Magyar Nemzet, 1902. szeptember (21. évfolyam, 208-232. szám

1902-09-13 / 218. szám

é­ sére, a leinek neve és cselekedetei már­ványnál maradandóbb lapra leendnek fel­írva: a hálás magyar nemzet szíve kö­zepébe. A nagyszerű hadijáték, a­mely kétség­telenül újabb bizonyságául szolgál az osz­trák és magyar hadsereg kiképeztetésének, hadra való felkészülésének, vezetésének, alkalmid szolgál arra is, hogy a magyar király s a német császár benső viszonya, úgyszintén a két ország s a két nép köl­csönös szimpátiája újólag dokumentáltas­­sék. Az ifjú német trónörökös megjelené­sének magyar földön, ez a jelentősége. Budapest, szeptember 12.­­ Széll Kálmán miniszterelnök, mint értesü­lünk, holnap reggel Budapestre érkezik, hogy elnököljön a nyári szünet után tartandó első minisztertanácson. E minisztertanács, minthogy rendkívül sok teendője lesz, ezúttal nem délután 5 órakor fog kezdődni, mint rendes körülmé­nyek között, hanem már reggel 10 órakor s valószínűleg egész estig fog tartani.­­ A kiegyezési tárgyalások. Egyik reggeli hírlap mai számában azt újságolja, hogy a két kormány a közel­jövőben a kiegyezési megálla­podások és javaslatok végleges formulázása végett fog összeülni. Ezzel a híradással szemben a mi hiteles értesülésünk úgy szól, hogy a kormányok közelebbi munkája korántsem áll kizárólag az eddigi megállapodások stilizálásából. Tény az, hogy például az egyenes adóra és más egyéb kérdésre vonatkozó megállapodások tekinte­tében a referensek már, a formulázás mun­káját végzik, másrészt azonban még lénye­ges érdembeli differenc­iák is fenforognak, a­melyek kiegyenlítése sokkal nagyobb mérték­ben fogja igénybe venni legközelebb a két kor­mány fáradságos igyekezetét. Tagadhatatlan, hogy az autonóm vámtarifa tervezetében a differen­­cziákat a legutóbbi budapesti tanácskozások al­kalmával jelentékenyen redukálták, mindazon­által ismételten hangsúlyozzuk, az eltérések egy része még csak a közel­jövőben vár kiegyenlí­tésre. A­miből nyilvánvaló, hogy a két kor­mány további tanácskozása az egyszerű stilizá­lásnál sokkal nagyobb jelentőségű lesz.­­ A horvát bán »lemondása«. Egy obs­­skurus bécsi értesítőből kerülő után az a ten­­dencziózus hír jutott néhány fővárosi lapba, hogy a horvát bán beadta lemondását s hogy e pénzben, se erkölcsi diadalban nem sokat ér és használ nekünk. Kívánok minden sikert, szerencsét az új idegenforgató akcziónak, mely a mostanában ritka s ennélfogva kiválóan becses angol-magyar szimpátia kedvező jegyében kezdheti meg üdvös, jóravaló munkálkodását. Úgy gondolom, a tervbe vett papiros­ há­ború, képek, leírások nyugat felé törekvő ára­data magában véve nem elegendő. Kívánatos, hogy Budapest tranzitósága, a kelet és nyugat közötti világforgalomban czél­­szerűen módosíttassák. Nevezetesen vérlázítóan boszantó, a­mit magam is nem egyszer szemléltem a keleti pályaudvaron. A vonat megérkezik Konstantinápoly és vidékéről. Egész sereg utas, török, szerb, bolgár, román tekintget ki a közvetlen hálókocsi ablakain. A vonatot kitolják a rendezőbe, ott át­alakítják bécsivé. A keletről nyugatra törekvő utasok szépen benmaradnak egy kis félórára a hálókocsiban s aztán folytatják az útjukat a nélkül, hogy egy pillantást vetnének Buda­pestre, egy ebédet elköltenének nálunk. Ezt a túlságos előzékenységet nem ártana egy kicsit leszállítani.­ Ha 3—4 órát kellene annak a nagyon k­is­­nek a keleti pályaudvaron rostokolnia, bizony a legfanatikusabb magyarfaló balkáni se állaná meg, hogy egy kicsinyég be ne térjen szépséges fővárosunkba. Ez is idegenforgalom volna, legalább a korcsmárosok és a frakkerosok szempontjából. LIPCSEY ÁDÁM: IADYAE KEM21Y._______ 1902. szeptember 19. lemondás ügyében a miniszterelnök jelentést tett a felségnek, stb. A forrás, melyből e kit eredt, olyan sajátságosan gyanús s annyira ismeretes, mint gyanús az egész magyar sajtó előtt, hogy e »lemondás« hírét és mindazt, a­mit még hozzáfűztek, a mint mondók, csak egy­két lap