Magyar Nemzet, 1899. november (18. évfolyam, 302-331. szám)

1899-11-01 / 302. szám

2 mAGYAR NEMZET. 1899. november h át, jut kifejezésre ez uj javaslatokban is: a pa­ritás elve munkás és munkaadó közt. Védelem mindkettő jogainak s garanczia mindkettő sérel­mei ellen. A a mily mélyreható gazdasági és szocziális problémát old meg a mezőgazdasági munkás­ügy rendezésével, oly messzetekintő politika az a melyet a telepítéssel akar megvalósí­­tani. A legtöbb­­bajnak kutforrássa oda vezet­hető vissza, hogy hazánk viszonylagos népessége az konkurrens nyugati államokéhoz képest csekély; ez a képességbeli gyengeség oka a napszám drágaságának, ez viszont az ipar és ezzel a fogyasztó iparos hiányának. Az ipar hiánya foly­tán pedig közterheink legnagyobb részét a földbirtok kénytelen viselni A népességünk szaporulatának útjába álló akadályokat kell tehát elhárítani. Miután pedig hazánk né­pességének egy tetemes része az, a­mely kereset nélkül van, tehát a természetes szaporodás fel­tételeinek híján van, s miután e népréteg a kubikoláson kívül csak a földmiveléshez ért, azt csak úgy menthetjük meg a nemzeti feladatok betöltéséhez, ha földdel látjuk el, azaz letele­pítjük. Ezt a nagy művet, mely ezrek meg ezrek exisztencziáját van hivatva szolgálni, szintén a legnagyobb gonddal és öntudatos programmal iparkodik megvalósítani a földmivelésü­gyi mi­niszter. Reméljük, hogy az az ankét, a­melyet e tárgyban összehívott, becses és gyakorlati anyagot fog neki szolgáltatni tervei megvalósí­tására. Mindezekből pedig láthatjuk, hogy nagy és súlyos problémákkal foglalkozik a Széll­­ko-'­m­ány s van bátorsága és ereje is azokhoz nyúlni. Nemzeti feladataink megoldásában utat mutatnak, irányt tűznek ki kormányférfiaink, s az egész magyar társadalom kötelessége meg­érteni és követni az új korszak szellemét, és Hegedűs Sándor miniszter tüzetes felvilágosításai után a bizottság általánosságban egyhangúlag és egy szerkezeti módosítással részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. A kereskedelmi miniszternek a vasárnapi munkaszünetről alkotott törvény alapján kibocsátott rendeletéről szóló jelentését tudomásul vette a bizottság. Ezzel az ülés véget ért. «. A nemes-ócsai választás igazolása. A képviselő­ház hetedik bíráló­ bizottsága tegnap délután Barcsay Kálmán elnöklete alatt ülést tartott, a­melyben Zámory Béla kérvénynyel megtámadott nemes-ócsai mandátumának ügyét tárgyalta. Az ülésen Örley Kálmán, a képviselőház által a vizsgálatra kiküldött biztos felolvasta a vizsgálat megtartásáról szóló jelentését, melyben kimutatja, hogy a kérvényben kifogásolt választók jogosan szavaztak Zámoryra és hogy szavazati jogának gyakorlásában senkit sem akadályoztak. A választás ellen kérvényezők s a választást védők képviselőinek további rövid meg­jegyzései után a tárgyalás befejeztetvén, a bizottság tanácskozásra vonult vissza. Félórás tanácskozás után az elnök kihirdette a bizottságnak — mint hírlik, 6 szavazattal 1 szavazat ellenében hozott — ítéletét, mely szerint Zámory Béla képviselő végleg igazoltatott s a felek költségbeli igényei kölcsönösen megszüntetetteknek jelentettek ki. A vizsgálat költ­­ségei 470 főt 39 krban állapíttattak meg, a­melyet felerészben a kérvényezők, felerészben a megválasz­tott képviselő visel.­­ A dijnokok kérvénye. A budapesti dijnokok a képviselőházhoz kérvényt intéztek, melyben elpa­naszolják keserves sorsukat, bajos megélhetési gond­jaikat és arra kérik a Házat, hogy tekintve a tél közeledtét tekintve számos családi állapotukat, pár­tolja a kormánynál a dijnokoknak azt a kérelmét, hogy bölcs belátás szerint Budapesten az értesítővel ellátott dijnokok fizetése rendeleti után felemeltessék avagy nekik lakbér czimén segély nyujtassék. .. AbO-'i.. ■ -Budapest október 31. – A külügyminiszter Bécsben. Mint Bécsből tele­fonálják, Goluchowski gróf külügyminiszter, több napi távollét után, ma reggel visszaérkezett Bécsbe.