Magyar Nemzet, 1904. szeptember (23. évfolyam, 209-234. szám)

1904-09-01 / 209. szám

A MAGYAR NEMZET. 1904. szeptember­­i­ olyamatban, úgy hogy a jegyzők a fizetésjavi­­tási pótlékot még ebben az évben, az egész évre visszamenőleg megkapják. Ezzel a községi és körjegyzők évtizedes panasza orvosolva lesz.­­ Herczeg Ferencz mandátuma. Tudva­levő, hogy a Vásárhelyi László halálával megüre­sedett pácskai választókerületben Herczeg Ferencz, a kitűnő író és hírlapíró mint szabadelvűpárti jelölt nem tudott abszolút többséget elérni augusz­tus 26-án az ellene föllépett Zlinszky függetlenségi és Pápa nemzetiségi jelöltekkel szemben. Ennek következtében Arad megye központi választmánya a pótválasztást szeptember 13-ára tűzte ki. Mint lapuknak Aradról írják, semmi kétség sincs benne, hogy Herczeget óriási többséggel fogja képviselő­jévé választani a pécskai választókerület szabad­elvű polgársága. A Szentesített törvények. A hivatalos lap mai száma a következő, az »Országos Törvénytár« I. évi augusztus 30-iki 9. számában kihirdetett következő szentesített törvényeket közli: XIX. törvényczikk: Sándor község közigazgatási és or­szággyűlési képviselő választókerületi átkebelezésé­­ről; XX. törvényczikk: A cs. és kir. közös had­sereg katonai nevelő- és képzőintézeteinél magyar honos ifjak részére létesített 250 állami alapít­ványi helyről szóló 1897. évi XXII. törvényczikk módosításáról; XXI. törvényczikk: Az 1894. évi állami költségvetésről; XXII. törvényezikk: A szab. osztrák-magyar államvasuttársaságtól felvett 10.000.000 korona előleg törlesztetten részének visszafizetéséről; XXIII. törvényezikk: A mérsé­kelt áru marhasóról szóló 1897. évi I. törvény­ezikk módosításáról és XXIV. törvényezikk: Az­­ő felsége a király védnöksége alatt álló szegény­­sorsú tüdőbetegek szanatórium-egyesülete Buda­pesten« czimű­ egyesület által felveendő nyere­­ménykölcsön engedélyezéséről. A kelet-ázsiai háború, •— Távirati tudósítások, — Port-Arthur ostroma, Pétervár, augusztus 31. (Saját tudósít­ónk távirata.) Fock tábornok, a port-arthuri tüzér­ség parancsnoka, levelet írt édesanyjának. A 28-án kelt levélben azt írja Fock, mint a No­­voja Vremja jelenti, hogy Port-Arthur nem adja meg magát, [mert a várban túlontúl van élelmi- és lőszer. London, augusztus 31. (Saját tudósítónk távirata.) Port­ Arthur napilapja, a »Novi Kraj«, a­melyet Csifuba csempésztek, a vár ellen inté­zett ostromról sok érdekes részletet közöl, így elmondja, hogy az egyik erősségen Lebzejev csapatparancsnok a sánczon állva várta a japá­nokat, a­kik egymás vállain iparkodtak feljutni. Jobbjában kardját tartotta, míg baljával revolverét használta.Három revolver golyóit röpítette egymás­után a felkuszó japánokra s kardjával is hevesen vagdalkozott, úgy hogy egymaga több mint 20 japánt ölt meg. A midőn aztán a támadók visszavonultak, kimerülten esett össze. Néhány percz múlva egy gránát pattant szét mellette, mely darabokra szakgatta. Augusztus 24-én a japánok elkeseredett támadást intéztek a Pak­hoang-erőd ellen, de súlyos veszteségekkel visszavettettek. London, augusztus 31. (Saját tudd­itánk távirata) Csifu­ból táviratoztak a »Daily Tele­graph «-nak. A japánok hatalmukba kerítették Tsuhlingnál a vízvezetéket s azt hiszik, hogy ez Stösselnek nagy gondot fog okozni. Stössel tábornok a port-arthuri helyőrség­gel közölte a czár köszönetét. Évente a fény­szórók világítása mellett összeszedik az el­esetteket, a­kik között sok haldokló van. A japánok panaszolják, hogy az oroszok a kínaiakat álruhában a japán katonák közé küldözik. A liaojangi küzdelem, London, augusztus 31. A Liaojang körül folyó harczokról ma érkezett jelentésekből több­nyire az tűnik ki, hogy Kuropatkin visszavonulni készül észak felé. Különösen egy pétervári jelen­tésből derül ez ki, a­mely szerint Liaojang na­gyon alacsonyan fekszik arra, hogy védelmi helyül szolgáljon. Szombat óta a készleteket Mukdenbe szállítják s nagy hadoszlopok is vonulnak arra felé. A Liaojang melletti ütközet ilyen körülmé­nyek között az utócsapatok