vette tudomásul. Természetes, hogy mi e lapok közé nem tartozhattunk, mert a hírt már eredete is teljesen alkalmat­lanná tette arra, hogy vele foglalkozzunk. Mint­hogy azonban ma akad egy lap, mely szerint »feltűnést kelt«, hogy a hírt eddig nem c­áfol­­ták meg, — hát ennek a lapnak, de nem az eredeti hírforrásnak a kedvéért a legbiztosabb értesülés alapján kijelentjük, hogy e hírből egyet­lenegy betű sem igaz. A legutóbbi zágrábi zavargások, melyek­kel kapcsolatban támadhatott a lemondás híre, a jól ismert turbulens elemek izgatásainak műve. Ma azonban Zágrábban már helyreállott a rend. A bánnak tehát a legcsekélyebb oka sincs arra, hogy lemondásra gondoljon, a­mint egy pillanatig sem gondolt arra.­­ A »preczíz feltételek.« Alig egy pár hete volt alkalmunk foglalkozni azzal a saját­ságos észjárással, melyet a »Hazánk« olykor­olykor produkálni szokott a szabadelvű-párti agráriusok álláspontját fejtegetvén. A­midőn legutóbb ekképpen foglalkoztunk t. laptársunk­kal, ez kénytelen és köteles volt kijelenteni, hogy sajátságos észjárásának ama produktuma egészen egyéni nézetét képezi, a­mely mögött nem szabad keresni senkit, tehát találni sem lehet szabadelvű-párti agrárius képviselőket. Azt hit­tük, hogy ezzel ez a helyzet tisztázva is van. Ámde tegnap ismét neki rugaszkodik a Hazánk a »preczíz feltételeknek« s mi, minthogy nem akarunk ismétlésekbe bocsátkozni, egyszerűen hivatkozunk múltkori feleletünkre s kiadjuk, mert helyeseljük és magunkévá teszszük a Buda­pesti Naplónak a Hazánk tegnapi czikkére szóló következő megjegyzéseit: »A Hazánk ma az agrár árnyalatnak a szabad­elvű­ pártban való tartózkodásáról elmélkedve, egy komoly és súlyos gyanúsítást röpít világgá, melyet szó nélkül nem hagyhatunk. Azt mondja ugyanis, hogy az agráriusok a szabadelvű­ pártba olvadásá­nak »preczíz feltételei« voltak, melyeket az agrá­riusok eddig megtartottak s melyeket a kormány most a kiegyezés kérdésében tartozik megtartani. Ez azt a látszatot kelti, mintha az agráriusok egy Széll Kálmánnal kötött paktum alapján léptek volna a szabadelvű­ pártba s mintha belépésük ho­norálására Széll Kálmán a kiegyezés körül vala­melyes obligót vállalt volna. A legilletékesebb helyről kapott s feltétlenül megbízható értesü­léseink szerint semmiféle ilyen megállapodás nem történt, sem az agráriusok belépése előtt, sem azóta. Mikor Széll Kálmán kormányra lépett, ki­fejtette politikai programmját s kijelentette az or­szág színe előtt, hogy szívesen lát pártjában minden­kit, a­ki az ő programmja megvalósításán közre akar működni. Ezen az alapon és csakis ezen csatlakoz­tak a régi többséghez a volt nemzeti párt tagjai s ezek soraiban az agráriusok. A belépést semmi­féle paktum nem előzte meg; sem preczíz feltéte­lekben tagolt, sem valamely általános megállapo­dás a kormányelnök s a többséghez szegődő új elemek közt nem történt. Ezt a legnagyobb hatá­rozottsággal jelentjük ki, mert azt a gyanúsítást, mintha Széll Kálmán bárkinek is hozzászegődé­­sét akár kiegyezési engedményekkel, akár egyéb szolgáltatások árán megvásárolta volna, a kor­mányelnök egyenes és őszinte egyéniségén száradni nem engedjük.« — A vitás tengerszem. A P. N. mai szá­mában a vitás tengerszem ügyéről czikkezik s megvádolja a magyar érdekek képviseletét, hogy a reájuk bízott érdekeket kellő erővel és meg­felelő előkészültséggel nem védelmezte. Ezzel az üres váddal szemben már más alkalommal el­mondtuk és indokoltuk, hogy a tényállás éppen az ellenkező. Most a dolgokat rekapitulálva, csak egy-két igazságra óhajtunk rámutatni. Konstatálni óhajtjuk, hogy magyar részről a választott bíróság előtt felhozatott mindaz, a­mit ügyünk mellett egyáltalán felhozni lehetett. A magyar érdekek képviselete kifogástalan elő­készültséggel teljesítette kötelességét. És éppen azért, mivel tudjuk hogy a bíróságra csakis a tartalmi és anyagi igazság lehet befolyással, nyugodtan nézünk ítélete elé és abban, akárhogyan is szóljon, meg