Magyar Nemzet, 1903. április (22. évfolyam, 79-103. szám)
1903-04-01 / 79. szám
1903. április 1. MAGYAR NEMZET. Két államának kormányai között az államjegyek- s két álló közös függő adósság teljes beváltása tárgyában kötött egyezmény XII. czikkében a két kormány egymással szemközt azt a kötelezettséget vállalta el, hogy mihelyt az államjegyek kényszerforgalma megszűnik, mindegyik kormány a maga törvényhozásának külön elhatározását fogja a készfizetések törvényes elrendelése ügyében kieszközölni. Az Osztrák-Magyar Banknak ugyanakkor módosított alapszabályai 111. czikkében pedig a törvényhozás a jegyszabadalom adományozásának egyik föltételeképp kikötötte, hogy a bankalapszabályok 83. czikke, amely a jegyeknek vett pénzzel való beváltását, vagyis a készfizetést elrendeli és amelynek határozatai ez idő szerint föl vannak függesztve, a kényszerforgalom megszüntetése után bármikor hatályba helyezhető. A nyert törvényes fölhatalmazás alapján 1901. évi augusztus 10-én a cs. kir. pénzügyminiszter és a cs. és kir. közös pénzügyminiszter úrral egyetértőig kiadott rendeletemmel az államjegyekből álló közös függő adósság teljes beváltását 1901. évi szeptember hó 1-ével kezdődő érvénynyel elrendeltem. Az az időtartam, amely alatt az akkor még közforgalomban levő öt-forintos és ötven-forintos államjegyek a magánforgalomban minden fizetésnél még el voltak fogadandók és a mely az 1899. évi XXXI. törvényczikk alapján kötött egyezmény szerint másfél évvel volt megállapítva, a folyó év február hava végén lejárt. Bekövetkezett tehát az az időpont, amidőn a törvényhozásnak a készfizetések ügyében előterjesztést kell tennünk és amelytől fogva a törvényhozás a jegybankot minden pillanatban a bankalapszabályok 83. czikkében foglalt beváltási kötelezettség teljesítésére az ebben a czikkben megállapított jogkövetkezmény, a jegyszabadalom elvesztésének terhe alatt utasíthatja. Az államjegyek kényszerforgalma lejárt, azok, egy csekély töredéktől eltekintve, be vannak váltva és a koronaérték rendszerébe tartozó más fizetési eszközökkel helyettesítve a forgalomban. A hitelpénzforgalmat már csak bankjegyek és a váltópénz alkotják. A készfizetési kötelezettség tartalma tehát a bank jegyeinek magyar vagy ausztriai vezetű törvényes érczpénzzel való beváltásából és a váltópénznek az 1892. évi XVII. törvényczikk 19. §-ának határozataihoz képest értékpénzre való köteles átváltásából áll. A váltópénztári szolgálat a bankkal az alapszabályok 55. czikke alapján létesitett megállapodások szerint a bankra van bízva. Mindezekből az következik, hogy a készfizetések fölvételének a. kérdése elsősorban abból a szempontból ítélendő meg, váljon a jegybank az ő alapszabályaiban megállapított, de ez idő szerint felfüggesztett kötelességének teljesítésére képes-e? Az Osztrák-Magyar Bank érczkészlete úgy a két államnak a valutatörvények végrehajtása folyamán teljesített arany lefizetései, mint az 1892 óta több ízben igen tetemes összegekre tehető aranybeözönlés folytán igen tekintélyes magasságra emelkedett. (L. az I. és II. sz. mellékletet.) 1903 február végén az egész jegyforgalom 97 százaléka érczctel volt fedezve. Ha a jegyforgalomhoz még a banknak azonnal lejáró tartozásait is hozzáadjuk, az érezfedezet még mindig 87 százalékot tesz. Tisztán az aranyat véve számításba, azt látjuk, hogy a jegyforgalom 77 százaléka van aranynyal, ide számítva a bank birtokában levő és 60.000.000 K. erejéig az érczkészletbe beszámítható devizákat is, fedezve. A jegyfedezetnek ezek a kedvező arányai nem kivételesek. Már több év óta hasonló kedvező arányokat tapasztalunk és pedig az évnek ama szakaiban is, a midőn a jegyforgalom az átlagosnál magasabb, így 