Magyar Nemzet, 1901. február (20. évfolyam, 32-59. szám)
1901-02-27 / 58. szám
e MAGYAR NEMZET. ___ 1901. február 27. Művészeti tanács mandátuma régebben lejárt ; ezt meg nem újítottam, tehát nem létezik, mert egyhangú volt a vélemény, hogy a tanács abban a szervezésében fenn ne tartassák. Ennek következtében új képzőművészeti tanács szervezésével foglalkoztam; ezt nagyon jól tudják a művészi körök, akikkel szintén többször megbeszéltem e kérdéseket. Igen természetes tehát, hogy beállítottam a költségvetésbe ennek költségeit, mert az idén már azt, hiszem, négy-öt hét alatt meg is fog jelenni a szervezet, vagy talán még előbb is; hát csak kellett gondoskodnom a költségvetésben arról, hogy a költségek fedeztessenek, tavaly pedig azért volt benn, mert már tavaly meg akartam valósítani ezt a tervet, de éppen a kérdés nehézségeinél fogva, amelyek a művészekkel való tárgyalások közben kiderültek és mert lehetőleg minden érdekkört ki akartam elégíteni, tavaly még nem valósítottam meg, tehát az az összeg még nem folyósíttatott, de abban éppen semmi baj nincsen, de azért maga a képzőművészeti tanács nem létezett, hanem ez azért van beállítva, hogy egy új képzőművészeti tanács létezzék és az új tanács szervezete már készen is van, legföljebb a szabályzaton az utolsó simításokat teszem. Meg is mondhatom mindjárt, hogy miből fog állani ez a tanács (Halljuk! Zaj a szélsőbaloldalon.) Kérem, Pichler úr, a t. képviselő úr sürgette a tanács szervezését; azt hiszem tehát, megkövetelhetem a képviselő úrtól, hogy, különösen mikor neki válaszolok, bizonyos figyelemben részesítsen. (Élénk helyeslés.) A tanács fog állani négy szakosztályból: egy képzőművészetiből, egy iparművészetiből, egy építészetiből és minden valószínűség szerint — bár erre még kötelező ígéretet nem tehetek — zenészeti osztályból is. Ez tehát egy művészeti tanács lesz. Most előre bejelentem ezt és kérem tudomásul vételét, hogy, ha esetlegművészeti tanácsinak nevezem majd, a rendeletben ne kifogásolja a Ház, hogy magában a budgetjavaslatban képzőművészeti tanácsról van szó. Az elnevezés egyébiránt nagyon mellékes. Ez a tanács lesz minden művészeti ügyben, ösztöndíjak odaítélésénél, képvásárlásoknál, monumentális építkezéseknél a közoktatási kormány véleményező orgánuma. Minden miniszter fordulhat hozzá, és ha majd úgy fog működni, hogy a miniszter urak bizalmát teljesen kiérdemli, azt hiszem, nem is fogják elkerülni. (Helyeslés jobbfelől.) Ily tanács szervezése, azt gondolom, rendkívül jótékony hatással lesz. (Úgy van!) De azután támogatni is kell ám nehéz feladataiban, mert bizony nem könnyű dolog ösztöndíjak odaítélésére, azután képvásárlásokra vonatkozólag mindenkit megnyugtató véleményt mondani. (Úgy van jobbfelől.) Nagy újítás lesz a képzőművészeti tanács szervezetében, hogy nem szavazattöbbséggel kívánom a kérdéseket eldönteni, hanem vélemények mondatnak, azok indokolandók és a miniszternek van fentartva a döntés a miniszteri felelősség elvénél fogva. Nem a tanács fog tehát minden felelősség nélkül ezekben a kérdésekben dönteni. Pichler Győző: Művészeti kérdésekben a miniszter fog dönteni? Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Még csak egyet akarok felemlíteni. A t. képviselő úr beszédében arról szólott, hogy a festészet terén mi nem kultiváljuk eléggé a nemzeti tárgyakat. Rám azt a benyomást tette a t. képviselő úr beszéde, — lehet, hogy tévedek — hogy a nemzeti tárgyat összetéveszti a nemzeti művészettel. Rám legalább azt a benyomást tette, pedig a kettő nem egy fogalom. Nemzeti tárgyat lehet idegen művészet segélyével is festeni, nemzeti művészet csak az,amelynek saját egyéni jellege van, mint azt igen jól méltóztatik tudni. Én abban a nézetben vagyok, — olvastam is valahol és igen jól volt ott kifejtve — hogy a művészetek nem internáczionálisak. A művészetek csak annyira internáczionálisak, mint amennyire internaczionális a beszéd, de nem internaczionális az a nyelv, amelyen beszélünk, így van ez a művészettel is. