Magyar Nemzet, 1899. november (18. évfolyam, 302-331. szám)

1899-11-01 / 302. szám

—— 1899. november 1. PM­­HMHHHHI MAGYAR NEMZET. Hegedűs fiumei útja. — Saját tudósítónktól. — Fiume, október 30. Mi itt lenn, a magyar tengerparton, még mindig annak a fölemelő hangulatnak a hatása alatt állunk, a melyet Hegedűs Sándor keres­kedelmi miniszter látogatása keltett Fiumében. És nem is szívesen bontakozunk ki ebből a hangulatból, mert látjuk a kedvező hatását az egész vonalon. A társadalmi és a politikai vi­szonyokra egyaránt engesztelő befolyással van az a meleg közvetlenség, a­mely Hegedűs Sándor magatartását jellemezte. Valamint hogy a per­spektíva, mely ebből a látogatásból a fiumeiekre nyitott, szintén csak arra alkalmas, hogy az együvétartozás érzését, a­hol szükséges volt, hathatósan megerősítse. Erre a hangulatra természetesen nem kel­lemesek azok az apró csipkedések, a­melyek Hegedűs Sándor fiumei útjának az ötletéből Budapesten itt-ott napvilágot láttak. És annál kevésbé kellemesek, mivelhogy a csipkedéseknek nem Hegedűs fiumei látogatásának érdemi része, hanem a kormányzó bankettje szolgál alapul. Hát hiszen banket, az volt másutt is, több is. De ez az első eset, hogy valakit a miatt a benker miatt csipkedjenek, a­mit más rendezett. Ez, kérjük szeretettel, vendéglátó banker volt. S a vendéglátás, ha bűn, régi bűn, de olyan, mely az anyaországra emlékeztet, a­hol ez a bűn a leggyakoribb. Ám, ha mégis lakolni kell ezért a bűnért, a felelősség mindenki mást illet­het, csak éppen Hegedűs Sándort nem. Nem azért járt Fiumében, hogy ne lássa a Fiumét. Ha ide­jött, közvetlen tapasztalatok szerzése, közvetlen érintkezés voltak czéljai. Természetes, ha meg­ragadott minden alkalmat e czélok érdekében. És mi ezért csak hálásak vagyunk Hegedűs iránt. Bárha így tettek volna előtte is, mások is. Akkor ma egészen másképp állnának a dol­gok Fiumében. Ennyit a bankerről. Egyébként érdeme az, a­mi e banker előtt és után történt. Az pedig mind jó és mind okos dolog. A­minthogy Hegedűs minden más útján is az okos és jó dolgok egész sora történt, bárha — sokszor talán éppen az utak, a látogatás fára­dalmai által megviselt Hegedűs Sándor kedvé­nek az ellenére — ugyancsak bankerek kísé­retében. A látogatás eredményeiről, azokról a ter­vekről, a­melyek e látogatással kapcsolatban közelebb jutottak a megvalósuláshoz, már több fontos részt megírtak s a Magyar Nemzet is referált róluk. A­mikről eddig még nem írtak semmit, a következőket jelenthetem: Hegedűs Sándor miniszter magával hozta a vasúti reformokat is, azzal a szándékkal, hogy tervei nyomban érdemleges elintézésben részesül­hessenek, így is történt. Az építkezések egész sorát állapították meg és nem egy ezek közül olyan fontos, hogy a forgalmi állapotokon te­temeset fog lendíteni, így a többi között döntés történt a raktár­építkezésekben. Ezek olyan mé­retűek lesznek, hogy 2000 kocsi r­akományát fo­gadhatják magukba. E mellett kitérők építésében, vágányok elhelyezésében állapodtak meg, a­melyek mind alkalmasak lesznek arra, hogy a fokozott igényekkel fellépő forgalmat kellően lebonyolíthassák. Fontos az alagút ügye is. Ez dec­ember­­ben nyílik meg, a­mint tudvalevő. Hogy mek­kora ennek az alagútnak a jelentősége, bizonyítja az a körülmény is, hogy a 94.000 kocsiból, mely a fiumei állomáson megfordul, 27.000 kocsi elvonatik és így a fiumei állomás ismét 27.000 kocsival nagyobb forgalmat bonyolít­hat le. Mint a vasút­ügyekben, akként a tenge­részeti kér­désekben is több jutott dűlőre. A ten­gerészeti hatóság közegeivel Hegedűs Sándor három évre megállapította a tengerészeti épít­kezések programmját, még­pedig — a­mi fölötte lényeges — mint a vasutügyekben, úgy itt is minden részről egyhangú hozzájárulással. Még egy számottevő