1900. évi deczember 31-ikén a jegyforgalom 65 százaléka, 1901. végén annak 76,4 százaléka, 1902. végén 676 százaléka volt aranynyal fedözve. Az érczkészlet aránya és ebben az aranyfedezet aránya a jegyforgalomhoz tehát igen kedvező és az európai készfizető jegybankoknál tapasztalható fedezeti arányokkal az összehasonlítást teljesen kiállja. Az érczkészlet összetétele, az abban meglevő ezüstcourans, figyelembe véve azt is, hogy a banknál meglevő ezüst értékpénzt az egyidejűleg tisztelettel előterjesztett törvényjavaslat szerint ötkoronások vezetése útján ismét tovább apasztani szándékozunk, aggályra nem ad okot. A jegybank több év óta követett devizapolitikája, amelynek az utóbbi időben tetemes támaszt nyújtott az az intézkedés, amelylyel a kormányok a két állam külföldi fizetéseire a jegybankot vették igénybe és az egész állami aranyszolgálatot a jegybanknál központosították, kapcsolatban az 1899-ben módosított alapszabályok egyes intézkedéseivel egyrészt lehetővé tették azt, hogy a bank az érczkészleten kívül álló tetemes és aranynyal egyenértékű külföldi követelések állandó birtokába jutott, másrészt arra az eredményre vezettek, hogy a jegybank a devizák és egyéb fizetési eszközök piacán uralkodó befolyást nyert. Ezek az előzmények tették lehetővé, hogy pénzünk nemzetközi értékelésének mérője, a külföldre szóló váltók árfolyama már évek óta a paritás körül ingadozik és ezek az ingadozások is nem haladják meg a váltóárfolyamok alakulásának azt a mérvét, amelyet rendezett valutájú országokban tapasztalunk. (L. a III. sz. mellékletet). Ha mindezekhez még azt a megfigyelést fűzzük, hogy pénzértékünk ezen a színvonalon oly időszakokban is megmaradt, amelyekben gyönge termések, értékpapírjaink külföldi elhelyezésének megakadása, ipari pangás is volt tapasztalható, hogy időközben a monarchia mindkét állama a váltóárfolyamokra való minden káros visszahatás nélkül milliárdokra terjedő konverzionális műveletet hajtott végre, hogy a váltóárfolyamoknak jelzett kedvező alakulása a közelmúlt években akkor sem változott, amidőn az átlagos kamatláb fontos külföldi piacokon, Berlinben és Londonban, magasabb volt, mint nálunk, azt hiszem az eddig elért eredmények alapján az azoknak teljes biztosítására szükséges utolsó intézkedés megtételét bízvást javasolhatom. Ezekre a tényekre és tapasztalatokra támaszkodva és miután az a megegyezés, amely az érme- és pénzrendszerre vonatkozólag az 1892. évi XVIII. törvényczikk alapján a monarchia másik államával megkötött szerződés XXI. czikke szerint létesítendő volt, létrejött, azt javaslom, hogy a törvényhozás a bankalapszabályok 83. czikkének fönnebb ismertetett, ez idő szerint felfüggesztett határozatait helyezze hatályba. Teljes tudatában van a kormány annak a nagy felelősségnek, amelyet ennek a javaslatnak a megtételénél magára vállal. A kérdés eldöntésénél két szempontból kellett kiindulni. Abból, hogy a művelet befejezését okszerűtlenül ne siettessük és abból, hogy azt minden ok nélkül ne hátráltassuk. Okszerűtlen siettetésről, azt hiszem, ma, a normális viszonyok fennállását feltételezve, alig lehet szó, de az ok nélkül való halogatás vádjának termeli ki magunkat, ha az összes törvényes előfeltételek teljesítése után és a művelet befejezésére kedvező valutapolitikai helyzet fenmaradása esetén a készfizetések felvétele előtt visszariadnánk. Ez alól a vád alól nem mentesíthet az a gondolat sem, hogy már ma élvezetében vagyunk az előnyök egy nagy részének, amelyet a reformtól vártunk, amennyiben a váltóárfolyamok már huzamos ideje a termelés és fogyasztás érdekében álló megállapodottságot mutatják, a kamatláb részben a valutareform hatása folytán is