Magyar Múzeumok, 1999. 1. szám (Vol. 5.)

MŰHELY - Szalontai Csaba: Útépítés és régészet-Tanulságok és eredmények : beszámoló az M5 autópálya Csongrád megyei szakaszának régészeti feltárásáról

MŰHELY megyék múzeumi szervezetétől igen komoly személyi és infrastrukturális fejlesztéseket kö­vetelt meg ez a munka. A tárgyalásos szakaszról elmondható, hogy sok esetben szembesültünk azzal, hogy a beru­házók, tervezők, kivitelezők szemében a régé­szet csak szükséges rosszként - amely a költ­ségessége mellett esetenként akadályozhatja az útépítés munkálatait - nem pedig a földben rejlő nemzeti kincsek megmentőjeként jelent meg. Pedig valójában mi magunk soha nem kardoskodnánk ezeknek a lelőhelyeknek a feltá­rásáért, ha az építkezés nem fenyegetne azzal a veszéllyel, hogy azok egyszer és mindenkorra megsemmisülnek. Még olyan érvekkel is vitat­koznunk kellett, hogy az építkezés földmunkája nem hatol le addig a mélységig, ahol a leletek találhatók, vagyis azok nincsenek veszélyeztet­ve, a fölé kerülő aszfalt pedig csak megóvja azok épségét. Minthogy azonban annak a meg­ítélése, hogy egy régészeti lelőhely mikor és mitől van veszélyeztetve, szigorúan szakmai - nem mérnöki, hanem régészeti - kérdés, ter­mészetszerűleg a végső szót is nekünk kell ki­mondanunk ez ügyben. Ma Magyarországon nincs olyan egységes szempontrendszer, amely alapján az ország összes múzeuma azonos elvek alapján és azo­nos lehetőségekről tudna tárgyalni a közleke­dési tárca képviselőivel. Gyakorlatilag semmi­lyen segítséget nem kaptak a múzeumok, a mű­velődési minisztériumtól sem. Persze ez el­mondható a másik tárgyaló félről is, úgy tűnik, hogy a közlekedési tárcánál is minden autópá­lya esetében más és más szempontok kerülnek előtérbe. Szerencsére egyre több azonban az olyan partner az autópálya környezetében, aki­ben megvan a hajlam a múzeumokkal való si­keres együttműködésre. Szerződésünk értelmében a KHVM 488 mil­lió forintot biztosított számunkra, 1998 tava­szára kisajátítja a régészeti lelőhelyek terüle­tét, szakemberekkel elvégezteti a lelőhelyek és a teljes nyomvonal lőszer- és bombamentesíté­sét is. A múzeum vállalta, hogy az autópálya 48 km-es Csongrád megyei szakaszán, az általa eddig felgyújtott 44 db régészeti lelőhelyet fel­tárja. A feltárásra váró terület 132 000 m­. A szerződésünk másik fontos eleme, hogy - Ma­gyarországon először - a múzeum a régészeti leletmentésen túl elvégzi a nyomvonal teljes ökológiai és néprajzi felmérését is. Talán nem szükséges külön hangsúlyozni ennek a munká­nak a fontosságát, hiszen az építkezés követ­keztében nemcsak régészeti lelőhelyek tűnnek el, de eltűnnek a még meglévő élőhelyek, vé­dett és kevésbé védett növények, rovarok; megváltozik a táj jellege és ezáltal a flóra és a fauna is. Ugyanez érvényes a néprajzi felmérés­re is; az építkezéssel tanyákat vágnak el a föld­jeiktől, tanyák szűnnek meg, a régió élete alap­vetően meg fog változni. Ezért a lehető legutol­só pillanatban nyílik arra lehetőség, hogy a táj népéletét még utoljára részletesen felmérjük. Időközben sikerült 1999. június 30-ra módosí­tanunk a szerződésünk határidejét. Közben kiderült, hogy a régészeti lelőhelyek többsége jóval nagyobb területet érint, mint arra előze­tesen számítottunk. A terepbejárásból adódó hibaszázalékot megfogalmazhatjuk úgy is, hogy a terepbejárás nyomán csak felszínes­ fel­­színi képünk lehet egy adott lelőhely kiterjedé­séről, így, bár az év végére több mint 100 000 m­’-t tártunk fel, ez valójában a 44 lelőhelynek csak a felét érintette. Vagyis a programunk vé­gére közel a kétszeresét fogjuk