Magyar Napló, 2015 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2015-04-01 / 4. szám
SZIMHATAK Büket Uzuner Hosszú Fehér Felhő - Gallipoli 1915. augusztus 10., Gallipoli Kedves, valaha boldog családom! Gallipoli poklából üdvözöllek mindnyájatokat! A rossz hírek bizonyára eljutottak hozzátok, és tudjátok, hogy milyen helyzetbe kerültünk. A hír azonban legfeljebb a puszta eredményt közli, és nem szerepel benne mindaz, amit át kell élni az eredményhez. Így aztán a Gallipolitól felétek induló hírek szárazon, ostobán és értelmetlenül érkeznek meg hozzátok. A hír csak szemét. A híreket csak az ostobák hallgatják, mert a belsejük üres. Ne higgyetek a híreknek. Csak a halottak és sebesültek számát tartalmazzák, csak értelmetlen számokat. Nem akartam ezt a levelet megírni. Azt sem tudom, hogy akarok-e egyáltalán valakivel beszélni, vagy emberi arcot látni. Azt hiszem, már semmit sem akarok. Persze nem kellene ennyire pesszimistának lennem. Ha eltekintünk a hulla-, vér- és csatornaszagtól, a légy-, bolha- és vérhasproblémáktól, a kizárólagos konzervevéstől, az egyiptomi sivatagokénál is fullasztóbb hőségtől és szomjúságtól, a szűk helyekre való beszorítottság érzésétől és a monotóniától, Gallipoli tulajdonképpen szép hely. Partraszállásunk helye normális körülmények között kellemes strand lehet. Normális körülmények! Mi a saját nevünket adtuk ennek a partszakasznak, és ezzel megváltoztattuk a normális körülményeket. Bizonyára volt török neve is, de mi elneveztük ANZAC - öbölnek. Kéri szavai jutottak erről eszembe, aki így szólt: „Volt ennek neve azelőtt is, hogy ti Új-Zélandnak kereszteltétek: Aotearoa* 1, azaz Hosszú Fehér Felhő, mert egy hosszú fehér felhőre hasonlít.” Így mondta nekem Kéri. Ne törődjetek azzal, hogy pokolnak neveztem. Ne is törődjetek velem. Igazán szép hely. Mielőtt mindent ellepett volna a por, sok-sok olajfa volt itt, nevető, piros pipacsok, a félszigetet vörösre festő alkonyok szívfájdító szépsége, meg a csalogányok... Nem csoda, Istenem, hogy még mindig látom ezeket? Ha van még a lelkemnek olyan darabkája, amely nem törött teljesen össze, az a csalogányoknak köszönhető. Mintha azon fáradoznának, hogy életben maradjak, és ne legyen puszta szám belőlem... Lehetetlen leírni, milyen mesteri muzsikusok Gallipoli csalogányai. Tolluk olyan halvány, hogy észre sem lehet venni őket, csak ha énekelnek, de ha megszólalnak, vonzóbbak az összes tarka tollú madárnál. Hajnalban - ha nem dörögnek az ágyúk, és nem ropognak a puskák, és ritka szerencsémre még aludni is tudtam - az ő hangjukra ébredek. Gyönyörűen dalolnak. Néha kételkedem is, hogy madarak-e a gallipoli csalogányok, és arra gondolok, hogy fuvolásokat hallok, akiknek a szíve a távoli kedves után sajog. E csodálatos siratok szerzői maguk a fuvolaművészek. Van közöttük egy, akinek az éneke egy nagy igazságtalanságról panaszkodik, a szerelem és az élet ellen elkövetett igazságtalanságról. Mi más ellen lehet egyáltalán még igazságtalanságot elkövetni?! Ennek a csalogánynak a hangja különbözik az összes többiétől. Én legalábbis megismerem. Igen, én őt már ismerem, ami bizony furcsa és egyben elszomorító is. Meg tudok különböztetni egy csalogányt, aki csak egynek tekinthet a bizonyára gyűlölt katonák közül, akik az ő boldog, békés félszigetükön pokollá tették az életet. TNA-nak, vagyis ANZAC-csalogánynak neveztem el. Hogy miért? Nem is tudom. Csak mi adunk mindennek nevet, ahová csak megyünk, vagy amit látunk, csak mi hisszük, hogy mi visszük magunkkal a civilizációt, vagy más népek is ebben a betegségben szenvednek? Ezt sem tudom. De esküszöm, én nem azért adtam nevet a csalogánynak, mert ki akarnám sajátítani. Csak mert a magányom társául választottam. Néha olyan, mintha randevút beszéltünk volna meg. Hajnalonként fölmegyek a csúcsra, ahol a társaival énekelni szokott, és ha ott van, meg is találom a fák között. Tényleg őt találom meg, vagy mindig más csalogányt hallgatok? Mindenesetre nézem őt. Talán ő is ismer már. Lehetséges ez? Vagy megőrültem? Végül is csak egy vagyok a sok ezer katona közül. Tessék, egy szám megint... , csak egy madár. De micsoda madár! Többször, figyelmesen meghallgattam, és majdnem húsz különféle hangját tudtam megszámolni. Van más madár. Részlet a szerző regényéből, amelyet kiadónk az idei Nemzetközi Könyvfesztiválra jelentet meg. A könyv kiadását a Török Kulturális és Turisztikai Minisztérium fordítási programja (TEDA) támogatta. 1 Gallipoli 2 The Nightingale of ANZAC 38 MAttYAI NAPÚ2015. április www.magyamaplo.hu