Magyar Nap, 1948. október (2. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-17 / 240. szám
1948 október 17. vasárnap Újból megindul a 69-es villamosjárat A Bénákért közli, hogy október 17-étől, vasárnap üzemkezdettől a 11. jelzésű villamosjáratot a Széll Kálmánn tér—Krisztinai körút—Szent Gelléntoialkipart— Bartók Béla út—Móricz Zsirmond körtér útvonalon közkiküldte, és a 69-es járatot a Csörsz-utca— Böszörményi út—Alkotási utca — Krisztina körút— Mártírok-útja— Ben József-utca—Mónius Illésrakpart—Batthyány - tér utvoda, Ion üzemünt helyezi. A Boníkáit az 59/A betétjáratot megszünteti. Fegyházra ítélték a makói feketéző malmosokat Most hozott ítéletet a szegedi mmriklásbíróság a makói Tóth-Iail-Cim feketézőineik ügyében. Árdrágítás és a közellátás éráikéit veszélyezettető bűncselekmény miatt Paksi Ferenc malomigazgatót hatesztendei, Mészáros István könyvelőt négyesztendei, Égető Ernő félomért háromévi, Kerekes István malommunkást három és félévi és Cseh István gépészt háromesztendei fegyházbüntetéssel sújtotta. LÓSPORT Szombat: Ügető A szombati ügetőversenyek programján a szokásos Nemzeti Versenyen kívül még egy jól díjazott verseny szerepel: a Sennyey István emlékverseny, melynek 20.000 forintos díjáért nyolc fogat fog versenyezni. A Nemzetközi versenyben, szép küzdelem váltható a legutóbb amatőrkéziben is fölényesen győztes Davison Girl és a legjobb fomnájáho® közeledő Ocskos, között. Az össznyerő kasszában közel 60.000 forint tartalék van. Csütörtökön nem volt túlzott érdeklődés az össznyerő játék iránt. A versenyek délután 1 órakor kezdődnek. JELÖLTJEINK: 1. Lydia Br.t Um-Half pint— Louise Roy ti. Arami-vág—Umbrinai— Cserite.Sztány Üli. Brown Cfcsáe—Daauhta-n. Indokolt—'Kait; II. tu a- »Korner IV. Veitetlen— Menyecske—TItuniu V. Parisom Giirl—öcsküs—Frtewyn VI. Vámos—ZwflJliiliIgor IiJ,—Srilrén II. VII. N ormi—J öli— Brugtís VIII. Fillér—JuHska—-Konto idom. IX. Labda—István bácsi—Newton Vasárnap: Galopp Magyar St. Leger A háromévesek őszi nagy erőpróbád®, a tenyésztés szempontjaiból nagyjelentőségű verseny, a Magyar St. Leger kerül vasárnap lefutásra. A leghosszabb távolságú (2800 méteres) klasazone versenyibem ezidén Ihat kanca s csak egyesen mén vesz részt, közöttük is ígarette a vezető dicstelen szerepét vállalja s kérdés, hogy améig Jeninek is meg tud-e majd felelni. A résztvevők közül a legutóbb már jól futott Ohmalekihia győzelmét várjuk az ugyancsak formája tetőpontján lévő Hajadon és a hosszú távot kedvelő Váliia előtt. A megbízhatatlan Bánk jó vagy rossz szereplése innenetkedvétől függ, ezzel pedig számolni nem tudunk. j : i j A tíz versenyszámiból álló programot délelőtt 11 órakor kezdik. JELÖLTJEINK: I. Julik»—Piratos—Forgéc.» II. Comonatom—Redeeming .Star-Lady Breasleeves *11. K»rakián H.Phanukr IL—Bird IV. KISgeHerd—Cserebere—Budit T. V. ChitjaMtha—Vamia-Naradon VII. BaakAr—Lutri —Babona V®. Intermedio II—Fidibus—Márió VIII. Cukorka—Movita»—Aira II. IX. Manyit—Bakfü B. II.—Bagyánsaly 1. X. Syimton—Xervey Id—Paco. Harmadik út nemcsak a politikában, a közgazdaságtudományban sem lehetséges - mondotta Gerő Ernő a Közgazdaságtudományi Egyetem megnyitásán Az új Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem ünnepi megnyitóján Gerő Ernő miniszter mondott beszédet. Berzetében a magyar gazdasági életben az elmúlt évek alatt bekövetkezett változásokról bénáért. — Ezekről a változásokról azonban — mondotta Gebő Ernő — a magyar hivatalos közgazdaságtudomány nem vett tudomást. A polgári közgazdaságtudomány teljesen tehetetlen volt a gazdasági válságokkal szemben is és ez a második világháború után teljesen nyilvánvalóvá vált. Az ország újjáépítésének, az infláció megszüntetésének, a hároméves terv kidolgozásának és megvalósításának kulcsát nem a polgári közgazdaságtudománytól kaptuk, hanem attól a közgazdaságtudománytól, melynek alapjait Marx és Engels vetették meg s melyet az imperializmus és a szocializmus korszakának megfelelően Lenin és Sztálin építettek, fejlesztettek tovább. — Éppen ezért a most meginduló Közgazdaságtudományi Egyetemünkön nem a régi csödbe jutott polgári közigazdaságtudományt kell tanítanunk, hanem az új, diadalmas közgazdaságtudományt,amely kiállotta az élet próbáját. Harmadik út nemcsak a politikában, de a közgazdaságtudományban sem lehetséges. De a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemnek mindezeken fölül szüksége van arra is, hogy a legszorosabb kapcsolatot tartsa fenn a gyakorlattal, a mindennapi élettel, a gazdasági fejlődésünk által felvetett új problémákkal és segítsen a kormányzatnak a problémák elméleti feldolgozásában és gyakorlati megoldásában. Ezt várja a® ország és a kormányzat az új magyar