Magyar Nemzet, 1902. szeptember (21. évfolyam, 208-232. szám
1902-09-13 / 218. szám
é sére, a leinek neve és cselekedetei márványnál maradandóbb lapra leendnek felírva: a hálás magyar nemzet szíve közepébe. A nagyszerű hadijáték, amely kétségtelenül újabb bizonyságául szolgál az osztrák és magyar hadsereg kiképeztetésének, hadra való felkészülésének, vezetésének, alkalmid szolgál arra is, hogy a magyar király s a német császár benső viszonya, úgyszintén a két ország s a két nép kölcsönös szimpátiája újólag dokumentáltassék. Az ifjú német trónörökös megjelenésének magyar földön, ez a jelentősége. Budapest, szeptember 12. Széll Kálmán miniszterelnök, mint értesülünk, holnap reggel Budapestre érkezik, hogy elnököljön a nyári szünet után tartandó első minisztertanácson. E minisztertanács, minthogy rendkívül sok teendője lesz, ezúttal nem délután 5 órakor fog kezdődni, mint rendes körülmények között, hanem már reggel 10 órakor s valószínűleg egész estig fog tartani. A kiegyezési tárgyalások. Egyik reggeli hírlap mai számában azt újságolja, hogy a két kormány a közeljövőben a kiegyezési megállapodások és javaslatok végleges formulázása végett fog összeülni. Ezzel a híradással szemben a mi hiteles értesülésünk úgy szól, hogy a kormányok közelebbi munkája korántsem áll kizárólag az eddigi megállapodások stilizálásából. Tény az, hogy például az egyenes adóra és más egyéb kérdésre vonatkozó megállapodások tekintetében a referensek már, a formulázás munkáját végzik, másrészt azonban még lényeges érdembeli differenciák is fenforognak, amelyek kiegyenlítése sokkal nagyobb mértékben fogja igénybe venni legközelebb a két kormány fáradságos igyekezetét. Tagadhatatlan, hogy az autonóm vámtarifa tervezetében a differencziákat a legutóbbi budapesti tanácskozások alkalmával jelentékenyen redukálták, mindazonáltal ismételten hangsúlyozzuk, az eltérések egy része még csak a közeljövőben vár kiegyenlítésre. Amiből nyilvánvaló, hogy a két kormány további tanácskozása az egyszerű stilizálásnál sokkal nagyobb jelentőségű lesz. A horvát bán »lemondása«. Egy obsskurus bécsi értesítőből kerülő után az a tendencziózus hír jutott néhány fővárosi lapba, hogy a horvát bán beadta lemondását s hogy e pénzben, se erkölcsi diadalban nem sokat ér és használ nekünk. Kívánok minden sikert, szerencsét az új idegenforgató akcziónak, mely a mostanában ritka s ennélfogva kiválóan becses angol-magyar szimpátia kedvező jegyében kezdheti meg üdvös, jóravaló munkálkodását. Úgy gondolom, a tervbe vett papiros háború, képek, leírások nyugat felé törekvő áradata magában véve nem elegendő. Kívánatos, hogy Budapest tranzitósága, a kelet és nyugat közötti világforgalomban czélszerűen módosíttassák. Nevezetesen vérlázítóan boszantó, amit magam is nem egyszer szemléltem a keleti pályaudvaron. A vonat megérkezik Konstantinápoly és vidékéről. Egész sereg utas, török, szerb, bolgár, román tekintget ki a közvetlen hálókocsi ablakain. A vonatot kitolják a rendezőbe, ott átalakítják bécsivé. A keletről nyugatra törekvő utasok szépen benmaradnak egy kis félórára a hálókocsiban s aztán folytatják az útjukat a nélkül, hogy egy pillantást vetnének Budapestre, egy ebédet elköltenének nálunk. Ezt a túlságos előzékenységet nem ártana egy kicsit leszállítani. Ha 3—4 órát kellene annak a nagyon kisnek a keleti pályaudvaron rostokolnia, bizony a legfanatikusabb magyarfaló balkáni se állaná meg, hogy egy kicsinyég be ne térjen szépséges fővárosunkba. Ez is idegenforgalom volna, legalább a korcsmárosok és a frakkerosok szempontjából. LIPCSEY ÁDÁM: IADYAE KEM21Y._______ 1902. szeptember 19. lemondás ügyében a miniszterelnök jelentést tett a felségnek, stb. A forrás, melyből e kit eredt, olyan sajátságosan gyanús s annyira ismeretes, mint gyanús az egész magyar sajtó előtt, hogy e »lemondás« hírét és mindazt, amit még hozzáfűztek, a mint mondók, csak egykét lap vette