megállapodást kell fölemlítenem. Hegedűsnek ez az útja, több üd­vös dolog mellett, eredményezte azt is, hogy az építendő új hajógyár felállítására megtörtént a megállapodás. Érintkezett azokkal, a­kik az új hajógyár építésénél hivatva vannak arra, hogy abban tényleges részt vegyenek s a megegyezés ezekkel is teljes mértékben sikerült. Ladysmith ostroma, Budapest, október 31. A hétfőre virradó éjjel kezdődött Ladysmith körül a döntő ütközet. Kétségtelen, hogy a búrok a legnagyobb erőfeszítéssel azon lesznek, hogy a várost kezükbe kerítsék s onnét tovább operál­hassanak esetleg Durbanig, a natali kikötőig. White tábornok pedig tudván, micsoda vesze­delem rejlik abban, ha a búrok a natali kikötőt elfoglalják s megnehezítik az Angliából érkező csapatok partraszállítását, a végsőig kénytelen védeni a ladysmithi erődöt. Az első csata teg­nap volt Ladysmithnál s több óra hosszat tartott. Eddig csak White tábornok jelen­tése van előttünk e csatáról, de abból is azt olvassuk ki, hogy az angolok vereséget szenved­­tek. White tábornok úgy leplezi ezt a tényt, hogy nagyon kidicséri a búrok erejét és bátor­ságát s végül konstatálja, hogy »visszavonta csapatait, a melyek visszaérkeztek a táborba, a nélkül, hogy az ellenség alkalmatlankodott volna nekik.« Ismervén az angol haditudósitások fra­zeológiáját, kihámozhatjuk ebből azt a valót, hogy a búrok a Ladysmithből kirohanó angol csapatokat igen erélyesen visszaverték. (E jelen­tés különben annyira magán viseli a harczi tudósítások obligát szépítgető tempóját, hogy azt külön, a hírek között közöljük, mint az angol »Wippchent«. A szerk.) A csatáról, mint alább olvasható, kevés részletet jelent a távíró s hogy tisztán láthassuk, mi történt ebben az ütközet­ben, be kell még várnunk a búrok tudósítá­sait is. A natali események mellett az angol hadi­készülődésekről szóló hírek is igen fontosak. A jelentékeny csapatmozgósításon kívül, a­mely útnak indíttatott már Dél-Afrikába, intéz­kedéseket tesznek lehetőleg nagy hajóraj készen­létbe helyezésére. Eddig csendben folytak az intézkedések. De annyit már tudunk, hogy a középtengeri hajóraj Máltánál, a csatorna­­hajóraj (12 hajó) Gibraltár felé akczióra kész, mig a keletindiai hajóraj a perzsa öblöt őrzi s egy nagyobb hajóraj a Simons-öbölben útra készen vesztegel. Végül alakulóban van egy parti hajóraj s küszöbön áll a tengerészeti tartalék mozgósítása. Mindezek a készülődések arra vallanak, hogy Angliában rendkívül komolynak tartják a helyzetet s hogy esetleges komplikáczióktól is tartanak, megszabadult az ágyúzás veszedelmétől. A búrok vitézül és kitartóan állták meg helyüket és valószínűleg nagy veszteségeket szenvedtek. A Times-nak az ütközetről szóló jelentéséből kitű­nik, hogy a közelharczban egy bandának vissza kellett mennie. Ennek komoly következményei lettek volna, ha ezt a mozdulatot a tábori tüzér­ség nem fedözi, a­mely tetemes veszteséget szen­vedett. Két ágyú egyelőre hasznavehetetlenné vált. Montreal, október 31. A kanadai csapatok ma a lakosság nagy lelkesedése mellett Dél-Afrikába indult. London, október 31. A Daily Mail-nek jelentik Fokvárosból tegnapi kelettel. A Dunottár Castle gőzhajó Buller tábornokkal a Tábla-öbölbe érkezett. Buller holnap délelőtt szándékozik partra szállni. Milano, október 26. Gentilini őrnagyot (az olasz 62. ezred tisztjét) a külügyminiszter tegnap este kihallgatáson fogadta. Az őrnagy ma Londonba utazott, hogy onnan a többi hatalmak katonai meghatal­mazottjaival együtt hajón Dél-Afrikába menjen, a­hol az angol főhadiszálláshoz lesz beosztva. Legújabb hírek a harcztérről. Ladysmith, október 30. D. u. V.5 óra. (Reuters) White tábornok éjjel valamennyi angol csapattal megtámadta az ellenséget, hogy a balszárny mozoghasson és több mértföldnyire visszaüzte