Magyar Múzeumok, 1999. 1. szám (Vol. 5.)
MŰHELY - Szalontai Csaba: Útépítés és régészet-Tanulságok és eredmények : beszámoló az M5 autópálya Csongrád megyei szakaszának régészeti feltárásáról
MŰHELY megyék múzeumi szervezetétől igen komoly személyi és infrastrukturális fejlesztéseket követelt meg ez a munka. A tárgyalásos szakaszról elmondható, hogy sok esetben szembesültünk azzal, hogy a beruházók, tervezők, kivitelezők szemében a régészet csak szükséges rosszként - amely a költségessége mellett esetenként akadályozhatja az útépítés munkálatait - nem pedig a földben rejlő nemzeti kincsek megmentőjeként jelent meg. Pedig valójában mi magunk soha nem kardoskodnánk ezeknek a lelőhelyeknek a feltárásáért, ha az építkezés nem fenyegetne azzal a veszéllyel, hogy azok egyszer és mindenkorra megsemmisülnek. Még olyan érvekkel is vitatkoznunk kellett, hogy az építkezés földmunkája nem hatol le addig a mélységig, ahol a leletek találhatók, vagyis azok nincsenek veszélyeztetve, a fölé kerülő aszfalt pedig csak megóvja azok épségét. Minthogy azonban annak a megítélése, hogy egy régészeti lelőhely mikor és mitől van veszélyeztetve, szigorúan szakmai - nem mérnöki, hanem régészeti - kérdés, természetszerűleg a végső szót is nekünk kell kimondanunk ez ügyben. Ma Magyarországon nincs olyan egységes szempontrendszer, amely alapján az ország összes múzeuma azonos elvek alapján és azonos lehetőségekről tudna tárgyalni a közlekedési tárca képviselőivel. Gyakorlatilag semmilyen segítséget nem kaptak a múzeumok, a művelődési minisztériumtól sem. Persze ez elmondható a másik tárgyaló félről is, úgy tűnik, hogy a közlekedési tárcánál is minden autópálya esetében más és más szempontok kerülnek előtérbe. Szerencsére egyre több azonban az olyan partner az autópálya környezetében, akiben megvan a hajlam a múzeumokkal való sikeres együttműködésre. Szerződésünk értelmében a KHVM 488 millió forintot biztosított számunkra, 1998 tavaszára kisajátítja a régészeti lelőhelyek területét, szakemberekkel elvégezteti a lelőhelyek és a teljes nyomvonal lőszer- és bombamentesítését is. A múzeum vállalta, hogy az autópálya 48 km-es Csongrád megyei szakaszán, az általa eddig felgyújtott 44 db régészeti lelőhelyet feltárja. A feltárásra váró terület 132 000 m. A szerződésünk másik fontos eleme, hogy - Magyarországon először - a múzeum a régészeti leletmentésen túl elvégzi a nyomvonal teljes ökológiai és néprajzi felmérését is. Talán nem szükséges külön hangsúlyozni ennek a munkának a fontosságát, hiszen az építkezés következtében nemcsak régészeti lelőhelyek tűnnek el, de eltűnnek a még meglévő élőhelyek, védett és kevésbé védett növények, rovarok; megváltozik a táj jellege és ezáltal a flóra és a fauna is. Ugyanez érvényes a néprajzi felmérésre is; az építkezéssel tanyákat vágnak el a földjeiktől, tanyák szűnnek meg, a régió élete alapvetően meg fog változni. Ezért a lehető legutolsó pillanatban nyílik arra lehetőség, hogy a táj népéletét még utoljára részletesen felmérjük. Időközben sikerült 1999. június 30-ra módosítanunk a szerződésünk határidejét. Közben kiderült, hogy a régészeti lelőhelyek többsége jóval nagyobb területet érint, mint arra előzetesen számítottunk. A terepbejárásból adódó hibaszázalékot megfogalmazhatjuk úgy is, hogy a terepbejárás nyomán csak felszínes felszíni képünk lehet egy adott lelőhely kiterjedéséről, így, bár az év végére több mint 100 000 m’-t tártunk fel, ez valójában a 44 lelőhelynek csak a felét érintette. Vagyis a programunk végére közel a kétszeresét