Kíszgazdasági Egyetemtől — fejezte be beszédét Gerő Ernő miniszter. Ezután Ortutay Gyula kultuszi miniszter mondott beszédet. Rámutatott az egyetem feladatára, a gazdasági szakemberképzés szerepére. Hangsúlyozta, hogy az új egyetem sokkal telje- sebbé teszi a hallgatók tudományos képzettségét. Reformunk az európai egyetemek minden jó tanulságát figyelembe veszi. Az új egyetemen megjelenő népi származású hallgatók tanulási lehetőségének biztosítására évi 800.000 forintos keretben 350 ösztöndíjat létesít a kormány. Rudas László, az egyetem rektora, betegsége miatt levélben üdvözölte a megnyitó ünnepséget és annak közönségét. Ebben rámutatott a Magyar Dolgozók Pártja szerepére az új egyetem létrehozásában. Megjelölte a célt, amelyet az ifjúságnak követnie kell: " az egyetemnek olyan fiatal közgazdászokat kell nevelnie, akik alapos elméleti és világnézeti képzettséggel rendelkezve megvívják a harcot a tudománytalan elméletek, világnézetek ellen s eredményesen dolgoznak a magyar népi demokrácia építésén. Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter ünnepi beszédét mondja a megújult Közgazdasági Egyetem megnyitásán, a Zeneakadémia nagytermében A hallgatóság soraiban Béres Andor, a Tervhivatal főtitkára, Andics Erzsébet egyetemi tanár, Nagy Imre, a Ház elnöke, Lázár Vilmos, miniszteri osztályfőnök. A második sorban Vajda Imre a Tervhivatal elnöke és Villányi András rendőrezredes, a gazdasági rendőrség vezetője Megkezdődnl a kis gazdasági bűnösök amnesztiájának végrehajtása Ries István igazságügy miniszter, Hajdú Gyula államtitkár és az igazságügyminisztérium több tisztviselője, kedden látogatják meg a váci büntetőintézetet és megkezdik a kis gazdasági bűnösök amnesztiájának végrehajtását. Azután a debreceni, majd soproni börtönöket látogatják meg. Az amnesztia közel 5000 embert érint. M&mhtkb A magyar ifjúsági szervezetek ünneplik a Komszomol jubileumát A Komszomol harmincéves évfordulójának megünneplésére lázasan készül a Szovjetunió ifjúság®. Szverdloszokban kilencszáz ifjúmunktás brigád áll versenyben, hogy az 1948. évre előírt munkateljesítményt október végéig befejezzék. Az uráli vagongyár ifjtimuikás brigádja, a tavalyi évforduló óta már az 1951-es év magasabb normái szerint dolgozik. A vladomirri tertilgyárban dolgozó munkásteárnyok valamennyien részt vesznek a versenyben. Kitűzött fekida,tűk’: október végéig a terven felül hatezer méter szövetet, ötvenezer méter nyersviszont termelni és nyersanyagban kétszázezer rubelt, megtakarítani. A Komszomol megalakulásának harmincéves évfordulóját a népi demokratikus országok ifjúsági szervezetei is megunneptik A Magyar Ifjúság Népi Szövetsége budapesti szervezete faliújságversenyt rendez. Ezen részt vehet valamennyi arany, iskola és kerületi ifjúság szervezet. A kiállításon nyertes faliújságokat értékes díjakkal jutalmazzák. Kik kaphatnak rendkívüli munkadíjat ? A pénzügyminisztérium rendeletet bocsátott ki a pénzügyi hatóságok által kifizethető rendkívüli munkadíjak szabályozására. Ezek szeritnk rendkívüli munkadíjban csak a különleges minőségű és átlagon felüli mennyiségű munkát végző, valamint a takarítási munkálatok miatt a hivatali munkaidőt korábban kezdő, vagy későbben befejező alkalmazottak részesíthetők. Főiskolai képesítéshez kötött állásban dolgozó alkalmazottaknál 144 forint, középiskolai érettségihez, vagy dhihez egyenlő értékű végzettséghez kötött állásban dolgozóknál 120 forint, négy középiskolai, vagy hasonló értékű képzettséghez kötött állásúaknál 108 forint, más állásban dolgozóknál pedig 96 forint a rendkívüli munkadíj címén havonta kifizethető legóvattasabb összeg. A pénzügyigazgatóság vezetői rendkívüli munkadíjban nem részesíthetők. A NEMZETKÖZI BRIGÁDOK NAPJA Magyarország is küldött anyagot a párisi világkiállításra Vasárnap, október 17-én világszerte megünneplik a Nemzetközi Balgrádok napját. Az ünnepségek központja Párisban van, ahol Spanyol Szabadságharc Világkiállítás nyílik. Ezen bemutatnak: egy 1936—39 között Spanyolországban készült dokumentumfilmet, melyet 1939-ben állítottak össze és a náci uralom alatt rejtegettek. Címe: *Napfelkelte előtt*. A párisi spanyol Szabadságharcos Világkiállításra Magyarország is kiküldte spanyol vonatkozású fénykép, plakát és könyvanyagát- Az egyik könyv András László Mureda-fordítása, a másik Cseresnyés Sándor »Nemcsak a spanyol nép egyet nagysikerű munkája- Mit isinál ma estét? nappal másoknak főz csemegét...... de este ő élvezi a finom zenei csemegéket ORION 844-es rádióján, xrr Az ORION rádió összes típusait azonnal szállítja részletre IsiVorval rádió VII., Erzsébet körút 40. Telefon: 433—343 ÖSSZES TÍPUSODAT BEMUTATJA MOGYORÓSSY Rákoai út 71