­­ Az 1900. évi népszámlálás. A képviselőház közgazdasági bizottsága Kovácsy Sándor helyettes elnöklésével tartott mai ülésében tárgyalás alá vette az 1900. népszámlálásról szóló törvényjavaslatot, melyet Glosenberg Gyula előadó tüzetesen ismertetett és elfogadásra ajánlott. Szinay Gyula, Heltai Ferencz Szdibely Gyula és Lánczy Leo néhány megjegyzése Madarász boszosan vágta az asztalhoz a titkos tudósítást. — De nagyobb baj van itten, — monda Nyáry — ha a te titkos tudósítódnak a többi adatai is mind ilyen igazak, mint a Schodelné­­ről szóló, akkor egy elhinni való szó sincs bennük. Hát persze hogy nem volt. Nem láttak azok a tudósítások se Buda­várát, se koldus mankóját, se zsidó csizmatal­pát, ott fabrikálták ezeket a flamingók Debre­­czenben. Én neveztem el a rendőrminiszter hivatal­nokait flamingóknak, azokért a nagy lobogó verestollakért, a­miket a kalapjaik mellett vi­seltek. • ••••••• A Nemzeti Színház művészei aztán azzal fejezték ki a magyar kormány iránti hálájukat, hogy színielőadást rendeztek a sebesült honvé­dek javára. Ha jól tudom, Don Caesar de Bazant adták. (Zsúfolt ház volt: Jókainé játszotta Marijanát, Kovácsné a spanyol hidalgo felesé­gét, Gazettát). A darab végén pedig a kórus elénekelte a lengyel ritmusú dalt: »Busula len­gyel hona állapotján« s melynek végsora igy hangzik: »csak a magyar s lengyel küzd a szabadságért«. A közönség tapsolt és sirt. (Folytatom.) Az indemniti a bizottságban. — A pénzügyi bizottság ülése. — Budapest, október 31. A képviselőház pénzügyi bizottsága Fálk Miksa elnöklésével tartott mai ülésében, melyen a kormány részéről Széll miniszterelnök, Lukács és Hegedűs miniszterek voltak jelen, tárgyalás alá vette az indemnitási törvényjavaslatot, me­lyet Neményi előadó elfogadásra ajánlott, ama körülményekre való utalással, melyek megaka­dályozták azt, hogy a költségvetési irányzat még ez év vége előtt törvényerőre emelkedhes­­sék. A törvényjavaslat egyébként mindenben megfelel a Ház által korábbi években elfoga­dott hasonló természetű javaslatoknak. Kossuth Ferencz, eltekintve a miniszterelnöknek és a kormány tagjainak személyétől, politikailag sem maga, sem pártja nem viseltetik bizalommal a jelen kormány valamint a 67-es alapon álló bármely kor­mány iránt s ennélfogva nem is szavazza meg a törvényjavaslatot. Komjáthy kijelenti, hogy a párt, a­melyhez tar­tozik, az indemnitást bizalmi kérdésnek tekinti s nem szavazhatja meg. Ezt indokolni csaknem feles­leges; inkább szorulna indokolásra az, hogy a kor­mány pártja miért viseltetik a mostani viszonyok közt bizalommal a kormány iránt. Személyes momen­tumokat nem vegyít szóla a kérdésbe, mert itt nem személyeket, hanem politikai tényezőket lát és sze­mélyi tekintetekkel nem tartja enyhíthetőnek a politikai bizalmatlanságot. Nem szavazza meg az indemnitást azért sem, mert nem látja annak szükségét. Azért, mert a bizottság néhány tagja a delegác­ióba megy, nincs semmi akadálya annak, hogy a bizottság és a Ház letárgyalja a költségvetést. A bökkenő azonban az, hogy a kor­mány nincs tisztában a közös költségekkel. De azért ettől függetlenül tárgyalhatja a parlament a költségvetést. Az indemnitási javaslatban a kormány nemcsak a jelen állapot fentartását kéri, hanem ki akar terjedni később hozandó törvényekre és intéz­kedésekre is, a­mihez szóló már nemcsak bizalmat­lanságból, hanem jogkör hiánya miatt sem járulhat hozzá. A kormány politikájának további bírálatát fentartva magának, nem járul hozzá a törvény­javaslathoz, lakfalvai tényekből meggyőződvén arról, hogy a jelen kormány az 1867. XII. törvényczikkben