ütközete lenne. A Daily Telegraph sanghaji jelentése szerint ott az a hir van elterjedve, hogy a japánoknak sikerült Liaojangtól északra a vasutakat elpusztítani. A new-yorki katonai körök véleménye szerint An­­csancsan kiürítése egyértelmű azzal, hogy az oro­szok Liaojangból is visszavonulnak Mukdenbe, esetleg Karbinba. Csak az kérdéses még, hogy vájjon Kuropatkinnak sikerü­l-e a japánok előre­nyomulása mellett hadirendjének felbontása és csapatainak demoralizálása­ nélkül a visszavonulást végrehajtani. Liaojang körül négy nap óta sza­kadatlanul folyik a harcz. Keddről a »Lokalanzeiger« liaojangi tudó­sítója ezt jelenti: A döntő harcz ma reggel négy órakor megkezdődött. Az ágyuk bömbölése szaka­datlan , közben rendkívül heves puskaropogást hallani. A tüzérségi harcz olyan borzadalmas, hogy messziről tűzokádó hegyeket vél az ember látni. A japánok Liaojangtól keletre kezdték meg a támadást és gyalogságuk szokott élénkségére nyomult előre a Taicseho mentén, de az oroszok visszaverték. A japán oszlopoknak itt fel kellett hagyniuk a támadással. Mind a két fél összes harczosainak száma meghaladja a fél millió em­bert. Bizvást előre mondható, hogy a harcz több napot fog igénybe venni. Rómán át igen érdekes részleteket jelentenek arról a harczról, a­mely most Liaojang körül folyik. A japánok az oroszokat Liaojang előtt 13 támadásban visszavetették, míg az oroszoknak csak 2 támadásban sikerült a japán csapatokat vissza­verni. A japánok az utóbbi napokban az orosz sereget 10—20 km.-nyire szorították vissza és most minden erőfeszítésüket arra konc­entrálják, hogy az oroszokat Liaojangnál körülzárják, hogy így Liaojang az oroszok Sedánjává legyen. Az oroszok a déli arctélen súlyos vesztesége­ket szenvedtek. Az orosz tüzérség Kuropatkin je­lenlétében, a­ki az egyes ütegek számára maga választotta ki az állásokat, nagyon ügyesen operált. Az oroszok mégis 20 ágyút vesztettek a harc­ban. A visszavonulás e hó 26-án teljes rendben kezdődött, de heves záporeső a visszavonulást vad futássá változtatta át, miközben az oroszok had­sorai teljesen felbomlottak s az oroszok e közben legalább 3000 halottat és sebesültet vesztettek. Irtózatos harcz fejlődött ki egy orosz zászló miatt. Az oroszok a zászló köré csoportosultak s nagy elszántsággal védték a zászlót. A japánok azonban százszámra mészárolták le őket s végre el is hóditották a zászlót, de ez akkor már csak egy véres rongy volt, melyet egy elesett katona kezé­ből vettek ki. Az oroszok e római jelentések szerint a legutóbbi harcrokban legalább 10.000 embert vesztettek. Pétervár, augusztus 31. Az orosz távirati ügynökségnek jelentik Mukdenből mai kelettel. Hírek érkeztek, hogy ma reggel óta Liaojang­­ban csökönyös küzdelem folyik. A japánok összes kísérleteit, hogy szárnyainkat megkerüljék, visz­­szaverték. Azt mondják, hogy az ellenség több mint tíz ágyút vesztett. Pétervár, augusztus 31. Saharov tábornok táviratozza a vezérkarnak tegnapról. A japá­nok ma reggel 5 órától este 9 óráig támadták előretolt állásainkat Liaojang mellett és a Haipsiho folyó partjának mentén. A tüzér­ségi és fegyvertüzelés időnként a legnagyobb hevességre fokozódott. A japánok legerősebb támadása a c­entrumban levő állásaink és jobboldal ellen irányult. Az ellenség számos tá­madását visszavertük és csapataink az égész arczvonalon ellentámadásokat intéztek ellenük Szuronyharczig jutott a dolog. Több állást, a odaadnám Frankfurt pályaudvaráért, az Eiffel­­toronyért, de mindenekelőtt az új budapesti Erzsébet-hídért. Emez ízlésem alighanem meg­­foghatatlannak és tisztára egyéninek fog fel­tűnni legtöbb olvasóm előtt és tán indokolat­lan sevénséggel is fognak vádolni, ám ez nem bánthatja tulajdon ízlésem örömét. S hallga­tagon és szerényen örülnék akkor is, ha tény­leg tisztára egyénileg vélekedném. Csakhogy éppen azért bocsátottam előre táj ízlésünk fejlő­désének jelenségeit, hogy megvilágítsam az építési ízlés idevágó fejlődését is. Határozottan két párhuzamos fejlődést ész­lelhetünk, csakhogy a műépítéseknél nagyobb és