Magyar Nap, 1937. augusztus (2. évfolyam, 176-201. szám)
1937-08-10 / 183. szám
Kedd, 1937 augusztus 10. Magyar NAP — Ma temetik az antwerpeni baleset áldozatát. Az antwerpeni munkásolimipiász halálos autószerencsétlenségének áldozatát, Schmidt Irmát ma, kedden temetik Pozsonyban az András-temetőben. —* Motorkerékpárés szekér karambolja. Poroskő és Turjapaszifea közötti országúton súlyos kimenetelű karambol történt a rosszul megvilágított motorkerékpár és a világítás nélküli falusi szekér között. A motorkerékpár utasai, Prokop István és Kurach István perecsenyi tanítók számos sebesülést szenvedtek. Prokop István a kezén és ujjain, Kunnch pedig az arcán kapott két súlyos vágást, az ajkát feltépte és több kisebb sérülést szenvedett. Leáll egy rahói gőzfürész. A nahói Abisoh Rafael gőzfürész-cég elhatározta, hogybeszünteti üzemét. A beszüntetés oka a fapiac vigasztalan árviszonyaiban leli magyarázatát. Az üzem beszüntetésével rengeteg munkás állás nélkül marad. Az AbiscMéle gőzfűrész egyike a legnagyobb és legjobban prosperáló rahói fűrészeknek. Elütötték a végrehajtót. Sándor György43 éves ungvári adóvégrehajtó este nyolc óra felé kerékpáron Sislóc felől hazafelé tartott és Őrdarma közelében egy ismeretlen autó elütötte, majd tovább robogott. Sándor elvágódott és a bal karján csonttörést szenvedett. Beszállították az ungvári kórházba. — Nyolcnapos holttest az ungi füzesben. Chudaniics András 40 éves dubrinicsi lakos, a község albirája, a fölötti elkeseredésében, hogy házát eladta, újat pedig, miután betegsége a vételárat teljesen felemésztette, nem állott módjában építeni, búskomorságba esett és kertjének végében, az ungi füzesben nadrágszijával felakasztotta magát. A hatósági orvos megállapította, hogy az öngyilkosság 8 nappal ezelőtt történt, de arra csak most bukkant rá egy 12 éves pásztorflucska, aki azonnal értesítette az öngyilkos özvegyét. Halála mély részvétet váltott ki az egész községben. Kassa mellett BORDA FÜRDŐ zárt étteremmel újonnan átalakítva Elsőrangú konyha! Jégbehűtött italok! Szenzációsan olcsó árak! TAJIÓ - ZENE — HANGULAT, ózonos levegő — viz — fürdő. Szakszerű vezetés. — Étterem éjjel nappal nyitva. — Az ungvári vegyesipar társulat június 27-én megtartott tisztújító közgyűlésén óriási harcok után Henskovics Vilmos volt alfőlnököt választották meg főnöknek, a jelenlegi főnök Tamás Istvánnal szemben. A választások után, mint az már Kárpátalján szokásos,a választást a kisebbségben maradottak megfelebbezték és különféle címen kérték a választások megsemmisítését és az új közgyűlés elrendelését. Hetekig tartó vizsgálat után a napokban hozta meg döntését az ungvári főjegyzői hivatal, mint az elsőfokú iparhatóság, mely a benyújtott felebbezéseket elutasította és a választásokat megerősítette. A főjegyzői hivatal döntése elen tizenöt napon belül felebbezést lehet benyújtani az ungvári Országos Hivatalhoz, ennek azonban már nincs halasztó hatálya és úgy az iparosok nagy többsége által megválasztott Herskovics Vilmos főnök már a közeli napokban átveszi az ungvári vegyesipartársulat vezetését. Vasutast játszottak. Szombaton délelőtt több iskolásgyermek játszott az antalóci állomás környékén a tehervagonok között. Stegura Vaszil 7 éves radvánci kisfiú az ütközőre ült, míg a többiek megtolták a vagont. A megtolt vágón összeütközött egy másik vagonnal és a gyermek rendkívül súlyos belső sérüléseket szenvedett. Beszállították az ungvári kórházba. — És az igazi vasutasok... Ungváron a vasúti állomáson a vasúti alkalmazottak egy mezőgazdasági gépet igyekeztek egy vagonba helyezni. A gép a vagon oldalához szorította Karabinos István 31 éves vasutast, aki a bal karján súlyos csonttörést szenvedett. A súlyosan sebesültet az ungvári kórházba szállították. A therigarhvali