le­fektetett alapokat képes is, akarja is megvédeni, hogy belügyi kérdésekben is oly programmot vall, a­mely a haza javára szolgál s hogy a kormány nem oka annak, ha a költségvetési törvény esetleg kellő időben nem lesz megalkotható, mindezekre való tekintettel hozzájárul a törvényjavaslathoz. Farbaky ugyanily értelemben nyilatkozik, teljes megnyugvást találván abban, hogy a törvényjavaslat csakis oly törvényekre hivatkozik, a­melyeket maga a törvényhozás fog időközben megalkotni. Széll Kálmán miniszterelnök megérti és respek­tálja azt, hogy Kossuth és Komjáthy, pártállásuknál fogva, nem szavazzák meg az előterjesztést , nem megy bele bővebben annak vitatásába, hogy az indemnitás bizalmi kérdés-e, vagy nem. Szóló soha sem tekintette ezt bizalmi kérdésnek, hanem a tör­vényhozás egyszerű megnyilatkozásának arra, hogy a kormány tovább vihesse az ügyeket. Kiterjeszkedik azonban azokra, a­miket Kossuth és Komjáthy a bizalmatlanságuk motiválására felhoztak. Az or­szág gazdasági helyzetét nem látja bizonyta­lannak. Ez irányban is biztosítottnak látja az ország érdekeit, csakis az elintézés mikéntje van még Ausztriában függőben. Szóló teljesen bízik abban s azon az állásponton áll, hogy maguk a megállapo­dások, a­mint a törvény előírja, január elsejével életbe lépnek. Ha ez nem történnék meg, meg van óva minden jogunk és azokkal élhetünk minden irányban. Arra a kérdésre, hogy miért kell az indem­nitás, azt válaszolja szóló, hogy még ez évben elvég­zendő a kvótakérdés, elintézendők a delegác­iókhoz utalt teendők. A­mikor negyven tagja a Háznak hivatalból távol lesz, csak természetesnek kell tar­­taniok, hogy ugyanabban az időben nem tárgyalhatja a Ház a költségvetést. Hozzávéve a karácsonyi szü­netet is, könnyű kimutatni, hogy a m­agyar képvi-­­selőháznak rendelkezésére álló pár­ hét alatt nem­ lehet a költségvetést elintézni. Az, hogy az indem­nitási törvényjavaslat időközben megalkotandó tör­vényekre hivatkozik, nem új dolog, egészen termé­szetes, így történt mindig s nem is történhetik más­ként, mert ha januártól áprilisig maga a törvény­­hozás valamit spec­iális törvénynyel elhatároz, vajjon nem kell-e azt végrehajtani, akár említi ez a tör­vény, akár nem? Akár ki is hagyhatnánk ezt a passzust, mert ha időközben a törvényhozás valamit elrendelne, annak a nélkül is meg kellene történnie. Kéri, tekintsék e törvényjavaslatot úgy, mint amely az adott viszonyok közt elkerülhetetlen s a­melyet a kormány akaratától nem függő külső körülmények tettek szükségessé. Komjáthy ismétli, hogy a­míg nem látja a meg­alkotandó törvényeket, azok végrehajtására nem ad­hatja meg a felhatalmazást s erre, nézete,­­szerint, még a többségnek sincs joga. Örül egyébiránt, hogy a miniszterelnök nem ellenzi az illető kifejezés ki­hagyását s reméli, hogy ezt meg is teszi. Kossuth megjegyzi a miniszterelnök által mon­dottakra, hogy miután az ország jogainak a reczipro­­c­itás megtagadása esetére való érvényesítésére bi­zonyos előkészületek szükségesek, ő pedig nem látja azt, hogy ezek az előkészületek megtörténtek, lehe­tetlen, hogy aggodalmakat ne érezzen. Széll miniszterelnök kifejezést adott már azon hitének és meggyőződésének, hogy a Kossuth által említett eshetőség nem fog bekövetkezni s ezért nem is látott szükségeseknek más irányban való elő­készületeket. Ma is ebben a meggyőződésben van, de ha az a nem várt eset mégis bekövetkeznék, az ország jogai teljesen fenn vannak tartva s a tör­vényben fentartott jog alapján és a mellett igen sok fegyver van az ország kezeiben, a­melyekkel ezek­nek a jogoknak érvényt szerezhet a recziproc­itás megsértése esetében. A bizottság ezek után általánosságban s rész­leteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. Ezzel az ülés véget ért.

Next