Magyar Napló, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2014-08-01 / 8. szám
www.magyarnaplo.hu SZEMHATÁR Magyarország lakossága erején felül vette ki részét az első világháborús küzdelemből. A háborúról azonban másként gondolkoztak a fronton, a hátországban, a kormányban, a kávéházakban, s másként éreztek azok, akiknek családtagja nem a fronton volt, mint azok, akik apákat, fiúkat és szerelmeket vártak haza. A magyar katonák minden fronton helytálltak. Nem tehettek mást, mert ha nem ezt teszik, az ellenfél bánik el velük. Aki távol volt a fronttól, az már okoskodhatott arról, hogy nekünk, magyaroknak mi közünk is van az egészhez. Könnyű volt a tárcaíróknak megindítani a magyarság kossuthista lelkületét, a másik oldalon pedig a háború való borzalmait elhallgatni. A kor külpolitikai összefüggéseit sokszor a kor magyar véleményformálói nemcsak a vidéki nagyvárosokban és megyeszékhelyeken, de a fővárosban sem értették. Oroszország a XIX. század eleje óta valós veszélyt jelentett a Magyar Királyságra, ennek csak Ausztriával és Németországgal közösen lehetett ellenállni. Az osztrák kormány pedig az olasz törekvésekre csak hazánkkal együtt tudott kellő választ adni, de ehhez is kellett német segítség. A Monarchia szláv értelmiségének képzett és tehetséges képviselői a XIX. század vége óta Szentpétervárott, Párizsban, Londonban, Washingtonban, Rómában, és ha tehették, még Berlinben is, Bécs-Budapest ellen agitáltak. E mögé az erdélyi románok és Bukarest is felsorakozott. Ezek a szálak kezdetben jelentéktelennek tűntek, idővel azonban az antant külpolitikaformáló pontjai lettek. Nem kétséges, hogy ez az ellenünk zajló propaganda - vele való kellő küzdelem hiányában - olyan mérvű lett, és olyan „új világalakító erővé” vált, hogy erre csak a katonai győzelem vagy a mielőbbi kedvező békekötés jelenthetett volna ellenszert. Hiába szállt ki Oroszország 1917-ben a háborúból, jóllehet, ezzel út nyílt a háború kedvező befejezésére, helyébe azonban belépett az Egyesült Államok, s így győzelemre a Központi Hatalmaknak a gazdasági és ellátási erőfölény okán nem volt esélyük. Azonban előnyös békekötésre Washington beavatkozása előtt talán többször is. Nagy hiba volt ezeket elmulasztani, s hagyni, hogy az amerikai beavatkozás révén az antant jelentős erőfölénybe kerüljön, s ezzel az európai hatalmi egyensúly végzetesen megváltozzon. A magyar politikának a háborút illetően a döntő kérdésekben nem volt sok szava, habár sok magyar volt 1914-18 között fontos k.u.k. pozícióban. Bécs is a politikáját (azaz a mi politikánkat Berlin árnyékában vitte, így a jó és rossz döntések is többnyire Berlinben születtek meg, ránk többnyire a végrehajtásban várt hol fontos, hol kevésbé fontos szerep. Nagyapám és bajtársai egy politikai-katonai gépezet részét képezték, amely sok tekintetben a háború végéig olajozottan működött. Egy történelmi alapozottságú, határokon átnyúló társadalmi, politikai és katonai struktúra öntudatlan foglyai voltak, amelyben meghatározott helyük és szerepük volt. Ez a rendszer túlmutatott a magyarságon, a Monarchián is, sőt európai és egyetemes dimenziói is voltak. Amikor a háború kitört, sokan érezhették úgy mindkét oldalon, hogy Herkulesként küzdenek a nemeai oroszlánnal, miként ezt nekünk Jálics Ernő örökségül adta. A mi küzdelmünk azonban nem úgy végződött, mint Herkulesé. S nekünk, magyaroknak máról holnapra szétesett a világunk, veretes királyságunk, és a vergődés korszaka jött el hosszú időre. Nagyapám és bajtársai máról holnapra veszítették el helyüket és szerepüket abban a világban, amelyért harcoltak, mert maga az a világ is eltűnt. Előbb az antant tette tönkre győzelmével, majd a szovjet hadsereg és magyar kommunizmus adta meg neki a kegyelemdöfést. De maradtak szigetek, az igaz emlékek titkos vagy rejtett szigetei, ahol a múlt továbbélt, és „szállt az ének szájról szájra”. Köszönöm a Jóistennek, hogy ebbe mágikus világba gyermekként bebocsátást nyertem. Az én kiskorpádi emlékeim, amit most papírra vetettem, csupán azt jelzik, hogy az első világháború magyar nemzedékeinek egyszerű emberei nemcsak az elveszített területeken élték meg fájdalommal a szétesést, amely ott számukra együtt járt a mindennapi megalázásokkal, hanem az anyaországban is, ahol látszólag békés volt az élet. Trianon után új, de sok tekintetben kényszeredett társadalmi és politikai struktúra született Magyarországon, s ebben új helye lett nagyapámnak és bajtársainak is. Megmaradt bennük azonban az osztrák-magyar világ emléke, s ez nosztalgiával és melankóliával tört fel bennük, ha visszatekintettek saját múltjukra. Sőt, viszonyítási és igazodási pont maradt ez későbbi életükben is. Lovaikat halálukig két nyelven - zurück-hátra hajtották. Emlékeztek Bécsre, Prágára (nagyapámat ott gyógyították ki tífuszából) és a Monarchia keleti végvidékeire. Volt mire emlékezniük a régi dicsőségből, s azt követően látni és megélni a romlás évszázadát. Továbbadták az ő sajátos világukban a magyar büszkeséget. De nem öncélúan és tartalmak nélkül. 2014. augusztus MAGYAR NAPOK