tudomásul. Természetes, hogy mi e lapok közé nem tartozhattunk, mert a hírt már eredete is teljesen alkalmatlanná tette arra, hogy vele foglalkozzunk. Minthogy azonban ma akad egy lap, mely szerint »feltűnést kelt«, hogy a hírt eddig nem cáfolták meg, — hát ennek a lapnak, de nem az eredeti hírforrásnak a kedvéért a legbiztosabb értesülés alapján kijelentjük, hogy e hírből egyetlenegy betű sem igaz. A legutóbbi zágrábi zavargások, melyekkel kapcsolatban támadhatott a lemondás híre, a jól ismert turbulens elemek izgatásainak műve. Ma azonban Zágrábban már helyreállott a rend. A bánnak tehát a legcsekélyebb oka sincs arra, hogy lemondásra gondoljon, amint egy pillanatig sem gondolt arra. A »preczíz feltételek.« Alig egy pár hete volt alkalmunk foglalkozni azzal a sajátságos észjárással, melyet a »Hazánk« olykorolykor produkálni szokott a szabadelvű-párti agráriusok álláspontját fejtegetvén. Amidőn legutóbb ekképpen foglalkoztunk t. laptársunkkal, ez kénytelen és köteles volt kijelenteni, hogy sajátságos észjárásának ama produktuma egészen egyéni nézetét képezi, amely mögött nem szabad keresni senkit, tehát találni sem lehet szabadelvű-párti agrárius képviselőket. Azt hittük, hogy ezzel ez a helyzet tisztázva is van. Ámde tegnap ismét neki rugaszkodik a Hazánk a »preczíz feltételeknek« s mi, minthogy nem akarunk ismétlésekbe bocsátkozni, egyszerűen hivatkozunk múltkori feleletünkre s kiadjuk, mert helyeseljük és magunkévá teszszük a Budapesti Naplónak a Hazánk tegnapi czikkére szóló következő megjegyzéseit: »A Hazánk ma az agrár árnyalatnak a szabadelvű pártban való tartózkodásáról elmélkedve, egy komoly és súlyos gyanúsítást röpít világgá, melyet szó nélkül nem hagyhatunk. Azt mondja ugyanis, hogy az agráriusok a szabadelvű pártba olvadásának »preczíz feltételei« voltak, melyeket az agráriusok eddig megtartottak s melyeket a kormány most a kiegyezés kérdésében tartozik megtartani. Ez azt a látszatot kelti, mintha az agráriusok egy Széll Kálmánnal kötött paktum alapján léptek volna a szabadelvű pártba s mintha belépésük honorálására Széll Kálmán a kiegyezés körül valamelyes obligót vállalt volna. A legilletékesebb helyről kapott s feltétlenül megbízható értesüléseink szerint semmiféle ilyen megállapodás nem történt, sem az agráriusok belépése előtt, sem azóta. Mikor Széll Kálmán kormányra lépett, kifejtette politikai programmját s kijelentette az ország színe előtt, hogy szívesen lát pártjában mindenkit, aki az ő programmja megvalósításán közre akar működni. Ezen az alapon és csakis ezen csatlakoztak a régi többséghez a volt nemzeti párt tagjai s ezek soraiban az agráriusok. A belépést semmiféle paktum nem előzte meg; sem preczíz feltételekben tagolt, sem valamely általános megállapodás a kormányelnök s a többséghez szegődő új elemek közt nem történt. Ezt a legnagyobb határozottsággal jelentjük ki, mert azt a gyanúsítást, mintha Széll Kálmán bárkinek is hozzászegődését akár kiegyezési engedményekkel, akár egyéb szolgáltatások árán megvásárolta volna, a kormányelnök egyenes és őszinte egyéniségén száradni nem engedjük.« — A vitás tengerszem. A P. N. mai számában a vitás tengerszem ügyéről czikkezik s megvádolja a magyar érdekek képviseletét, hogy a reájuk bízott érdekeket kellő erővel és megfelelő előkészültséggel nem védelmezte. Ezzel az üres váddal szemben már más alkalommal elmondtuk és indokoltuk, hogy a tényállás éppen az ellenkező. Most a dolgokat rekapitulálva, csak egy-két igazságra óhajtunk rámutatni. Konstatálni óhajtjuk, hogy magyar részről a választott bíróság előtt felhozatott mindaz, amit ügyünk mellett egyáltalán felhozni lehetett. A magyar érdekek képviselete kifogástalan előkészültséggel teljesítette kötelességét. És éppen azért, mivel tudjuk hogy a bíróságra csakis a tartalmi és anyagi igazság lehet befolyással, nyugodtan nézünk ítélete elé és abban, akárhogyan is szóljon, meg