Németh Lajos (szerk.): Magyar művészet 1890-1919 1. (Budapest, 1981)
Negyedik rész - Művészeti irányok, iskolák, alkotók
CZIGÁNY DEZSŐ (1883—1939) A Nyolcak csoportjának mindmáig legméltatlanabbul elfelejtett tagja Czigány Dezső. A társaságban ő az egyetlen, aki alulról jött — bádogosmester fia volt —, és aki mind munkás származását, mind későbbi, egész életén át tartó nyomorúságát igen rosszul viselte. A többiekkel ellentétben egységes stílus, azonos kifejezési nyelv jellemzi, a tízes évektől egészen haláláig. A Nyolcak korszakában kialakított festői nyelvezetén alapvetően semmit nem változtat három évtized múlva sem. Münchenből indult, de itt nem az Akadémia, hanem Hollósy személyes varázsa keríti elsősorban hatalmába. De sem Hollósy, sem másik mestere, Ferenczy Károly nem tudja alapvetően meghatározni festői szemléletét. Akárcsak a tőle karakterben rendkívül eltérő Czóbelt és Márffyt, őt is Rippl-Rónai művészete indítja útjára, a francia főváros felé. Noha itt csak másfél évet tölt — ez megszabja egész későbbi pályáját. Számára Párizs mindvégig a magyar viszonyokkal szemben a pozitív példa, mérce marad. Czigány többféle műfajban dolgozik —de szinte bármihez nyúl, Cézanne szemléletének hatását fejleszti, építi tovább. Legszembetűnőbb ez csendéletein, ahol az elemek is szinte motívumról motívumra megegyeznek — de még tájképein és visszafogott, lírai zártságú portréin is mindenütt a francia mester szellemét bontakoztatja tovább. Berénnyel, Tihanyival ellentétben meglehetősen statikus felfogású festő — képein modelljei és a szépen elrendezett tárgyak mintha végérvényes mozdulatlanságra lennének kárhoztatva. Úgyszólván nem rajzol — kompozícióiban a színek gondosan kiegyensúlyozott hideg-meleg kontrasztja és a hangsúlyozottan plasztikus formák érvényesülnek. Egyik remekművében, az 1910 körül festett Falusi temetésben tért el némiképp a cézanne-i elvektől; a neós szemlélet egyik késői, utolsó terméke, amely nem is annyira a fauves mestereihez hasonlítható, mint inkább Gauguin stílusának a reminiszcenciája villan fel benne. Kernstokon kívül Czigányt fűzik a legszorosabb szálak a polgári radikálisokhoz, újságírókhoz, írókhoz, de leginkább Ady Endréhez. Akárcsak korábban Hollósy, ugyanígy később Ady Endre lesz csodálatának tárgya, több portrét készít róla. Ezek közül a legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb az 1908-as. Merev beállításban ábrázolja a költőt, barnás, sötét tónusban, amelybe más színek nem játszanak bele. Czigány, akárcsak Berény, számos önarcképet fest, különböző korszakokban. Míg azonban Berénynél nemcsak a stílus, a beállítás, hanem még a modell — önmaga — is tökéletesen más és más —, addig Czigány konok következetességgel állítja be önmagát frontálisan, szigorú tekintettel, erősen plasztikus formákkal. Stílusának szigora leginkább akkor oldódik fel, ha női alakot fest — Boriska a zongoránál vagy Fésülködő nő c. festményei színvilágukban, kompozíciós megoldásukban is közelebb állnak a Nyolcak többi tagjának e korszakbeli alkotásaihoz. ORBÁN DEZSŐ (1884—) Czigány Dezső csendéleteinek cézanne-os felfogásához legközelebb Orbán Dezső áll. Orbán hivatalnoki családból született, és — az összes többi festőtől eltérően — nem akadémiára vagy festőiskolába járt, hanem matematikai szakra a Tudományegyetemre, s csak közben, mellékesen festett. 1906-ban került ki Párizsba, s ott Berény Róberttel volt sokat együtt. Berény felszabadult, friss szemlélete nagy hatással volt rá. Berénnyel mennek el Gertrude Steinhez is. Ugyanúgy, mint a többi, ekkortájt Párizsban élő magyar festő, megismerkedik Picasso és Matisse képeivel, s ugyanakkor Cézanne életművével. Nem kötődik kizárólag a plasztikus, zárt formarendszerhez — kompozícióiban a motívumok sziluettje-körvonala igen fontos szerepet játszik. Matisse-szal való rokonsága azonban nem annyira a ragyogó színekben, sokkal inkább dekoratív szerkesztési módjában tükröződik. Dekoratív kompozícióikban Matisse A táncának játékos elemei rendeződnek szimmetrikus együttessé. Igazi festői ereje, biztonsága csendéleteinek zárt, tökéletesen elrendezett kisvilágában érvényesül. A mélybevezető asztallap, fehér térítők, a gömbölyű formákon megcsillanó fényfoltok — Cézanne képeinek elemei — feltűnnek képein, de nem kizárólagos érvénnyel. Szereti a hangsúlyozottan szimmetrikus kompozíciót, az üvegek, kancsók dekoratív, ritmikus vonalát, a növények leveleinek meghajló ívét. Csendéletei önmagukban zártak, néhány motívummal is teljességet nyújtanak. A tárgyak bensőséges kisvilágát néha duzzadó drapériákkal teszi ünnepélyesebbé, a puritán csendéleteknek a diagonális elrendezés ad lendületet. Orbán a párizsi évek alatt autodidakta-XXVIII 1108 1107 1115-1117 571 XXVIII, 1107-1110