaktalan raktárszobájában lakik, de boldog. Ott nyílik meg vőlegénye előtt is. «Terézt végül is nyugtalanítani kezdte ez az óvakodó járkálás a pult körül, s homályos bűntudattal visszahívta a fiút a szobába. Ott aztán egyszerre megváltozott. Úgy járt-kelt a bezsúfolt bútorok között, mintha intim szertartást végezne. Kislányos pedantériával anyáskodott... » Péter, a vőlegény meg teherautón, egy repülőtér mellett elhúzva mélyed magába : « Holnap ők már az Alföldön robognak valahol, ugyanígy. Börtön ez is, csak másféle, folyton tágul, és mindig többet igér. » Hasonló gondolat a félelmetes Magasiskolában : « ...ha akarsz, kilométereket nyargalhatsz lóháton, mégsem érzed úgy, hogy megérkeztél valahová; a pusztai égbolt bezár, mint egy fényketrec ; mintha billiówattos lámpa tűzne a szemedbe, folyton a nyomodban van, mindenütt megtalál; ennyi erővel cellában is ülhetnél, rács mögött, ott egy százas körte ugyanezt megteszi; ha legalább látnál valakit a közelben, aki hozzád csatlakozik, megszólít, akkor eltökélhetnéd, hogy néma maradsz — de sehol senki, sehol egy ember. Vallani fogsz. » A tágulva-szűkülve lélegző, pihegő, ziháló történetek, tudjuk, messziről jönnek, s hírt hoznak, jelentést, távoli üzenetet. Mit mondanak? Talán azt, hogy ha a cselekménynek nincs is látható értelme, a cselekvés mégis fontos : egyetlen menedék: szabadság a cellában, kapaszkodó korlát a semmiben, híd az emberek felé. Teréz bármit csinált is, minduntalan úgy érezte, hogy eltévedt, hogy igazán nincs jelen, szeretne felébredni, de nem tud, s ha megalszik, 55 .