Magyar Múzeumok, 2005. 1. szám (Vol. 11.)
KIÁLLÍTÁSOK - Tomsics Emőke: Boldog/képek: a Néprajzi Múzeum kiállítása
50 miért épp ott?) Holics Janka alakjánál megtörött. Alatta az elvesztése után írott gondolatok: „...Pedig valami iszonyú, féktelen, szinte torz szerelem volt köztünk.. .Holott soha az életben senkivel rajta kívül összetűzésem nem volt.. .én nem vagyok agresszív az életben (írásban az más) s vele végig egy vihar volt a huszonhárom év.. .amelyben ő kettétört, s én lezuhantam... ” S akkor belépünk egy másik világba, a színésznő feleség, Simonyi Mária kulisszái közé. A barnára festett falról nehéz bíbor drapéria hullik alá, jelképezve az „új élet” színpadát. Az előző teremmel ellentétben, ez a világ nyomasztóan telepszik ránk, akár csak az író lelkére. Simonyi Mária tükre, éjjeliszekrénye, füstölője, a vele készült fotográfiák egy „nagystílű” élet lenyomatai. Vajon hogy érezte magát Móricz ebben az új világban? Mindent elmond a két kinagyított kép. Elöl Mária, színpadi díszben, ragyogó mosollyal. Mögötte az író, egyedül az üres színházban komolyan, elgondolkodva. Pedig megpróbált belépni ebbe a körbe. Az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum eredeti színpadképei és fotói a Sári bíró és a Légy jó mindhalálig előadásairól, segítenek felidézni ezt az áhított, de valójában meg nem hódított világot. A harmadik szoba a munkálkodó ember hétköznapjaiba enged bepillantani. A kiállításnak ez a része jelentette a legnehezebb feladatot a rendezők számára: egyetlen szobában bemutatni a gazdag anyagból a legfontosabbakat. A Nyugat és a Kelet Népe című folyóiratok szerkesztésének időszaka ez. A dolgozószobába léphetünk. Az íróasztalon az írógép (melynek billentyűit oly jólesett titkon végigsimítani) az épp félbehagyott oldallal, a kis tálkába tett kövek, a nagyszemű milotai dió, a féloldalasra kiült gondolkodószék, a könyvszekrény, s a benne elhelyezett tárgyak, melyekre az író egyik leánya, Virág is emlékezett. A falon fotográfiák. Megismerkedhetünk Litkey Erzsébettel (Csibével), akit kisfiával együtt örökbe fogadott az író. Itt láthatjuk a Csibe alapította Móricz Zsigmond Könyvkiadó által kiadott könyveket. Az 1930-as évek elején készült fénykép és Móricz Virág feljegyzései alapján hitelesen rekonstrált dolgozószoba láttán, szinte várja a látogató, hogy mikor lép be a házigazda. S hogy a várakozás percei hamarabb múljanak, megnézheti az éppen újabb lépés megtételére készülő „hétmérföldes" fűzős gyaloglócsizmát, az akkor modern fényképezőgépet, az úton használt borotvát, az egykori riportkörút kellékeit. Kitekinthet a leányfalui üde zöld kertbe (az egyetlen harsány színfolt a kiállításban), s ugyanazt látja, most egykor Zsiga bácsi. Végül az utolsó családi fotók: lányokkal, unokákkal, megbékélve, derűs nyugalomban. „Bevégeztem életem regényét... Újraéltem egész életemet .. .Ennél többet nem mondhatok magamról...” S mit mondhatok látogatóként erről a kiállításról? Az író munkásságáról sokan és sokat tudnak, ha erről szólna, szokványos kiállítás lenne. Ám itt az embert ismerhetjük meg örömeivel, bánataival, nagyságával és gyengeségeivel. A látogató rácsodálkozik, hogy Móricz is olyan ember volt, mint mi, csak neki megadatott a képesség, hogy mindazt, amit megélt, művészi formába öntve megossza a világgal. A kiállítás szobrul járva úgy érezzük, mintha meghívott volna vendégségbe, s a rendezőknek köszönhetően beszélget is velünk. Látszik, hogy hozzáértő szakemberek átgondolt, remekül kivitelezett munkája. Hegyi Katalin muzeológus a kiállítás irodalmi rendezője, nem csak szaktudását, hanem érzelmeit is kölcsönözte a kiállítás megrendezéséhez, amit Kemény Gyula látványtervező-kivitelező és csoportja kiváló érzékkel öntött formába. A kiállított tárgyak épsége és szépsége pedig Benkő Andreának, a