fogjuk feltárni annak a területnek, amire a múzeum a szerződését megkötötte. Ezen a hibaszázalékon próbál segíteni az OKIG megbízásából Puszta Sándor és csapata által elvégeztetett archeomágneses talajellenállás mérés. Ennek célja az volt, hogy segítségével pontosabb képet kaphassunk a feltárásra váró lelőhelyek nagyságáról, ezáltal a minisztérium és a múzeum is pontosabban számolhat a hátralévő munkákkal. Sajnos ennek mégiscsak van egy szépséghibája: a KHVM csak 8 hónappal az ásatások megkezdése után tudta a felmérés anyagi fedezetét előteremteni, így csak a még fel nem tárt lelőhelyek esetében végezhetjük el a vizsgálatot. Az említett vizsgálatokon túl az 50-es, 60-as években készített katonai légifotók, illetve az UVATERV által 1998 tavaszán készített teljes fotósorozat segítségével próbáltuk a lelőhelyek pontos kiterjedését meghatározni. Az autópálya-feltárások egyik kétségtelenül nagy előnye, hogy a nyomvonal mintegy kutatószelvényt képez a megye teljes hosszában. A Kiskundorozsma határában fekvő szarmata kori település feltárása pl. már elérte a 400 métert, vagyis az eddig feltárt felület nagysága kb. 2,5 hektár (25 000 m), ez a szám akár meg is duplázódhat. A korábban csak összesítő térképen értelmezhető településszerkezet itt a helyszínen sétálva akár 400 méter hosszan tanulmányozható a házak sorával, az utcával, a gazdasági egységekkel, a települést övező nagy árokrendszerrel. A lelőhelyekről elmondható, hogy az esetek többségében a felszíni leletek mindenhol valós, és még meglévő lelőhelyet mutatnak. A feltárásokat nagyban nehezíti a Kiskunságra jellemző humusz-futóhomok-humusz rétegződés, amely sokszor éppen az őskori lelőhelyek feltárását befolyásolja. A lelőhelyek többsége természetszerűleg település, sírokat vagy temetőrészletet csak elvétve találtunk. Tíz ásatásból kilencen olyan eredményt kapunk, amely átlagosnak mondható: pontosan azt tárjuk fel és észleljük, amire számítottunk, szakmailag fontos és hiteles megfigyelésekkel és nem utolsósorban fontos leletekkel. Igazi meglepetést viszont csak minden 10. kísér-Légifotó a Kiskundorozsma-Nagyszéken fekvő szarmata település első 400 méterének feltárásáról (26/72. lelőhely) - Aerial photograph of the first 400 meters excavation at the Kiskundorozsma-Nagyszék Sarmatian settlement let ásatás hozhat. Ez pedig az esetek 99%ában csak a véletlenen múlik, de mindenképpen kijelenthető, hogy minden ásatás magában hordozza a szenzáció lehetőségét is. A legnagyobb publicitást kapott csengelei ásatás is csak annak köszönhető, hogy - ellentétben az 1993-94-es évekkel - a mostani programunkban már a feltárandó lelőhelyek között szerepelt a lelőhely. Persze előbb-utóbb úgyis rátaláltunk volna, ha máskor nem, akkor a kivitelezés közben... A dologi fejlesztések mellett természetesen szükséges volt a múzeum személyi állományát is bővíteni. A szegedi régészeti tanszéken végzettek közül lehetőségünk volt három új kolleganő felvételére, így 5 ásatási kutatócsoportot hoztunk létre, csoportonként két régésszel, minden kollégának egész évben az autópályafeltárásokon kell dolgoznia, minden korábbi ásatási és szakmai programot le kellett állítanunk. A feltárásokon dolgozó régésztechnikusok, rajzolók, egyetemisták és ásatási munkások átlagos száma 20-30, néha 40 fő körül mozog. Összességében mintegy 200 főt foglalkoztatunk folyamatosan. Alapelvnek tekintettük, hogy a feltárt leletek, ill. az ásatási dokumentáció feldolgozása a feltárásokkal párhuzamosan folyjék. A beruházókkal sikerült elfogadtatnunk ezt az igényt.