olcsóbbodott, hitelünk pedig emelkedett, sőt mindenképp azon kell lennünk, hogy ezeknek az eredményeknek biztos és állandó birtokába juthassunk. Erre más mód nincs, mint hogy az 1892-iki évben tett ígéretünket abban az időpontban, amelyet az eddigi fejlődés teljes határozottsággal megjelöl, beváltsuk. Az előadott álláspontból és az 1892-től 1903-ig terjedő időszak alatt megérett valutapolitikai helyzetből folyólag a készfizetések fölvételének elhalasztása csakis akkor lenne indokolt, ha egészen váratlanul mélyreható gazdasági zavarok állnának be. Híven ahhoz a körültekintéshez, amelyet a valutareform végrehajtásánál eddig követtünk, figyelemmel kellett lennünk arra az eshetőségre is, ha netalán az utolsó órában teljesen rendkívüli akadályok merülnének fel. Ennek a megfontolásnak az alapján a két kormány megegyezett az iránt, hogy mindenik a maga törvényhozásától felhatalmazást kér arra, hogy azt a napot, amelyen a törvény határozatai érvénybe lépnek, rendeleti úton állapíthassa meg. (&• §•)Azzal az állásponttal szemközt, amelyet a kormány a mai valutapolitikai helyzetre nézve elfoglal, ez a tervezett intézkedés a valutareform végbefejezésének önkényes halogatását nem jelentheti, mert, amint bátor voltam megemlíteni, a kellő pillanatnak végérvényes megválasztását csakis azért vélem a kormány részére föntartandónak, mert a törvény létrejöttét közvetlenül követő időben minden várakozásunk ellenére tényleg kényszerítő akadályok, minek netán nemzetközi bonyodalmak, a monarchia két államának vámháborúba keveredése vagy gazdasági válság, merülhetnének fel. Minthogy továbbá megegyezés van az iránt is, hogy az összes előkészítő intézkedések haladék nélkül megteendők, a készfizetések elrendelésével egyidejűleg a pénzforgalom egy kérdését már most elintézendőnek véljük. Ez a kis bankjegyczimletek kérdése. A módosított bankalapszabályok 82. czikke szerint a bankjegyek legkisebb czimlete ötven korona. Csupán átmenetileg, az alapszabályok 111. czikke szerint van a banknak megengedve 20 koronás jegyeket is forgalomban tartani, mindazonáltal azzal a korlátozással, hogy azt a maximális összeget, amelyen belül ily jegyek kibocsáthatók, a két pénzügyminiszter állapítja meg. Ha tehát e tekintetben a két törvényhozás külön intézkedéseket nem tesz, a bank a készfizetések megkezdésével egyidejűleg a 20 koronás bankjegyeket a forgalomból bevonni és arczpénzzel helyettesíteni , lenne kénytelen. A 10 koronás bankjegyek kibocsátása nem a Bankalapszabályokon, hanem az Osztrák-Magyar bankkal az 1899. évi XXXIV. törvényczikk alapján létesitett külön megállapodásokon alapszik és, amint azt az államjegyekből álló közös függő adósság teljes beváltásáról szóló törvényjavaslathoz annak idején előterjesztett indokolásban szerencsém volt kifejteni, ez a kibocsátás már eredetileg is úgy volt tervbe véve, hogy az a készfizetések megkezdésével eo ipso nem szűnik meg, hanem a készfizetések korszakába átvihető és pedig annál könnyebben, mert a kibocsátási jogosultsággal a két törvényhozás bármikor elvonhatja. A tízkoronás bankjegyekre vonatkozó határozatokon a készfizetések törvényes fölvételének ténye a mai törvényes rendezés szerint egyebet nem változtat, mint hogy a két kormány által az 1899-iki törvény alapján a tízkoronás jegyek külön fedezetére lefizetett arany értékérmék, mint egyáltalán az államjegyek beváltása végett lefizetett minden arany érme, a készpénzfizetések fölvételének pillanatában a jegybank korlátlan tulajdonába mennek át. A javaslat szerint úgy a tízkoronára, mint a húszkoronára szóló bankjegyek a készpénzfizetések fölvétele után is forgalomban maradnának. Az arany értékérméknek 1901. év őszén megkezdett fokozatos