fogunk nyugodni. Valósággal közjogi abszurditás azonban laptársunk czikkelyének az a vádja, hogy ked­vezőtlen ítélet esetén a magyar állam szuvere­nitásán esnék csorba, vagy sérelem. Erről, vagy hasonlóról még beszélni sem lehet. Mert miről van itt szó? Egyszerű határigazításról, egy vi­tás terület tulajdonjogának eldöntéséről. A ma­gyar nemzet szuverén törvényhozása e kérdés végleges eldöntését egy választott bíróság kezébe tette le azzal, hogy ítéletében az ország meg­nyugszik. Így áll ez a kérdés közjogi világítás­ban s éppen azért, akárhogyan is szóljon a tör­vényhozási aktussal delegált bíróság ítélete, az ország szuverenitásának csorbításáról még csak szó sem eshetik. A­ki az ellenkezőjét állítja, annak e nagy közjogi kérdés elemeiről sincs fogalma. Orosz kalandok a Balkán-félszigeten. Szinovjev konstantinápolyi orosz nagykövet szabadságon van. Pedig éppen most akadna dolga ,elég a Boszporusz partján és helyettesé­nek, Serbacsev chargé d’affaires-nek ugyancsak fő a feje, miképpen hozza rendbe az orosz-török bonyodalmakat. Ilyen bonyodalom van egyszerre három. A mitroviczai orosz konzul ügye. A decsekii szerb zárda ostroma. Négy orosz torpedónaszád átbo­­csátása a Dardanellákon és a Boszporuszon. * Mitrovicza északi Albániában a Koszovopol­­jén (Rigómező­n) fekszik a budapest—belgrád— szalonikai vasút mentén. A­ki ezen a vasúton Novibazárba akar utazni, az Mitroviczán száll ki. Fontos vasúti állomás, de egyetlen hatal­masságnak sincsen ott konzuli képviselete. Oroszország a­nélkül, hogy erről­­előzetesen meg­egyezett volna a Fényes Kapuval, elhatározta, hogy konzulságot létesít Mitroviczában. Talán azért, hogy közvetetlen szomszédságból meg­figyeltesse a novibazári szandsák forrongását. Serbin szkutarii (Albánia) konzulnak jutott osz­tályrészül a feladat, hogy első konzul legyen Mitroviczában. Szépen be is pakkolt és előre küldötte podgyászával kavaszát és inasát. Terveit azonban laza Boljetinacz figyelembevétele nélkül csinálta meg. Boljetinacz pedig nagy poten­tát a szultán és az albánok színe előtt. A­mint megtudta, hogy orosz konzul — és éppen Serbin, a­ki jelentékeny ellenszenvnek örvend az albán világban — készül Mitroviczába, rögtön kiadta a jelszót, hogy abból semmi sem lesz. Albán hívei elfogták és három napig zár alatt tartották a kavaszát és az inast, a­kiket a török hatóságok alig tudtak veszedelmes hely­zetükből kiszabadítani és Üszkükbe szállítani. Serbin podgyászát egyszerűen kihajigálták az utczára. Azután Semzi basa katonai parancsnok engedélyével és Szalib bej csendőrezredes jelen­létében Boljetinacz albán népgyűlést tartott, a­melyen egyhangúlag kimondotta, hogy az orosz konzult Mitroviczába be nem eresztik, halál­büntetés terhe alatt senki neki lakást nem ad. Boljetinacz azonfelül kijelentette, hogy lelövi a pályaudvaron Serbint, ha mégis Mitroviczába merészkednék. Ez az igen világos beszéd arra indí­totta Serbacsev konstantinápolyi orosz diplomá­­cziai ügyvivőt, hogy erélyes jegyzékben a következő három követeléssel forduljon a Fényes Kapuhoz: 1. Büntesse meg példásan Isza Boljetinaczot; 2. mozdítsa el a mitroviczai kerületi főnököt; 3. adja meg az exequaturt a mitroviczai orosz konzulnak. A Fényes Kapu hosszas gondolkodás után megadta az exequaturt, azt azonban elfe­lejtette megmondani, hogy mit csináljon vele Serbin? Mert az bizonyos, hogy Boljetinacznak bajaszála sem fog meggörbülni és hogy az al­bánok csöppet sem törődnek a császári exequa­­turral. Egyáltalában semmivel sem törődnek, a­mit Konstantinápolyból parancsolnak nekik.­­ Ugyancsak az albánok ostrom alá vették az ipeki szandsákban a decseki szerb kolostort és lerombolásával fenyegetőznek, ha nem kap­nak néhány­ ezer korona váltságdíjat. A kon­stantinápolyi orosz nagykövetség és szerb kö­vetség most­­ azt sürgeti a Fényes Kapunál, hogy szabadítsa ki a kolostort veszedelmes helyzetéből. A Fényes Kapu azonban nem tesz semmit, mert nem mer kikötni az albán

Next