Magyar Múzeumok, 2005. 1. szám (Vol. 11.)

KIÁLLÍTÁSOK - Tomsics Emőke: Boldog/képek: a Néprajzi Múzeum kiállítása

50 miért épp ott?) Holics Janka alakjánál megtö­rött. Alatta az elvesztése után írott gondolatok: „...Pedig valami iszonyú, féktelen, szinte torz szerelem volt köztünk.. .Holott soha az életben senkivel rajta kívül összetűzésem nem volt.. .én nem vagyok agresszív az életben (írásban az más) s vele végig egy vihar volt a huszonhárom év.. .amelyben ő kettétört, s én lezuhantam... ” S akkor belépünk egy másik világba, a színésznő feleség, Simonyi Mária kulisszái közé. A barnára festett falról nehéz bíbor dra­péria hullik alá, jelképezve az „új élet” szín­padát. Az előző teremmel ellentétben, ez a világ nyomasztóan telepszik ránk, akár csak az író lelkére. Simonyi Mária tükre, éjjeliszek­rénye, füstölője, a vele készült fotográfiák egy „nagystílű” élet lenyomatai. Vajon hogy érezte magát Móricz ebben az új világban? Mindent elmond a két kinagyított kép. Elöl Mária, szín­padi díszben, ragyogó mosollyal. Mögötte az író, egyedül az üres színházban komolyan, elgondolkodva. Pedig megpróbált belépni ebbe a körbe. Az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum eredeti színpadképei és fotói a Sári bíró és a Légy jó mindhalálig előadásairól, segí­tenek felidézni ezt az áhított, de valójában meg nem hódított világot. A harmadik szoba a munkálkodó ember hét­köznapjaiba enged bepillantani. A kiállításnak ez a része jelentette a legnehezebb feladatot a rendezők számára: egyetlen szobában bemu­tatni a gazdag anyagból a legfontosabbakat. A Nyugat és a Kelet Népe című folyóiratok szer­kesztésének időszaka ez. A dolgozószobába léphetünk. Az íróasztalon az írógép (mely­nek billentyűit oly jólesett titkon végigsimí­tani) az épp félbehagyott oldallal, a kis tálkába tett kövek, a nagyszemű milotai dió, a félolda­lasra kiült gondolkodószék, a könyvszekrény, s a benne elhelyezett tárgyak, melyekre az író egyik leánya, Virág is emlékezett. A falon fotog­ráfiák. Megismerkedhetünk Litkey Erzsébettel (Csibével), akit kisfiával együtt örökbe fogadott az író. Itt láthatjuk a Csibe alapította Móricz Zsigmond Könyvkiadó által kiadott könyveket. Az 1930-as évek elején készült fénykép és Móricz Virág feljegyzései alapján hitelesen rekonstrált dolgozószoba láttán, szinte várja a látogató, hogy mikor lép be a házigazda. S hogy a várakozás percei hamarabb múljanak, megnézheti az éppen újabb lépés megtételére készülő „hétmérföldes" fűzős gyaloglócsizmát, az akkor modern fényképezőgépet, az úton használt borotvát, az egykori riportkörút kel­lékeit. Kitekinthet a leányfalui üde zöld kertbe (az egyetlen harsány színfolt a kiállításban), s ugyanazt látja, most egykor Zsiga bácsi. Végül az utolsó családi fotók: lányokkal, unokákkal, megbékélve, derűs nyugalomban. „Bevégeztem életem regényét... Újraéltem egész életemet .. .Ennél többet nem mondha­tok magamról...” S mit mondhatok látogatóként erről a kiállí­tásról? Az író munkásságáról sokan és sokat tudnak, ha erről szólna, szokványos kiállítás lenne. Ám itt az embert ismerhetjük meg örö­meivel, bánataival, nagyságával és gyengesé­geivel. A látogató rácsodálkozik, hogy Móricz is olyan ember volt, mint mi, csak neki meg­adatott a képesség, hogy mindazt, amit megélt, művészi formába öntve megossza a világgal. A kiállítás szobrul járva úgy­ érezzük, mintha meghívott volna vendégségbe, s a rendezőknek köszönhetően beszélget is velünk. Látszik, hogy hozzáértő szakemberek átgondolt, reme­kül kivitelezett munkája. Hegyi Katalin muzeo­lógus a kiállítás irodalmi rendezője, nem csak szaktudását, hanem érzelmeit is kölcsönözte a kiállítás megrendezéséhez, amit Kemény Gyula látványtervező-kivitelező és csoportja kiváló érzékkel öntött formába. A kiállított tárgyak épsége és szépsége pedig Benkő Andreának, a relikviákat