relikviákat gondozó munkatársuknak szaktudását dicséri. S ami igazán nagy dolog, tudtak a háttérben maradni, s ezzel még inkább emelik Móricz Zsigmond írói nagyságát és emberi mivoltát bemutató munkájuk értékét. Lásd még See also: Képmelléklet II. The Móricz Exhibition at the IVló'fi Museum of Literature as Seen by a Teacher of Literature and Museologist The Petőfi Museum of Literature has set up a commemorative exhibition on Zsigmond Móricz, the great Hungarian 20th century novelist.. The aim was, besides describing his literary and public activities which are well known, to show his life as a private person, in order to strengthen the fact that even famous people have their private sides as everybody else. Móricz's life is presented by leading the visitor through 3 rooms, each of them representing an important stage. Visitors might have the feeling that they are visiting the author in his home, owing to the impressive design and setting, although space was limited, the concept and the implementation were excellent. Boldog képek A Néprajzi Múzeum kiállítása Tomsics Emőke Egy történelem nélküli falu története. Erre a hagyományos társadalomtörténeti megközelítéshez szokott látogató számára különösnek tűnő megállapításra ad magyarázatot a hihetetlenül gazdag anyagot felvonultató kiállítás, és veti fel kérdések sokaságát a fénykép értelmezésének, történeti és muzeológiai felhasználásának lehetőségeivel kapcsolatban. Fejős Zoltán célja nem etnográfiai, nem történeti, még csak nem is művészeti kiállítás rendezése volt. A falura vonatkozó valamenynyi vizuális dokumentum felderítése után a képek válogatásánál a szempont minél több fényképészeti látásmód bemutatása, egymás mellé helyezése, bonyolult viszonyrendszerük feltérképezése, fényképező és fényképezett egymásra gyakorolt hatásának feltárása volt. 15 gyűjtemény és 9 magánszemély Boldog községre vonatkozó fényképei, és a hozzájuk kapcsolódó fényképes magazinok, dokumentumok szerepelnek a kiállításon. Több film, köztünk az első magyar hangosfilmek egyike, a Tavaszi zápor és a Magyar Film Iroda eddig meglehetősen mellőzött, a vizuális kultúra kutatásának szempontjából kiaknázatlan kultúrfilmjei és rövidfilmjei közül néhány, a Gyöngyösbokréta mozgalmat bemutató tekercse is látható. A rendező Clifford Geertz „sűrű leírását” idéző alapossággal gyűjtötte össze a látható emlékezet maradványait, hogy egy egyedülálló antropológiai kísérlet részesévé tegye a látogatót. Az anyag csoportosítása a fényképezés funkcióinak változása szerint alakul, és ennek következtében kronologikus rendet is követ. Abból kiindulva, hogy a fénykép nem zárható kategóriákba, etnográfiai felvételt, művészfotót, vidéki fényképészmester és amatőr fényképező munkáját egyaránt új szemszögből vizsgál, és azonos kontextusba helyez. A nagyívű tárlat a XX. század elejének megszokott, a paraszti önreprezentáció hagyományos beállításait, eszközeit felvonultató fotográfiákkal kezdődik, és az utóbbi évtizedek neves fotóművészei által készített emberközeli, egyéni, a magyar társadalom egészéről mesélő képeivel zárul. Az ily módon mintegy keretbe foglalt középső rész azt mutatja meg, hogyan vált egy mikroközösség - sajátos jelenségei révén - a magyar identitás, a „magyarság" fontos elemévé. Megállapítását nem egyes képek elemzésével, hanem nagy mennyiségű képanyag hitelesítő erejével támasztja alá a kiállítás rendezője. Az első terem szokványos képei a paraszti társadalom teljességéről hordoznak mondanivalót. Az egész alakos felvételek, melyeken a leány fogja a férfi mereven odanyújtott kezét, a házaspárok ikonná merevült, mézeskalács-boldogságot tükröző, színezett képei bármely településtörténeti vagy néprajzi kiállításon szerepelhetnének. Az egyik fotográfián a büszkén a kamerába tekintő fiatalember keze