indiai maharadzsa Pőstyénben. A bhopáli maharadzsa után, aki több mint három hetet töltött 24 tagú kíséretével Pöstyénfürdőn, máris újabb egzotikus uralkodó tartózkodik Pöstyéniben. Raja Narendra Ssaab Sahab Bahadur, Theri-Ganhval állam maharadzsája az Excesior szállóban foglalt el egész emeletet. A fejedelem 39 éves, 1913 óta uralkodik, három fia és három lánya van, ezek valamennyien vele vannak. Az indiai vendégeit Rai Galaib dr. háziorvos, valamintkiélt titkár és két szolga kíséri. (gy) . Hajfestést és tartós ondulálást a hajkvalitása szerint alkalmazott gyógyanyagokkal szakszerűen végez BÉRES MIHÁLY utóda OLÁH ISTVÁN, hölgyfodrász és kozmetika, Kosice, Stefániková u. 85. Andrássy-palota. Telefon: 32-77. — Halált okoz a porfelhő. Balázs Márton földműves rabláncnál hazafelé tartott, mikor egy autó elrobogott mellette, hatalmas port kavarva fel. A portól Balázs nem látta, hogy még egy autó jön, mely elkapta őt és elgázolta. Halálos sérülésekkel vitték a pozsonyi kórházba. A konjunktúra két arca: Nem javult a dolgozó rétegek helyzete A gazdasági fellendülés évében 12 százalékkal kisebb a munkabér, mint az 1930. évben, eladósodik a kisgazda és a városi középosztály Láttuk azt, hogy a termelés, a gyárosok és pénzmágnások nyereségei konjunkturális magasságokban mozognak, láttuk azt is, hogy az utolsó években a kapitalisták kíméletlen politikája fokozatosan nehezebbé teszi az idősebb munkások elhelyezkedését és helyükbe friss, elhasználatlan munkaerőket soroz be a termelési folyamatba, hogy pár év múlva a fokozott kizsákmányolás után, kihasználva és elhasználva ismét újabb, fiatal munkaerőkkel helyettesítse őket. több munka — KEVESEBB BÉR De nem láttuk azt, mit kap a munkás ellenértékbe ezért a fokozott kizsákmányolásért? Javult-e a gazdasági helyzete a nehéz krízisévek után legalább azoknak, akik ismét munkához jutottak? Erre a kérdésre a válasz nagyon egyszerű. A munkás és nemcsak a munkás, de az összes dolgozó rétegek életszínvonala mákszemnyit sem változott a konjunktúra következtében, a dolgozó nép vállára legalább annyi teher nehezedik, mint a válság nehéz éveiben s keresetük ha nem is kevesebb, vásárlóértékükben semmivel sem több, mint a kritikus 1932. és 1933. években. Mi itt nem akarjuk külön bizonyítani, milyen nehéz életfeltételek között él a dolgozó nép Csehszlovákiában, arra sem akarunk külön satisztikai adatokat ismertetni, hogy Szlovenszkó és Kárpátalja munkás és földműves népe nehezebb életfeltételek között él, kevesebbet keres, még rosszabbul van fizetve, mint a történelmi országok dolgozói. Úgy hisszük, nincs talán a lapunknak egyetlen olvasója sem, aki ezt közvetlen vagy közvetett tapasztalatból nem ismerné. Ha mégis ismertetünk számadatot, akkor ez csak a mai állapotot összehasonlító számadat lesz az 1929. és 1930. évekkel egyrészt, mint a konjunktúra éveivel, az 1933. évvel pedig, mint a krízis évével. A munkás napi átlagbére a köztársaságban 1929-ben 19.08 korona volt, 1930-ban 19.26 korona, 1932-ben 16.72 koronára csökkent, míg az 1937. év első felében 16.92 koronát mutat fel. Ez a bérkülönbség annyit jelent, hogy az 1930. évhez viszonyítva az 1937. év bérei mintegy tizenkét százalékkal kisebbek. De hangsúlyoznunk kell, hogy ez csak a kifizetett bérösszegekre vonatkozik, nem pedig a bérek vásárlóerejére, amely az utóbbi év —■ minden ígérete dacára is—emelkedő drágasága folytán erősen csökkent. ROMLÓ BÉRKATEGÓRIÁK De hogy jobban lássuk, mit jelent az 1929. évi bérekhez viszonyítva az 1936. év bérszínvonala, tekintsük meg ezt az összehasonlítást: 100 bebiztosított munkás és munkásnő közül 1929-ben 39.57-nek, 1936-ban már 51.42- nek (Szlovenszkón 61.50, Kárpátalján 70.68) volt tizennégy koronán aluli napibére. Tehát a bérek a középkategóriákból