Magyar Napló, 1995 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1995-11-01 / 11. szám

NOVEMBER kétségeken, mert belém költözik annak a győz­tes és selymes tapintású állatnak a lelke, amely mindig is szerettem volna lenni tudat alatt. A férjem... Közbevágok: Éva, a férjed aranyember. Mindent megért. Tökéletesen igaza van. Barát­nőm szeme elkerekedik. Lassan visszaül a he­lyére, kezét összekulcsolja, hebegni kezd, tehát ez a te véleményed is? Hát persze, és a tiéd? Az enyém? — kérdezi könnyeivel küszködve. Szó­val úgy gondolod, jogomban áll elfogadni, hogy miattam ilyen őrült költségekbe verje ma­gát, mikor az élet napról napra drágul, s ráadá­sul ott vannak a gyerekek, a tanulmányaik, az utazás meg minden? Hogyne. Nemcsak hogy jogodban áll, de egyenesen kötelességed. Miket beszélsz? Száját összeszorítja, szipogva összeszedi magát és támadásba lendül. Nos, Suzanne barátnőnk egyáltalán nem osztja a vé­leményedet, annyit megmondhatok. Megbe­szélted vele? Dehogyis, egy szót sem szóltam neki erről. De tegnap egészen véletlenül éppen egy szűcs kirakata előtt álltunk meg nézelődni, s amikor szóba hoztam, hogy szeretnék egy bundát, nekem esett, hogy megbolondultam, hogy a szőrmevásárlás feltűnési viszketegség, megengedhetetlen luxus, pénzpocsékolás, s hogy azt az összeget ezerféle értelmes módon fel lehetne használni, de félre is lehetne tenni szükség esetére. Végül azt mondta, biztosíthat, hogy a bundás nők egytől egyig nevetséges új­gazdagok, s hogy mindez egyenesen vérlázító, ha a világban uralkodó nyomorra, éhínségre, stb. gondolunk, egyszóval messzemenően er­kölcstelen dolog. Éva itt kifullad, arcára tapasztja kezét és való­di könnyeket sír. No jó. Eljött az én pillanatom, most rajtam a sor. Először is a szó szoros értelmében megtor­lom Éva orrát, majd hozzálátok, hogy átvitt ér­telemben is megtegyem ezt. Na, el a kezekkel. Idd meg a kávéd. Most pedig figyelj. Pro primo: rajzoljuk meg pár szóval az említett Suzanne portréját, aki már csak egy szőrmébe burkolt nő gondolatára is könnyedén felsikolt: ő göm­­bölyded, boldog, magabiztos, kis családja ra­jongja, széltől, hidegtől óvják, bár ezt hajlamo­sak vagyunk elfelejteni. Ha nem tévedek, a férje Citroennel jár munkába? Igen. Neki magának kis almazöld Austinja van, így könnyedén vásá­rolgat, hordja gyermekeit az iskolába és onnan haza, ugye? Igen. Van egy tévéjük párizsi lakásu­kon, nemde? De igen. Van egy másik a hétvégi házukban. Igen. Mosógép? Van, van. Több­­funkciós varrógép? Az is van. Éva lassan felfog­ja. Megtörli a szemét. Arca felragyog, mint a szi­várvány. Folytassuk. Hol voltak a nyáron Suzan­­ne-ék? A szülők körbeutazták Görögországot, a fiúk Konstantinápolyba mentek, a lány Mexikó­ba. Azt hiszem, az utazás tapasztalatot ad a fiata­loknak, kockáztatja meg Éva, de már kaján mo­soly fodrozza ajkát. Jó. Ráadásul nagy házat visz ez az egyáltalán nem újgazdag Suzanne, hatszo­bás lakás egy luxusnegyedben, bejárónő, mert­­hát muszáj, elkerülhetetlenül muszáj fogadáso­kat adnia, ez szerves része dolgos mindennap­jainknak, nem is lehetne másképp. Másfelől Suzanne az avenue Montaigne egyik butikjában veszi ruháit, hisz tartozik ennyivel társadalmi helyzetének, s a férje előmenetele függ ettől. Nemdebár? De igen, így Éva. Tovább. Ez az életvitel annyira ösztönszerű, hogy megalkuvást nem tűrő Suzanne-nnk már észre sem veszi. Nem akarja észrevenni, telje­sen elfeledkezett erről a szemetszúró igazság­ról. Kényelemmel párnázott családi fészkében végülis valamiféle aprólékosan szervezett nem­lét honol, melyben nincs helye a nőies ragyo­gásnak, a bontakozó érzékiségnek, a kizárólag önmagukért viselt nemes anyagok keltette sze­mélyes vagy közös örömnek, hisz ezek a szen­vedélyek gyanús és veszélyes hajlamokról árul­kodnak. Nyilván nem tévedek, ha azt gondo­lom, a nutria a mi derék Suzanne-ánk fejében e perverz örömök bugyrának is legmélyére száműzetett. Éva mostanra ernyedten elnyújtózott zöld bársony kanapémon és figyelmesen hallgat. Csinos lábait keresztbeteszi. Bepúderozza ma­gát, fésülködik, vagyis, amint az egy igazi nő­höz illik, lassan, diszkréten, észrevételenül összeszedi magát. Lopva néha rámpillant, így folytatnom kell előadásomat. Rendben. Vegyük most a te esetedet. Férjed szerényen keres, de mégis jól kijöttök a fizetésé­ből, nem láttok szükséget. Nincs autója, neked sincs, se tévé, se mosógép, se víkendház, se cse­léd, se kötelezettségekkel járó társadalmi hely­zet. A gyerekekkel együtt nyaraltak Bretagne­­ban, szerény körülmények között. Nem jártok szórakozni, nem rendeztek partikat. Minden ki­kapcsolódástok az olvasás, kevés mozi, lemez.

Next