Magyar Napló, 2018 (30. évfolyam, 1-12. szám)
2018-10-01 / 10. szám
nem ijedtem meg semmitől. Aztán a fémüzemben kitört egy sztrájk, nem volt fizetés, nem volt pénzem, de hallottam, hogy a városban két magyar padlószőnyegeket készít és forgalmaz, ez akkor új volt, én meg betanultam, és nekiálltam dolgozni náluk. Két hét múlva már én voltam két ember vezetője. Közben eltanultam a szőnyegtisztítást is, amihez egy barátom talált ki egy hatékony gépet, én meg továbbfejlesztettem úgy, hogy a használt szőnyeget újrafessem, és fel is újítsam. Ezzel még többet kerestünk. Az embernek használnia kell a fejét, találékonynak kell lennie. A börtönben megtanultam, milyen félni és éhezni, odakint pedig azt, hogy pénz nélkül semmire sincs esélyünk. Hát ez irányított a munkában meg az életemben. - Ekkorra már megházasodtál? Hol éltetek? - Klára végül Los Angelesben maradt, munkát is talált, összeházasodtunk. Elköltöztem a nénitől, előbb egy lakást béreltünk, majd részletre venni is tudtunk egyet El Monte-ban, egy másik elővárosban. 1962-ben ide született az egyetlen lányunk. Közben a feleségem szülei is odaköltöztek Brazíliából, de az édesanyja sokszor beleszólt az életünkbe, s ez nem tett jót a házasságunknak. Közben viszont találkoztam egy távoli rokonnal, akinek finommechanikai műhelye volt, engem pedig addigra a szőnyegezés, a térden csúszás-mászás megviselt fizikailag, így beálltam mellé. Remekül felszerelt műhelye volt, esztergagépekkel, marógéppel, köszörűgéppel, szerszámokat gyártottunk, később a NASA-nak is dolgoztunk. Az űrkutatással együtt áldozott le a vállalkozásunknak is, utána együtt vágtunk bele egy közös ismerősön keresztül a függönyszakmába, apartmanházak lakásaiba varrattunk függönyt, mi szereltük fel a karnist, egyebeket, mígnem ez a rokon lelépett a felvett előleggel, de én jóvátettem, amit lehetett. Utána a nyugdíjig, vagyis a hazaköltözésemig én vezettem a céget, akkor aztán eladtam. - Mikor települtél vissza, illetve előtte mikor látogattál először haza? - 1990-ben jöttem először haza, az amnesztia után, miután papírt kaptam a rehabilitálásomról, mivel addig törvénytelenségnek számított, hogy a belügyes bizottság kihozott a forradalom alatt a börtönből, így tulajdonképpen szökevény voltam. Ezek után a rendszerváltás érthetően jó érzés volt. Úgyhogy korábban nem kockáztattam, nem is volt miért, odakint megvolt már mindenem, a családdal a kapcsolat is megmaradt, sőt, kétszer ki tudtam utaztatni apámat, egyszer-egyszer az öcsémet meg a húgomat is, csak szegény anyámat nem, mert a lányom születése után meghalt, pedig készült az első unokájához. ’90-től már minden évben jöttem, és 1995-ben szólt a húgom, hogy árulják a szomszéd lakást, ezt itt, ahol ülünk, a Magyar jakobinusok terén. Ez volt a természettudós Herman Ottó utolsó lakhelye, csak szétválasztották három lakásra, ebből az egyik rész a húgomé itt, mellettem a gangon. Szóval eljöttem, megnéztem a lakást, aztán megvettem, és hazaköltöztem. De egyedül jöttem haza, mert az anyósom miatt a feleségemmel addigra megromlott a kapcsolatunk, s bár odakint még együtt maradtunk, hazaköltözve már szétmentünk, ő kint maradt, és azóta sajnos meg is halt. Akkor már a lányom is férjhez ment, de ő mindig is kint élt. Két unokám született, már dédunokáim is vannak, járnak hozzám minden évben, magyarul azonban csak a lányommal tudok beszélni. - S hogyan látod utólag, vagy a kinti évek alatt gondoltál-e rá, hogy másképp is alakulhatott volna az életed? Vagy mindennek így kellett történnie, s te elégedetten nézel vissza? - Nem bánok semmit, a hazámért harcoltam, és most is így tennék. Utólag meg úgyse változtathattam már semmin, új életet kellett kezdeni, előre kellett nézni. Az életem felét idegenben éltem, de jó életem volt, és még haza is térhettem. Miért ne lennék elégedett? - Végezetül hadd térjek vissza Gérecz Attilához: mikor találkoztál a verseivel, s a hősi halála után a nevével, utóéletével és emlékezetével? - Amíg élt, nem tudtam róla, hogy írni kezdett. Korábbi rabtársától, a német emigrációban élő Tollas Tibor költőtől kaptam meg Attila verseit, amikor az Államokban járt. Az amerikai magyarok viszont tudtak Gérecz Attiláról, sőt, mivel részt vettem a kinti magyar cserkészéletben, az én javaslatomra vette fel a nevét egy új cserkészcsapat, a hazatérésem után pedig az ünnepélyes újratemetésén is ott voltam a Fiumei úti temetőben. Látom, hogy ápolják és őrzik az emlékét, tudom, hogy irodalmi díjat is neveztek el róla, és jó megtapasztalni, hogy fennmarad a hősiessége, még ha nem is ezért csinálta, hanem azért, mert belevaló, vagány srác volt, remek sportember és költő, egy hazafi, akinek ez a dolga. Luzsicza István