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a magyar művészet minél nagyobb és hatalmasabb legyen. Könnyű is erre törekedni, mert, hála Istennek, olyan magyar művészetünk van, amely magyar művészetre és a magyar művészek nagy sokaságára büszkék lehetünk. És hála Istennek, kezdik a magyar művészet értékét jelentőségét a társadalom minden rétegében kellőleg méltányolni. Nem luxustárgy tehát többé a művészet, hanem a nemzeti tőkének egy hatalmas része. Jól fogta ezt fel Colbert, XIV. Lajos nagy minisztere, aki tudta, hogy amit művészeti czélokra áldoz az állam, az busásan jövedelmező. Akkor azután nem leszünk gyarmatosai semmi más országnak, — például csak az iparművészetre gondoljunk — hanem megteremthetjük azt magunk is, ha a kellő áldozatokat meghozzuk. Ennek a nagy magyar nemzeti művészetnek a fellendülésére törekszem és iparkodom a rendelkezésemre álló eszközökkel odahatni, hogy ezt el is érjük. (Élénk helyeslés.) Ajánlom a tétel elfogadását. (Általános élénk helyeslés.) A Ház a tételt megszavazta. A konyna tételénél Buzáth Ferencz a miatt panaszkodik, hogy olyanokat is segélyeznek, akik a segélyezésre egyáltalán nem méltók s ezekről kimutatást kér. A zsidók 20.000 koronát kapnak. Ezt nem vetheti a miniszternek szemére, bár tehetné. Kéri a kormányt, hogy az örmény katolikusok egyházi érdekei előmozdítására nagyobb öszszeget vegyen fel, mint amekkorát itt prelimináltak. Szó volt több ízben, hogy ezeknek az örménykatolikusoknak a részére új, külön püspökséget statuáljanak. Ennek az ideának ő már nemzetiségi szempontból sem barátja. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. Ház ! Igen röviden akarok válaszolni a képviselő úrnak, aki nagyon sok és különböző kérdést hozott fel. Mindenekelőtt az örmény-katolikus felekezetre nézve azt vagyok bátor megjegyezni, hogy az örmény-katolikusok jelenleg az erdélyi római katolikus püspök hatásköre alatt áll és mikor segélyre szorulnak az örmény-katolikus felekezet papjai, ő azokat felterjeszti és a rendelkezésemre álló dotáczióból a segélyt az illető lelkészek megkapják. Ismerem az egész örmény-katolikus mozgalmat és figyelmemet, legyen róla meggyőződve a képviselő úr, nem kerülte ki. A t. képviselő úr most is kiván, azt, hogy a kongrua-törvény, az úgynevezett akatolikus kongrua-törvény alapján adott segélyről kimutatás terjesztessék a Ház elé. Én, mint miniszter, a törvény végrehajtására vagyok utasítva, a törvényt végre kell hajtanom úgy, ahogy a törvény előírja, márpedig ott kimutatás közléséről szó nincs. Nagyon tessék vigyázni, össze ne zavarjuk a hatalmi ágakat. A parlamentnek joga van mindent ellenőrizni, hanem, ha én minden adminisztratív aktával idejövök a Ház elé, hogy azt ellenőrizni tessék, az mégsem az országgyűlés feladata. Adminisztrálni a kormánynak kell. Ez felel meg az alkotmánynak. (Igaz ! ügy van jobbfelől.) Tetszett volna a törvény tárgyalásánál ezt indítványozni és abban ezt kötelességévé tenni a miniszternek, hogy évenként kimutatást terjeszszen elő, de így nem érzem magamat kötelezve, hogy ezt megtegyem. De nem is szükséges ez, mert a kellő ellenőrzés megvan a számszékben stb. és a miniszteri felelősségben. Főbb vonásokban úgy is az évenkinti jelentésekbe be szoktunk foglalni a főbb adatokat. Hiszen a katolikusokra vonatkozólag is az utolsó évi jelentésben általános tájékoztatás van. Ami a katolikus lelkészekre vonatkozó észrevételeit illeti, mintha az a segély talán korteskedés vagy hasonló szempontból osztatnék ki, erre nézve már mondtam a t. Háznak, hogy mindig a püspökök meghallgatása után osztjuk ki ezeket az összegeket. Ez ideiglenes jellegű intézkedés és püspökök meghallgatása után állapíttatik meg. Természetesen itt nem lehet egy rendes segélyhatárt szabni a kongrua összegében, mert nem végleges a rendelkezés; ez fenn van tartva, a külön eljárás folyamatban van, de addig is segíteni akartunk rajtuk és ezért 250.000 forintot fordítunk az állam pénztárából erre. Itten semmiféle korteskedésről szó sincsen, hanem a szegény papok javadalmainak kiegészítéséről. A zsidó egyházakra vonatkozólag azt méltóztatott mondani, hogy azokban nincs meg a felebaráti szeretet, stb. Ennek taglalásába nem megyek bele. De ilyet nem is mernék soha állítani. Azt akarná a képviselő úr, — mert azt is mondta — hogy mutassák be a zsidó egyházak hitelveiket és hitágazataikat. Erre vonatkozólag én csak azt tudom, hogy van egy törvényünk, amely a vallás szabad gyakorlatáról szól. A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvénynyel együttesen hoztuk meg a zsidók recepcziójáról szóló törvényt. Ennél a törvénynél kellett volna ezt az indítványt megtenni, hogy t. i. hitágazataikat és hitelveiket mutassák be. De a hitágazatok bemutatásáról szó különben sem lehet, mert hiszen a zsidó vallás hitelvei általánosan ismeretesek. Buzáth Ferencz: A miniszter úr sem ismeri! Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Dehogy nem ismerem. Ott van az ó-testamentum és mindazon könyvek, amelyek közkézen forognak. Egy reczipiált vallást arra kényszeríteni, hogy mutassa be hitágazatait, semmi esetre sem lehetséges. Ami azt illeti, hogy miképpen osztatik fel az az összeg, mely a zsidó egyházak számára van föntartva, arra nézve azt felelem, hogy felosztanak a szervezett zsidó egyházak között. Kapnak belőle az ortodoxok, kapnak a kongresszusi alapon állók is. A zsidó hitközségek egyáltalában szervezve vannak, mindegyiknek meg van a maga külön szervezeti szabálya, habár nincsen törvényileg szervezett autonómiájuk, így tehát — úgy látszik — egyikét sem teljesíthetem azoknak a kívánságoknak, amelyeket a tisztelt képviselő úr előadott és kérem a tételnek megszavazását. (Élénk tetszés és helyeslés jobbfelől.) A Ház a tételt megszavazza s változatlanul elfogadja a többi tételt is s a minisztert zajosan megéljenzi. Tudomásul vette a Ház ezután az ErzsébetFőiskola telkére vonatkozó pénzügyi,, és a tanítói nyugdíj- és gyámalap 1899-ik évi állapotáról, valamint az 1894: XXVII-ik törvénycikk alapján létesített Országos Nyugdíj- és Digámintézet 1899 ik évi állapotáról szóló közoktatási bizottsági jelentést. Elnök az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után következik az gazságügyi tárcza költségvetésének tárgyalása. Emmer Kornél előadó ismerteti a törvényjavaslatot. Szól az új bűnvádi perrendtartásról, amely csak a múlt évben lépett életbe. Epochális reform, amely semminemű történeti fejlődésre nem támaszkodik s a legnagyobb mértékben vette igénybe a hazai jogélet alkalmazkodó képességét, nagy terhet rótt a szakközegekre, bírákra, ügyészekre, ügyvédekre, közigazgatási tisztviselőkre, a rendőrségre, sőt még a csendőrség közegeire is. . Bevonta szférájába még a laikus elemet is azáltal, hogy az esküdtszéki intézményt a legsúlyosabb bűntettekre is kiterjesztette. Egész sereg mélyreható reform vár most életbeléptetésre. E sorozatban első az általános polgári törvénykönyv, amelynek első tervezete közkézen forog és mely egész megjelenésében a jogászközönségre appellál, a jogászközönséghez fordul. Attól beható éles kritikát, hiányainak felderítését, hibáinak kiküszöbölését, hézagainak kiegészítését várja és követeli. Mondjuk talán, hogy sokban a német általános polgári törvénykönynek az utánzata ez, mi ezt a művet mégis hálával és rokonszenvvel kell, hogy fogadjuk, mert ez a javaslat, mai jogtudományunknak, kodifikatórius képességünknek, a maximumra megerőltetett leírásunknak tükre és mértéke. Magánjogi irodalmunk nem nagyon produktív. Alig van jó tankönyvünk és azok az erők, amelyektől valóban várhatnánk tekintélyesebb bírálatot, mind engage-álva voltak részint a szerkesztő, részint a tanácskozó bizottságban, úgy, hogy kritikusnak alig marad már több ember, így voltunk Csemegi munkájával is. Alig akadt kritikus. Rövid életűek nálunk a törvénykönyvek. A Code Napoleon százéves fenállása után még teljes életerőben áll. Az osztrák polgári törvénykönyv hasonló szívósságú, még nálunk is érvényben van és nehezen fognak tőle megválni azok, akik érvényességi területén laknak, holott kereskedelmi törvényünk huszonnégy évi fenállása után már túlérett a revízióra. A jogászvilág érdeklődését a legnagyobb mérvben vonja magára a polgári törvénykezési rendtartásról most megjelent tervezet. Egy évekkel ezelőtt benyújtott határozati javaslatomat, amely szerint az igazságügyminiszter utasíttatik, hogy a szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság elvein alapuló polgári törvénykezési rendtartás elkészítésére és a tábla decentralizácziójára szükséges előmunkálatokhoz fogjon haladéktalanul és addig is minden idevágó törvényjavaslatnál a szóbeliségre, mint mentői előbb elérendő czélra legyen tekintettel. »Boldogok a könnyen hivők«, azt kiáltotta közbe Madarász József t. képviselőtársunk, amikor a miszternek, — hisz félig már meg is van — megfelelő ígéretét tudomásul vettük. A miniszter azonban komolyan vette a Ház utasítását és úgy magyarázta az azonnali hozzáfogást, hogy a t. igazságügyminiszter urat, az akkori egyetemi tanárt és engem küldött ki a szóbeliségen alapuló jelesebb percen.-