kevésbé közvetlenebb szépérzékünk ugrása, mint a természeti szépségeknél. A kő- és vas­­építészet között nincsen annyi emelkedő fokozat, mint a romantikus tájak és a homok-, víz- és hósivatagok között. Mindkét ízlésbeli fejlődés­­nél azonban megegyező az, hogy örömünk mind­jobban elszokik az apró portékáktól s nagy­szerű, konstruktív és művészileg geometrikus vonalak után vagyunk. Nem azt értem ezalatt, hogy ez a modern ízlésbeli örömünk és vágyó­dásunk magába foglalja az összes elképzelhető művészetet, hanem hogy ez kétségtelenül a mi új látványossági problémánk, a bekövetkező vaskorszak problémája. Nézzük csak meg a nagyvárost estenden, a­mikor a leboruló alkonyat minden látnivalót egyszerűbbé tesz. Mit látunk? Utczákat, villá­kat, templomokat, iskolákat látunk és a kö­zelben valahol egy otromba kolosszust, a vil­lanytelepét. Ettől az alkalmatlan, modern épü­letszörnytől nem tudok szabadulni. Egyesek azt mondják rá, hogy csúnya, mások meg, hogy túl van a szép és nem szép fogalmán; én se mondhatnám rá, hogy mai állapotában szép volna, de mindenesetre van egy pár olyan szép­­ségi foka, melyek becsesebbek előttem, mint a régi renaissance-motívumok összes ismétlései s az új gótika legtöbb alkotása. Az, a­mit ezen a telepóziá­son látok, még nem stílus, de vannak olyan vo­násai, melyekkel egyetlen eddigi stílus sem ren­delkezett. Leginkább hasonlít még e vonásokhoz a török mecsetek lapos kupolája, de az uj vo­nások mégis szabadabbak és terjedelmesebbek s a konstantinápolyi kupolákkal mindig úgy voltam, hogy a Cami­­nile sorsától féltettem őket, ha az átmérőjűi­­t két vagy három mé­terrel meg akarnák a­gyobbitani. Ezen aggódó érzésünk, mely minden kőépítménynél föllép­het bennünk, a villanytelep nézése közben egészen elmarad s a teherproblémák nem ter­hesek nekünk többé! A kőkupolának sokkal kisebb terjengő képessége van természetesen, mint az ives vastornáknak. Sejtjük hatalmas képességüket, ha a vasak kolosszusát nézzük s a konstruktiv építészet uj érzéket nyer, mely annyira uj, hogy idő kell hozzá, mig valósággal kifejlik. Vastechnikusaink maguk is sokszor aggód­nak, mennyiben juttassák érvényre uj konstruk­tív érzéküket. És érdekes megfigyelni, mennyire félnek a közönségnek megmutatni támpontjaik kicsinységét. Azt, a­mi egyetlenül legjelentő­sebb előttük, a széles síkoknak és hosszú ívek­nek kevés, de geometrikus pontjaikra való lera­kása sok mindennel beburkolják és leplezik minden konkstruktív becs híjján. Még nem tartják művész­ dolognak a­ vasat a maga teljes meztelenségében­ mutatni. Éppen ott, a­hol mű­vészi hatást keresnek, azt hiszik a technikusok hogy a közönség gyengéjével pietásosan kell bánni. Számtalan esettel találkozunk, a­hol a hozzáértő azonnal észreveszi, hogy vassal kellett építkezni s mégis betartották a kőépitmény látszatát. Minthogy müvészarchitekturánk még tra­­dicziókon csüng, éppen azok a műépítések hat­nak legmüvésziesebben, melyeknek semmi czélja sincs stílust produkálni. Minél tisztábban jut érvényre a konstrukczió, annál több becse van esztétikai nevelésünk számára. Egy modern pályaudvar vasból való épülete nagy örömet ébreszt bennünk. Sejteti velünk, hogyan kellett kitalálni egykor a legrégibb, legszüziesebb góti­kát. A formák életének egyetlen területén sincs annyi szerencsénk elsőszülött generácziónak vallani magunkat, mint épp ezen. Mert a buda­pesti Erzsébet-híd egyetlen régi stílust sem kopiroz, boltívével egyetlen hidat sem utánoz, mert szép ritkasága és műgondolata mellett a praktikus czélnak is megfelel, ezért lett kor­szakunknak legnemesebb műalkotása. Büszkék lehetünk rá, hogy hatalmas lendületet adtunk általa egy egészen új építési korszak problémá­jának. Mennél tovább fogja szolgálni czélját, annál nagyobb lesz az értéke s a mi büszke­ségünk. A tenyésztelen pusztaságokra és a budapesti Erzsébet-hídra vetett tekinteteimet mondom világutamban a legszebbeknek. Alapjában Ízlés dolgáról szóltam, de a világhaladás két igen jelentős ízléséről: a sivatagok és a kohók va­júdó szépségeiről.

Next