lecsökkentek az alacsonyabban fekvő kategóriákba egyrészt, míg másrészt , amint ez a következő táblázatból látható lesz, a magasabb kategóriákból lecsökkentek a középkategóriákba. Amíg 1929-ben száz bebiztosított munkás közül 37.88-nak volt 22 koronán felüli bére, addig 1936-ban már csak 25.60 (sőt Szlovenszkón csak 14.81, Kárpátalján pedig 7.35) százalék dicsekedhetik 22 koronán felüli bérrel. Ami érvényes a munkásokra, ráillik az öszszes többi dolgozó rétegekre is. ÉS A KISGAZDA . . . Kolácsek mérnök a „Zemedelská prítomnost“-ban (("Mezőgazdasági jelen) így állítjael a három év gabonamonopóliumának a mérlegét, melyet alapul véve ha összehasonítjuk azokat a nyereségeket, amit a gazdanép számára a gabona magasabb eladási ára jelent, azokkal a veszteségekkel, amit számukra a drágán beszerzett takarmány okoz ( illetve a törpegazdáknál a drágább gabona beszerzése is), akkor ahoz az eredményhez jutunk, hogy amíg a kisgazdák (öt hektárig) az elmúlt három év alatt 179 milliót vesztettek a gabonamonopólium következtében, addig a nagygazda és nagybirtokos (húsz hektártól felfelé) 226 milliót nyert rajta, mig a középgazdák nyeresége5—20 hektárig szintén kitesz ugyan 94 milliót, de az ipari cikkek rohamos drágulását véve tekintetben a középgazda kimutatott nyeresége valójában sokkal csekélyebb — s ugyanezért a kisgazda vesztesége sokkal nagyobb, míg a nagygazdára és nagybirtokosra az ipari cikkek áremelkedése (a viszonylagos szükségletet tekintetbe véve) sokkal jelentéktelenebb mértékben hat. Az úgynevezett középosztály csak úgy nem lábalt ki a válságból s életszínvonala még mindig nem üt meg egy minimális kulturaivót. Az állami alkalmazottak fizetésredukcióját csak igen jelentéktelenül csökkentették, magánalkalmazásban még mindig tarthatatlanul alacsonyak a bérek. A város és vidék el van adósodva. DRÁGASÁG S mindezek tetejébe — minden kormánynyilatkozat ellenére — a drágaság nő. Nemcsak az élelmi cikkek árainak növekvése a drágaság útmutatója. Nemcsak az ipari cikkek árai emelkednek rohamosan. A város szegény, és középrétegeit ezen felül kegyetlenül sújtja a lakóvédelem megszüntetése is. A kétszobás lakások védelme már megszűnt. Láthatáron van az egyszobás lakások védelmének leépítése is. Párisi Gyöngy 37 felülmúlhatatlan SZEPLŐ és MÁJFOLT elleni arckrém, zsíros, miért is sömörös, ráncra hajlamos, száraz arcbőrűeknél kiváló hatású. a Párisi Gyöngy 3 SZEPLŐ és MÁJFOLT elleni zsírtalan arckrém, pattanásos, miteszeres, zsíros arcbőrre nélkülözhetetlen. — Tégelye: 10 Kcs. — Készíti: Mg. Ph. HECHT ERNŐ. — Mindenütt kaphatói: Főraktár: Moderna Parfüméria Kosice, Szobor-utca 18. sz. Mily nagy tétet jelent ez a törvényes védelem megszüntetése a kisember budgetjében, azt érzékeltetjük a következő példán:" 1936-ban mondjuk egy négytagú hivatalnokcsalád védett kétszobás lakásban lakott. Életindexe a hivatalos statisztika szerint 610-et tett ki. 1937-ben kényszerült kiköltözni eddigi védett lakásából és így életindexe egyszeribe 724-re szaladt fel, azaz a család létfenntartási költségei több mint tizenhat százalékkal emelkedtek. Az állandó munkanélküliség, a fokozott kizsákmányolás, a válságbérek, ez az 1937. év konjunktúrájának másik arca. ZÓLYOMI BÉLA. A füleki csapat még bejuthat a lilába Füleki TC—Slezská Ostrava 2:1 (2:1) Biró, Frisch. FTC: Gordos, Böhm, Vanyák, Hudec, Csukás, Zupkó, Gleisza, Pilát, Vymlátil, Egri, Milick, Ostrava, Krysta, Brazda, Böhm, Ilonái, Thiemel, Jakulbec, Sedy, Pleva, Steskal, Moták, Sulkovsky. Az FTC számára döntő fontosságú mérkőzés 4000-es rekord közönség előtt folyt le és mindvégig rendkívül élénk, izgalmakban bővelkedő játék volt. Az FTC szépen kezd, azonnal támad, gyors iramban viszi a labdát az osztravai kapu elé, de Ostrava faultol. A szabadrúgást. Vanyák