gondozó munkatársuknak szaktu­dását dicséri. S ami igazán nagy dolog, tudtak a háttérben maradni, s ezzel még inkább eme­lik Móricz Zsigmond írói nagyságát és emberi mivoltát bemutató munkájuk értékét. Lásd még­­ See also: Képmelléklet II. The Móricz Exhibition at the IVló'fi Museum of Literature as Seen by a Teacher of Literature and Museologist The Petőfi Museum of Literature has set up a com­memorative exhibition on Zsigmond Móricz, the great Hungarian 20th century novelist.. The aim was, besides describing his literary and public activ­ities which are well known, to show his life as a pri­vate person, in order to strengthen the fact that even famous people have their private sides as everybody else. Móricz's life is presented by leading the visi­tor through 3 rooms, each of them representing an important stage. Visitors might have the feeling that they are visiting the author in his home, owing to the impressive design and setting, although space was limited, the concept and the implementation were excellent. Boldog­­ képek A Néprajzi Múzeum kiállítása Tomsics Emőke Egy­ történelem nélküli falu története. Erre a hagyományos társadalomtörténeti megközelí­téshez szokott látogató számára különösnek tűnő megállapításra ad magyarázatot a hihe­tetlenül gazdag anyagot felvonultató kiállítás, és veti fel kérdések sokaságát a fénykép értel­mezésének, történeti és muzeológiai felhaszná­lásának lehetőségeivel kapcsolatban. Fejős Zoltán célja nem etnográfiai, nem tör­téneti, még csak nem is művészeti kiállítás rendezése volt. A falura vonatkozó valameny­­nyi vizuális dokumentum felderítése után a képek válogatásánál a szempont minél több fényképészeti látásmód bemutatása, egymás mellé helyezése, bonyolult viszonyrendsze­rük feltérképezése, fényképező és fényképe­zett egymásra gyakorolt hatásának feltárása volt. 15 gyűjtemény és 9 magánszemély Boldog községre vonatkozó fényképei, és a hozzá­juk kapcsolódó fényképes magazinok, doku­mentumok szerepelnek a kiállításon. Több film, köztünk az első magyar hangosfilmek egyike, a Tavaszi zápor és a Magyar Film Iroda eddig meglehetősen mellőzött, a vizuális kul­túra kutatásának szempontjából kiaknázat­lan kultúrfilmjei és rövidfilmjei közül néhány, a Gyöngyösbokréta mozgalmat bemutató teker­cse is látható. A rendező Clifford Geertz „sűrű leírását” idéző alapossággal gyűjtötte össze a látható emlékezet maradványait, hogy egy egyedülálló antropológiai kísérlet részesévé tegye a látogatót. Az anyag csoportosítása a fényképezés funkcióinak változása szerint ala­kul, és ennek következtében kronologikus ren­det is követ. Abból kiindulva, hogy a fénykép nem zárható kategóriákba, etnográfiai felvé­telt, művészfotót, vidéki fényképészmester és amatőr fényképező munkáját egyaránt új szemszögből vizsgál, és azonos kontextusba helyez. A nagyívű tárlat a XX. század elejének meg­szokott, a paraszti önreprezentáció hagyo­mányos beállításait, eszközeit felvonultató fotográfiákkal kezdődik, és az utóbbi évtize­dek neves fotóművészei által készített ember­közeli, egyéni, a magyar társadalom egészéről mesélő képeivel zárul. Az ily módon mintegy keretbe foglalt középső rész azt mutatja meg, hogyan vált egy mikroközösség - sajátos jelen­ségei révén - a magyar identitás, a „magyar­ság" fontos elemévé. Megállapítását nem egyes képek elemzésével, hanem nagy mennyiségű képanyag hitelesítő erejével támasztja alá a kiállítás rendezője. Az első terem szokványos képei a paraszti társadalom teljességéről hordoznak monda­nivalót. Az egész alakos felvételek, melye­ken a leány fogja a férfi mereven odanyújtott kezét, a házaspárok ikonná merevült, mézes­kalács-boldogságot tükröző, színezett képei bármely településtörténeti vagy néprajzi kiál­lításon szerepelhetnének. Az egyik fotográfián a büszkén a kamerába tekintő fiatalember keze

Next