Legújabbkori Történeti Múzeum Évkönyve, 1963-1964

Győrffy Sándor: A Társadalmi Múzeum - a magyar munkásosztály és a munkásszociálpolitika történetének forrása. (1909-1913)

gondozót alkalmaznának.” A rendszer fő erénye: megszűnvén a munkásasszony kettős megterheltetése, az asszony ereje javával munkáját és a jövő nemzedék testi épségét szolgálja.­­ A táplálék előállítása nagyban olcsóbb, szakszerű elkészítése által egészsége­sebb. „Ha más országokban a magasabb kultúra igényei elő tudják már teremteni a köz­ponti háztartásra berendezett házakat, akkor nálunk társadalmi életkérdés az okszerűbb berendezés.” — A meghatóan naiv, jó szándékú tanulmány egyes gondolatai ma is figye­lemre méltóak. A központi állami munkástelep. (TMÉ— 1910. 41—58. 1.) Virágh Andor tanulmánya ismerteti az 1908. évi XXIX. t. c. alapján létesített kispesti „Wekerle-telep” történetét. Elemzi a tervpályázatra beérkezett 60 pályamunkát a telep kialakítására és a háztípu­sokra vonatkozólag, közli az elfogadott tíz típusterv alapján megépített házak tervrajzát­­és fényképét. „A lakóházakon kívül a telep a szükséges középületekkel is el lesz látva. Két, 12 tantermes népiskola, hét óvoda, egy tornacsarnok és egy népfürdő építése céloztatik.” A lakásügy fejlődése igey­ben. Dr. Sidó Zoltán tanulmánya (TMÉ — 1910: 257—­261. 1.) beszámol a munkáslakásépítés helyzetéről. „Nincs ma már kultúrállam, melyben az állam, a városok, a munkaadók ilyen nemű alkotásaival ne találkoznánk.” Ismerteti, hogy Magyarországon állami segítséggel 1909-ben 3200 munkáslakóház épült, 1910-ben 8500­­családi ház készült el. A MÁVAG-gyár 648 lakást épített és adott át. A IX. nemzetközi lakáskongresszus (TMK— 1910: 261—263.1.) vitáján ,,Kislakásokat vagy bérházakat ajánlatosabb-e inkább építeni?” —A kérdésben a többség a családi házak mellett foglalt állást azzal, hogy a városok belsejében a nagy áruházak környékén továbbra is célszerű nagy bérházakat építeni. Dr. Ferenczi Imre: ,,A lakásügy állása és haladása Magyarországon — igio—igio” (TMSZ —1913: 846—852. 1.) című tanulmánya szerint a legnagyobb haladást a lakásviszo­nyok vizsgálata érte el, főként a Fővárosi Statisztikai Hivatal és a Városok Országos Kong­resszusának lakásügyi bizottsága. Az eredmény : a lakásépítés sem Budapesten, sem a vidéki városokban nem tartott lépést a lakosság szaporodásával. Minden városban lakáshiány ural­kodik, mindenütt rosszabbodtak az amúgy is rossz lakásviszonyok. Különösen kevés lakást építettek az iparosodó középvárosokban. A legtöbb városban hiányzik még a csatornázás, nedvesek a lakások, rossz a talajvíz levezetése. A régi városokban sok ház düledező, sötét, ártalmas az egészségre. Újpesten az egyszobás lakások 90%-a egészségtelenül túlzsúfolt. A gyári és bányatelepi munkáslakások építése terén van fejlődés, 1910-ben 28 000, 1911-ben 30 000 család kapott új lakást, a közös hálótermek ágyállománya is 22 éop-ről 26 éop-re nőtt, ez azonban mind kevés. Korszerű munkáslakásokat épített Budapesten a MÁVAG-gyár, a diósgyőri vasgyár, sikeresen haladt a kispesti állami és a Gyáli úti fővá­rosi kislakásépítő akció. Azonban az akció impozáns méretei dacára (10 000 kislakás) sem érte el a legkiáltóbb lakásínség megszüntetését sem. Új kezdeményezés a postások „Otthon Házépítő Szövetkezete”. A társadalmi önse­gély új formái: a társasház szövetkezetek, lakásszövetkezetek. Csak ideiglenes megoldásként fogadhatók el a barakk-telepek és a népszállók. A magyar városok 1912. évben összehívott kongresszusára dr. Harrer Ferenc elkészí­tette az új városi törvény előadói tervezetét. (TMSZ — 1912: 149—150. 1.) „Tudjuk, hogy manapság Budapesten racionális lakáspolitika úgyszólván teljesen lehetetlen ... A telek- és lakáspolitika teljesen átjátszódott a nagybankok kezébe . . . Az új javaslat lehetővé teszi, hogy a városok hosszú időre kiható terveiket előre megállapíthassák, intézkedhesse­nek a beépítési mód fölött is.” A javaslat egész szelleme tágabb teret nyit az önkormány­­zatnak, mint amennyit a városok eddig élveztek. Lakásstatisztika és lakáspolitika. Dr. Pikter J. Gyula művét ,,sz. b.” (minden bizony­nyal: Szántó Béla) ismerteti. (TMSZ — 1912: 262—267. 1.) Az 1911. évi budapesti nép­­számlálás adataiból kiderült, hogy a főváros 174 256 lakásából 94 739, tehát 52,5% (!)­­ csak egyszobás. Ezekben a lakásokban zsúfolódott össze 402 000 dolgozó, átlag 415 fő jutott tehát az egyszobás lakásokra. „Ha a budapesti lakásviszonyokat más európai nagy­városokéval összehasonlítjuk, akkor azt találhatjuk, hogy a lakosság elhelyezkedése ná­

Next