rúgja, kapu mellé. Változatos lefutások, melyek során St. Ostrava nagyon szépen kidolgozott passzjátékkal tör át az FTC fedezetsoron, kik Ugyanúgy, mint a hátvédek, meglepve a nemvárt lefutástól, aránylag könnyen hagyják érvényesülni Ostrava balszárnyát, ahonnét a labda Steskalhoz kerül, aki a negyedik percben meglepetésszerűen kapuba helyezi azt: 1:0. Potya gól! Enyhe Ostrava-fölény alakul, azonban ITC szívósan küzd. Közben a védelem feljavul és egymásután szereli le az ostravai lefutásokat, Gordos önfeláldozóan véd, gyönyörű fogásait a közönség hálás tapssal honorálja. A kezdeti Ostrava-fölény elmúlik és FTC néhány magyon veszélyes támadást intéz az ellenfél kapuja ellen, de Vymlotil gyönyörű lövését Krysta biztosan fogja. Gordos pedig az ellenfél lábáról szedi le a labdát. A 26. percben Hudectól Piláton, majd Egrin keresztül gyönyörű kidolgozással Mihókhoz kerül a labda, aki erős lapos lövéssel védhetetlenüll hálóba küldi az egyenlítő gólt. 1:1. Kezdés után gyors ostravai lefutásból korner, de a többször visszarúgott labdát Sédy kézzel fogja, büntető. Ostraván látszik, hogy eredményt akar elérni, amiben a bíró is segítségére van. FTC ellen jogtalan szabadrúgást istér 20 méterről, de Gordos fogja. A 32. percben Egri gyönyörűen szökteti Gleiszát, ki azonban a védelem vonalán szépen átvitt labdát kapu fölé emeli. A bíró láttató nyomása ellenére FTC fölény domborodik ki. A 37. percben gyors FTC lefutás, azonban Vymlátl a Mihóktól beadott labdát 11-ről a kapu fölé rúgja. A 40. percben FTC csatársora kemény küzdelemben kapu elé viszi a labdát, melyet Gleisza átvág az oetavai kapu előtt, a bébik rosszul fogja, Mihókhöz kerül, aki ügyesen gólba rúgja. Eredmény: 2:1. Kezdés után ostravai lefutás a füleki kapu felé, amiből Böhmtől komnélia kerül a labda. A sarokrúgásból hamarosan a füleki csatárokhoz kerül a bőr, Mihők Egrinek adja, akit Jakubec faultol. A szabadrúgást Vymlatil gyönyörű lövésével a jobb felső kapusarok felé küldi. A 45. percben ostravai lefutás a füleki kapu felé, egy erősebb füleki támadást a bíró szabadrúgással büntet, melyet azonban a füleki védelem elhárít. Félidő: 2:1. A II. félidő. Az első félidő második felében kialakult FIC-fölény — úgy látszik — állandósul. Az FTC pályafele üres, nagynéha kiszökő ostravai lefutásokat a nagyszerűen feljavult védelem szereli, azonban hiányzottak a hosszú, felszabadító rúgások. A fedezetsor passzjátékkal kénytelen felvinni a labdát az ellenfél térfelére, ami nagy energiaveszteséget okoz. A 9. percben Pilátot faultolja Thiemel, szabadrúgás, de a kapus fogja. A 14. percben Moták kiszökik és nagyszerűen viszi keresztül a labdát a füleki védelem vonalán, azonban kapumellé rúgja. A bíró sorozatos hibákat követ el és láthatóan nyomja a füleki csapatot, ennek dacára az FTC teljesen lehengereli ellenfelét és a 16. percben Gleisza szép kapáslövését a kapus csak ököllel bírja kiütni. Most sorozatos füleki lövések érik az ostravai kaput, azonban a kapus jól véd, bár kissé a szerencse is segíti őt. A 17. percben Gleisza—Vymlátil—Pilát akció során újból bombazápor éri az ostravai kaput, a kapus nem is fogja, csak ököllel üti ki a labdát. A 20. percben ostravai lefutás, a kapu előtt Gordos és Stéskal összefutnak, Gordos sántítva kelt föl a földről, Stéskal azonban fekve maradt. Az orvosi vizsgálat csodarepedést állapított meg. Ostrava most már csak tíz emberrel küzd. A bíró egymásután hozza indokolatlan ítéleteit a füleki csapat ellen. Ostrava még néhány szép játékú akcióval megkísérli a nyomasztó FTC-fölényt paralizálni, azonban ez nem sikerül neki. A 37. percben vezetett gyors füleki támadás Mihók révén gólt eredményez, azonban a bírót nem adja meg! Ez az indokolatlan ítélet a közönség körében óriási felháborodást keltett. 5