forgalomba bocsátása óta lefolyt időszak alatt szerzett tapasztalataink arra a meggyőződésre vezettek, hogy hosszú éveken át kis jegyekhez szokott közönségünk ezeket az arany értékérméknél jobban kedveli. Az Osztrák-Magyar Bank tapasztalatai szerint a forgalomba hozott arany érmék bizonyos, viszonylag nem nagymennyiségen túl, a bank pénztáraihoz visszakerülnek. A tíz- és húszkoronás pénzforgalmi eszközök közel 900 millió koronát tevő átlagos forgalmából alig 150.000.000 korona esik arany értékérmékre, mig a maradék papirfizetési eszközökből áll. (L. a IV. és V. sz. kimutatást.) Már az 1899. évi XXXI. törvényczikkhez előterjesztett indokolásban volt szerentsém kifejezést adni annak a gondolatnak, hogy a készfizetések föntartására elsősorban hivatott jegybank aranytartaléka lehetőleg kímélendő és hogy a czéllal ellenkező eljárás lenne, ha azt az aranytartalékot, amely arra van hivatva, hogy pénzforgalmunk egészének értékét tartsa fönn, gyöngítenek azáltal, hogy a forgalomnak azt a részét, amely csakis utolsó sorban van hivatva a valuta védelmére, ok nélkül aranynyal megtöltenék. Nem hunyhattam szemet a tudományban az utóbbi időben mindinkább tért hódító az előtt a nézet előtt sem, hogy a kis jegyeknek meghatározott és jól megválasztott korlátokhoz kötött forgalma, egyebekben helyes alapokon nyugvó jegybankszervezet mellett, a valutának jóságát nemcsak nem veszélyezteti, hanem éppen válságos időkben erősíti is. Összeesvén ez a szempont a mi pénzforgalmunk fennebb említett történeti fejlődésével és közönségünk igényeivel, megnyugvással merem javasolni, hogy a kis czímleteket a készfizetések fölvétele után is hagyjuk forgalomban. Minthogy azonban másrészt a mi viszonyaink között mindent kerülendőnek tartok, ami a valutánk jósága, szilárd alapokra fektetett volta iránt a legcsekélyebb katályt is támaszthatná, ezt a követelményt az aranytartalék központosításának most fejtegetett szükségével az által vélem összeegyeztethetőnek, ha a kis jegyek forgalmát bizonyos speciális fedezeti szabályokkal látjuk el. Az a tervezett intézkedés, hogy a kis jegyek forgalmának 400.000.000 koronáig térjed, része teljesen éretczel fedezendő, abból a föltevésből indul ki, hogy ez az összeg lesz előreláthatólag az a minimális mennyiség, amelyre a pénzforgalomnak feltétlen szüksége lesz akkor is, ha a veretendő 5 koronás ezüst érmék mind forgalomba kerülnek és ha az új 60 koronás bankjegyek fokozatosan tért fognak hódítani. A javasolt fedezeti szabály megvilágítására szolgáljon a következő példa: 1902. október végén, vagyis akkor, a midőn a kis jegyek forgalma tapasztalás szerint a legnagyobb, a tiz- és buszkoronás jegyek forgalma 796.114.820 K.-t tett. Az alapszabályok 84. czikkében előírt rendes fedezeti szabály (40°/o) szerint ennek a jegyforgalommnak a fedezetére 318.485.928 K. érez elegendő. A tisztelettel előterjesztett javaslat szerint pedig a fenti összforgalomból 400,000.000 K. teljesen, a maradék 396,214.820 K. 40°/o-kal vagyis 158,485.928. K.-val, az összes 796,214.820 K. forgalom 558,485.928 K. arczpénzzel, vagyis kereken 700/o-kal lett volna fedezendő. Ez az intézkedés, amely ellen banktechnikai szempontokból sem tehető észrevétel, kapcsolatban a bankalapszabályoknak a bankszerű fedezetre, az adómentes jegykontingensre és a jegyadóra vonatkozó szigorú szabályaival meggyőződésem szerint aggályra okot nem fog szolgáltatni. Az ügynek ily szabályozása mellett az a tervezett további intézkedés sem esketik kifogás alá, hogy a tízkoronás jegyek számára ez idő szerint megállapított kontingens elejtessék és a banknak megadassák a fölhatalmazás arra, hogy a 10 és 20 koronás jegyek forgalmát a szükséghez képest 5