a búrokat, a nélkül azonban, hogy az ellenséges táborhoz férkőzhetett volna. White csapatai azután, két zászlóalj kivételével, vissza­tértek szállásukra. London, október 31. White tábornoknak egy hivatalos távirata szerint Ladysmith mellett több óra hosszat tar­tott a harcz. White az angolok veszteségét 80—100 emberre becsüli és hozzáteszi, hogy a búrok vesztesége valószínűleg sokkal nagyobb. London, október 31. A Standard­ risk jelentik Ladysmithből teg­nap esti kelettel, hogy az angolok azt várták, hogy a búrok főtámadása a c­entrumot fogja érni, de az ellenség visszavonulása megváltoz­tatta White tervét. A jobbszárny heves ütkö­zetbe keveredett és a czentrumnak támogatnia kellett. A húrokat azután folyton visszaszorí­tották, mire White tábornok, elérvén a felderítés czélját, szép rendben visszavonult Ladysmithbe. A harcz vége fele odaérkezett egy csapat ten­gerészkatona a Durban előtt veszteglő Powerful hadihajóról, a­kik nehéz ágyukat hoztak maguk­kal. A negyedik lövés után a búrok 40 fontos ágyúi le voltak szerelve, úgy hogy Ladysmith Doctor rerum technicarum. — Saját tudósítónktól. — Budapest, október 31. A mérnökségnek eddigelé se nálunk, se Németországban nem volt meg a tudományos grádusa. Ebből következik, hogy például a buda­pesti műegyetem az egykorú József-ipariskolából egyetemi fokú főiskolává fejlődött a nélkül, hogy jogot nyert volna valódi egyetemi fokoza­tok , illetve az ezek összegét magában foglaló doktori rang adományozására. Természetes, hogy a doktorok hazájából, Németországból indult meg a technikai főisko­lák s az összes ambicziózus technikusok moz­galma, mely a magyar technikus-világban is kezd hullámokat verni s melynek czélja a mérnökség s egyáltalában a magasabb technikai képzett­ségnek a doktori babérral leendő fölékesítése. Lapunk egyik munkatársának alkalma volt ma megkérdezni a műegyetem vezető fér­fiait ebben a kérdésben való álláspontjuk felől; vala­mennyien úgy nyilatkoztak, hogy a technikuso­kat a doktori czim igenis, méltán megilleti, hogy azután kik kapják meg ezt a czimet s minő alapon, az megint más kérdés, a­melyről ma még korán volna beszélni. Az alábbiakban beszámolunk azokról a nyilatkozatokról, a­melyeket a kir. József-mű­­egyetem rektora s az egyes fakultások dékánjai a technikusok doktori czime tárgyában munka­társunk előtt tettek: Kisfaludy-Lipthay Sándor rektor. Tény, — úgymond a rektor — hogy a char­­lottenburgi műegyetemnek adott császári engedelem s az ennek hatása alatt Bécsben keletkezett mozga­lom tette most nálunk is aktuálissá a technikusok doktori czimének a kérdését. Mindazonáltal ez mi­­nálunk nem uj keletű kérdés. A magyar technikusok­nak régen érzett óhaja teljesednék a műszaki dok­torátus behozatala által s én magam is egy tiz­­tizenkét esztendővel ezelőtt mondott rektori be­szédemben kifejeztem ezt az óhajtást. Akkor csak röviden érintettem a dolgot, mert a kér­dés még nem érett meg annyira; ez idei rek­tori megnyitó beszédemben azonban már bőveb­ben foglalkoztam vele. El van mondva ebben a beszédemben, hogy a műszaki karra nézve a mű­egyetemeken megszerezhető mérnöki, építészi, gépész­­mérnöki és vegyészi c­ímek azzal a hátránynyal jár­nak, hogy ezek foglalkozást, illetőleg hivatalos állá­sokat jelentő megnevezések, a­melyek viselését a mindenütt szerzett tapasztalatok tanúsága szerint szinte lehetetlen pusztán azokra korlátozni, a­kik műegyetemeken tudományos minősítést szereztek. Az említett czímekkel űzött bitorlások ezért napirenden vannak és igen megnehezítik azt a küzdelmet, ame­lyet a műszaki kar társadalmi állásáért folytatni kénytelen. A műegyetemekre nézve, mint tudományos intéz­ményekre, a műszaki doktorátus nemcsak az egyete­mekkel világszerte elismert egyenrangúságuknak kő- MHI 3

Next