fogunk nyugodni. Valósággal közjogi abszurditás azonban laptársunk czikkelyének az a vádja, hogy kedvezőtlen ítélet esetén a magyar állam szuverenitásán esnék csorba, vagy sérelem. Erről, vagy hasonlóról még beszélni sem lehet. Mert miről van itt szó? Egyszerű határigazításról, egy vitás terület tulajdonjogának eldöntéséről. A magyar nemzet szuverén törvényhozása e kérdés végleges eldöntését egy választott bíróság kezébe tette le azzal, hogy ítéletében az ország megnyugszik. Így áll ez a kérdés közjogi világításban s éppen azért, akárhogyan is szóljon a törvényhozási aktussal delegált bíróság ítélete, az ország szuverenitásának csorbításáról még csak szó sem eshetik. Aki az ellenkezőjét állítja, annak e nagy közjogi kérdés elemeiről sincs fogalma. Orosz kalandok a Balkán-félszigeten. Szinovjev konstantinápolyi orosz nagykövet szabadságon van. Pedig éppen most akadna dolga ,elég a Boszporusz partján és helyettesének, Serbacsev chargé d’affaires-nek ugyancsak fő a feje, miképpen hozza rendbe az orosz-török bonyodalmakat. Ilyen bonyodalom van egyszerre három. A mitroviczai orosz konzul ügye. A decsekii szerb zárda ostroma. Négy orosz torpedónaszád átbocsátása a Dardanellákon és a Boszporuszon. * Mitrovicza északi Albániában a Koszovopoljén (Rigómezőn) fekszik a budapest—belgrád— szalonikai vasút mentén. Aki ezen a vasúton Novibazárba akar utazni, az Mitroviczán száll ki. Fontos vasúti állomás, de egyetlen hatalmasságnak sincsen ott konzuli képviselete. Oroszország anélkül, hogy errőlelőzetesen megegyezett volna a Fényes Kapuval, elhatározta, hogy konzulságot létesít Mitroviczában. Talán azért, hogy közvetetlen szomszédságból megfigyeltesse a novibazári szandsák forrongását. Serbin szkutarii (Albánia) konzulnak jutott osztályrészül a feladat, hogy első konzul legyen Mitroviczában. Szépen be is pakkolt és előre küldötte podgyászával kavaszát és inasát. Terveit azonban laza Boljetinacz figyelembevétele nélkül csinálta meg. Boljetinacz pedig nagy potentát a szultán és az albánok színe előtt. Amint megtudta, hogy orosz konzul — és éppen Serbin, aki jelentékeny ellenszenvnek örvend az albán világban — készül Mitroviczába, rögtön kiadta a jelszót, hogy abból semmi sem lesz. Albán hívei elfogták és három napig zár alatt tartották a kavaszát és az inast, akiket a török hatóságok alig tudtak veszedelmes helyzetükből kiszabadítani és Üszkükbe szállítani. Serbin podgyászát egyszerűen kihajigálták az utczára. Azután Semzi basa katonai parancsnok engedélyével és Szalib bej csendőrezredes jelenlétében Boljetinacz albán népgyűlést tartott, amelyen egyhangúlag kimondotta, hogy az orosz konzult Mitroviczába be nem eresztik, halálbüntetés terhe alatt senki neki lakást nem ad. Boljetinacz azonfelül kijelentette, hogy lelövi a pályaudvaron Serbint, ha mégis Mitroviczába merészkednék. Ez az igen világos beszéd arra indította Serbacsev konstantinápolyi orosz diplomácziai ügyvivőt, hogy erélyes jegyzékben a következő három követeléssel forduljon a Fényes Kapuhoz: 1. Büntesse meg példásan Isza Boljetinaczot; 2. mozdítsa el a mitroviczai kerületi főnököt; 3. adja meg az exequaturt a mitroviczai orosz konzulnak. A Fényes Kapu hosszas gondolkodás után megadta az exequaturt, azt azonban elfelejtette megmondani, hogy mit csináljon vele Serbin? Mert az bizonyos, hogy Boljetinacznak bajaszála sem fog meggörbülni és hogy az albánok csöppet sem törődnek a császári exequaturral. Egyáltalában semmivel sem törődnek, amit Konstantinápolyból parancsolnak nekik. Ugyancsak az albánok ostrom alá vették az ipeki szandsákban a decseki szerb kolostort és lerombolásával fenyegetőznek, ha nem kapnak néhány ezer korona váltságdíjat. A konstantinápolyi orosz nagykövetség és szerb követség most azt sürgeti a Fényes Kapunál, hogy szabadítsa ki a kolostort veszedelmes helyzetéből. A Fényes Kapu azonban nem tesz semmit, mert nem mer kikötni az albán