feltárni annak a területnek, amire a múzeum a szerződését megkötötte. Ezen a hibaszázalékon próbál segíteni az OKIG megbízásából Puszta Sándor és csapata által elvégeztetett archeomágneses talajellen­állás mérés. Ennek célja az volt, hogy segítsé­gével pontosabb képet kaphassunk a feltárásra váró lelőhelyek nagyságáról, ezáltal a miniszté­rium és a múzeum is pontosabban számolhat a hátralévő munkákkal. Sajnos ennek mégiscsak van egy szépséghibája: a KHVM csak 8 hónap­pal az ásatások megkezdése után tudta a fel­mérés anyagi fedezetét előteremteni, így csak a még fel nem tárt lelőhelyek esetében végez­hetjük el a vizsgálatot. Az említett vizsgálato­kon túl az 50-es, 60-as években készített kato­nai légifotók, illetve az UVATERV által 1998 ta­vaszán készített teljes fotósorozat segítségével próbáltuk a lelőhelyek pontos kiterjedését meghatározni. Az autópálya-feltárások egyik kétségtelenül nagy előnye, hogy a nyomvonal mintegy kutató­szelvényt képez a megye teljes hosszában. A Kiskundorozsma határában fekvő szarmata ko­ri település feltárása pl. már elérte a 400 mé­tert, vagyis az eddig feltárt felület nagysága kb. 2,5 hektár (25 000 m­), ez a szám akár meg is duplázódhat. A korábban csak összesítő térké­pen értelmezhető településszerkezet itt a hely­színen sétálva akár 400 méter hosszan tanul­mányozható a házak sorával, az utcával, a gaz­dasági egységekkel, a települést övező nagy árokrendszerrel. A lelőhelyekről elmondható, hogy az esetek többségében a felszíni leletek mindenhol valós, és még meglévő lelőhelyet mutatnak. A feltárá­sokat nagyban nehezíti a Kiskunságra jellemző humusz-futóhomok-humusz rétegződés, amely sokszor éppen az őskori lelőhelyek feltárását befolyásolja. A lelőhelyek többsége természet­szerűleg település, sírokat vagy temetőrészle­tet csak elvétve találtunk. Tíz ásatásból kilencen olyan eredményt ka­punk, amely átlagosnak mondható: pontosan azt tárjuk fel és észleljük, amire számítottunk, szakmailag fontos és hiteles megfigyelésekkel és nem utolsósorban fontos leletekkel. Igazi meglepetést viszont csak minden 10. kísér-Légifotó a Kiskundorozsma-Nagyszéken fekvő szar­mata település első 400 méterének feltárásáról (26/72. lelőhely) - Aerial photograph of the first 400 meters excavation at the Kiskundorozsma-Nagyszék Sarmatian settlement let­ ásatás hozhat. Ez pedig az esetek 99%­­ában csak a véletlenen múlik, de mindenkép­pen kijelenthető, hogy minden ásatás magában hordozza a szenzáció lehetőségét is. A legna­gyobb publicitást kapott csengelei ásatás is csak annak köszönhető, hogy - ellentétben az 1993-94-es évekkel - a mostani programunk­ban már a feltárandó lelőhelyek között szere­pelt a lelőhely. Persze előbb-utóbb úgyis ráta­láltunk volna, ha máskor nem, akkor a kivitele­zés közben... A dologi fejlesztések mellett természetesen szükséges volt a múzeum személyi állományát is bővíteni. A szegedi régészeti tanszéken vég­zettek közül lehetőségünk volt három új kolle­ganő felvételére, így 5 ásatási kutatócsoportot hoztunk létre, csoportonként két régésszel, minden kollégának egész évben az autópálya­feltárásokon kell dolgoznia, minden korábbi ásatási és szakmai programot le kellett állíta­nunk. A feltárásokon dolgozó régésztechniku­sok, rajzolók, egyetemisták és ásatási munká­sok átlagos száma 20-30, néha 40 fő körül mo­zog. Összességében mintegy 200 főt foglalkoz­tatunk folyamatosan. Alapelvnek tekintettük, hogy a feltárt lele­tek, ill. az ásatási dokumentáció feldolgozása a feltárásokkal párhuzamosan folyjék. A beruhá­zókkal sikerült elfogadtatnunk ezt az igényt.

Next